- Jó napot- nyitottam be csapatom többi tagjához, a legtöbben csak egy bólintással nyugtázták, hogy ott vagyok, de Danyiil otthagyta, amit éppen csinált, és odajött hozzám, miközben olajos kezét törölgette.

- Sof beszélhetünk?- bólintottam ő pedig kinyitotta az ajtót, és maga előtt tolva kiment rajta.- Nagyon sajnálom a reggelit, én is és Alexander is. Igazad van nincs jogunk bele szólni kivel töltöd az időd. Ugye nem haragszol érte?

- Hm, nem- mosolyodom el, amit ő is viszonzott- és mit csináltatok?

- Csak az autót néztük át.- rántotta meg a vállát.- Nem hiszem, hogy neked ez túl érdekes, de ha akarod akkor maradj.- mosolyog mostmár ő is szélesebben, és elindul vissza az autóhoz, ahová én is követem.

A csapat többi tagja addig sem állt le, mindenki dolgozott valamin, vagy jegyzetelt, számolt, mosott, csiszolt, egyszóval zajlott az élet. Az orosz felém nyújtott egy pár fekete kesztyűt.

- Segítesz?

- Hát ha nem szeretnél elindulni ezzel a kocsival, akkor természetesen- kapom ki a kezéből a kesztyűt, mielőtt még meggondolhatta volna magát, ő pedig zavartan megvakarta a tarkóját, és elnevette magát.

A pilóta az autón kezdett el valamit keresni, vagy éppen javítani, én pedig vártam, hogy kiadja az utasításokat.

- Idehoznál egy 12-es kulcsot?- néz fel rám, én pedig bólintok, és oda megyek a szerszámokkal teli asztalhoz, ahol a kulcs keresésébe kezdek bele.

- Tessék- nyújtja felém valaki a keresett tárgyat, én pedig az idegen felé nézek, aki jelen esetben Max volt, mélyen beszívom a levegőt, majd kifújom azt, és elveszem a kulcsot.

- Köszönöm szépen!- elfordulok, és visszasétálok Danyiilhez, majd átadom neki a kulcsot, majd Verstappen is utánam jön.

- Danyiil.- fog vele kezet üdvözlés jele ként, hisz a pilóta felállt, amíg én a kulcsot hoztam.

- Max, jó látni téged. Sofit ismered már?- a holland rámnéz, lecsapja a fejét, a kezét végighúzza a versenyautó oldalán, majd utána néz csak vissza az oroszra.

- Igen már ismerem.

- Nagyszerű! Akkor el is mehetünk ebédelni.- a kulcsot elveszi tőlem, majd leteszi a gép elejére, és elindul kifelé a helyiségből, mi ketten pedig követjük az ebédlőig.- Sof te mit eszel?- néz hátra rám, és a kezembe ad egy tálcát.

- Csak valami salátát, meg maximum gyümölcslevest.- veszem el a pultról a porcelántányérba mért levest, majd az utána lévő salátát. A két pilóta még nem végzett az ételek válogatásával, ezért egy szabad asztalhoz ülök le, majd elkezdek enni, amígy oda nem ér a két velem érkezett személy.

- Hogy-hogy ilyen keveset eszel?- néz rám az orosz.

- És te hogy-hogy ilyen sokat? Ki is engedte ezt neked meg?- nézek vissza rá, az ő kezében pedig megáll a kanál, és döbbenten néz vissza rám.

- Sofia ugye nem szeretnéd ezt elmondani az edzőmnek?

- Talán nem, de mindennek ára van Danyiil...

- Igen? És ennek pontosan mi is?- vállat rántva eszem tovább az ebédemet, ahogy azt a két pilóta is teszi.

- Az ott sült burgonya?- mutatok villámmal a velem szemben ülő orosz tanyérja felé.

- Ühüm- bólogatva töm a szájába még egy adagot, majd nagy nehezen lenyeli.- Kérsz?- nyújtja felém, közben pedig sikeresen megnézhetem a következő megrágott falatot a szájában.

- Inkább nem, de köszönöm- nevetem el magamat. Maxre nézek, csendben eszik, szinte még a rágása is hangtalan.

- És Verstappen,- felemeli fejét, amikor hozzászólok, de arca rezzenéstelenül semleges marad, ilyen arcmimikával remélem pókerezik- milyen céllal indulsz a futamon?

- Mint mindenki Colett- Danyiil leejti egy evőeszközét, ám egyikünk sem néz rá, farkasszemet nézünk egymással.

- Colett? Az nem a középső neved?- kérdezi a harmadik asztalnál ülő.

- Azt hittem te ennél kreatívabb vagy Verstappen.

- Valóban?

- Valóban.

- Na és ha megnyerem?

- Na és ha megnyered...

- Ha sikerül megnyernem, akkor kapok tőled valamit.- hajol közelebb hozzám.

- Ha sikerül megnyerned kapsz tőlem valamit?- utánzom én is cselekedetét.

- Igen...

- Igen?

- Egy napot eltöltesz velem.

- Egy napot eltöltök veled?

- Basszátok meg én is itt vagyok- csapott az asztalra Danyiil, mi pedig mindketten felé kaptuk a fejünket, a hirtelen tett heves mozdulata miatt- Honnan a fenéből ismeritek ti egymást?

- Haver ezt nem- Max nem tudta befejezni mondandóját, mert a másik pilóta nem engedte neki.

- Ne haverozz nekem itt Verstappen, azt kérdeztem, hogy honnan ismeritek egymást?!- már szinte kiabálta a kérdését, választ követelő hangon, a körülöttünk ülők pedig a műsort figyelték, így én léjjebb csusszantam a székemen.

- Ugyan Danyiil, tudod hogy sok mindenkit ismerek.- próbáltam nyugtatni, ennek szándékából, még a kezemet is rátettem az ő asztalon pihenő öklére, amit el is rántott onnan a tettem után.

- Igen Sofi, csak nem éppen minden második ember szólíta a középső neveden, aki szembe jön velünk az utcán.- hangjában semmi barátságos nincs, szinte már-már megvetőnek mondanám inkább.

Elcsavarom a fejemet, és elkezdek kifelé bámulni az abalkon. Max sem néz Danyiil szemébe, de ő nem kifelé néz, ahogy én, hanem engem bámul. Legalább öt percig nem szólt egyikünk sem semmit, majd ismét az orosz törte meg a csendet.

- Hajlandó lesz valamelyikőtök megszólalni, vagy tudjam meg máshonnan?- kezd el felemelkedni- Mondjuk az apándtól Sof...

- Ő sem tudja Dan.- nézek fel rá- Londonban, a kórházban feküdt bent, ahol én is dolgozom,- intek a férjemmel a még mindig engem figyelő holland felé- én voltam az orvosa, ennyi. De ezt rajtad kívül másnak nem kell tudnia.- néztem a pilóta szemébe, aki csak némán bólintott, majd felállt az asztaltól.

- Nekem mennem kell. Majd jössz Sof, vagy majd a hotelben találkozunk.- ránt vállat jelezve, hogy ha nem szeretnék tovább itt maradni, akkor a szállásra is mehetek.

- Rendben. Majd találkozunk.- ezzel elhagyta a helyiséget, én pedig az itt maradt versenyző felé fordulok, aki még mindig engem bámul.

- Ennyi?- hangja nem tükröz mérget, megvetést vagy cslódottságot, inkább döbbenetet- Ha elmondtad volna neki...

- Mit Max?- kérdezem tőle, de már ismét a tányéromat figyelem, és nem a férfit, de rá se kell néznem, érezm a döbbenetét- Vagy ha el is mondtam volna neki,- állok fel az asztaltól- akkor abban nekem mi lett volna az érdekes? Őt is és téged is kizártak volna.- utalok arra, hogy ha Danyiil megtudta volna, akkor most nem ment volna csak így szó nélkül el, majd a tálcát az üres tányérokkal a meghatározott helyre teszem, elsétalok kezet mosni, majd egy kéztörlővel törölgetve azt, visszaülök a pilóta elé, de a tekintetét minden cselekedetem végeztekor magamon érzem.

- Ez mit jelent?- néz rám értetlenül a holland, majd eltolja maga elől a tálcát, és összekulcsolt kezekkel hátradől a széken, úgy figyel továbbra is.

- Az előbb megegyeztünk, vagy nem?- nézek fel rá, hiszen eddig az asztallapot bámultam.

- De?

- De? Tehát akkor nem? Mert ez nem volt valami meggyőző...

- De! Megegyeztünk.

- Nagyszerű- kelek fel a székről, betolom magam után, amjd az ajtó felé indulok, kinyitom azt ám mielőtt távozok még vissza fordulok felé.- Ha a dobogón végze, eltöltök veled egy napot, de ha nem, akkor örökre elfelejtjük még a másik nevét is.

•🦋•