Valahol csörög a telefonom, magam mellé nyúlok a kezemmel, de ott csak valakinek a fejét találtam. Szemeimet dörzsölve ültem fel, majd mikor kinyitottam a szemeim, hirtelen nem tudtam hogyan kerültem a nappaliba azon belül is Max Verstappen karjaiba. Pár másodperc kellett ahhoz, hogy realizáljam a helyzetet, majd miután minden gondolatom és emlékem a helyére került, ismét a telefonom csörgésének hangja ütötte meg fülemet. Az asztalon lévő készülék után nyúltam, és automatikusan fel is vettem azt.

- Igen, tessék?- szóltam bele a telefonba rekedt hangon.

- Kisasszony ön ma nem szeretne bejönni dolgozni?- szól bele a telefonba a kórház részlegvezetője, vagyis a főnököm- Már tíz óra van.

- Hogy mi?- ugrottam fel, és erre hirtelen Max is felült a kanapén, és megvizsgálta minden rendben van-e velem, majd mikor meglátta a telefont a kezemben, kivette azt belőle, majd szemeit megdörzsölve indult el, és kisétált telefonommal együtt a kezében, eközben pedig én maximum 3 perc alatt öltöztem fel, és már a cipőmet kerestem, amikor Max visszacsoszogott a nappaliba, én pedig hajzuhatagom mögül néztem rá fel, miközben a cipőmet húztam.

- Nem kell menned- ült le az ágyra még mindig szemeit dörzsölte, mikor nem válaszoltam rá, felnézett és látva döbbent arcomat, folytatta a magyarázatot- Azt mondtam neki, hogy én hívtalak fel, mert most itt vagyok és úgy éreztem, hogy szükségem van arra, hogy te vizsgálj meg.- leengettem a cipőmet, ami eddig a kezemben volt, majd a másikból is kiléptem, végül táskámat és zakómat is ledobtam a nappaliban lévő fotelbe, majd én is odaültem a pilóta mellé.

- Köszönöm.- mondta fáradtan, és leengedtem a vállaimat.

- Én pedig sajnálom- nevette el magát kínosan, mire hatalmas szemekkel néztem fel rá, hiszen közben hátra vetettem magam a kanapén- miattam nem tudtál menni dolgozni.

- Ugyan már- legyintettem.

- Majdnem miattam rúgtak ki...

- Dehogy rúgtak volna ki, így pedig van egy szabadnapom- mosolyogtam rá, és húztam le őt magam mellé alkarjánál fogva.

- És akkor mit szeretne ma a szabadnapos kisasszony csinálni?- mosolygott rám féloldalasan, mivel közben oldalára fordult- Mert nekem lennének terveim- vette ujjai közé egyik hajtincsem és csavarta azt rájuk, mikor pedig már nyitottam volna a számat, a hasam egy hatalmasat korgott- Tehát akkor most enni fogunk.- kelt fel, majd engem is magam után rántott, és a konyha felé kezdett el húzni.- Merre van ennivaló?- néz rám hátra.

- A hűtőben?- mutattam a konyha sarkában álló tárgyra, miközben felültem egy bárszékre a márványpult előtt, ő pedig kinyitotta a hűtőt, és fél teste elveszett benne, majd mikor újra előbukkant egy tányér felvágott volt nála, utána hozott sajtot, paprikát és még pár zöldségfélék, majd helyet is foglalt a velem szemben lévő széken- Neked is megfelel?

- Reggel vagy zabpelyhet vagy müzlit eszek. Gyümölcsökkel és kakóval.- keltem fel, és indultam el a pult feletti szekrényhez, kivettem a zabpelyhet és elkészítettem friss gyümölcsökkel.- Tea, kakaó vagy kávé?- nézek hátra rá, ő pedig már a szendvicsét készíti.

- Kávé.- válaszol teli szájjal, én ezen csak mosolygok, majd felteszem a vizet melegedni.

Egy csészébe előkészítettem a kakóhoz való keveréket, majd a kávét is beletettem egy másikba. Amikor a víz felforrt felöntöttem mindkét forró italt, majd a kávét Max elé helyeztem a kakaót pedig az én helyemre, mögé pedig a zabpelyhes tálat tettem le, majd helyet foglaltam én is.

- Nem fázol?

- Miért faznék?- nézek rá értetlenül.

- Vállas felsőben vagy, decemberben.

- Jobban szeretem a hideget, mint a meleget, így nem, nem fázok. De ahogy elnézem te igen.- erre csak féloldalasan elmosolyodott, majd vállat rántott.

- December van, ilyenkor mindenki fázik.

- Hát én nem.

- Nem, te más vagy, mint a többi ember.- nézett komolyan a szemembe.

- És ez jó, vagy rossz?- teszem le a kanalamat, és nézek rá kezemben a kakaóval teli csészével. Továbbra is engem néz, nem szól semmit csak elmosolyodik, majd ő is szájához emeli csészéjét.- Tudod mire vagyok igazán kíváncsi?- szakítom meg vele a szemkontaktust, amikor felkeltem és a piszkos dolgokat a mosogatósba helyeztem, majd annak nekidőlve figyeltem tovább a pilótát.- Miért jöttél tegnap este?

- Az nem is érdekel, hogy honnan tudom hol laksz?

- Nem. Vannak sejtéseim honnan tudod. De arról fogalmam sincs miért jöttél.

- Arról nekem sincs. Látni akartalak, és csak úgy elindultam, minden mindegy alapon, azon sem lepődtem volna meg ha rámcsapod az ajtót, de nem tetted- helyezte ő is a mosogatósba a tányérját és a csészéjét, majd elém állt.- Miért nem tetted?- nézett le rám, mivel több mint fél fejjel fölém tornyosult.

- Talán jó nevelést kaptam- fordítottam neki hátat, mert már nem bírtam ezt a szemkontaktust, közel volt, talán már túl közel.- Neked is szabadnapod van ma?

- Állítólag nincs,- lépett egyet hátra, majd leült az előbbi helyére, én pedig elkezdtem rendet rakni a konyhában- de csináltam magamnak.

- Mi az Verstappen, már te lettél a főnök?- nevettem el magam.

- Annyira még nem öregedtem ki, de azt hittem a kórházban te vagy a főnök.- jegyezte meg a reggeli telefonra utalva.

- Az osztályomon én is vagyok, de van az egész részlegnek egy igazgatója, akit senki nem kedvel- tettem hozzá, ő csak bólintott, és az ajtó felé kapta a fejét, hiszen valaki kopogott.- Valaki meg tud látogatni emberi időben is- dobtam neki a konyharuhát a konyhában álló személynek.

- Ha ha ha- nézett rám gúnyosan, én pedig nevetve nyitottam ki az ajtót, ami előtt bátyám állt.

- Szia hugi- ölelt meg engem, majd mellettem be is lépett az ajtón, de ahogy kicsit beljebb ért megtorpant, majd vissza nézett rám- Rosszkor?

- Nem- jelentettük ki egyszerre Maxszal.

- Akkor jó, mert ha rossz lenne az időpont, akkor sem mennék el.- ránt vállat, majd leveszi cipőjét.

- Azt valahogy sejtettem- csaptam be a bejárati ajtót.

- Apád küldött.

- Na, na, na, a te apád,- mutattam rá- azért ne felejtsük el, kit szeretnek jobban.

- Ja, mert jogra mentem. Te viszont ambíciózus vagy, ezért is félnek tőled, te bármikor képes vagy tönkretenni őket, én nem, mert akkor lelkiismeret furdalásom lenne, pedig olyan szívesen megtenném, te meg- mutat rám- te meg nem akarod megtenni.

- Max, ismered már a batyámat?- nézek a lakásban tartózkodó harmadik személyre.

- Tudom ki ő, de nem ismerem személyesen.

- Szerencsés.- bólogatok, bátyám pedig ezt észre se véve válaszol.

- Kölcsönös. Süti, Süti merre vagy?- áll fel bátyám, és keresi a kis corgimat, aki a halómból szalad ki a nappaliba, majd ott beleütközik a pilóta lábaiba.- Sof mintha téged latnálak- emeli fel nevetve a kis termetű kutyát.

- Nem is tudtam, hogy van kiskutyád- nézett rám Max.

- Téged nem támadott le azonnal, amikor jöttél?- néz fel meglepetten testvérem- Mindenkit le szokott támadni.

- Akkor már aludt.- mondtam ki talán meggondolatlanul a szavakat.

- Mit csinált? Mégis mikor jöttél Verstappen?- áll fel hirtelen.

- Az az én dolgom Mark, ugye?- nézek vissza rá. Ő pedig csak szemforgtava bólint, majd ismét lehajolt a corgihoz.

- Amúgy ez neked jött az otthoni címedre.- nyújt felém egy nagyformátú borítékot.

- Miért kapnék én oda bármit is? Már rég nem azon a címen szerepelek.- ő csak vállat ránt, majd leteszi a borítékot az üveg asztalra a virágcsokor mellé.

- Nekem mennem kell, holnap ebéd?

- Persze.

- Akkor majd jövök érted- indult el kifelé, én pedig kikísértem, az ajtóban megállt majd egy puszit nyomott a homlokomra, majd kilépett az ajtón. Amikor visszaértem a nappaliba, Max a szőnyegen ült, ölében a corgimmal, és a TV-t kapcsolgatta, majd megállította egy sportcsatornán, ahol éppen focit közvetítettek. Leültem a nappaliba, majd az éppen olvasott könyvemet vettem kezembe, szemüvegemmel együtt.

- Nem is tudtam, hogy szemüveges vagy.

- sok mindent nem tudsz, de csak ha olvasok vagy írok, akkor kell.- válaszolom meg a fel nem tett kérdést, könyvemből fel sem nézve.

- Nem zavar, a TV?

- Nem, már megszoktam, hogy soha nincs csend körülöttem. Nem nehéz egyszerre több dologra figyelni.

- Már a nőknek, nekik nem az. Ma megyünk valahová?

- Ha szeretnél, akkor persze.

- És mit gondol a doktornő- veszi ki kezemből a könyvet, és csukja össze- hová mehetnénk ilyen időben?

- Ilyenkor a doktornő itthon szokott aludni egész nap- nevettem el magam- szóval fogalmam sincs. Gondoltam te tudod, ha már ennyire menni szerettél volna valahová.

- Akkor csak sétáljunk. Nekem az tökéletesen megfelel, mert ha nincs meg a megfelelő lépésszám az edzőm kivégez.

- Tehát csak erre vagyok jó? Az elegendő lépésszámra?- néztem rá felvont szemdökkel.

- Nem, de utile dulci.

- Kellemest a hasznossal. Hány lánynál sütötted már ezt el?

- Bármennyinél elsüthetném, egy sem értené meg,- mosolyog rám- de ahogy már mondtam, te más vagy, mint a többiek.

Más mint a többiek. Nem tudom, hogy számomra, ez rossz, vagy éppen jó. Felálltam és elindultam a szobám felé, a kis kutyám pedig hűségesen követett, magamra zártam az ajtót, majd átöltöztem, az időjárásnak megfelelően. Hosszú nap lesz a mai, azt hiszem...

•🦋•