Ebben a fejezetben Jackie-ből fodrász lesz. És szerettem volna megmagyarázni, miért gondolom, hogy nem lehet annyira béna a hajakkal. Jack-nek ugye raszta (és fonott) haja van. És mint azt mindenki tudja, a raszta haj nem nézne ki úgy, ahogy Jack haja, ha nem törődne vele. Szóval, úgy döntöttem, hogy Jack érteni fog bizonyos fajta frizurák elkészítéséhez. Ha ez zavar, akkor bocsi, ez igazából csak úgy jött. 

   Amikor legközelebb magamhoz tértem, a fejfájásom tompa sajgássá csillapodott, és szédülni sem szédültem már. Egy ásítás kíséretében fordultam az oldalamra, és az ajtót kezdtem szuggerálni. Ki kellene mennem, de még túl korán volt. Felsóhajtottam, és tekintetemmel a szobát vizsgáltam. A fa repedéseit, az apró vagy épp nagyobb hibákat, és közben próbáltam elüldözni az elmémbe tolakodó emlékképeket. Aztán a szemeim megakadtak az ágy lábánál heverő barna csizmákon, és ajkaimra akaratlanul is mosoly kúszott. Szóval betartotta az „ígéretét".

   Felültem az ágyban, a szemeimet dörzsölgetve, majd a lábaimra húztam a cipőt. Pontosan a méretem volt. Nem tudtam, hogy meglepődjek-e a tényen, hogy Jack tudta a lábméretem, vagy ne. Ellopta a csizmámat, arról nem nehéz megállapítani, mekkora a lábam. Nyújtózkodtam egyet, és felálltam. Kényelmes volt, meleg, és egész jól nézett ki. A régi, elnyűtt, fekete csizmámnál legalábbis sokkal jobban.

   A lábammal löktem ki az ajtót, miközben a kezeimmel a hajamat próbáltam valahogy megregulázni, de nem voltam benne biztos, hogy ez valaha is sikerülne. Elhúztam a számat, és hangosan káromkodtam, ahogy az ujjam beleakadt egy különösen makacs csomóba, ezzel nem kis fájdalmat okozva. Mérgesen dobbantottam, és az oldalam mellé engedtem a kezeimet. Már rég le kellett volna vágnom, nem értem, eddig miért hagytam, hogy ennyire megnőjön.

   – Kell segítség? – Azonnal a hang irányába fordultam. Jack állt a lépcső mellett, egyik kezében egy üveg rummal, másikban az iránytűjével. Ajkain vigyorral figyelte, ahogy a hajammal bajlódom.

   Élből el akartam utasítani, de végül csak halkan felsóhajtottam, és megadóan az égbe lendítettem a kezemet.

   – Nem tudom, miben tudnál segíteni, de tudod mit? Megpróbálhatnád – mondtam, figyelve, ahogy a vigyora kiszélesedik. Az iránytűt az övére akasztotta, ahol általában hordani szokta, és intett, hogy kövessem. Egyetlen szó nélkül ballagtam fel mögötte a fedélzetre. Ekkor tűnt csak fel, hogy este van.

   Meglepetten kémleltem körbe, de gyorsan úrrá lettem a döbbenetemen, és felzárkóztam a férfi mögé, aki időközben már a kabinajtaja előtt várt rám. Kérdőn néztem fel rá, amikor nem nyitotta ki az ajtót.

   – Ellie odabent van – tudatta velem, mire egy pillanatra eszembe jutott, hogy mégiscsak elutasítom kedves ajánlatát, de végül csak vállat vontam. Jack összehúzott szemekkel nézett rám, valószínűleg azon gondolkodott, hogy megtámadom-e a bent lazító nőt. Nos, nem állt szándékomban bántani. Most nem.

   – Jól van Jack, akkor mit szólnál hozzá, ha mondjuk bemennénk mi is? – kérdeztem, majd sértett arcot vágtam, csak hogy ezzel is idegesítsem egy kicsit. – Vagy talán nem akarod, hogy bemenjek? Már ennyire nem vagyok szívesen látott?

   – Ez nem fog működni Verebem – vigyorgott, de kinyitotta az ajtót. – Már nem.

   – Egy próbát megért – vontam vállat, és beléptem mellette a félhomályos szobába. A tekintetem azonnal találkozott Ellie-ével, aki Jack ágyán feküdt, és egy könyvet olvasgatott. Elhúztam a számat a fodros, sárga ruhája látványára, és inkább elfordultam tőle. Legalább volt rajta ruha. – Oké, hova üljek?

   – Ahová tudsz – intett az asztal felé a férfi, mire aprót bólintottam, és leültem egy székre. Jack az asztalra tette a rumosüveget, és mögém húzott egy másik széket, hogy arra üljön. – Rumot?

   – Kösz, de most azt hiszem, megvagyok nélküle is – mondtam gyorsan, és hallottam, hogy Jack mögöttem felkuncog. Valószínűleg most pár napig nem nagyon fogom kívánni a rumot. Vagy bármilyen alkoholt. Azt nem állítanám, hogy soha többé nem iszom, mert ismertem magam annyira, hogy tudjam, hamar megszegném ezt az ígéretet, de egy-két napig bizonyára nem fogok inni.

   Éreztem, ahogy a hajam gyengéden az egyik vállamra omlik, majd lágy húzást, ebből tudtam, hogy Jack nekilátott a tincsek megzabolázásának. Normális esetben eléggé kétkedő lennék ezzel az egész fodrászos dologgal kapcsolatban, de tudtam, hogy Jack haja is kifejezett gondoskodást igényelt, és a férfi nagyon jól bánt vele. Soha nem láttam, hogy bármit is kezdett volna a saját hajával, de elég volt ránéznem, hogy tudjam, igenis törődik vele.

   Az ujjai folyamatosan, és magabiztosan jártak a tincseim között, és egyáltalán nem fájt, ahogy a csomókat bontogatta, noha az ujjain lévő gyűrűrengetegbe kétségtelenül bele kellett akadnia a tincseimnek, és tökéletesen meg tudtam állapítani, mikor ért oda egy makacsabb csomóhoz. Olyankor azon a területen sokkal tovább időzött. Meglepően kellemes volt azonban, meg tudtam volna szokni.

   – Nem is tudtam, hogy értesz a hajakhoz Jack – hallottam Ellie hangját, mire azonnal elszállt eddigi békességem. Már rég elfelejtettem, hogy ő is a kabinban van.

   – Sok nővel volt már dolgom, Drágám.

   – És mindegyiknek te csináltad a frizuráját? – nevetett fel a nő, én pedig gyorsan visszafogtam a fejrázási kényszeremet.

   – Nem mindnek – felelte Jack, ahogy áttért egy másik csomóra. A hajam fele már kész volt. Nem akartam bevallani, de csalódással töltött el a gondolat, hogy a férfi hamarosan végez.

   – Az enyémet is megcsinálod?

   – A tiéd tökéletes. – Meglepetten észleltem, hogy a mindig magabiztos Jack, aki pontosan tudta, mit kell mondania egy nőnek, hogy az ágyába csábítsa most mintha nagyon is feszült lett volna, ahogy Ellie-vel társalgott. Furcsa volt, de nem annyira, hogy különösebben sokáig foglalkoztasson.

   – De azt akarom, hogy az enyémet is megcsináld – mondta nyafogós hangon, nekem pedig ökölbe kellett szorítanom a kezeimet, nehogy felpattanjak, és megcsináljam neki én magam a frizuráját. Mondjuk egy kis kopaszítást eszközölhettem volna rajta.

   Jack megérezhette, hogy mennyire feldühített a nő viselkedése, mert egyik kezét a vállamra ejtette, és lágyan simogatta azt, míg a másikkal folytatta, amit eddig csinált. A világért sem vallottam volna be, de az érintése, talán már maga a puszta jelenléte elég volt, hogy az izmaim elernyedjenek, és megnyugodjak.

   – Jól van, Kedvesem, ha végeztem Ave hajával a tiédet is megcsinálom – mondta a férfi, mire felhorkantam, de nem kommentáltam amit mondott. Legalábbis a hajas részét.

   – A nevem Avery, kedves Jackie, és nem emlékszem, hogy megengedtem, hogy csak úgy becézgess – mondtam, és kissé felé billentettem a fejem, hogy legalább a szemem sarkából ránézhessek. A férfi csak elvigyorodott, és egy határozott mozdulattal visszafordította a fejemet, hogy egyenesen előre nézzek. Nem ellenkeztem.

   – Ne tagadd, hogy tetszik Verebem – kuncogta a fülembe, mire enyhén megrázkódtam. Éreztem, hogy az arcom felmelegszik, és tudtam, hogy elpirultam, de nem foglalkoztam vele.

   – Ha már itt tartunk, ez a „Verebem" dolog honnan jött? – kérdeztem gyorsan, csak hogy témát váltsak. – Nem hallottam, hogy bárkit is így hívnál.

   – Bárki nem érdemli meg, hogy így hívjam – felelte, és éreztem, hogy feláll mögülem. Arra gondoltam, bizonyára azért, mert befejezte, de amikor én is fel akartam kelni, a vállaimnál fogva visszanyomott a székre. – Csak a rumomért mentem Édesem, még nem végeztem.

   – Mivel érdemeltem ki, hogy a verebed lehetek? – kérdeztem. Jack visszaült mögém, és elhúzta a hajamat az arcomtól.

   – Nos, ha ennyire kíváncsi vagy, kifejthetem... – kezdte, de gyorsan félbeszakítottam.

   – Inkább nem érdekel! – Semmi kedvem nem volt végighallgatni, ahogy valami túlontúl bonyolult, és érthetetlen módon magyaráz egy sort, amit aztán bogarászhattam ki.

   – Pedig te kérdezted – mondta, és hallottam a hangjában, hogy igenis elégedett azzal, hogy végül nem kell elmondania. Nem válaszoltam, helyette csak ültem, és hagytam, hogy a férfi a hajamat igazgassa. Egy ideig egyikünk sem szólt, én némán élveztem amit Jack csinált, Ellie valószínűleg olvasott, Jack pedig néha, a hangokból ítélve meghúzta a rumosüveget, miközben a hajamon dolgozott.

   Aztán, talán fél óra múlva a férfi ismét felállt, és hallottam ahogy a széket maga után húzza, majd egy pillanattal később előttem ült, és átható barna szemeivel engem szemlélt. Kérdőn néztem rá, mire ő csak elvigyorodott, és eltűrt egy hajtincset az arcomból.

   – Majdnem tökéletes – mondta, ahogy felállt, és eltűnt mögöttem. Kíváncsian tapogattam meg a hajam, és meglepetten állapítottam meg, hogy Jack összefonta a hajam egy részét, ami most úgy övezte körbe a fejem, mint egy korona. Biztos voltam benne, hogy nagyon szép lehetett.

   Néhány hangos szitokszó, pár üvegtörés és néhány puffanás után Jack hangosan felkiáltott, amitől aprót ugrottam.

   – Megvan! – Aztán lépések zaja ütötte meg a fülemet, és a férfi ismét leült elém, kezében egy kis dobozkát tartva. Érdeklődve néztem a dobozra, majd fel a kalózra, aki csak mosolyogva nézett vissza rám. – Ezt apa küldi.

   – Edward? – kérdeztem, és elvettem a felém nyújtott dobozt. Edward Teague Jack apja a szüleimmel hajózott, amikor mind fiatalok voltak. A szüleim meghaltak, amikor hatéves voltam, és Edward magához vett. Olyan volt számomra, mint az apám, pontosan annyira szerettem őt.

   Nem tudtam, mi lehet a dobozban, de már előre vigyorogtam, ahogy lassan kinyitottam azt. A dobozka belsejében fekete selymen gyöngyök hevertek. Azonnal tudtam, mit látok. Jack és Edward hajában is lógtak ilyenek, minden új, ismeretlen helyről fűztek valami kis csecsebecsét a hajukba, emlékképp. Mindig szerettem ezt a szokásukat, de még soha nem jutott eszembe, hogy én is felvegyem.

   Felnéztem a mosolygó Jack-re, aki a kezét nyújtotta. Az ajkamba harapva adtam neki vissza a dobozt, és figyeltem, ahogy gyengéden kiemeli a gyöngyöket, és felém fordul. Hagytam, hogy egy tincset az ujjai közé csípjen, és néztem, ahogy lassan, egyenként felfűzi a hajamra a gyöngyöket. Amikor végzett, hátradőlt, és elégedett pillantással szemlélgette a „művét".

   – Köszönöm – mondtam, és egy igazi, őszinte mosolyt ajánlottam a kalóznak, aki azonnal viszonozta azt, majd megfogta a kezemet, és apró csókot lehelt a kézfejemre. Általában azonnal elhúznám a kezem, és lehet, hogy még jól meg is taposnám a lábát, vagy valami, de most nem éreztem, hogy ilyesmit akarnék tenni. Helyette enyhén elvörösödve engedtem, hogy ajkai a bőrömre nyomódjanak.

   – Örömömre szolgált hölgyem – mondta egy színpadias meghajlás kíséretében, mire csak a szemeimet forgattam, de mosolyogtam. A férfi fültől-fülig érő vigyorral nézett rám, ahogy felegyenesedett. Egy pillanatig elvesztem azokban a sötétbarna szemekben, és hirtelen teljesen kiment a fejemből, miért is állítom annyira makacsan, hogy utálom a kalózt, amikor is halk torokköszörülés hallatszott az ágy felől.

   – A világért sem akarlak titeket kirángatni a kis világotokból – kezdte Ellie, mire megforgattam a szemeimet, és felálltam a székből. Most már emlékeztem, miért is kerültem Jack-et. – De Jack megígérte, hogy nekem is megcsinálja a hajam.

   – Igen, igen – mondtam, és a kijárat felé fordultam. – Akkor én most magatokra is hagylak benneteket.

   Nem vártam meg, hogy bármelyikőjük is válaszoljon, gyorsan kiléptem a kabinból, és becsuktam magam mögött az ajtót. Amikor kiléptem, láttam, hogy az éppen „őrködő" férfin kívül senki nem volt a fedélzeten. Még este volt, talán csak nem rég kezdődött az éjszaka elvégre még mind Jack, mind Ellie ébren voltak. Nem volt hát csoda, hogy senki nem volt idefent a hordók között szundító férfin kívül.

   Enyhén a fejemet csóváltam, ahogy elindultam a fedélzeten, és lassú mozdulattal végigsimítottam a Gyöngy korlátján. Egy ideig csak álltam, és némán néztem a sötét tengert, majd felsóhajtottam, és a lépcső felé fordultam, azzal a feltett szándékkal, hogy most akkor én visszamegyek a kabinomba, de végül a tekintetem megakadt az árbockosáron, és jobb ötletem támadt. Ajkaimon mosollyal indultam az árboc felé, majd felkapaszkodtam az árbockosárhoz. Bemásztam a szűk kosárba, és hátamat annak falának támasztva, fejemet hátravetve figyeltem a csillagos eget.

   Emlékszem, hogy régen, amikor kislány voltam, a nálam két évvel idősebb Jack, és én teljesen elvarázsolva hallgattuk Edward-ot, amint a csillagképekről, és azok történetéről mesélt nekünk. Nekem soha nem sikerült megjegyeznem, melyik csillagkép, hol van. A történeteikre is csak nagyjából emlékeztem. De Jack, ő ismerte mindet, és a történeteiket is kívülről el tudta mondani.

   A magányos éjszakákon, amikor a szüleim hiánya teljesen maga alá gyűrt, olyankor Jack mindig elmondta ezeket a meséket. Ez volt az egyetlen dolog, ami meg tudott nyugtatni. De ez már régen volt, még azelőtt, mielőtt elárult volna. Azóta megtanultam magamtól túljutni a fájdalmon, megtanultam egyedül boldogulni.

   Felhúztam a térdeimet, és átkaroltam őket, államat rájuk támasztva. Az éjszaka nem volt kifejezetten kellemes hőmérsékletű, nagyon is hideg volt. De nem volt nálam a kabátom. Fáztam, de nem akartam bemenni a kabinomba. Úgysem tudtam volna aludni, és akkor inkább bámulom idekint a hidegben a csillagokat, mintsem, hogy odabent a melegben a plafont vizsgálgassam.

   Nem tudom, mi volt az, ami miatt kinéztem az árbockosár felett, de áldottam az eget, hogy megtettem. Mögöttünk egy hajó közeledett. A fekete Jolly Roger lobogott a szélben. Fehér vitorláit teljesen kibontották, a szél belekapott, és nagyon gyorsan közeledett felénk. Normális esetben soha nem érte volna utol a Gyöngyöt, de a vitorlák fel voltak húzva, elvégre éjszaka mindenki aludt. Már nem volt esélyünk a menekvésre, még ha most azonnal sikerülne is mindenkit felébreszteni, és kibontani a vitorlákat.

   Azonnal elkezdtem lemászni, nagyon igyekeztem, hogy minél gyorsabban lejussak. Amikor a lábam végre talajt ért, megkönnyebbülten felsóhajtottam, és azonnal az alvó Mr. Gibbs-hez rohantam. Erősen rázogatni kezdtem a vállánál fogva, de nem ébredt fel, így drasztikusabb lépéshez kellett folyamodnom. Teljes erőmből felpofoztam. Erre már azonnal ugrott, előrántva egy kést, mire én hátrébb ugrottam, onnan nézve, ahogy őrült módjára hadonászik a fegyverrel.

   – Átok, és pokol! – kiáltotta, majd meglátott engem, és kissé ellazult, de nem engedte le a kést. – Kisasszony, mégis mi a baj? Balszerencse felébreszteni egy alvó embert.

   – Az is balszerencse, ha egy nő a fedélzeten van – vontam vállat, majd gyorsan megráztam a fejem. Nem volt időm, hogy ilyenekről beszélgessek, éppen most. – A balszerencse már megtalált. Szóljon a legénységnek, ébresszen fel mindenkit! Egy hajó követ minket. Én szólok Jack-nek.

   Nem vártam meg, hogy bármit is reagáljon, azonnal a kapitányi kabin felé iramodtam. Kopogás nélkül rontottam be a szobába, és közben hallottam, ahogy Mr. Gibbs odalent kiabál a legénységgel, hogy ébredjenek fel. Egy pillanatra nem láttam semmit, nagyon sötét volt a kabinban, amiből arra következtettem, hogy Jack és Ellie lefeküdt aludni.

   Beljebb mentem hát, és felvettem egy gyertyát az ajtó mellőli szekrényről, gyorsan meggyújtva azt. Az ágy felé fordultam, csak hogy egy teljesen pucér Ellie-t és Jack-et lássak, ahogy egymásba gabalyodva húzzák a lóbőrt. A nő haja kócos tincsekben omlott a hátára. Látom, mennyit törődött vele Jack.

   Figyelmen-kívül hagytam a mellkasomba szúró fájdalmat, ahogy közelebb léptem hozzájuk, azzal a szándékkal, hogy felébresszem őket, de valahogy nem akaródzott hozzájuk érnem. Azután nem, hogy tudom, mit csináltak nemrég. Az ajkamba harapva kémleltem körbe a szobában, és a tekintetem megakadt a félig kiürült rumospalackon.

   Azonnal az asztalhoz siettem, és felkaptam az üveget, majd gyorsan visszafordultam az ágy felé, és az egésznek a tartalmát a két alvóra öntöttem. Mindketten azonnal felugrottak, és Jack hangos szitkozódás közepette kereste a bűn elkövetőjét, míg Ellie – aki már meglátott –, magát próbálta eltakarni a takaróval. Amikor Jack észrevett, a tekintetében pánik villant, és láttam, hogy kezdene mentegetőzni, így gyorsan félbeszakítottam.

   – Nem nagyon érdekel, hogy mit csináltatok, de jobb lenne, ha mindketten harcra készen állnátok – mondtam, és az ajtó felé tartottam, hátra se nézve rájuk. – Egy hajó követ minket, és hamarosan beérnek. Ha nem bánja Kapitány, ameddig elkészül, addig átveszem a legénység irányítását.

   Kiléptem a szobából, és becsaptam magam mögött az ajtót, ezzel magamra vonva a legénység figyelmét. Végigtekintettem a félálomban lévő, mégis ideges férfiakon, majd halkan felsóhajtottam, és gyorsan utasításokat kezdtem ordítani. Senki nem kérdőjelezte meg, miért én parancsolok, mindenki a rá osztott feladathoz indult.

   Elléptem a kabin közeléből, és kihajoltam a hajó korlátján, hogy láthassam a másik kalózhajót. Amikor felismertem, pánik költözött a szívembe. Hayden Stanley.