Nem arról van szó, hogy nem számítottam volna a kérdésre, vagy valahol mélyen legbelül nem vártam volna tűkön ülve, de ez most itt akkor is hirtelen ért, így elkaptam a kezemet övéiről, amit megpróbált megakadályozni, de nem sikerült neki, majd látszott rajta, hogy ideges lett.

- Ha, ha nem akarod akkor semmi gond, nincs baj, az a hat hónap, és ez sok, meg a mai nap, ahogy letámadtalak, én csak

- Max, Max, Max, nyugodj meg kérlek- masszíroztam meg a halántékomat a sok összehordott butasága után- csak megleptél.

- Akkor...- néz rám csillogó szemekkel.

- Igen.

- Igen?

- Igen Max.- mosolyogtam rá, ő pedig ott termett mellettem, felkapott, és megpörgetett a levegőben, mikor ismételten szilárd talajon álltam megcsókolt, majd felemelte a bársony dobozt az asztalról, mögém állt, és egy láncot helyezett a nyakamba, én pedig a medált az ujjam közé vettem, egy kis arany sztetoszkópba volt téve egy kő, egyszerű mégis gyönyörű.

- Nyakláncot szerettél volna,- suttogta a fülembe- megkaptad, szeretne még valamit az én hercegnőm?

- Igen,- fordulok felé, majd a szemébe néztem- a desszertemet.- jelentettem ki határozottan, ő pedig úgy nézett rám, mint aki nem hiszi el, hogy velem áll szemben, majd elkezdett nevetni.

- Ez minden?- lépett el a hátam mögül, ismét kihúzta a székem, majd helyet foglaltam vele szemben, ekkor pedig ki is hozták a csokoládés süteményt.

Legalább még egy óráig voltunk az étteremben, miután pedig úgy gondoltuk elég időt töltöttünk már itt, elindultunk kifelé, ám még mielőtt elléptünk volna az asztaltól, a holland felkapta onnan az ott heverő csokrot, és átadta nekem, egy csók kíséretében, majd ismét kezét nyújtotta felém, amelybe belekaroltam, és így hagytuk el az éttermet, majd szálltunk be az autóba. A hotelig csendben telt az út, én az ablaknak döntött fejjel figyeltem az utat, amikor már majdnem elaludtam, a jármű motorja leállt, és felém fordult az eddig vezető férfi.

- Fel tudsz jönni, vagy felvigyelek?- mosolyog rám.

- Mühm.

- Ez igen vagy nem?- neveti el magát.

- Hm.

- Sofi- teszi a kezét a térdemre, én pedig végre elemelem a fejemet az autó ablaküvegétől.

- Ühüm- dörgölöm meg a szemeimet, majd kinyitom az ajtót, így befúj a kicsit csípős szél az autóba, ami segít abban, hogy kicsit éberebb legyek- Most fel kéne menni...- motyogom magamnak, de a pilóta is meghallja, így elkezd nevetni.

- Igen fel, biztos menni fog egyedül?

- Persze, csak ezt leveszem- nyúltam le a cipőimhez, majd ki is bújtam azokból.- Mostmár mehtünk- léptem ki az autóból, és megvártam míg a pilóta odaér mellém.

- Ha felérünk, alhatsz.

- Nem terveztem.

- Hm, akkor mit terveztél?- nem látom, de tudom, hogy akkora mosoly ül az arcán, hogy attól nagyobbat már rajzolni sem lehetne.

- Hát nem azt, amire te gondolsz Max. Lezuhanyzok, átöltözök, összepakolok, és utána indulhatok a reptérre.

- Már ennyi az idő?- néz rám hihetetlenkedve- Nem mehetsz egy későbbi géppel- fordít maga felé, már a liftben állva.

- Valaki erre a járatra vett nekem jegyet- mosolygok rá pimaszul.

- Talán az a valaki, vehet neked másik gépre jegyet.- dönti a homlokát az enyémnek.

- Csakhogy nekem holnap délután már dolgoznom kell.

- Túl sokat dolgozol.

- Ezt nem tudom megcáfolni.- bólintok.

- Mert igaz.

- Talán- vonok vállat, majd kilépünk a felvonóból, mert a megfelelő emeletre értünk.

- És ha beszélnék a főnököddel?- ölel át hátulról, amikor már beléptünk a szobába fejét pedig a nyakhajlatomba fúrja.

- Max Emilian Verstappen lassan már kezdem azt hinni, hogy te vagy a főnököm- nevetem el magam, miközben beletúrok a hajába, ekkor pedig az ügyetlen kiskutyám csúszik oda hozzánk a padlón, majd nekimegy a lábamnak.

- Ki tudja, drága Sofi,- engedi el a derekamat, és felemeli a kiskutyát- ki tudja...

- Max ha megvetted a kórházat, akkor remélem azt elmondanád- ültem fel a vállához, hiszen ő közben leült a kanapéra.

- Nem, nem vettem meg- hajtja a fejét az ölembe- szeretnéd?- mosolyog rám, közben pedig a kutyus, ami eddig az ölében ült, felmászott rá, pont az arcára, én pedig nevetve emeltem le azt onnan.

- Nem, nem szeretném- koppintok rá az orrára, ő pedig lehúz maga mellé, majd az ölébe emel.

- Nem akarom, hogy elmenj.- motyog a hajamba- Akkor megint nem látlak sokáig...

- Én sem akarok elmenni.- vezetem ujjaimat ismét a pilóta hajába- De legalább lesz okod majd többet Londonba jönnöd.

- Te ezt megbeszélted Christiannal?- mered rám furcsán, én pedig felvont szemöldökkel figyelem őt.

- Már hogy beszéltem volna meg vele?

- Csak ő is mindig ezt mondja, hogy többet kellene Londonban lennem a csapat miatt.- fúrja vissza fejét a hajamba.

- De most majd miattam leszel ott,- lehelem halkan, amikor a pilóta a nyakamat kezdi el csókokkal behinteni- viszont el kellene kezdenem pakolni, mert ha itt maradok, akkor a főnököm kitér a hitéből,- teszem kezeme a holland tarkójara- ami nincs neki.

- Nem lehet téged onnan kirúgtani?- suttogja a fülembe.

- Hogy mit akarsz Verstappen?- fordulok hirtelen hátra.

- Csak vicceltem, bírom a főnöködet.

- Kettőnk közül legalább az egyikünk...

- Na akkor segítek pakolni.- engedi el füle mellett megjegyzésemet, majd velem együtt feláll, így engem kezeiben fogva visz magával.

- Max engem is el akarsz csomagolni?

- Csak akkor, ha a saját bőröndömbe tehetlek.- néz le rám játékos mosollyal.

- Mert te mégis hová utazol?- letett a földre, így én is elengedhettem eddig kezemben mocorgó kutyusomat.

- Egyenlőre a lakásomba, utána nem tudom hová kell mennem a kanadai nagydíjig. Ha Horner nem talál ki semmit, akkor szabad vagyok, ha igen, akkor nagy valószínűséggel Londonban kötök ki.- kezd el ő is pakolni, amikor én is elteszem az első adag ruhám a bőröndbe szépen összehajtogatva.

- És ha szabad vagy?

- Akkor megnézem a családom.- erre csak elmosolyodom. Jól emlékszem rájuk, mindannyian egy ember ként aggódtak Maxért, amikor kórházba került.

- Mi az?- szakított ki gondolataim közül a pilóta, amikor látta, hogy a levegőben megáll a kezem egy összehajtott pólóval.

- Még soha nem mesélted el, hogy hogy kerültél a kórházba, azon az éjszakán. Mármint azt tudom, hogy baleset volt, de azt nem, hogy hogyan történt.- nem válaszolt azonnal, előbb még a táskájába helyezett két ruhadarabot.

- Ez a családomról jutott eszedbe?- néz rám hátra válla felett.

- Én ott ismertem őket meg, így igen ez róluk jutott eszembe.- vonom meg a vállamat, ő pedig csak bólint, és visszafordul a táskája felé- De ha nem akarod nem kell elmondanod- na csak nem volt hiába az az egy év pszichológia az egyetemen, bár a reakciójából ítélve lehet nem kellene ezt túlságosan firtatnom. Előredőlt, vállán az izmok megfeszültek, tekintetét pedig görcsösen maga elé szegezte. Leültem a háta mögé, és kezemet a vállára helyeztem, erre ő megrezzent- Ha nem szeretnéd, nem kell elmesélned, csak kíváncsi voltam, ennyi az egész.

- Minden újság lehozta másnap, nem olvastad el?- fordítja a másik irányba a fejét, én pedig utána nyúlok, és állánál fogva kényszerítem arra, hogy ismét rám figyeljen.

- Akkor sem és most sem olvasom azokat a szennyeket, ha pedig olvastam is volna, akkor is tőled szeretném hallani az igazat.- nevetve rázta meg, és hajtotta le fejét, majd tenyerembe csókolt.

- Borzalmas vagy te nő, érzelmi sakkban tartasz, pedig nem is tudsz róla. De nincs nagy története, az ex barátnőm akkor dobott az egyik állítólagos "haverom" miatt.

- És ezért kellett neked karambolozni, vagyis inkább kihajtani az autópályáról?

- Nem, és ne szólj közbe légyszíves- neveti el magát- Szóval szakított velem, én kicsit többet ittam, mint kellett volna.

- Gondolom nem vizet...- dünnyögtem az orrom alatt, de nem elég halkan.

- Sofia,- néz rám morcosan- na szóval kicsit többet ittam, és kötöttem egy ostoba fogadást, akkor azt hittem minden annak a fruskának a hibája, de most belegondolva lehet kellene neki egy köszönőlapot küldeni.- gondolkodik el a szerinte zseniális ötletén.

- Borzalams ötlet- nevetve lököm kicsit hátra melkasánál.

- Most miért?- nevet ő is velem.

- Csak egyet nem értek.

- Igen?

- A véralkohol szinted, a megengedett alatt volt méghozzá jócskán.

- Nem az én vérem volt.- ingatja lassan a fejét.

- Fent se voltál, nem tudhatod.

- Van ilyenkorra egy bevett munkavégzési protokoll, olyan nincs, hogy mi pilóták ittasan vezetünk.

- Tehát, meghamisítottátok a hivatalos orvosi papírokat?

- Így is lehet mondani- várja a reakciómat, ám én semleges arccal nézek rá, majd arcomat kezeim közé temetem, és nevetésben török ki.

- Még hogy én vagyok a borzalams...

•🦋•