Ajkaimon szomorú mosollyal néztem két barátomat, ahogyan beléptek a kabinba. Hamarosan kikötünk Tortugán, és a barátaim itt elhagyják a hajót. Éppen Jack kalapját biggyesztettem a fejemre, amikor nyílt az ajtó. A Nektárnál való harc során a ruháim teljesen használhatatlanokká váltak, és rajtuk kívül csak egy másik nadrágom és ingem volt, így az eltelt egy hétben Jack ruháit hordtam, ami a férfit valahogy túlzottan boldoggá tette. De csak nem mehettem ki úgy az utcára, hogy Jack ruháit viseltem, még akkor sem, ha Tortugán voltunk éppen.

   – Jól vagy, Ave? – kérdezte John, ahogy közelebb lépett hozzám. Enyhén rámosolyogtam, majd aprót bólintottam.

   – Igen, már sokkal jobban érzem magam.

   – Biztos, hogy elég jól vagy, hogy te is partra szállj? – kérdezte most Ellie, aki gyorsan megölelt.

   – Persze, nem lesz semmi baj – nyugtatgattam, és magamra mutattam. – Kell vennem magamnak új ruhát. Jack amúgy is ott lesz, és figyel rá, hogy ne keveredjek megint bajba.

   – Attól tartok, nem ő a legjobb a baj elkerülésében – rázta a fejét grimaszolva John, mire felkuncogtam. – Ti ketten valójában meglehetősen hasonlítotok.

   – Az biztos – bólintott hevesen Ellie. – Mindketten imádjátok elrontani a terveimet.

   – Hé, most mit tettem? – kérdeztem, ahogy barátnőm vádló tekintetébe néztem. Ellie fújtatott.

   – Kiterveltem, hogyan szabadulhatnánk meg Stanleytől, és még meg is kértem Jacket, hogy ő ne avatkozzon bele. De rólad természetesen megfeledkeztem – mondta, és grimaszolt egy sort. – És, hogy tudasd, hogy semmiféle javuló tendenciát nem vagy hajlandó mutatni azonnal keresztbe is tettél nekem.

   – Bocsánat, nem volt szándékos – kuncogtam, és védekezőn magam mellé emeltem a kezeimet. Ellie csak a szemét forgatta, de mosolygott. – Legközelebb ügyelni fogok rá, hogy még véletlenül se húzzam keresztbe a számításaidat.

   – Hát el is várom! – mondta, majd megrázta a fejét. – Hiányozni fogsz.

   – Igen, nélküled unalmas lesz az élet – bólintott egyetértően John. Mosolyogva kitártam a karjaimat.

   – Ezen nem lehet segíteni – mondtam, és sokat sejtető vigyort vetettem rájuk. Láttam, hogy tudják, mi fog következni. – Én vagyok Avery Raven! Savvy?

   – Utállak – jelentette Ellie, és John bólogatni kezdett. Felkacagtam, és mindkettőjüket szoros ölelésbe vontam.

   – Én is szeretlek titeket – mondtam, mire két barátom azonnal visszaölelt. Amikor elváltunk, hangos kiáltást hallottunk kintről.

   – Vitorlákat fel! – Jack hangja még a kabinban is tökéletesen hallható volt. Elvigyorodtam, és az ajtó felé indultam.

   – Azt hiszem, megérkeztünk – mondtam, ahogy kinyitottam az ajtót, és kiléptem. John és Ellie követtek, és együtt sétáltunk a hajó széléhez, ahol a korlátnak dőlve néztük Tortuga ismerős körvonalait. – Mintha ezer éve jöttem volna el innen.

   – Csak három hét volt – tudatta velem John, mire elhúztam a számat, és vállat vontam.

   – Plusz-mínusz napok – egészítette ki Ellie.

   – Gratula, most elrontottátok a hangulatot – motyogtam duzzogva, mire két barátom felnevetett. John kissé megütögette a hátam, mire halványan elmosolyodtam, élveztem ezt az ismerős gesztust, de aztán szinte azonnal elkomorodtam. – Mi lesz velem nélkületek?

   – Teljesen az őrületbe fogod kergetni Jacket – mondta Ellie, mintha ez természetes lenne.

   – És a legénységet – bólintott John.

   – Azt hiszem, mégiscsak örülök, hogy elmentek – jelentettem ki. John kuncogott, míg Ellie csak vigyorgott.

   – Most már ismerd el, hogy hiányozni fogunk – kérte John, mire felnéztem rá.

   – Az előbb tettem – mondtam. – Csak ti megint viccet csináltatok belőlem.

   – Már ne is haragudjatok, de én azért elvárnám, hogy néha meglátogass bennünket – mondta Ellie. Elvigyorodtam.

   – Azt hittem, Johnnal fogsz hajókázni – mondtam, mire John az ajkába harapott, és a meglepett Ellie-re nézett. – Úgy érzem, valami nincs itt rendben.

   – Valójában még nem beszéltünk erről – kezdte John, és segítségkérőn rám pillantott.

   – Tudod Ellie, John az Átkos Szellem kapitánya, és ha jól veszem ki a szavaiból, szeretne megkérni, hogy tarts vele, csak fogalma sincs róla, hogyan kérjen – mondtam, és vigyorogva megpaskoltam John karját. – Szegénykémnek ez felér egy olyan fontos döntéssel, mintha a kezedet kérné meg.

   – Hé! – kiáltotta méltatlankodva a férfi, mire Ellie és én hangosan felnevettünk.

   – És ezt komolyan még kérdezni kell? – nézett fel Johnra a nő. Elmosolyodtam, megráztam a fejem, és megfordultam, hogy a tekintetem találkozzon egy rám meredő barna szempárral. A mosolyom vigyorrá szélesedett, ahogy Jack felé léptem, és engedtem, hogy a karjaiba húzzon.

   – Elbúcsúztál? – kérdezte, mire vállat vontam, és sóhajtva a vállának támasztottam a fejem.

   – Nem igazán – mondtam, és legjobb barátaimra néztem, akik éppen egy forró csókot osztottak meg egymással. – De nem is hiszem, hogy el fogok.

   – Értem – tudatta a férfi, mire kétkedőn néztem fel rá. Megvonta a vállát, felkuncogtam, és felhajoltam egy csókra. Jack azonnal az ajkaimra mart.

OooOooOooOooOooOooOooOooOooO

   Elégedetten vigyorogva léptem ki a szabótól. Jack mellém lépett, és érdeklődve nézte a kezemben tartott csomagokat. Felnéztem rá, és vártam, hogy mondjon valamit.

   – Minden megvan? – kérdezte én pedig bólintottam. – Akkor vissza a Gyöngyre!

   – Oké – kuncogtam, és hagytam, hogy a férfi megfogja a kezemet, majd maga után húzzon. Már két napja itt voltunk, és elvileg már fel kellett, hogy pakolják a készleteket. Jack rettenetesen izgatott volt valami miatt, azt hiszem, a következő úti célunk izgatta ennyire, de én még nem tudtam, mit szemelt ki magának.

   A kikötőhöz érve elindultunk arra, amerre a Gyöngy horgonyzott, miközben Jack hevesen magyarázott nekem a hajó csodálatosságáról. Sokszor csinálta ezt, beleveszett a Gyöngy dicsőítésébe, én pedig soha nem éreztem magamban annyi erőt, hogy megszakítsam. Pontosan ismertem a Gyöngy történelmét, elvégre én magam is a részese voltam, ezért meg tudtam érteni, mit szeret ennyire a hajóban.

   Amikor a dokkokon lépkedtünk valami feltűnt. Valami ami egyáltalán nem tetszett. Megdermedtem, ezzel megállásra késztetve Jacket is, aki most értetlenül nézett rám. De én a dokk végét néztem, a helyet, ahol egy bizonyos hajónak kellett volna lennie, és ahol most csak egy kis csónak ringatózott. Jack követte a tekintetem, és amint meglátta, mit nézek elsápadt. Majd hirtelen megindult, magával rántva engem is, és a csónak elé sietett.

   Körbenéztem, hogy láthassak valami nyomot a hajónk elkötőinek személyére, de semmit sem találtam. Aztán megláttam egy ismerős alakot, ahogy a nedves fán szunyókál, és oldalba löktem a még mindig a tengert bámuló Jacket, aki azonnal rám kapta a pillantását. Arra mutattam, ahol a férfi feküdt. Jack felsóhajtott, és elindult arra, miközben még mindig nem engedett el.

   Megállva Mr. Gibbs alvó alakja felett egy pillanatig körbenézett, majd végül a tekintete megakadt egy üres vödrön, ami nem messze feküdt tőlünk. Rám nézett, mire elvigyorodtam, és felkaptam a vödröt, belemártottam a kikötő vizébe, és készségesen átadtam Jacknek, aki azonnal az alvó első tisztre öntötte.

   Mr. Gibbs ijedten ugrott, és kikerekedett szemekkel bámult ránk, míg mi várakozón néztünk rá vissza. Amikor pár pillanat múlva sikerült felfognia, hol van, és mi történt, azonnal kétségbeesetten Jack felé fordult.

   – Jack, elvitték a hajót! – jelentette, mire felkuncogtam, és figyeltem Jacket, aki nem tűnt túl vidámnak.

   – Nem mondja? – kérdezte szarkasztikusan. – Kik, hova, és miért?

   – Barbossa kapitány – mondta, én pedig felsóhajtottam, és az égre emeltem a tekintetem.

   – Hát ez remek – morogta Jack, majd a csónak felé fordult. Aztán visszanézett rám. Elmosolyodtam, és Mr. Gibbs felé fordultam.

   – Nos, Mr. Gibbs – kezdtem, és megöleltem a férfit. – Azt hiszem, itt elválnak az útjaink. Sok szerencsét, és vigyázzon magára, nehogy jót kelljen hallanom!

   – Magának több szerencsére lesz szüksége kisasszony – mosolyogta, mire nevetve megvontam a vállam, majd Jack felé fordultam, és hagytam, hogy besegítsen a csónakba. Még mindenem fájt, nem nagyon szerettem volna most összeesni. Jack még biccentett Gibbsnek, mielőtt ő is bepattant volna mellém, és felkapta volna az evezőket.

   Egy ideig csendben evezett, míg én elgondolkodva meredtem a csillámló vízre, mielőtt letette az evezőket. Érdeklődve néztem, ahogy előbányászott a mellényéből egy összetekert valamit, amit aztán leterített elénk. Egy térkép. Jack forgatott valamennyit néhány körön, amiből a térkép állt, és vigyorogva megszemlélte a végeredményt.

   Egy kelyhet láttam, ahogy arra néztem, amit Jack is bámult, amin az "Aqua de Vida" feliratot olvastam. Kérdőn felnéztem a férfire, aki rám mosolygott, majd kinyitotta a tájolóját. Amikor a tű megállt, felnézett rám, és intett, hogy menjek oda hozzá. Elvigyorodtam, ahogy az ölébe telepedtem, és hagytam, hogy megcsókoljon. Miután elváltunk egymástól mindketten az iránytűre néztünk, ami ismét pörögni kezdett, mielőtt megállapodott volna. Rajtam. Felnevettem, és Jackre néztem, aki lemondóan eltette a kis tárgyat, és teljes figyelmét rám összpontosította.

   – Hová tartunk pontosan Kapitány? – kérdeztem egy idő múlva. Jack elszakadt a nyakamtól, és rám vigyorgott.

   – A Fiatalság Forrása felé – felelte, mire felnevettem. Hát persze, hogy nem fogja feladni az örök életet.

   – Yo ho, yo ho – kezdtem halkan dúdolni, mire Jack vigyora kiszélesedett. – Kalóznak lenni jó.

   – Hisz nyakas gaz fajtánk – folytatta, mielőtt újabb csókra húzott volna. – Bitóra vár.

   – Igyunk hát pajtás, yo ho! – énekeltük a végét együtt, mielőtt megkezdtük volna a következő kalandunkat. És ahogy Jackre néztem tudtam, hogy egyetlen pillanatig sem fogok unatkozni, ameddig mellette vagyok.