Már egy hónap eltelt az a bizonyos ebéd óta. Verstappen azóta visszatért az ő jól megszokott világába, ahogy én is. A napjaim ismét ugyan úgy telnek. Felkelek, dolgozom, hazaérek, megsétáltatom a kutyámat és vagy a barátaimmal töltöm az időm, vagy otthon szórakoztatom magam.

Ma is hétfő van, így ismét mehetek dolgozni. Mint minden hétfőn, ma is kavarodás van az osztályomon. Orvosokat és ápolókat kerülgetve értem csak el a szobámig. Beérve a szobába, a villanyt felkapcsoltam, a kabátomat és a táskámat a szokásos helyre dobtam le, majd azonnal ablakot is nyitottam. Csak ez után fordultam az asztalom felé. Megint egy hatalmas köteg papír várt rám, de amikor le szerettem volna ülni a székemre, csak akkor vettem észre, hogy egy csokor virág van a székemre téve, és neki támasztva a falnak. Levendula, rozmaring és kis fehér rózsák voltak benne, valamint egy kis levél volt beletűzve. Azt vettem el először, majd a borítékot kinyitva, egy kis kézzel írt kártyát találtam.

Csiripelték a kismadarak, hogy ezeket a virágokat szereted. Remélem kicsit feldobtam ezzel a napodat.
E.

Levettem a csokrot eddigi helyéről, és beleszagoltam. Imádom ezt az illatot, mindig a tengerpart jut róla eszembe. De ki az az E.? Nem gondolkodhattam ezen sokáig, mert már kopogtak is az ajtómon. Hát ez a nap is megkezdődik.

Egész nap szinte egy percem sem volt azon gondolkodni, kitől is kaphattam a csokrot és a levelet. Most viszont itt ülök a nappalimban, egy pohár borral, és azon gondolkodom, vajon ki is lehet az a bizonyos E. Talán abból kellene kiindulnom, hogy ki juttathatja ezt be az irodámba, amit mindig zárok, nem mintha ez előrébb vinne valamivel, de legalább megpróbáltam. Leteszem a poharat az asztalra, majd elindulok, hogy megfürödjek. Levendula sót szórtam a fürdővizembe, így talán könyebben el tudok majd aludni.

Maximum 45 percet feküdhettem nyugodtan a hatalmas kádban, a víz pedig lassan kezdett kihülni, ám nem is e miatt kényszerültem elhagyni a kádat, hanem mivel a telefonom csörögni kezdett. Kiszálltam a vízzel teli kádból, magamra kaptam a fürdőköpenyem, majd a készülék keresésére indultam. Mire megtaláltam, hogy hol is hagytam el, a hívó kinyomta a hívást. Feloldottam készülékemet, hogy visszahívja ám a telefonszám helyén az díszelgett, hogy Magántelefonszám. Gondolom majd visszahívnak, ha annyira sürgős lesz a dolog, így vissza is indultam az előbb elhagyott helyiségbe, ám alig hogy elkezdtem megtörölni a hajamat, a telefonom ismételten csörögni kezdett, most azonban tudtam, hogy hol is keressen, így a harmadik csöngésre fel is tudtam azt venni, ám beleszólni már nem volt időm, ugyanis valaki megelőzött.

- A mai világban, már nem is illik megköszönni, ha valaki gondol a másikra?- hirtelen köpni nyelni nem tudtam, annyira lesokkolt, amit a másik személy mondott, de be is ugrott a virágcsokor, ami ott díszeleg az asztalomon a nappaliban.

- Ki maga?- ejtettem ki számon azokat a szavakat, amik először eszembe jutottak.- És honnan tudja a számomat?

- Azt még te, vagyis nem pont te, de az nem lényeg, adtad meg. Azt mondtad hívjalak ha baj van.- E. monogram, és én adtam meg neki a számomat?

- És baj van?- bár a hangom nem a normális nyugodtságomat tükrözi, reméltem, hogy nem is tűnik idegesnek.

- Talán. Nem kaptad még meg a csokrot?- kérdezi a számomra még mindig rejtélyes személy.- Azt gondoltam, hogy a levél nem éppen gyorsan jut el Monacóból oda, de hogy az ajánlott és express küldemény sem...- Monacóból. Vagyis ez a bizonyos személy most éppen Monacóban van, vagy a közelmúltban ott volt. Na és mi volt mostanában Monacóban? Az a baj, hogy nem tudom, vagyis csak az tudom, hogy ott lakik valaki, aki...

- Max?- teszem fel a kérdést, és remélem az igenlő választ, mert ha nem ő az, akkor ezek után én nem alszom nyugodtan az is biztos.

- Igen?- erre egy hatalmas sóhaj szalad ki a számon- Van valami baj?- kívancsiskodik, mint mindig.

- Nem, nem nincs, de köszönöm a virágokat!

- Nagyon szívesen. Már kezdtem azt hinni, rosszul tudtam, hogy azok a kedvenceid...

- Hát milyen madarakat tartasz te, hogy ha nem jó információt továbbítanak?- nevettem el magam, közben pedig ismét beleszagoltam a virágcsokorba. Valami eszméletlen iallata van.

- Hát ezek szerint, igazán jók- nevetett mostmár ő is.- Rég hallottam már felőled,- váltott át hirtelen komoly hangszínre- azt hittem már nem is élsz. Szerencsére tévedtem, így viszont sértésnek veszem, hogy nem kerestél...- mondta az utolsó szavait úgy, mint egy durcás kisgyermek.

- Ki tudja, lehet kerestelek is, csak elveszett a sok rajongói üzeneted közt, az amit én írtam- miközben ezt mondtam vissza sétáltam a fürdőbe, és megnyitottam a vizet a mosdónál.

- Oh hidd csak el, a tiédet megláttam volna azok közt is. Ugye te most nem fürödsz?- hangja kíváncsi és önelégült lett hirtelen- Pont eltalátam a megfelelő időpontot?

- Nem, vagyis nem most. Most éppen csak arcot mostam. Viszont, amikor felvettem a telefont, nos akkor a kádból kellett kiszállnom.- ezzel leültem a fürdőkád szélére, és kihúztam a dugót, ami miatt a víz örvényben kezdett el lefolyni a csatornába.- Szóval, ha úgy vesszük zseniális az időzítésed Max, mint mindig.

- Hát igen, mi Forma1-es pilóták mind az időzítésünkről vagyunk híresek. Apropó időzítés... Nem szeretnél beengedni esetleg? Nem azért mert csúnya ez a folyosó, de azért nem is a legkellemesebb helyek egyike, ahol eddig voltam.

- Mi?- kiejtettem a kezemből a vattakorongos szatyrot, ami benne volt- Az én folyosóm

- Akkor beengedsz?- szakított félbe kicsit idegesebben vagy inkább kissé feszülten.

- Most?

- Nem Sofi, tegnap...- lecsaptam a telefont, és végignéztem magamon, egy fürdőköpeny volt rajtam, szobapapuccsal, vizes hajjal és olyan fáradtan, hogy az már elképzelhetetlen is lehetne. Így indultam el az ajtó felé, a fehér komódomról egy újabb hatalmas virágcsokor mellől elrántottam a kulccsomómat, majd a megfelelőt a zárba helyezve szinte feltéptem az ajtót, e miatt előtte egy igazán meglepett férfival találtam szembe magam, majd amikor meglátta, hogy mi is van rajtam talán, ha lehet még jobban meglepődött.

- Öh- vakarta meg tarkóját- talán visszajöhetek máskor is, ha most nem megfelelő az időpont.

- Úgy beszélsz, mint egy megszeppent 15 éves- jegyeztem meg talán kicsit csípősebben, mint kellett volna, de ő ebbe még csak kicsit sem pirult bele. Félreálltam az ajtóból, ő pedig belépett azon, majd a cipőjét le is vette az előszobában. Ahogy lehajolt a haja mind az arcába hullott és a kabátján lévő kapucni is a fejére esett. Egy üveget tett le a földre, amikor elkezdte levenni a lábbeliét, majd fojtatta tovább az előbb elkezdett mozdultsort. Lehajoltam és felvettem az üveget, ő pedig az egész mozdulatsort végig követte, felnézve a kapucnija alól. Egy üveg bort hozott. Az üveget visszahelyeztem a komódra, majd elindultam a hálószobám felé.

- Elmegyek felveszek valami, valami ruhát, addig nyugodtan vezesd körbe magad.- ekkor már velem szemben állt, és bólintott, majd az üveget kezébe véve indult el egy neki szimpatikus irányba, én pedig éppen az ellenkező folyosón indultam el. Felvettem egy szürke mackónadrágot, és egy ujjatlan felsőt. Vissza kiindultam, hogy megkeresse Maxot. A nappaliban ült, és az egyik általa az asztalra helyezett borospoharat tanulmányozta.

- Eddig azt hittem vannak érdekesebb dolgok is a lakásomban, mint a poharak,- indultam meg én is a kanapé felé- de ezek szerint tévedtem.- tártam szét kezeimet, és foglaltak helyet én is az ágyon.

- Vannak, csak oda nem jutottam el, ilyen rövid idő alatt.- nézett rám- De ezeket megtaláltam.- mutatott a két pohárra és a dugóhúzóra.

- Hát, azt nem volt nehéz, tekintve, hogy itt voltak az üveges vitrinben.

- Ami meg is lepett. Gyakran vannak használatba véve?- kérdez rá, miközben már a dugót húzta ki a palackból.

- Nem igazán- válaszom közben a térdeimet a mellkasomhoz húztam, rám nézett és el mosolyodott azon, hogy hogyan ülök.

- Hát akkor majd ezen változtatunk- vette kezébe az egyik poharat, és töltött, majd felémnyújtotta azt.

- Azt a gyűrűt soha nem veszed le?- mutat a jobb kezem kisujján pihenő kis ékszerre. Miután lehelyeztem a poharat az üveg asztalra megforgatom az ujjamon lévő karikát.

- Nem- szinte suttogom a választ, és ő ezt úgy könyveli el, hogy erről a témáról, nem kell többet beszélnünk.

Nem is került szóba többé az a téma, de az égvilágon szinte minden más igen. Max este nyolckor érkezett, most pedig hajnali kettő van, ám mi még mindig beszélgetünk, előkerült még egy üveg bor, és egy doboz pizza is helyet kapott a poharak mellett az asztalon.

Reggel arra keltem fel, hogy valami kemény van a fejem alatt. Mikor kinyitottam a szemem, csak akkor ugrott be, hogy nem a szobámban vagyok, hanem a nappaliban, a kemény pedig, ami a fejem alatt volt, az valakinek a térde, konkrétabban Verstappené. Mikor felemeltem a fejem, és keltem volna fel, ő visszarántott, és a fejemet az ölébe fektette, a kezeit pedig átfota a melleim és a derekam között, majd nagyokat szuszogva folytatta volna az alvást.

- Max- mozgattam meg lábait, hiszen az a kezem volt csak szabad, amivel azokat értem el- Max kelj fel! Hallod? Nekem dolgoznom kell.

- Ü-ü.- ezzel megfordult, így engem is magával húzva, ezzel pedig elérve azt, hogy mellette kössek ki. A keze ugyan ott maradt, csak annyira vette el onnan, hogy magunkra rántsa a takarót. Nyakamhoz fúrta a fejét, és engem is elnyomott az álom az ő egyenletes szuszogására.

•🦋•