Már pár folyosón átsétáltunk, amikor először egy kedélyesen beszélgető csapatba botlunk bele, akik amint meghallottak bennünket felén is fordulnak.

- Kicsi Sofi- jön oda hozzám Lewis, és megölel.- Max téged is jó látni.- veregeti meg a holland vállát az angol.

- Téged is Hamilton, bár itt éppen nem számítottam rád, de mindig a legváratlanabb helyzetekben futunk össze ismerősökkel- lép mellém Max, és ismét belém karol, majd a társaság többi tagjához vezet.- Emberek ő itt Sofia Berger.- mindenki mosolyogva fogadott, és amikor Max a mellette állóhoz fordult beszélgeti oda is jött hozzám az első ismeretlen, hogy bemutatkozzon.

- Szia Sofi, én Georginio Wijnaldum vagyok- nyújtja felém kezét, amit én el is fogadok, majd a másik focista is oda jön, Wijnaldum mellé.

- Én pedig Virgil van Dijk, és örülök, hogy megismerhetlek- nyújta ő is kezét felém.

- Szintén- mosolygok rá a holland játékosra.

- De nekünk sajnos mennünk kell, majd a meccs után találkozunk.- mondja Virgil, és már el is mentek a másik focistával. Ekkor pedig még két személy csatlakozott a beszélgető csapathoz.

- Sofi- karja át a vállamat a pilóta- a csapatorvosunkat már ismered, ők pedig- mutat a másik két személy felé.

- Ane és Jack- fejezem be Max helyett a mondatot, a két pilóta és az orvos pedig szinte tátott szájjal néztek rám, én oda sétálok és megölelem Anét, aki ezt a cselekedetemet viszonozza.- Velük együtt utaztam Spanyolországban, de azt nem mondtátok, hogy ismeritek a pilótákat.

- Én nem is ismertem őket drága- néz rám a lány- csak Jack- mutat a párjára, aki már nem is rá összpontosít, inkább a trófeákat figyelte a vitrinben.

- Sportblogger vagyok, egy hatalmas újságnál, így vannak olyan sportolók, akikkel jó kapcsolatot ápolok.- mondja a férfi rám sem nézve, hiszen telefonjával készít képeket.

- És Ane, te mivel foglalkozol?- nézek a lányra, majd vele együtt kicsit távolabb álltunk meg a nagyobb körben beszélgető férfiaktól.

- Ápolónő vagyok, most éppen nem praktizálok, de majd szeretnék ismét elkezdeni dolgozni.

- Londonban éltek?

- Igen.

- És nem érdekel egy munka a neurológiai osztályon az egyik magánkórházban?

- Mi? Dehogynem érdekel, el tudod intézni?- néz rám döbbenten a nő, én pedig csak mosolyogva bólintok. Elkértem az adatait, majd még fél óráig beszélgettünk, amikor mellém lépett Max, és a derekamra teszi a tenyerét, majd a vállamra helyezi az állát, és így szólal meg.

- Lassan mennünk kellene hölgyeim.

- Olyan édesek vagytok így együtt, drágám- fogja meg az alkaromat mosolyogva a velem szemben álló lány.

- Oh mi nem vagyunk együtt.- emelem fel kezeimet védekezően.

- Még.- teszi hozzá mögöttem Verstappen.- Na de menjünk mostmár.- a lány csak megrántja vállait, majd odasétál a férje mellé.

- Akkor is édesek vagytok. Jack ugye Sofival nekünk egymás mellé szólnak a jegyeink? Én nem bírom ki azt az egy meg háromnegyed órát egyedül.

- Én is ott leszek- néz rá kicsit sértődőtten párja.

- Hát persze testben, de lélekben te is a pályán rohangálsz egy golyó után.- ezen én csak elnevettem magam, a lány pedig felém kapta a fejét.- Sofi te szereted a focit?

- Őszintén nincs vele bajom- rántom meg a vállamat.

- De mostmár komolyan induljunk- néz a pilóta a csuklóján lévő órára, és amikor kicsit jobban szétnézek, valóban csak mi vagyunk már itt, így mi négyen is elindultunk, hogy megkeressük a helyeinket a lelátón.

- Gondolom mi nem a sima lelátón fogunk ülni- nézek fel a mellettem sétáló napszemüveges pilótára, még minig nem értem minek a napszemüveg egy zárt épületben.

- Nem, de miért?- vállat rántok- Biztos van valami oka, hogy megkérdezted.

- Csak ott sokkal jobb a hangulat, a tömeg, az ugyan azoknak szurkoló emberek, olyan más, mint itt.- mutatok a helyre ahová tartunk.

- Miért te nem ilyen helyen szoktál ülni?- kérdezi, ám ő sem nevezi meg a helyet, ahogyan én sem. Valóban én a sima lelátóra szoktam jegyet venni bármilyen sport eseményen vegyek is részt, nem mintha nem tehetném meg, hogy az "elit" között nézzem azt végig, csak egyszerűen, nem érzem magam közéjük valónak, ez nem az én világom, főleg nem akkor, amikor a barátaimmal vagyok.

- Nem,- közlöm szárazon- mikor kisebb voltam, apámmal mindig itt néztük a meccseket, de én nem érzem magam ide valónak, ez valahogy nem az én világom.- felnéztem rá, de ő sem mond semmit, lehet, hogy most jött rá, hogy nem én vagyok az, akire azért fog hallgatni, mert úgy mond neki valamit, mint a barátnője, hiszen ez a fényűzés, ez nem az én világom.

- Tudod, ebből a szempontból irigyellek.

- Tessék?- nézek rá döbbenten, az igazat megvallva mindenre számítottam, de erre nem.

- Hogy te ezt átélheted, nem kell mindenhol kiemelt helyen lenned, ahol mindenki lát, és nem írja meg az összes rezdülésedet, minden egyes újság. Bárcsak én is átélhetném ezt egyszer, hogy csak egy sima szurkoló lennék, nem Max Verstappen, aki a világ egyik legfiatalabb Forma 1-es pilótája volt, aki bármit tesz, az mindig sajtó hír, és aki nem ehet csokit, amikor akar.- neveti el magát, de abban a nevetésben semmi vidámáság nem volt, inkább keserűnek mondanám.- Ezt még senkinek nem mondtan Sofi, de talán, ez nem is az én világom, lehet én sem illek ide.- néz rám talán fátyolos tekintettel, én pedig megfogom a karját a másik kezemet pedig az arcára teszem.

- Te már ide tartozol Max, és valaki, akit majd te választasz, az is ide fog tartozni. Veled. És ő azért is lesz ott, hogy az ilyen pillanatokon átsegítsen, hiszen te erős vagy, még ha nem is minig hiszed ezt el önmagadról.- mosolygok rá, ő pedig megfogja a csípőmet, és a szemembe néz.

- És ha én már nem akarok keresni, Sofi?

- Én már mondtam Max, én nem tartozom ide- fordítom el a fejemet a pálya felé, de ő kezei közé fogja az arcom, és ismét maga felé fordít homlokát pedig enyémnek dönti, amíg én becsukom a szemem.

- Jobban ide tartozol, mint azt hinnéd Sofi.- hajol egyre közelebb az arcomhoz, majd egyszer csak éles sípszó szakítja félbe a pillanatot, mi pedig mind a ketten arra kapjuk a fejünket, ahol éppen elkezdődött a mérkőzés. Max mélyen beszívja, majd kifújja a levegőt.- Ezt nem éppen így terveztem.- neveti el magát, amiben én is csatlakozom hozzá.- Akkor menjünk fel inkább a helyünkre, ha már az eredeti tervemet kútba vágta a spori.

- Pedig őt nem okolhatod Max, hiszen ő csak dolgozik. Te vagy túl,- teszek úgy, mintha gondolkodnék- hmm lassú.

- Ezt pont egy Red Bull-os Forma 1-es pilótának mondod?

- A Red Bull-on vagy a Forma 1-en volt a hangsúly?- nevetem el magam, majd utána indulok, hiszen nevetve indult el az üres helyek felé.

- Főleg a pilótán, na de jössz?- néz hátra mosolyogva rám, és felém nyújtja a kezét.

Már lement az első félidő, a liverpooli csapat egy gólt tudott rúgni, így vezetve mentek szünetre, én pedig már nem tudtam, hogy is üljek, mert sehogy sem volt kényelmes.

- Sofia, ha éjszaka is ennyit mocorogsz, akkor inkább a kanapén alszom.- néz rám a pilóta hatalmas mosollyal- Hacsak...

- Ezt be se fejezd,- emelem fel a kezemet- éjszaka nyugodtan alszom, ha van ott velem valaki.

- Áh, tapasztalat?

- Igen, sokat alszom Louis-szal.

- Louis-szal?- kérdezi talán kissé hisztérikus hangon.

- Louis-szal, tudod vele szoktam nyaralni Horvátországban.- magyarázom meg a helyzetet a pilótának.

- Nyaralni?- bólogat lassan tágra nyitott szemmel.

- Igen nyaralni. Tudod vele és a keresztszüleimmel, ahhoz képest, hogy öt éves nagyon okos kisfiú, amikor csak tudok elutazom hozzájuk.- mosolygok az emlékekre gondolva, és a holland felé fordulok, aki döbbenten néz rám.- Most mi lepett meg ennyire, hogy vannak rokonaim?- nevetem el maga.

- Akkor Louis a te?

- Az unokaöcsém, miért mit hittél?- folytatom a nevetést.

- Ezek után inkább nem mondok semmit.- temeti arcát a tenyerébe.

- Azt hitted, hogy valami pasi?- nevetek még mindig, ő pedig felnéz rám.

- Ne nevess már ezen, tudod te miket gondtam én?

- Lehet nem vagyok azokra kíváncsi.- folytom magamba a még mindig folytogató nevetést.

- Jó, ezt inkább hagyjuk, lehet jobban jövök ki belőle, vagy már én sem tudom, mi lenne ezek után jó nekem- neveti el ő is magát.

•🦋•