A cipőm kopog a márvány járólapon, a kabátom suhog utánam, az emberek pedig mind engem kerülgetnek, ahogy haladok úticélom felé a hatalmas épületben. Fel az emeletre, egyenesen majd balra és ott a második ajtó, idézem fel magamban a megadott útirányt a lépcsőn felfelé sietve. Egyenesen, majd balra, és a második ajtó, amit hatalmas széllel be is vágok magam előtt, majd ugyan ezt megismétlem, amikor beértem a helyiségbe. Három riadt férfi tekintetével találom magam szembe, de nekem csak egy valami jár a fejemben. 6 hónap...

- Nem jött el a vizsgálatra- nézek arra az arcra akihez szavaimat intézem.

- Elnézést kisasszony, de maga ki?- kérdezi tőlem az idősebb úriember, az asztal túloldalán ülve. Jogos a kérdés, hiszen ki az, aki csak így beront a Red Bull irodájába, és kezd el szemrehányást tenni, az egyik legjobb pilótájuknak a főnöke és csapattársa szeme láttára. Határozottan senki, senki rajtam kívül.

Felemelem az állam, cipőm sarkára támaszkodva a férfi felé fordulok, aki értetlen arccal mered rám, ingemet lehúzom majd a kabátomat összehúzom testem előtt, talán ezzel is ösztönösen védve magam.

- Elnézését kérem uram, nem tudom hová tettem a jómodorom, hiszen mi még nem ismerjük egymást Dr. Sofia Colett Berger vagyok, Mr. Verstappen orvosa, jobban mondva volt orvosa.- nyújtom felé a kezem egy barátságos mosoly kíséretében, amelyet ő készségesen el is fogad.

- Max csapatfőnöke, Christian Horner,- rázta meg a kezemet- örvendek, kisasszony.- miután elengedte kezem, a teremben tartózkodó harmadik személy felé fordulok, majd ugyan olyan határozottan szinte orra alá nyomom kezemet.

- Dr. Sofia Colett Berger.

- Pierre Gasly,- szorítja meg határozottan kezemet, amely szinte elveszik az ő hatalmas tenyerében, így szinte azonnal kirántom szorításából, amikor tehetem- és én is örvendek!- teszi hozzá hatalmas mosollyal.

- Szintén Mr. Gasly.- mosolygok rá halványan én is egy pillanatra, majd ismét a teremben tartózkodó holland felé fordulok- Ahogy azt már említettem, nem jelent meg a fél éves ellenőrző vizsgálatokon Verstappen.- idegesen mocorog a székében, csapatfőnökére néz, majd csapattársára, és csak ezek után figyel teljes mértékben rám.

- Sajnálom.- ejti ki úgy a szavat, mintha ezzel mindent megoldana.

- Igen? Sajnálod? Oh arról majd én gondoskodom, hogy biztos sajnáld...- nézek rá megvetően, majd ismét Christian felé fordulok- Igazán sajnálom uram ezt az otromba viselkedést.

- Én kérek elnézést Max kis incidense miatt doktornő, személyesen én fogom elkísérni a vizsgálatra, az ön által előrelátott időpontban, teszem fel maga is csatlakozik hozzánk Pierre, nem igaz?- a fiatalabb férfi felnéz rám, majd vigyorogva főnökéhez fordul.

- Csak természetes, hogy mindenben támogatom a csapatomat uram- kis álszent, ah csak egy gonddal több, bár lehet ő rendes.

- Értesíteni fogom önt az időpontról Mr. Horner, mert ahogy látom Verstappen naptárában és híváslistájában az én nevem valahogy mindig elkeveredik. Mégegyszer elnézést a kellemetlenségért, szép napot uraim!- ezzel hátat fordítva a három férfinek amilyen gyorsan érkeztem, olyan gyorsan távoztam is.

Az épület ajtaján kilépve, éppen felnyitottam az autómon a központi zárat, amikor a mögöttem becsapódott ajtó ismét kinyílt, majd ismét becsapódott. Nem is szenteltem neki nagy figyelmet, csak kinyitottam az anyósülés felőli ajtót, majd arra az ülésre bedobtam a táskám, kabátom és sálam, majd becsuktam az ajtót. Az üvegben egy alak tükröződött mögöttem. Sajnos az arcot nem, csak az alakot tudtam kivenni a tükörképből. Egy férfi állt mögöttem zsebre tett kezekkel, felhúzott vállakkal, szinte már már gőgösen és büszkén. Hirtelen megpördültem tengelyem körül, és mellem alatt összevont kézzel álltam az eddig idegen férfi előtt.

- Sof, én- felemeltem egyik kezemet, jelezve, hogy nem igazán érdekel a mondandója.

- Sofia Max, én Sofia vagyok, és nem érek rá bájcsevegni, ugyanis tudod vannak olyan betegeim, akik tudják mi az a precízió és pontosság. Ám ahogy látom ezt Hollandiában nem tanítják meg az emberekkel- vágtam a fejéhez talán kicsit magamból kikelve- De tudod mit? Nem is érdekel milyen indokokkal nem voltál ott, vagy milyen kifogásod van mindez ellen,- és itt már ő is tudja, hogy nem feltétlenül csak a vizsgálatról van szó- csak hagyj engem békén Max, eljössz a vizsgálatra, és soha többé még csak látnunk sem kell egymást. Megszabadulunk egymástól. Örökre...- mikor kiejtettem ezt a szavat a számon, mintha valami összetört volna benne, a szemében, mintha félne ettől az egyszerű kifejezéstől, számat összeszorítva léptem el előle, és indultam el a volán mögé, majd az ajtót kinyitva megálltam majd megszorítottam az ajtó tetejét, és még egyszer felé fordultam, szemébe néztem, ami valami újat tükrözött, először haragot, utána valami mást, talán megbánást vagy félelmet- Viszlát Max.- ezzel beültem az autóba, majd elkezdtem kifelé haladni, mielőtt kihajtottam volna az útra még hátra néztem. Ott állt tehetetlenül, kezeit maga mellé engedve, fejét pedig lehajtva, ez volt az utolsó amit láttam, mielőtt kihajtottam volna az útra.

•

Miával éppen a teának fogyasztjuk el a rendelőben, amikor valaki bekopog az ajtón. Egy hét telt el a Red Bullnál való megjelenésem óta, és mára adtam egy új időpontot a pilótának.

- Jöhet- szólok ki, kolléganőm pedig feláll, hogy amikor a páciens bejött, ő elhagyja a helyiséget, ám az általa várt egy személy helyett, három lépett be a kis terembe, ami bár akár három személynek is komfortosan elég tágas, a jelenlegi öt személy számára már kezd kicsit szűkös lenni a dolog.

- Jó napot!- köszön először illően Horner- Mostanra szólt az időpont nem igaz?- néz először Miára majd rám, végül elmosolyodik.

- Igen Mr. Horner. A doktornő már éppen távozó félben van.

- Áh értem.- ezzel Mia el is hagyta a kis szobát- Ahogy mondtam, személyesen kísértem el Maxot, hogy most biztos minden rendben legyen vele.- leül, majd fel pillanat a falamra.- Ön ismeri Mr. Bergert?

- Az apám.- jelentem ki semleges hangon- Mr. Gasly nyugodtan üljön le.- mutatok a főnöke melletti üres helyre, majd ő le is ereszkedik a fehér műbőrrel bevont fotelbe, már csak én és a másik pilóta állunk a helyiségben, elindulok egy ajtó felé, amely az ápolók szobájába nyílik, a kilincsre helyezem a kezem majd hátranézek vállam felett- Verstappen maga pedig szerintem már tudja mi a megszokott munkamenet.- ezzel el is hagyom a termet, hogy összeszedje a szükséges eszközöket. Ez a művelet maximum 10 percembe telt, majd ismét a vizsgálóban helyezkedtem el a nekem szánt ülő helyen.

Az eddig is ülő két személy mintha kővé dermedt volna, egyhelyben maradtak, nem forogtak, talán levegőt is, csak meghatározott időközönként vettek, így a terembe beállt csendet csak az én gépelésem zaja zavarta meg, mindeddig, ugyanis hatalamasat csörgéssel földet ért egy halom fém vizsgálóeszköz, melyek eddig az asztalon hevertek, egy szintén fém tálcában. Vertappenre nézek, a másik két férfival együtt, aki mint egy kisgyerek, aki rosszat tett a földet kémleli, majd lehajol és elkezdi szedni az éles dolgokat a földről, én pedig szemforgatva nyugtázom, hogy kénytelen vagyok megszólalni ezzel megtörve a kínos bár számomra megszokott és ebben a helyzetben már-már kellemes csendet.

- Csak hagyd ott! Majd én összeszedem, nem akarom a kezdet is varrni, ahhoz ma már nem lenne türelmem...- ő ismét a padlóra engedte, az eddig a kezében tartott dolgokat, én pedig ismét a monitor felé fordultam, szememet megdörzsöltem, majd szemüvegem után nyúltam- A vizelet és vér vizsgálat kielégítő,- nézek először a pilótára, majd főnökére és munkatársára- így minden bizonnyal a többi eredmény is az lesz.-ezzel felálltam, és a vizsgáló asztalhoz sétáltam- Ülj fel nyugodtan.- nem ellenkezett, nem is lett volna indokolt, az összes rutin vizsgálatot elvégeztem, amit kellett. Minden eredmény kiemelkedően jó lett, így visszasétáltam a számítógépemhez, és bevittem a friss adatokat- A javulás szépen látszik az előző eredményekhez képest, ennek örülök, ezért ahogy mondtam Max, többé akár látnunk sem kell egymást, és az eddigiekből ítélve ez magának csak áldás lesz,- már nyitotta volna a száját hogy ellenkezzen, ám folytattam így erre nem volt, és nem is lesz lehetősége- teljesen leveszem a kezemet az ügyről- nézek a csapatfőnökre, majd egy fehér irattartót nyújtok felé- minden papír és eredmény benne van, lepecsételve és aláírva, kérem ezt jutassa el a csapatorvoshoz, vagy Már. Verstappen személyes orvosához a többi már az ő dolga.

- Rendben- bólintott a férfi, majd elvette a fehér dossziét.

- És az egy éves vizsga?- néz rám hatalmas szemekkel a vizsgáló asztalon ülő pilóta.

- Nos az már nem az én dolgom, átadtam az ügyedet Dr. Flot-nak.- úgy nézett rám, mintha nem hinné el, hogy én ülök vele szemben.

- Ezt nem teheted- csattan fel, közben pedig olyan hirtelen és olyan erővel csapja le kezeit az asztalomra, hogy a rajta lévő papírok, mind lerepültek onnan. Kezeire néztem, majd én is ugyan úgy rátenyereltem a fára, ahogyan ő, utána pedig lassan felemelkedtem és ugyan azt a testhelyzetet vettem fel, mint ő. Kicsit előrébb hajoltam így az orrom majdnem hozzáért az övéhez.

- Én nem tehetem? ÉN?- mostmár nem csak ő, én is ideges vagyok- Tudod Verstappen, nem te vagy az egyetlen betegem, de ezt már többször is említettem, valamint a vérnyomásom is szeretem, ha rendben van. Így mivel a te ügyed terheli az én munkámat, sőt még a magánéletemet is, így e miatt JOGOM VAN leköszönni az egészséged fenntartásáról, annak érdekében, hogy az enyém megmaradjon.- mostmár ő is leült egy székre, velem szemben a másik két férfi közé.

- Nem fogod meggondolni magad, bármit teszek is, igaz?- néz rám már-már azt mondanám rettegve valamitől.

- Nem.- bár eddig a szemébe néztem, most el kellett kapnom a tekintetemet szemeiről.

A nyomtató szakította meg a helyiségbe beállt csendet. Elvettem a frissen kinyomtatott papírt, átfutottam a sorokat, aláírtam, majd lepecsételtem. Ismét felvettem, átnyújtottam az asztalon Hornernek.

- Ez az utolsó irat.- bólintva elvette, majd a többi közé helyezte az iratartóban.

- Sok sikert a továbbiakban doktornő- kelt fel a székről az idősebb férfi, őt követte Gasly, ekkor én is felkeltem és utánuk sétáltam, Max csak utánam indult el, én megálltam az ajtóban, és felső testemmel felé fordultam, majd a kezemet nyújtottam neki.

- Örültem Mr. Verstappen.- mintha egy idegen lenne úgy nézek rá, és már nem is érzek mást, csak azt, hogy ő számomra egy idegen, ő csak nézte a kezemet, ám meg sem mozdult, csak nézte a kezemet, majd a szemeimbe nézett, mintha nem akarna elengedni, csakhogy én ezt már eldöntöttem helyette is- Viszlát Max!- csuktam be az ajtót mögötte, majd a rendetlen vizsgálóra néztem, és inkább kisétáltam a másik ajtón a helyiségből, most nem tudnék ezzel foglalkozni.

📍 A szombati rész mellett szerdai részek is?
•🦋•