Érdeklődve szemlélgettem egy kard pengéjét a piac forgatagában, míg az eladó folyamatosan magyarázott valamit, de nem igazán figyeltem rá. A férfi állandóan beszélt, nem kellett a beszélgetés másik tagjának egy szót sem szólnia. Tulajdonképpen nem beszélgetett vele soha senki, mindenki csak hallgatta a szövegelését. Szerettem hozzá járni, jó fegyvereket lehetett nála venni, és jó volt egy kicsit csak hallgatni mások hétköznapjait. Olyan emberekét, akikre nem várt egy kalózhajó, hogy elhajózzanak egy szigetre, amit soha senki sem talált még meg, egy olyan dologért, ami örök életet adhat.

Ma hajnalban. A sikátoros incidens után nem találkoztam újra egyik nemkívánatos személlyel sem, és ma el is mennek a kikötőből. Én pedig egy hét múlva hajóra pattanok, beállok valamelyik névtelen kalóz névtelen hajójára, és nyugodt kalózéletet élek az elkövetkezendő években. Ez volt a terv, és kifejezetten tetszett. Semmiképpen nem szabad egy ismertebb kalóz hajójára elszegődnöm, mert akkor nagyobb eséllyel találkozom más nemkívánatos személyekkel. Hogy nekem mennyi ellenségem volt.

A gondolatra elhúztam a számat, és felvettem egy másik pengét. A Karibi-térség minden pontján ismertem olyanokat, akik valószínűleg nem szívleltek kifejezetten. Nos, engem még így is jobban elviseltek, mint Jack-et. A férfit mindenhol meg akarták ölni, amerre csak ment. Engem legalább csak megcsonkítani akarnak. Hát, a legtöbb helyen legalábbis. De hát ezt jelenti a kalózlét. El sem tudtam képzelni az életemet máshogy.

- ...és az a hajó, a Fekete Gyöngy, azt mondják, ma fog kihajózni - csíptem el egy részletet a férfi monológjából, mire azonnal felé kaptam a fejem. - Azt mondják, Jack Sparrow nemrég legénységet toborzott.

- Ebben nincs semmi furcsa - mondtam, és letettem a kést. Lehet, hogy el kéne mennem inni egyet. De nem a Menyasszonyba*. Jack is oda járt. Jobb lenne, ha valami másik kocsmát keresnék, nehogy még véletlenül is összefussak a kalózzal.

- Igen, de állítólag valaki látta, hogy két napja Sparrow egy nővel volt egy sikátorban - mondta, mire felnevettem. Oké, az én voltam.

- Minden éjjel más nővel van - mondtam, és kissé odébb léptem, hogy ne zavarjam a többi nézelődőt. - Ez egyáltalán nem meglepő vagy szokatlan dolog.

- Nem, úgy értem, hogy Sparrow pénzt adott neki, de semmi olyat nem csináltak - mondta, mire összeráncoltam a homlokom. Nem emlékszem, hogy pénzt adott volna nekem. Ebben az esetben valaki másról van szó. - A nő elvette a pénzt, aztán elment.

- Lehet, hogy előtte csináltak valamit, és a barátod csak azt látta, ahogy Sparrow fizet. Vagy csak egy régi tartozását kényszerült megadni - vontam vállat, és nagyon reméltem, hogy erről volt szó. Ha nem, az azt jelentette, hogy Jack sántikált valamiben, és egészen biztos, hogy az nekem nem lesz egy túl kellemes élmény.

- Lehet, de a nő nem igazán úgy nézett ki, mint egy örömlány - felelte a férfi, mire ismét csak vállat vontam.

- Sparrow elég népszerű, hogy ne csak utcalányokkal állhasson le - mondtam, mire a férfi bólintott. Örültem, hogy meggyőztem. És most valaki győzzön meg engem is! Felsóhajtottam, és a hajamba túrva megfordultam. - Később találkozunk. Most mennem kell.

- Viszlát! - köszönt a férfi, mire intettem, de nem fordultam felé. Tényleg rám fért volna egy kis ivás. A Menyasszony volt a székhelyem, az elmúlt évek során nem ittam máshol, de sajnos Jack is szeretett oda járni, és őszintén semmi kedvem nem volt, hogy találkozzak vele. Megindultam hát egy tetszőleges irányba, keresni egy új ivót magamnak. Lehet, hogy ezentúl oda fogok járni, akkor egészen biztosan nem fogok összefutni olyanokkal, akikkel nem akarok.

Ahogy haladtam, tekintetem a lenyugvó napra siklott. Szerettem ezt az időt, amikor az estét és a nappalt csupán egy vékony vonal választotta el egymástól, amikor a nappali élet nyugovóra tért, és átadta a helyét az éjszakainak. Tortuga ekkor kezdett csak ébredezni, ekkor kezdte megmutatni igazi báját. A nap vörösre festette az eget, a tengeren visszatükröződött fényes félgömbje. Ma hajnalban. Nem leszek a hajón, legalábbis nem önszántamból. De ha kellek Jack-nek, és a csodálatos kis csapatának, nem fogja ennyire könnyedén feladni. Meghagyta a választási lehetőséget igen, de ő sem hitte, hogy csatlakozom hozzájuk. Annál már jobban ismert.

Ahogy én is őt. Egy pillanatig sem hittem, hogy komolyan rám hagyja a végső döntést, amennyiben az nem a neki kedvező választás lesz. Volt terve, nekem pedig ki kellett játszanom őt. Amióta élek, ismerem őt, tudom mennyire makacs tud lenni. És mennyire ravasz. Jack a rögtönzés koronázatlan királya volt, ez tény, de ha kellett, előre ki tudott tervelni dolgokat. Az évek alatt megtanultam, hogyan ismerjem fel, azon pillanatokat, amikor valamit tervez. Apró mozdulatokból, kis gesztusokból, feltűnésmentes tekintetekből. De ez nem jelentette azt, hogy ki tudtam kerülni.

Apró grimasszal fordultam be egy sarkon, követve a még nem, de már nemsokára részeg csőcseléket. Ők majd elvezetnek egy másik kocsmához, Tortuga amúgy is hemzsegett tőlük. Nem is kellett sokat mennem, alig pár méternyire ott is volt a keresett épület. Apró sóhajt engedtem ki, ahogy az ajtóhoz lépdeltem, és lassan belöktem azt. Odabent már elegen voltak, hogy csak pár üres asztal legyen, voltak, akik már nem nagyon voltak szomjasak, de igazán részeg még senki nem volt.

Elmosolyodtam a megszokott látványon, és beléptem a kocsma forgatagába. A pulthoz verekedtem magam, és kértem magamnak egy üveg rumot, majd indultam, hogy helyet keressek magamnak. A Menyasszonyban megvolt a saját törzshelyem, ahová senki nem mert leülni. Megverekedtem azért az asztalért. De itt is megtehetem ugyanezt.

Leültem egy tetszőleges helyre, és lábaimat azonnal az asztalra dobva vártam, hogy kiszolgáljanak. Közben tekintetemmel végigvizslattam a helyet, és meg kellett jegyeznem, hogy nem tűnt rossznak. Sokan voltak, láthatóan jól ment itt az üzlet. Nos, egy emberrel több.

A szemem megakadt egy ismeretlen nő alakján, aki bár leplezte, de engem figyelt. Nem nézett közvetlenül rám, nem próbált minél inkább szemmel tartani, de a mozdulatain tökéletesen látszott, hogy igenis figyel engem. Egy férfival beszélgetett, aki nem tűnt ismerősnek. A vállán egy papagáj ült, nekem háttal állt, de a madár felém fordult. A nő maga is mindig úgy mozdult, hogy a helyéről még kényelmesen rám lásson. Összehúzott szemekkel néztem.

Rövid, fekete haja szabadon lógott az arca mellett, zöld szemei soha nem pillantottak felém. Ajkain mosoly ült, ahogy a férfihoz beszélt. A ruhája alapján kalóz lehetett, bár lehetett volna mezei tolvaj is. Soha nem lehet tudni.

Egy fiatal nő az asztalra tette a rumomat. Rá sem nézve biccentettem neki, és azonnal az ajkaimhoz emeltem az üveget. Aztán, épp amikor belekortyoltam volna az italomba, a nő tekintete egy pillanatra rám siklott. Egy pillanat volt, nem több, de ennyi is elég volt, hogy láthassam a zöld íriszekben megcsillanó elégedett türelmetlenséget. Azonnal letettem az üveget, és lassú, unott mozdulattal felálltam, majd a kijárat felé indultam.

Menet közben elhaladtam a kis duó mellett, és sikerült elkapnom a nő frusztrált tekintetét, ahogy tovább haladtam. Meg akart mérgezni? Komolyan? De miért? Magamban elmélkedve léptem ki a kocsmából, és elindultam hazafelé. Nem szerettem ennyire korán hazamenni, ilyenkor még bőven nem tudtam aludni, de nem volt kedvem kocsmáról-kocsmára vándorolni, mert valaki meg akart mérgezni. Mert abban biztos voltam, hogy követni fog. Nem hagyja ennyiben, ha már idáig elmerészkedett.

Hallottam, ahogy mögöttem nyílik a kocsma ajtaja, és nem kellett hátrafordulnom, hogy tudjam: utánam jöttek. Nagyon reméltem, hogy ebben nem Jack keze van. Nem a saját biztonságomat féltettem. Az övét. Ha miatta megmérgeznek, egészen biztosan nem csak az orrát fogom eltörni.

Nem siettem, felesleges lett volna. Nem az utcán fognak rám támadni, már régen megtették volna. Nem, ők arra várnak, hogy bemenjek valahova, ahol vagy egyedül vagyok, vagy a tömeg elég nagy ahhoz, hogy senkinek ne tűnjön fel semmi. Nem, mintha bárkit is érdekelne, ha most rögtön rám támadnának.

Kezemet a nadrágom zsebébe dugva lépkedtem a poros úton, miközben halkan fütyörésztem egy dalt, amit kiskoromban tanultam. Az emlékre apró mosoly kúszott az ajkaimra, és ahelyett, hogy hazafelé tartanék, mint eddig, hirtelen irányt váltottam. Nem igazán érdekelt, hogy követnek-e vagy sem, egyszerűen muszáj volt a tengerhez mennem. Lábaim céltudatosan vittek előre, miközben teljesen elmerültem a gondolataimban, szinte teljesen megfeledkezve követőimről. Aztán meghallottam a hullámok ismerős robaját, ahogy a partnak, és a hajók oldalának csapódtak. Halkan felsóhajtottam, és kissé gyorsabban szedtem a lábaimat, hogy végre elérhessek a vízhez.

Percekkel később a homokban tapostam, a csizmámat valahol már lerúgtam a lábaimról, így most csupasz lábfejem süllyedt a puha homokszemcsék közé. Tekintetem a tengeren nyugtattam, ahogy lassan lépkedtem előre, keresve a tökéletes helyet, hogy elterülhessek a földön, és egy kicsit kikapcsolódhassak. Talán ezt a pillanatot fogják választani, hogy végre kimutassák a foguk fehérjét, talán ezzel aláírom a saját ítéletemet, de most nem nagyon tudott érdekelni.

Néhány méter után végül leültem, és a tengert bámulva élveztem, ahogy a sós szél az arcomba fúj, beletépve kiengedett hajamba. Lassan behunytam a szemem, és percekig semmit sem csináltam. Aztán meghallottam a lépéseket. Még ekkor sem nyitottam ki a szemem, nem érdekelt, ki az. Még akkor sem, amikor az illető leült mellém. Elég volt az illata, hogy tudjam: nem Jack volt az. Ami pedig elég volt, hogy teljesen nyugodt maradjak.

- Mi lehet az oka, hogy egy ilyen gyönyörű fiatal hölgy egyedül van? - Hallottam meg egy mély hangot. Lassan elmosolyodtam, és a szemeimet kinyitva a férfi felé fordultam. John régi barátom volt, röviddel azután ismertem meg, hogy Jack itt hagyott. Kalóz volt, méghozzá egy igencsak hírhedt kalóz, aki sajnos nem sokszor tartózkodott Tortugán, de amikor itt volt, mindig megkeresett. Rövid, sötétbarna haja kócosan keretezte jóképű vonásait, sötétbarna szemei túlontúl emlékeztettek Jack szemeire. Ajkain mosoly bujkált, ahogy rám nézett. Arcát enyhe borosta fedte, soha nem láttam még, hogy normálisan meg lett volna borotválkozva. Néha egész hosszú szakálla volt, máskor csak borosta. Egyszer még olyan is volt neki, mint Jack-nek, a kis lifegő fonatokat leszámítva.

- Nem vagyok egyedül - feleltem, és visszafordultam a víz felé. - Ma jöttél vissza?

- Tegnap hajnalban - rázta a fejét, és beletúrt amúgy is kócos hajába. - Esküszöm, egyre nehezebb megtalálni téged. Nem voltál a Menyasszonyban.

- Van itt valaki, akit el szeretnék kerülni - vontam vállat, és megpróbáltam nem grimaszolni. Nem sikerült. - Sajnos, úgy látszik, hogy csak olyat tudok kerülni, akit nem akarok.

- Nos, tőlem nem szabadulsz ilyen könnyen - vigyorgott rám, mire felkuncogtam, megforgattam a szemeimet, és enyhén oldalba löktem.

- Még szerencse, hogy eddig nem akartam megszabadulni tőled.

- Azért érdekelne, mit csinálnál, ha mégis eszedbe jutna.

- Hajóra pattannék, és a lehető legtávolabbi sarkára költöznék a világnak - feleltem, mire John felnevetett, én pedig csak vigyorogva néztem a tengert.

- Nem jutnál messzire, azonnal elkapnálak - jelentette ki. Fél szemöldököm felhúzva fordultam felé.

- És mit csinálnál? Elrabolnál? - kérdeztem, mire ő csak vállat vont, és sokat sejtető vigyorral nézett rám. Mosolyogva megforgattam a szemeim, és hátradőltem a homokban. - Idefelé nem láttál egy nőt, és egy férfit, akinek egy papagáj volt a vállán?

- Nem messze innen rejtőzködnek - mondta. Felnéztem rá, a szemeiben feszültség csillant. - Valahogy sejtettem, hogy téged követnek. Miért?

- Azt hiszem, Jack küldte őket - mondtam, és ha nem feküdtem volna, vállat is vontam volna.

- Sparrow? - kérdezte, de egyikünk sem várta, hogy válaszoljak. John ismerte a múltamat, tudja, milyen kapcsolatban állok Jack-el. - Mit akar azután, hogy ennyi évig feléd sem szagolt?

- A kulcsot - sóhajtottam és nem néztem rá. - Ma hajnalban indulnak megkeresni az Istenek Nektárját, és azt akarják, hogy menjek velük.

- Elutasítottad. - Nem kérdés volt. Nem volt szükség rá. Mindketten tudtuk a választ.

- Néha annyira gyerekesen tud viselkedni - motyogtam, és figyeltem, ahogy John lágyan megrázta a fejét.

- Nálad is lehet gyerekesebb? - kérdezte. Felkuncogtam, és felültem.

- Ezt most sértésnek veszem - jelentettem ki tettetett sértődöttséggel. John csak megvonta a vállát, és még véletlenül sem hagyta volna abba a vigyorgást. - Iszunk valamit? Nem a Menyasszonyban, de iszunk valamit?

- Azt hittem, soha nem fogod megkérdezni - felelte a férfi, én pedig azonnal talpra ugrottam.

- Gyere! - John csak nevetett, ahogy lassan feltápászkodott, és fittyet hányva türelmetlenségemre, csigatempóban követett. A szememet forgatva lassítottam mellé, és mosolyogva sétáltam vele.

OooOooOooOooOooOooOooOooOooO

Fejemet az asztalon pihentetve nevettem John-on, aki talán még nálam is részegebb lehetett, ugyanis a földön feküdt, lábai az asztalon, és a kiömlött rum borította mindenét. Hát, így jár, aki hintázik a széken. Nem is értem, hogyan jutott eszébe egyáltalán, hogy ilyen állapotban ez jó ötlet lenne. A férfi hangosan káromkodva oldalra gurult, ezzel leejtve a lábát az asztalról, és beverve a földbe, mire csak még cifrább szitkokat árasztott rám, majd nagy nehezen álló helyzetbe tornászta magát. Még mindig rázkódva a visszafojtott nevetéstől én is felálltam, és bizonytalan léptekkel barátom mellé léptem.

- Át kéne öltöznöd - jelentettem ki, és felnéztem rá. A mozdulat azonban túl gyors volt, és beleszédültem, így el kellett kapnom John vállát, hogy ne essek én is össze. Egy pillanatig mindketten billegtünk, aztán amikor elég stabilnak éreztem magam, elengedtem, és a kijárat felé mutattam. - Mutassa az utat Kapitány!

- Előre - jelentette, én pedig kuncogva engedelmeskedtem a „parancsnak". Nehéz volt átverekedni magam a részeg tömegen, tekintve, én sem voltam már teljesen józan, de végül sikeresen elértem az ajtót. Először megpróbáltam kifelé lökni, de amikor nem mozdult, rá kellett jönnöm, hogy befelé nyílik. Kínomban nevetve nyitottam ki a faajtót, és kiléptem a szabadba. A tengeri levegő azonnal megcsapott, és én mélyen magamba szívva álltam, várva, hogy John végre kövessen. - A dokkokba!

- Aye, Kapitány! - tisztelegtem, majd elindultam az úton. Azonban nem léptem kettőt sem, amikor John megragadta a kezemet, és megállított. Meglepetten, és nem kicsit értetlenül fordultam felé.

- Rossz felé mész, a dokkok arra vannak - mutatott az ellenkező irányba, mire összeráncolt homlokkal próbáltam felfogni szavai értelmét. Amikor sikerült, azonnal heves fejrázásba kezdtem, mire ismét megszédültem, szóval gyorsan megkapaszkodtam John kezében, és az eredeti irányom felé mutattam.

- Határozottan biztos vagyok benne, hogy arra kell menni - mondtam, és kissé lazábbra vettem a szorítást a férfi karjain, de nem engedtem el. John a fejét rázta. Aztán hirtelen hátrafelé kezdett dőlni. Nem voltam elég erős, hogy megtartsam a súlyát, így gyorsan megpróbáltam elengedni, ezzel is magamat mentve az eséstől, azonban a férfi erősen tartotta a kezemet. Az eséstől teljesen elszédültem, és pillanatokig nem sikerült regisztrálnom mi is történt. Aztán felpillantottam, és észre kellett vennem, hogy John mellkasán fekszem.

Egy percig bámultunk egymásra, aztán hangosan felnevettem, és a fejemet visszaejtettem a férfi mellkasára. Éreztem, ahogy John alattam rázkódik a nevetéstől. Nem tudom meddig feküdtünk így a porban, de végül sikeresen lenyugodtunk, és én újból felemeltem a fejem, hogy ránézhessek az alattam fekvőre. Fel kellett volna már kelnünk, de nagyon kényelmes volt, és valahogy lustának éreztem magam, hogy felálljak.

- Tiszta rum lettem - jelentettem ki, és figyeltem, ahogy John arcára vigyor kúszik. Egy pillanatra az ajkain felejtettem a szemem, és csak akkor pillantottam fel a tekintetébe, amikor éreztem, hogy kezei a derekamra csúsznak. Amikor a tekintetünk találkozott, olyan érzéseket láttam a szemeiben csillogni, amiket nagyon régen, egy másik férfi pillantásában láttam utoljára. Egy férfiéban, aki elárult.

Az emlék túl hirtelen villant fel az elmémben, az érzések pedig túl erősen támadtak meg. Pánikszerűen ugrottam fel John-ról, és botladozva távolabb lépdeltem tőle. Egy ember volt ezen a világon, akinek hajlandó lettem volna odaadni magam. Egyetlen ember, aki ilyen érzéseket tudott kiváltani belőlem. Az ember, aki elárult. Féltem, hogy újra ez történne. Tudom, hogy ettől féltem, azért nem próbáltam közeledni soha senkihez, és ezért nem engedtem, hogy bárki is a közelembe férkőzzön.

John halkan felsóhajtott, a hajába túrt, és felkelt a földről. Tudtam, hogy mentegetőzni kezdene, ismertem már. Kalóz volt igen, de jó ember, és túlontúl kedves, ha rólam volt szó. Feltűnt már, hogy mennyire kegyetlen tudott lenni a legénységével, vagy az ellenségeivel. De velem mindig kedves volt. Felállt, és a szemei, amikkel rám nézett, csalódott fájdalmat tükröztek vissza. Nem voltam képes ezekbe a szemekbe nézni.

- Sajnálom, én csak... - kezdtem, de megállított. Egyik ujját a számra helyezte, és úgy nézett rám, átható barna szemeivel.

- Jól van, ennyitől nem foglak megutálni - mosolygott rám, és elvette a kezét a számról. - Szóval, hová is indultunk?

- Azt hiszem, a Szellemre tartottunk éppen Kapitány - mosolyogtam rá, mire úgy nézett, mint akinek most jutott eszébe, és egyetértően bólintott.

- Valóban - kiáltotta, és elindult az úton. Az ellenkező irányba. A szememet forgatva ragadtam meg a csuklóját, mire megállt, és letekintett rám. Jó fél fejjel magasodott fölém, ami valahol mindig rettenetesen zavart. Túl alacsony voltam, régebben gyakran ugrattak ezzel a barátaim.

- Erre kell menni - tudattam vele, mire csak felsóhajtott, és teljesen felém fordult.

- Nem, nem arra.

- De, igenis erre.

- Nem.

- De.

- Nem.

- De, ha mondom!

- Jó, akkor te menj arra, én meg majd erre megyek, és meglátjuk, ki talál oda! - javasolta, mire elengedtem, és bólintottam.

- Jól van, csak figyelj! - mondtam, és egyszerre fordítottunk hátat egymásnak. Kissé bizonytalanul trappoltam előre, néha meg kellett kapaszkodjak valamiben, vagy a falnak kellett dőljek, nehogy elessek. Tortugán éltem már évek óta, csak tudtam, hogy merre kellett menni, hogy a kikötőhöz érjek! Ezzel szemben ő csak évente párszor látogatott el ide, és csak néhány napig maradt. Nyilvánvalóan nekem volt igazam.

Egy sötét mellékutca mellett mentem el, amikor valaki megragadott, és behúzott a sötétbe. Egyik kezét a számra tapasztotta, így nem tudtam kiáltani, míg a másikkal a nyakamat tartotta. Nem láttam semmit, de éreztem, hogy valaki elém lép, majd egy ütés a fejemre, és a világ teljesen elsötétült előttem.

*Nem tudom, hogy a filmben mutatják-e (nekem úgy rémlett, igen, de mikor visszanéztem nem találtam) de a kocsma, amibe Jack-ék állandóan jártak a Faithful Bride névre hallgat, ami magyarra fordítva Hűséges menyasszony. Legalábbis csekély angoltudásommal ezt sikerült lefordítanom.