Reggel hatkor az ébresztőre keltem, kimásztam az ideiglenes ágyamból, és elindultam megkeresni a futócuccomat, majd elindultam a lift felé, közben pedig a telefonomon kerestem egy megfelelőnek tűnő futó utat, amíg neki nem ütköztem egy izmos hátnak, majd a lendülettől a földre is zuhantam. A férfi akinek nekimentem, hátra is fordult, ám ő szemmagaságban kereste, azt aki nekirohant, jelen esetben engem, de ott nem talált semmit vagy senkit, így lenézett a földre is, ahol már sikerrel járt, így teljesen megfordult, és a kezét nyújtotta le nekem, hogy felsegítsen.

- Ilyen hatásos reggeli frissítővel sem futottam még össze itt.- nevette el magát- De szó szerint, itt még nem láttam magát kisasszony.

- Csak a mostani futamra jöttem, de kérlem tegezzen- bólintott.

- Így már értem,- bólint- tegezlek, ha te is engem, de hová siettél ennyire?

- Hát futni.

- Akkor akár együtt is mehetnének, ha már így összefutottunk- nevette el magát, én pedig csak ekkor néztem végig rajta, hasonló öltözetben volt, mint én.

- De csak ha te ismersz egy jó útvonalat, mert én már a térképben eltévedtem, nem hogy a városban- nevettem el magam, amelyben ő is csatlakozott hozzám.

- Akkor induljunk is, mert én imádom a reggelimet, amit csak fél nyolcig adnak ki- indult tovább a lift felé, ahová én is követtem.

Nagyon jól esett a reggeli futás, főleg társasággal. Így a pilótával nevetve estünk be a hotel étterem részébe. Ahol már mindenki más bent volt, így mindenki minket figyelt, ezzel együtt pedig beállt egy kínos csend a terembe.

- Jó reggelt- törte meg ezt a mellettem álló férfi.

- Jó reggelt- hangzott a válasz egyszerre az összes embertől, aki a teremben volt, mi pedig a figyelő tekintetek kereszttüzében elindultunk reggelit szedni magunknak, majd mindketten a saját csapatunk asztalánál foglaltunk helyet, és csak ekkor tért vissza az élet a terembe.

- Sof, hogy pont vele?- kezdte az egyik pilóta a csapatból.

- Tőle még Pierre is klasszisokkal jobb lett volna...- folytatta a másik.

- Hát Pierreel nem találkoztam reggel, amikor futni indultam, ahogy veletek sem, ellenben vele igen, ha ez valakinek nem tetszik, akkor lehet véleménye, de engem az cseppet sem fog érdekelni, remélem ezt mindenki felfogta.- néztem mostmár az egész asztali társaságra, hiszen már mindenkit ismerek, minden személy némán bólintott, és folytatta az evést, én pedig érintetlenül hagyva az ételt a tálcán  indultam meg kifelé a helyiségből, így ismét mindenki engem figyelt, és gondolom azt a személyt, aki elindult utánam. Én megálltam a lift előtt, megnyomtam a gombot és vártam, hogy a felvonó ideérjen, közben valaki megállt mellettem, nem néztem oda, nem igazán izgatott ki jött utánam. Megérkezett a lift, én pedig beszálltam, itt is megnyomtam a megfelelő gombot, majd nekidőltem az oldalának, az a személy pedig, aki utánam jött velem szemben állt meg.

- Be sem mutatkoztam reggel. Lance Stroll vagyok- nyújtja felém a kezét, én pedig elfogadom, mint bemutatkozást, és talán egy barátság kezdetét.

- Sofia Berger.- mutatkoztam be neki én is halvány mosollyal.

- Miért jöttél el olyan gyorsan?- csak elfintorodom, de inkább nem válaszolok neki.

- Hogy-hogy ott hagytad az imádott reggelidet?- kérdeztem inkább én, csak hogy ne kelljen válaszolnom.

- Mert egy feldúlt lány után kellett szaladnom a lifthez- nevette el magát, én pedig mosolyogva ráztam meg a fejemet.- Ha nem akarod elmondani miért trappoltál el, akkor nem muszáj, de ugye nincs valami baj?- néz rám ismét komolyan.

- Áh, csak meg akarták mondani kivel is lehetek, és kivel nem.

- Szóval Danyiil és Alexander szerint velem nem kellene lenned- vonta le a következtetést, én pedig bizonytalanul bólintottam- az nagyszerű. Akkor kijössz velem a pályára?- kérdezte hatalmas mosollyal, én pedig elkezdtem nevetni.

- Téged ennyire nem érdekel mit gondolnak?- kérdeztem meg még mindig nevetés közben.

- Téged érdekel?- néz rám talán számonkérően, de még minig barátságosan.

- Nem igazán.- rántok vállat.

- Na látod engem sem- közben mivel megérkezett a lift, ki is szálltunk belőle.- Háromnegyed óra múlva ugyanitt?

- Háromnegyed óra múlva.- bólintottam, majd mindketten elindultunk a szobánkba, de valami még érdekelt, így ismét felé fordultam- Lance, - ő is megfordult, miután kinyitotta a szobája ajtaját- Alexander és Danyiil... Miért nem vagytok jóban.

- Pontosan talán már én sem tudom, rivalizálás talán... De már az első találkozás óta nem igazán vagyunk jóban. De ha jól tudom akkor volt egy olyan eset is, hogy Alexander egyik exével kavartam- vakarta meg zavartan a tarkóját, és kezdett el erőltetetten nevetni.

- Hát én ebbe nem akarok belefolyni- emeltem fel védekezően kezeimet- csak érdekelt, ennyi az egész.

- Kb ezek miatt, de lehet ők máshogy gondolják, nem tudom.- rántotta meg vállat, majd intett egyet és belépett a szobába.

Én is elindultam a sajátom felé, belépve pedig rögtön, elmentem lefürdeni. Még van 10 percem az indulás előtt, a táskámat már összeraktam, a szobával együtt, elég nagy ahhoz képest, hogy egyedül lakom benne öt napig. Megkeresem a telefonomat, hátha lesz rajta valami, ami lefoglal tíz percig. Írt Mia, Mark, és Oliver is.

Markot érdekli mi van velem, merre vagyok mostanában, és úgy általában milyenek a hétköznapjaim, valamit küldött egy csomó képet Japánról, hiszen most éppen ott van.
Mia arra kíváncsi milyen volt az utan, tekintve, hogy nem igazán szeretek repülni, és hogy sikerült e itt megtalálnom a helyemet.
Oliver pedig csak önmaga, leírt egy regényt, hogy sajnálja, hogy csak úgy otthagyott péntek este, megkérdezte hol vagyok, mert volt a lakásomon de nem voltam otthon, és a telefont az üzenet rögzítő veszi át. Na igen neki elfelejtettem megemlíteni, hogy elutazok.
Mindhármuknak válaszoltam, Mark pedig kapva az alkalmon, hogy elérhető vagyok azonnal videóhívást indított, amit én fogtam is.

- Bocsi, csak a bátyámmal beszéltem, és elszaladt az idő- értem oda tíz percet késve a megbeszélt helyre.

- Nem para, csak már azt hittem lecseréltél valamelyik másik pilótára, de most megnyugodott a pici lelkem...- tette színapdiasan szívére a kezét- De gyere, mert nekem kicsit előbb ott kell lennem, mint a többieknek- mondta majd már el is indult le a lépcsőn, én pedig mentem pilóta után.

Az út csendben telt, a pályán pedig elváltak útjaink, én a mi garázsunk felé indultam, ő pedig a saját csapatához ment.

Elindultam a jelenlegi szobám felé. Nem túl nagy, nem túl kicsi, pont elég nagy ahhoz, hogy mindenki meg tudjak itt csinálni, amit kell. Elrendeztem a szobát, majd elindultam az itt kialakított kis ebédlőbe, ahol egy kávé mellett elkezdtem a telefonommal babrálni. Három új üzenetem volt. Egy Pierretől, egy Alexandertől és egy az édesanyámtól.

Anya szólt, hogy vasárnap ő is itt lesz, és nagyon reméli, hogy lesz alkalmunk találkozni.
Pierre és Alexander mindketten arra voltak kíváncsiak, hogy elvigyenek-e a pályára.

Mindhármuknak válaszoltam, majd a kávémmal együtt elindultam fel jelentkezni a csapat vezetőségénél. Ott volt az apám, és a többi jelentős embere az egyesülettől. Mindenki szívesen fogadott, és elmondták, hogy nagyon nagy szeretettel várnak állandó tagként a csapatban. Ezt csak egy bólintással nyugtáztam, majd már indultam is tovább a dolgomra, hiszen az most volt bőven. Lefelé igyekeztem a lépcsőn, amikor a csapat két pilótája jött velem szembe, és ezt kihasználva Albon meg is állított.

- Kivel jöttél be?- fogta meg a vállamat, egy lépcsővel állva lejjebb, mint amin én voltam, lenéztem rá, mert így alacsonyabb volt, mint én, majd a másik férfira néztem mellette.

- Volt fuvarom- ránottam meg a vállam, majd kezét lerázva rólam, folytattam az utam lefelé, de a lépcső fordulóról, visszanézve még folytattam- Ma kettőkor lesznek a vizsgátok, utálom ha valaki késik- ekkor már nekik is érezhető volt még a reggeli eset hatása, majd lementem az utolsó sor lépcsőn is, és ismét a jelenlegi kis rendelőmbe vezetett utam, ahol előkészültem a vizsgákra, amíg még van egy teljes órám.

Ebben az egy órában konkrétan semmit sem csináltam. Vagy ötvenszer végig pörgettem az instát, a facebookot, a twittert és kb minden létező internetes média felületet, olvastam híreket, néztem videókat is. Mikor erre is ráuntam, valaki kopogott az ajtón, de ezek nem lehetnek a fiúk, hiszen még csak háromnegyed kettő van. Odasétáltam az ajtóhoz, majd kinyitottam azt, ahol két férfi állt velem szemben, majd egy ismerős pilóta csatlakozott hozzájuk, egy üveg vízzel a kezében.

- Segíthetek valamiben?- dőlök neki az ajtófélfának, jelezve a férfiaknak, hogy nem kívánom beinvitálni őket a terembe.

- Urak ő Dr. Berger kisasszony- mutatott be az idegeneknek Verstappen.

- Elnézést a zavarásért kisasszony, csak egy kis segítségre lenne szükségünk. Tudja véletlenül elfelejtettünk pár dolgot elhozni, nem tudna bennünket kisegíteni?- kérdezte a magasabb szőke hajú ember velem szemben. Már éppen megszólaltam volna, amikor apám jött oda és azonnal ő kezdte el irányítani a dolgokat.

- Nem, ha nem hoztak el valamit, az a maguk baja, nem a miénk, most pedig urak kérem távozzanak- tolja meg egy kicsit a hátnál Maxot, majd ő tovább is megy. Amikor befordul egy folyosón, oda fordulok a már távozni induló férfiakhoz, és megfogtam az egyikőjük alkarját, ezért mindhárman felém fordultak.

- Jöjjönek vissza három óra után, addira én készen leszek, elvihetik ami kell.

- Miért segít nekünk doktornő?- kérdezi meg az alacsony barna halyú orvos velem szemben.

- Mert én nem az apám vagyok, más balszerencséje nem az én szerencsém. Ha tényleg kell valami, akkor időre legyenek itt, nem szeretem a késést.- három döbbent arcal álltam szemben, majd be fordultam a szobába, és becsaptam az ajtót, végül helyet foglaltam a széken, és elindítottam a megfelelő programot a számítógépen, ahová be kell vinnem a pilóták adatait.

Pontban kettőkor nyílt is az ajtó, a két pilóta érkezett meg. Csak alap vizsgálatokat kell rajtuk végeznem, így ez nem vesz sok időt igénybe. Szinte szótlanul zajlik le az az egy óra, amíg mindkettőjüket megvizsgálom. Ők is érzik még a reggeli hatását, de vagy nem akarják, vagy nem merik szóvá tenni, így három órakor szintén csendben elvállunk egymástól, ők mennek a csapathoz, én pedig maradok befejezni az adatok elektronikus rögzítését.
Három óra után tizenöt perccel hármat kopognak az ajtón, majd belépett rajta az a két ember, aki a Red Bull orvosi stábjánál dolgozik, majd becsukták maguk után az ajtót. Levettem a szemüvegemet, majd felállva odasétáltam a két szinte még idegennel. Kezemet nyújtottam a szőke felé, hogy bemutatkozhassak neki.

- Sofia Colett Berger- megrázza a kezemet, majd ő is viszonozza cselekedetemet.

- Dean Smith.- mikor elengedte a kezemet, a társához fordultam, és felé is a kezemet nyújtottam bemutatkozás közben.

- Sofia Colett Berger.

- Dr. David Wolf.- rázott velem kezet ő is.- Tényleg köszönjük kisasszony, hogy kisegít bennünket. Felér egy élet mentéssel- neveti el magát.

- Természetes. Tehát maga orvos- nézek Davidra- ön pedig gondolom ápoló- fordulok a másik személy felé, csak bólintanak- Értem. Remélem az nem probléma, hogy bent leszek a vizsgálatok alatt, tudják azért- nem tudom befejezni, mert Dr. Wolf közbevág.

- Ez csak természetes Sofia, tegezhetem igaz?

- Csak nyugodtan, mindketten. Akkor kezdenek, amikor maguknak megfelel.

- Rendben, akkor ha magának nem probléma, akkor Dean fel is megy a fiúkért.

- Csak nyugodtan- tárom szét a kezemet, majd ülök le ismét a számítógép elé, majd veszem fel ismét a szemüvegemet. Pár perc után a három férfi lép be a terembe.

- Jó napot- köszön egyszerre a két újonnan érkezett személy, csak felnézek és bólintok, majd már folytatom is az eddigi tevékenységemet, minimális figyelmet sem szentelve a másik négy személynek, aki a teremben tartózkodik. Háromnegyed óra után valaki a vállamra teszi a kezét.

- Kisasszony lekötelezett bennünket, ha bármi kell önnek vagy valakinek maga körül csak szóljon, ha tudok segítek. De mi megyünk is hiszen végeztünk.

- Ha kell még valami, csak szóljon. Szívesen segítek.- kísértem őket az ajtóig, majd távozásuk után, bezárva a helyiséget én is elindultam jelenlegi csapatom keresésére.

•🦋•