Tegnap volt a monacói nagydíj, mára pedig egy vacsorát beszéltünk meg Maxszel, hogy meg tudjuk beszélni ezt az egy évet a kapcsolatunkban, hiszen pontosan egy éve a monacói hétvége után kérdezte meg, hogy lennék-e a barátnője. De most amikor felkelek, csak az tudatosul bennem hirtelen, hogy egyedül fekszem a hatalmas franciaágyban, mert a mellettem lévő hely üres, csak a párnán van egy szál rózsa, és egy kis üzenet.

Drága Sofi, úgy gondoltam sokkal jobban illene a ma este hangulatához, ha csak a vacsoránál találkoznánk... Addig is csak egy dolgod van, pihenj minél többet!
E.

A levelet leejtem a fehér lepedőre bal kezemmel felveszem a rózsát, a jobb kéz fejemet pedig a hasamra simítom.

- Hát ketten maradtunk kis pocaklakóm, és ha jól érzem te már éhes vagy.- kikeltem az ágyból, a rózsát a vázába helyezem, ami a TV mellett várta a szebbnél szebb tavaszi virágokat, én pedig folytattam utamat a konyhába, ahol nem várt meglepetés fogadott. Az asztalon kész reggeli várt, kávéval, és egy újabb kis cédulával.

Mondtam, ma csak pihenned kell!
E.

Mosolyogva tettem vissza a kis cetlit az eredeti helyére, majd kihúztam azt a széket, ami előtt meg volt terítve, ám azon egy újabb rózsa pihent. Felvettem a virágot, melynek száráról el voltak távolítva a tövisek, és az asztalon elhelyezett vázába tettem, majd helyet foglaltam a széken, melyet előzőleg már kihúztam. A reggelimnek végül a palacsintát és friss gyümölcsöt választottam. Amikor ezt elfogyasztottam a maradékot a hűtőbe pakoltam, a piszkos étkészletet pedig a mosogatóba. Miközben haladtam a Maxszel közös szobánk felé, felkaptam egy konyharuhát, majd megtöröltem a kezem, és a konyhapultra dobtam, amikor már az ajtóban voltam. Beléptem a hatalmas hálóba, majd azonnal indultam is, hogy kinyissam a balkonra vezető ajtót, hogy friss levegő jusson a helyiségbe, de amikor léptem volna tovább, ismét egy rózsán, és egy levélen akadt meg a szemem. Kiléptem a hűvös teraszra, összehúztam magamon a köntösömet, majd felemeletem a levelet és a virágot.

Reméltem, hogy ide is kilátogatsz.
Emlékszel még, amikor a Szingapúri nagydíj előtt itt álltunk kint? Akkor hoztalak el ide először. Hiszen megígértem, hogy egyszer elhozlak ide, Monacoba, és most remélem, már ezt a helyet nevezheted második otthonodnak, de akkor térjünk vissza a Szingapúri nagydíj előtti pár napra. Imádtam azt a két napot veled. Csak veled, drága Sofim. Nagyon remélem, hogy rengeteg ilyen napunk lesz még itt együtt. Addig is nézd meg a rózsa szirmait.
E.

Lejebb engedtem a rózsát, és belenéztem a szirmai közé. Két kis ékköves fülbevaló volt beékelve a vérvörös szirmok közé. Mosolyogva vettem ki a két kis követ a kis bársonyos virágszirmok közül, és helyeztem be azokat a fülcimpámban lévő kis lyukakba, majd mivel már fáztam, visszaléptem a szobába, és az ajtót is becsuktam magam után, a rózsát pedig az első mellé helyeztem a vázába. Miután bekapcsoltam a TV-t, hogy ne síri csendben öltözködjek, beléptem a hatalmas gardróbba, ahol bal felől Max, jobb felől pedig az én ruháim kaptak helyet. A helyiség közepén pedig két puff volt, egy baba rózsaszín és egy baba kék. A rózsaszínen pedig egy újabb virág és levél, így a kéken foglaltam helyet, hogy el tudjam olvasni az újabb nekem szánt levelet.

Mondtam, hogy ma csak pihenned kell, így a ruháid a szekrényed előtt várnak rád, már előkészítve. Egy az orvoshoz, és egy az estéhez.
És emlékszel arra, amikor először választottam én a ruhádat? Hát persze, hogy tudod, az ominózus Liverpool meccs előtt volt. És amikor másodszor választottam én? A tavalyi Abu-dzabi nagydíj napján volt, előző napon, kaptuk egymástól a lehető legnagyobb ajándékot, a mi picikénket, aki most 5 hónapos. A mi pici-pici lakónk. Mondjuk az a december elseje nem csak arról volt emlékezetes, hanem a nagy családi találkozások miatt is. Hiszen akkor mutattuk be a családjainkat egymásnak. Szerintem én soha nem fogom elfelejteni, ahogy Mark és Vic néztek egymásra, mint akik képesek lennének megölni a másikat, pedig ők már találkoztak a születésnapodon is...
E.

Valóban megmosolyogtatott az emlék, hiszen azt a napot az ember ha akarná se felejthetné el egykönnyen. Jobbra forítottam a fejem, és valóban oda voltak kikészítve a ruháim. Egy nadrág, ing, zakó kombináció, és egy kis estélyi a vacsorához. Leakasztom a fogasról a nap közbeni ruhamat, majd magamra is rángatom azokat, ami ilyen nagy pocakkal már nem is megy olyan könnyen, mint azt képzeltem. Majd dudaszót hallok a ház elől, így leszaladok a lépcsőn, hogy ajtót nyissak. A bejárat előtt Charles állt a kezében ismételten egy szál rózsával, és egy fehér borítékkal, melyet két puszi után át is nyújtott nekem, én pedig beinvitáltam a házba.

- Vizet, narancslevet, kólát?- ültem le vele a konyhaasztalhoz.

- Vizet, köszi.

- És mi szél hozott erre?

- Max mondta, hogy vigyelek el az orvoshoz, hiszen így mégsem vezethetsz.- mutat rám a monacói pilóta.

- Most azt akarod mondani, hogy kövér vagyok?- teszem csípőre a kezemet előtte állva.

- Csak állapotos Sofi,- kortyolt bele a vízbe, amit elé helyeztem az előbb- de olvasd el a levelet.- tolja felém a borítékot az asztalon.

- Na most akkor sofőr vagy postás vagy?

- Multifunkcionális,- vigyorog rám, majd kiissza a pohár tartalmát, és felkapja a szemeteszsákot- addig én ezt kiviszem.

Kilép az ajtón, én pedig elveszem az asztalon hagyott borítékot, melyen az én nevem díszeleg. Felbontom a borítékot, és kiveszem belőle a monogramos levélpapíromat.

Most éppen Charles van ott nálad, ma ő visz el helyettem téged az orvoshoz, ebben is segít, mint már sok másban. És tudod miben segített még nekem?
Emlékszel a londoni rózsás akciómra a francia nagydíj után? Nem mondtam el, hogy ki segített benne, de most elmondom. Ő volt az. Charles rakta tele a nappalidat rózsával, a kulcsot pedig Marktól szereztem, még a liverpooli meccs után. Nyugi, azóta már másoltattunk neki újat...
E.

Mosolyogva ejtem le a papírt az asztalra, majd mosolyogva fordulok a visszaérkező pilóta felé.

- Szóval te voltál a rózsás gyerek.

- Én csak parancsot teljesítettem, ahogy most is. Szóval indulunk Sofi, tudnom kell, hogy kereszt fiam vagy lányom lesz e.

- Ezt mégis ki mondta neked, hogy a te kereszt gyereked lesz?

- Hát mivel Max gyerek is, én pedig az ő legjobb barátja, így...

- Na, na, na. Ő egyenlőre csak az én gyerekem, majd ha úgy dönt, hogy kijön innen,- mutatok a már igazán terebélyes pocakomra- akkor lehet szó arról, hogy Max kisbabája is.

- Jó, jó, jó. De akkor is gyerünk.- teszi a tenyerét a hátamra, majd óvatosan el kezd tolni a kijárat felé. Beszállunk a piros Ferrariba, majd elindulunk az orvosom felé, ami csak nyolc perc autóútra van a háztól. Egy elegáns magánkórház parkolójában állunk meg, majd kiszállunk a kocsiból- Ti még a szülést se aprózzátok el.- állapítja meg a férfi.

- Van amit nem lehet.

- Mondjuk igaz.- ránt vállat a pilóta, és velem együtt felsétál a második emeletre, ahol már vár bennünket a fehér köpenyes orvos.

Charles már hazahozott, és el is ment, mondván, hogy neki sok dolga van, így sietnie kell. Én pedig itt ülök a nappaliba egy újabb virággal, és levéllel, melyet az orvos adott, mondván ezt Max hagyta ott nekem nála.

2019.december 22. életem egyik legszebb napja. Azon a reggelen, nagyon rosszul voltál, pedig éppen a családjainkat vártuk Monacoba, de te szédültél, hánytál, szó szerint minden bajod volt, én pedig a tudtod nélkül, nem az én, hanem a saját kórházi vizsgálatodra vittelek. És azon a reggelen tudtuk meg, hogy már lassan egy hónapja, nem ketten, hanem hárman vagyunk, azon a napon kaptuk meg a mi kis karácsonyi ajándékunkat, a mi kis Sarankat, vagy Tristenünket. Most pedig a pocaklakónk (vagyis egyenlőre csak a tiéd), már öt hónapja velünk van, hihetetlen...
E.

Mosolyogva figyelem a ma kapott ultrahang fotókat, melyeknek a tetején ott díszelgett, hogy bizony a Tristen név lett a nyerő, ugyanis egy ici-pici Maxem lesz majd, négy hónap múlva. Elmosogattam a reggeliről maradt piszkos tányért és a két poharat, majd felmentem a hálószoba melletti helyiségbe, amelyet Maxszel pár hete gyerekszobává avanzsáltunk át. Barack színű falak voltak, az ablak alatt egy babaágy, amely persze az első egy-két hónapban az ágyunk mellett lesz. Pelenkázó, szekrény, játékok, de még minden össze-vissza hevert a szobában. Kinyitottam a szekrényt, ahonnan egy újabb virág és levél esett ki, én pedig lehajoltam, hogy felvegyem azokat.

Gondoltam, hogy ide is be fogsz a mai napon még tévedni, hiszen te ma már tudod, hogy kisfiunk vagy kislányunk lesz. Bár én még nem tudom, de remélem ugyan olyan lesz, mint az anyukája. Most pedig éppen az jut erről eszembe, amikor írom, az a nap, amikor elmondtuk Miának és Olivernek, hogy babánk lesz, azt hittem Mia kitér a hitéből, Oliver pedig megfojt már csak a tekintetével. December vége volt, újév előtt, Svájcban voltunk, amikor Mia megtudta, először nagyon örült, majd nem beszélt velünk három napig, mert nem ő volt az első, aki megtudta a gólyahírt. Akkor borzalmasan idegesítő volt, most azonban már borzalmasan vicces, remélem te is így gondolod kincsem.
                                    E.

Valóban így visszagondolva már az egész helyzet igazán vicces, akkor azonban én is nagyon féltem, hogy végleg megharagudnak rám, de Mia azóta szinte minden nap felhív, hogy hogy vagyunk, mit csinálunk, és legalább havonta eljön, hogy segítsen nekem abban, amiben csak tud. Gyerekszoba bútort venni, nevet választani, takarítani a szobában, vagy éppen kifesteni azt. Most azonban egyedül vagyok, és így egyedül fogok neki a szekrény redberakásának, és a polcok behelyezésének.

Háromnegyed óra múlva, amikor már szinte az egésszel készen voltam, valaki csengetett, így kénytelen voltam ott hagyni a gyerekszobát, és lebattyogni a lépcsőn a bejárati ajtóig, ahol egy futár várt.

- Jó napot kisasszony, ezt ide rendelték.- nyújt felém egy szatyrot, amelyben ételhordó dobozok vannak- A számlát pedig már rendezték. Legyen szép napja!

- Köszönöm, és önnek is.- mosolygok rá, a férfi pedig mosollyal az arcán bólint, majd már vissza is siet az autójához, és elmegy, így én is belépek a házba, és bemegyek a konyhába.

A szatyorban az ételek mellett egy újabb levél és virág várt. Kiszedtem az ételeket, és evés közben kezdtem el olvasni a mai 8. levelet.

Emlékszem még mennyire tetszett a magyar konyha, amikor kint voltunk a Hungaroringen, így gondoltam ma ilyen ételeket kellene enned. És persze azt se felejtettem el, hogy az ottani pincérünknek is nagyon tetszettél, ami miatt kicsit ki is akadtam, aminek köszönhetően az étterem örökös tiszteletbeli vendégei lettünk. Na látod ilyenkor van hasznunk is abból, hogy te gyönyörű vagy, én pedig mindenkire képes vagyok féltékeny lenni.
                                E.

Valóban imádtam a magyar konyhát, bár ez a nyomába se ér annak, de azért ez is valami isteni, de hogy én most a gulyás, és hortobágyi palacsinta után még dobos tortát is egyek? Na nincs az az isten, így a tortát inkább berakom a hűtőbe, a reggeli maradéka mellé, majd ismét felmentem a gyerekszobába befejezni a pakolást. Amikor kész lettem, már délután fél három volt, így megfelelőnek gondoltam az időt, hogy letusoljak, ezért elindultam az emeleti fürdőszoba felé, ahová ahogy beértem, ismét egy rózsával és levéllel találtam szemben magam.

Emlékszem még a tavalyi születésnapodra... Október 3-a. Este nagyon fáradt voltál, így én tettelek bele a levendula illatú fürdővizedbe, de te ragaszkodtál ahhoz, hogy veled fürödjek, mert te egyedül túl fáradt voltál hozzá, így beültem mögéd, és megfürdettelek, és én is legalább három napig levendulaillatú voltam utána.
                           E.

Tényleg borzalamasan fáradt voltam aznap, mivel Markék meglátogattak, és már csak attól a rengeteg mesélni valótól is elfáradtam, hiszen mi mindent megosztunk egymással, így persze késő estig beszélgettünk a születésnapomon is, most pedig ennek az emléknek a hatására keresek egy levendulás fürdőbombát, és inkább mégsem a zuhanyzás mellett teszem le a voksomat.

Egy órán át áztattam magamat a vízben, így fél négykor tértem csak vissza a szobánkba, ahol előszedtem a hajvasalót, és a hajszárítót. Először megszárítottam, majd valami elviselhető külalakot varázsoltam a hajamnak, utána pedig leültem a szobában elhelyezett sminkasztal elé, hogy az arcomnak is egy elfogadható külalakot kölcsönözzek. Először lealapoztam, szempillaspirált tettem fel, jöhetett a rúzs, kis pirosító, majd végül kihúztam a fiókot, hogy megkeressem a megfelelő szemfestékes palettát, de a fiókban egy újabb vörös virág és levél fogadott.

Miután megtudtuk, hogy babánk lesz, majd kicsattantál a boldogságtól, ami az arcodon is meglátszott. Azóta ragyogsz, minden smink és festék nélkül, remélem ezt te is tudod.
                                        E.

Csak mosolyogni tudtam ezen a kijelentésén, hiszen naponta elmondja ezt nekem, én pedig azóta a nap óta nem is vesződtem a sminkemmel, így inkább most is fogtam egy vatakorongot és smink lemosót, és elkezdtem leszedni az eddig feltett dolgokat az arcomról. Negyed ötkor a gardróbban voltam, és a ruhámat szenvedtem fel magamra, majd mikor ezzel készen voltam kerestem hozzá egy szép lapos sarkú cipőt, egy táskát, és egy blézert is, hiszen még mindig nincs azért a legmelegebb estefelé. Fél ötkor pedig valaki kopogott az ajtón, így ismét lesiettem, hogy kinyissam azt.

- Jó estét kisasszony, én fogom a vacsora helyszínére szállítani, ha készen van.- köszöntött az ajtóban egy idősebb ember.

- Jó estét! Egy pillanat és kész leszek, addig is jöjjön csak beljebb- nyitom ki az ajtót előtte, hogy be tudjon rajta jönni, és ne kint várjon rám, amíg elkészülök.

- Köszönöm.- lépett be a kis előszobába, én pedig vissza felmentem az emeletre, megkerestem a parfümömet, melyből egy adagot magamra is fújtam, beledobáltam a táskába ami kellhet, felvettem a cipőmet, és ismét lementem, hogy el tudjuk indulni az étterembe.- Mehetünk, kisasszony?- csak bólintottam, a sofőr pedig ki is nyitotta nekem az ajtót, majd be is csukta azt utánam, és egy nála lévő kulccsal be is zárta azt, hiszen nem ismeretlen személyről volt szó, hanem Max sofőréről. Az autóhoz kísért kinyitotta a hátsó ajtót, majd segített beszállni, és becsukta azt. A bőr ülésen egy újabb virág és levél fogadott.

Ma reggel, amikor ezeket írtam, elgondolkodtam azon, hogy számítottam-e arra, hogy eddig el fog jutni a kapcsolatunk. És hogy mi a válsz? Még a legvadabb álmaiban sem mertem ezt remélni, mert te jobbat érdemelnél Sofi, de te mégis itt vagy mellettem, és én ezért kimondhatatlanul hálás vagyok neked!
                                          E.

Már a Max által megadott étteremben ülök, ahol a 12. rózsa fogadott az asztalon, egy újabb üzenettel.

Szeretlek Sofia, ezt soha ne felejtsd el!
                                 E.

De mostmár örülnék neki ha a pilóta is megérkezne mellé, én is késtem egy kicsit, de a fél óra késés már sok, főleg úgy, hogy a holland egy percet sem késik soha sehonnan, ahol velem kellene, hogy találkozzon, főleg nem étteremből. Ekkor megcsörren az asztalon hagyott telefonom, egy ismeretlen szám a hívó.

- Igen tessék Dr. Sofia Colett Berger- veszem fel a készüléket.

- Ön Max Emilian Verstappen hozzátartozója?

- Igen, miért?

- Kérem jöjjön a monacoi központi kórházba.

- Hogy mi?- kérdezek vissza, azonban már nem kapok választ, mert letették a telefont. Azonnal felkeltem, majd egy akkora címletű bankjegyet hagytam az asztalon, ami biztos, hogy legalább ötszörösen fedezi az elfogyasztott víz árát, még itt is, majd kisiettem az étterem előtt sorakozó taxikhoz, és be is szálltam azonnal egybe, majd már mondtam is az úticélt, ami 10 perc autóútra van az étteremről, ott azonnal kiszálltam, és a taxisnak is az út értékének háromszorosát nyomtam a kezébe, hogy minél előbb a kórház recepcióján tudhassam magam.

- Max Emilian Verstappen hozzátartozója vagyok,- lépek azonnal oda az ügyeletes ápolóhoz- hol van?

- Az intenzív osztályon, a második emelet, harmadik szoba,- olvassa fel nekem Max szobájának útvonalát- de előbb keressen egy orvost, ha be akar menni hozzá.- szól utánam, amikor már elléptem a pulttól.

A második emelet orvosi szobája előtt állok földbe gyökeredzett lábakkal.

Max autóbalesetet szenvedett, nem ő volt a hibás, ezt a másik autós elismerte, de mégis ő fekszik most súlyos állapotban kómában egy kórházban, nem a másik ember, aki sértetlenül megúszta az egészet, nem hanem az én gyermekem apja, akit a világon mindennél és mindenkinél jobban szeretek és tisztelek, most élet halál között lebeg. Megígérte nekem, hogy nem hagyja ott soha semmiét a versenypályán, de ki gondolta volna, hogy egy városi gyorshajtó okozza majd azt, amire még a Forma 1-es autók sem képesek?

- Miért kell neked mindig valamit csinálnod Max, amikor boldogok lehetnénk?- fogom a kezét már az ágy mellett ülve, könnyeim pedig végigsuhannak az arcomon, ahogyan azt Max is tette az autópályán, és ez lett a vége. A maszk miatt ami a számon van, és talán a sírás miatt kissé nehezen veszem a levegőt, így ellentmondva az orvosnak, leveszem azt, pedig jól tudom, én is mennyire utáltam az ilyen látogatókat, akik ellent mondtak az előírásoknak.

Már nem bírtam tovább nézni Max tehetetlen testét, így inkább felkeltem, és odasétálltam a személyes tárgyakhoz, hogy kiöntsem azokat azt asztalra. Kulcsok, pénztárca, egy ultrahang a születendő babánkról, egy kis bársony ékszeres doboz, és egy levél. Nem tudom kinek szánta a borítékot, de most nem is érdekel, feltéptem, és kivettem belőle a kézzel írt levelet.

Kedves, drága Sofim,
remélem ezt a levelet, nem el kell olvasnod, hanem el tudom neked mondani, bár soha nem voltam jó az ilyen dolgokban, de te mindig segítettél bennük... Most itt vagyunk, megéltünk ez az egy évnyi kapcsolat alatt, jót, rosszat, egyszóval mindent, vagyis még nem teljesen, remélem csak ez után lesz teljes ennek a mindennek a fogalma (na igen itt kellene letérdelnem eléd, már ha éppen nem olvasnod kell ezt a bizonyos levelet), remélem te is így gondolod ezt, hiszen lesz egy közös kisbabánk, de nem csak e miatta, hanem, mert mikor először láttalak, legyen ez bármilyen sablonos is, tudtam, hogy te különleges vagy nekem, nem csak azért, mert megmentetted az életem, így remélem, nem nagy kérés, hogy töltsd velem a nekünk szánt többi időt is, mert én veled szeretném tölteni történjen bármi is, (és itt kellene kinyitom azt a bizonyos kék kis bársonydobozkát), szóval velem töltöd azt az időt úgy, mint a feleségem?(és ez után kellene igent mondanod, persze ha ezt az egészet meg tudtam jegyezni, vagy ki tudtam nyögni egy épkézláb mondatot).
                            E.

Amikor befejeztem az olvasást, a papír kiesett a kezeim közül, és a dobozt vettem a kezembe, majd kinyitottam azt. Egy gyönyörű eljegyzési gyűrű volt benne, ekkor pedig még több könny kezdte áztatni arcomat, és muszáj volt leülnöm, mert kisfiamnak is most jutott eszébe focistának képzelni magát. Egyik kezemet hasamra csúsztattam, másikkal a kis dobozt szorongattam. Még csak azt sem tudja, hogy kisfiunk lesz, ma mondtam volna el neki a vacsorán, ahová hívott. Előre dőltem, és arcomat kezembe temettem, de ez sem segített megnyugodni, és az sem, hogy a gépek, melyekre a pilóta volt kötve, egyre hangosabban kezdtek el csipogni, persze orvos ként tudom ez mit jelent, de engem kiküldtek, hisz már nem tartozom ide, már nem, én is a száguldó cirkusz része lettem. Egy ápoló segített kijutni a folyosóra, ahol Victoria várt rám, ő is a városban volt, Max régi házában, én pedig a karjaiba vetettem magam, de előtte még odaadtam neki a kis ékszeres dobozt, ő pedig azonnal körén fonta kezeit, és a fejemet simogatta.

- Tudom Sofi, tudom,- hallottam hangján, hogy ő is sírt- de nem lesz semmi baj.- biztatott, csakhogy én már nem tudtam neki hinni, én már senkinek sem tudok hinni...

•🦋•

Drága olvasóm,

Ha eddig velem tartottál, akkor az azt jelenti, hogy téged is annyira érdekelt Max és Sofi élete, mint engem, e miatt pedig kimondhatatlanul hálás vagyok Neked! Hiszen az olvasók vitték előre ezt a történetet, a rengeteg pozitív visszajelzés, hogy tudtam, megéri folytatni ezt az egészet, még ha néha nehéz is volt.
Így most fájó szívvel, de elbúcsúzom Sofitól és Maxtól is, de egy utolsó döntést még a kezetekbe adok:

Legyen folytatása Max és Sofi történetének, vagy tegyünk ide egy pontot, és nyissunk új fejezetet?

Ti döntötök.

Én viszont köszönöm az eddigieket, a rengeteg kedves szavat, a bíztatásokat, el sem hiszitek mennyit jelentettek nekem ezek, borzalamsan jó érzés, amikor az ember tudja, hogy valaki másnak is tetszik az amit csinál.

Hát ez lett volna az én történetem, mégegyszer hálás köszönet a rengeteg olvasónak, aki támogatott!

Itt most fájó szívvel, de pontot teszek Max és Sofi történetére, és egy igazán produktív fejezet végére az életemben is. Köszönet mindenért!

Szép napot mindenkinek, Emese! ❤️

•🦋•