FIGYELEM!!

Ebben a fejezetben egy aprócska jelenetben két lány csókolózik. Aki nem szereti, az hagyja ki azt a részt, becsillagozom nektek. Ennyi, jó olvasást!

   Két napnyi utazás után jött el az idő. Éppen segítettem Mr. Gibbsnek a vitorlákkal, amikor John mellém lépett, és komoly szemekkel nézett rám. Nem kellett semmit mondania, hogy tudjam, mit szeretne. Már eldöntöttem, kit választok, hogy a szívemre vagy az eszemre hallgatok-e inkább. Mégis, amikor a férfira néztem, valahogy nagyon nehéznek tűnt. Felsóhajtottam, és az első tiszt felé fordultam, aki csak biccentett, hogy menjek, én pedig hálás pillantást ajánlottam neki, mielőtt visszafordultam John felé.

   – Beszéljünk! – mondtam, mire a férfi bólintott, és elindult a lépcső felé. Követtem, és közben véletlenül felnéztem a kormánynál álló Jackre, aki összehúzott szemekkel nézte kettősünket. Az ajkamba haraptam, és visszafordultam John felé, aki furcsa tekintettel nézett rám a válla fölött.

   Lecaplattunk a lépcsőn, be a kabinomba, ahol John ránk csukta az ajtót, és határozott fényekkel a szemében felém fordult. Fogalmam sem volt, hol kezdhetném, ezért inkább vártam, hogy ő mondja.

   – Beszéltem Ellievel, miután visszajöttünk a szigetről – kezdte, mire várakozva néztem rá. – Elmondta, hogy vele csalt meg Jack, és hogy miért tette.

   – Igen? – kérdeztem, mert nem nagyon értettem, hova akar kilyukadni.

   – Amikor lezuhantál a szikláról, nagyon megijedtem – sóhajtotta, és a hajába túrt. – Azt hittem, hogy elveszítünk. Annyira megijedtem, hogy mozdulni sem voltam képes. És akkor hallottam, hogyan kiabálja Jack a neved, és láttam, ahogy gondolkodás nélkül utánad vetette magát.

   – Remélem nem akarod most hibáztatni magad, amiért te nem ugrottál utánam a szakadékba – mondtam, ajkaimra erőltetett mosollyal. John hasonló mosolyt ajánlott felém.

   – Valójában pontosan erre készültem – mondta. – Mindig azt hittem, bármit megtennék érted. Aztán láttam, ahogyan Jack tényleg bármit megtesz. Akkor dühös lettem magamra, és elhatároztam, hogy legyőzöm őt. Hogy jobbá válok nála.

   – És ezen mi változtatott?

   – Végre kinyitottam a szemem – mondta, hangjában fájdalommal. Annyira rossz volt hallanom ezt. – Már észrevettem, hogy néz rád Avery, csak a vak nem látja. A vak, és a hazug.

   – Feltételezem, én volnék a hazug – mondtam, mire John megvonta a vállát.

   – Te. De nem sokkal ezelőttig Ellie is az volt.

   – Ez még nem magyarázza meg, hogy pontosan mi is az, ami miatt feladod – jegyeztem meg, mire barátom grimaszolva pillantott rám.

   – Eléggé tudom utálni, hogy mindig meghallod, amit meg akarsz hallani – mondta sóhajtva, majd barna hajába túrt. – A szigeten, amikor visszajöttünk Jackkel az erdőből, ti ketten beszélgettetek. Akkor vettem észre azt, amit addig nem. Vagy csak én is hazug voltam.

   – Mit láttál? – kérdeztem szemlesütve. Nem mertem belegondolni, mit láthatott rajtam, amitől azt a következtetést vonta le, hogy jobb, ha feladja. Még akkor is, ha tényleg így volt a legjobb.

   – Téged – felelte. Felpillantottam rá. – Végre megláttam, hogyan is érzel igazából. Láttam, ahogy ránéztél. Akkor értettem meg, hogy esélyem sincs. Mert rám soha nem néztél úgy.

   – Szeretlek téged John, hidd el nekem, de nem...

   – Nem úgy, ahogy őt – fejezte be a megkezdett mondatomat. Aprót bólintottam. John ajkain szomorú mosollyal a fejét rázta. – Értem Avery, és noha fáj, ettől függetlenül nem szeretnélek elveszíteni. Azt akarom, hogy tudd, én mindig ott leszek neked.

   – Én sem akarlak elveszíteni – mondtam, és hosszú évek óta most először könnyek kezdtek csordogálni az arcomon. John lágyan letörölte a könnyeket, és az arcomat simogatta. Beledőltem az érintésébe.

   – Feladom – súgta. – Fel fogom adni, de csak egyszer, kérlek csak egyetlen egyszer, hadd csókoljalak meg!

   – Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – kérdeztem, és felnéztem barna szemeibe. Az azokban égő érzelmek azonnal biztosítottak. Az ajkamba haraptam, majd bólintottam, és közelebb hajoltam a férfihez. John nem siette el, lágyan csókolt, úgy mintha valami csodálatos dolgot kapott volna, amit rögtön aztán el is veszített. Talán így is volt.

   Amikor elváltunk egymástól, az arcán vágyat, és beletörődést láttam. Elengedett. Tudtam, láttam a szemeiben. Hátrébb léptem, és nem próbált meg utánam nyúlni. Arra számítottam, hogy ezután nagyon kínos lesz köztünk a helyzet, de ahogy itt álltunk, egymás előtt, tisztában a másik érzelmeivel, valahogy végtelen nyugalom szállt meg. Tudtam, hogyan érez irántam, és azt is tudtam, hogy túl fog lépni rajtam. Ő tudta, hogy ki felé húz a szívem, és tudomásul vette, hogy nem ő az a személy. De amikor a szemeibe néztem, ott volt egy ígéret fénye, egy ki nem mondott esküé.

   – Ha valaha is bántana... – kezdte, de mosolyogva félbeszakítottam.

   – Tudom – mondtam. – Te leszel az első, akit felkeresek.

   – Helyes – vigyorgott, és a hajamba borzolt. – Elkélne neked egy frizura felfrissítés.

   – Nem tudom magamnak megcsinálni – mondtam, és a már jócskán szétbomlott fonatot tapogattam. – Jack csinálta meg nekem.

   – Hát, akkor menj el hozzá, és kérd meg, hogy csinálja meg újra! – forgatta a szemét, mire kinyújtottam rá a nyelvem.

   – Így is lesz! – jelentettem ki, mire a férfi felkuncogott, és kilökdösött a kabinból. A saját kabinomból! Hát, nem felháborító?

   – Akkor futás! – kiáltotta utánam, mire ismét a szememet forgattam, és a lehető leglassabban indultam a kapitányi kabin felé. Nem fogok Jack karjaiba ugrani, mint egy szerelmes kiskamasz. Még akkor sem, ha pontosan úgy éreztem magam.

   Amikor felértem a fedélzetre, azonnal a kabin ajtaja felé indultam, de egy hangos kiáltás megakadályozott, hogy továbbmenjek.

   – Vitorlát felhúzni, horgonyt kidobni! – Meglepetten pislogtam fel Jackre, aki a kormány előtt állt, és izgatott szemekkel nézte a tengert előttünk. Összehúzott szemekkel lépdeltem fel a lépcsőn, hogy mellé érjek. Amikor meglátott, tekintetében élénk fény csillant, és ajkaira izgatott mosoly kúszott. Kérdőn álltam mellé.

   – Miért állunk meg? – kérdeztem, mire Jack a tenger felé mutatott. Értetlenül néztem a hullámzó vízre, majd vissza a férfire. – Jack, mindenhol víz vesz körül minket.

   – Megjöttünk, Drágám – mondta, én pedig komolyan kezdtem kételkedni benne, hogy teljesen épelméjű-e.

   – Én nem látok itt szigetet – jelentettem ki. Jack csak vigyorgott. Oké, mindig is furcsa volt, de most már kezd engem is megijeszteni. Lehet, hogy megint napszúrást kapott? Nem lenne meglepő, és nem ez lenne az első alkalom.

   – Ez azt jelenti, hogy nincs baj a szemeddel Kedvesem – vigyorgott rám, mire megforgattam a szemeim, és úgy döntöttem, nem érdekel. Helyette a korlát fölé hajoltam, hogy láthassam, ahogy a Démon lassan felzárkózik mellénk. Stanley nem fog örülni, ha Jack vele is tudatja majd, hogy a semmi közepén van, amit keresett.

   – Remélem, nem most őrültél meg teljesen Jackie – mondtam, ahogy visszafordultam felé. A férfi szemeiben valami felvillant, és felém lépett.

   – Bízol bennem Szerelmem? – kérdezte, nekem pedig felvillant egy rég eltemetett, de nemrég a felszínre rángatott emlék. Egy emlék, amiben Salazar majdnem végzett mindennel, amit szerettem.

   – Aye Kapitány – mosolyodtam el, és figyeltem a barna szemekben csillogó fényeket.

   Nem telt el sok idő, és Stanley az embereivel együtt máris a hajón volt, dühödten tartva felénk. Jack közelebb lépett hozzám, szinte hozzámért a karja, ahogy szemeit a közeledő férfire szegezte. Stanley megállt előttünk, és várakozva nézett ránk. Arra számítottam, hogy megint ki fog akadni, de nem úgy nézett ki, mint aki a közeljövőben megszólalna. Az ajkamba harapva vártam, hogy mi fog történni, míg a fejemben ezerrel pörögtek a fogaskerekek.

   Ha megérkeztünk a Nektárhoz, semmiképpen nem hagyhattuk, hogy Stanley szerezze meg. Nem engedhettük, hogy örökké éljen, ráadásul hiába nem kedveltem, Harrynek volt szüksége az örök élet titkára. Nem értettem egyet azzal, amit tett, igen, de meg tudtam érteni. Valószínűleg ha annyira kétségbe lennék esve, mint ő, akkor én is hasonlóan cselekednék.

   De mégis hogyan akadályozhatnánk meg, hogy Stanley megszerezze? Jackre néztem, aki egyáltalán nem úgy tűnt, hogy aggódna. Tekintetem odébb siklott, így láthattam a felénk tartó Harry-Ellie párost, és a mögöttük lépdelő Johnt.

   – Nem juthatunk oda mindannyian a Nektárhoz – kezdte Jack, mire felé fordultam. – Ave és én kellünk, illetve Ellie és Harry is.

   – Először azt szeretném hallani, hol is van a Nektár pontosan – jelentette ki Stanley összehúzott szemekkel. Jack arcára féloldalas mosoly kúszott, ahogy a víz felé intett.

   – Pontosan itt – felelte. Ekkor Elliere nézett, és hirtelen megértettem. A Nektár a víz alatt volt. Hát erről beszélt két lényeges akadályon. Ha a víz alatt volt, a tenger mélyén, nem sikerült volna lejutnunk odáig. Ehhez kellett Ellie, aki szirén mivolta miatt segíthet nekünk lejutni. A másik pedig egy zár, valami amit csak a kulcsommal lehet kinyitni.

   – Úgy érted, hogy a víz alatt? – kérdezte a férfi, mire Jack csak bólintott. – Hogy a kénköves-ménkűbe fogunk lejutni oda?

   – Velem – mondta Ellie, ahogy mellénk lépett. Stanley rá pillantott, és értetlenül bámulta. – Én egy szirén vagyok. Egy sellő csókja megmenti a matrózt a vízbefúlástól.

   – Egy sellő? – Stanley szemeiben mohó fény villant. Ökölbe szorítottam a kezeim, és próbáltam nem behúzni neki egyet. Jack észrevétlenül a hátamra csúsztatta a kezét, és kissé közelebb vont magához.

   – Igen. Hajlandó vagyok levinni a legénységedből két matrózt – kezdte a lány, és felém pillantott. – Te választhatod ki, kiket küldesz!

   – Én megyek – jelentette ki Stanley, majd a legénységére nézett. – A többiek itt maradnak, és vigyáznak a hajóra! És Sparrow legénységére!

   – Biztos vagy benne cimbora? – vigyorgott Jack, mire Stanley elhúzta a száját, és Ellie felé fordult.

   – Várok – mondta a nőnek. Ellie elmosolyodott, majd a víz felé intett.

   – Először be kell menni a vízbe – mondta, mire Stanley azonnal elindult. Ellie egy sokatmondó pillantást vetett rám, mielőtt követte volna a férfit. Harry azonnal a nő után indult, és Jack is követte őket. Én John felé fordultam.

   – Ne csináljatok semmilyen ostobaságot! – mondtam, és a minket bámuló ellenséges kalózokra néztem. – Vigyázz magadra!

   – Nem én készülök alámerülni a tenger fenekéig – vigyorgott a férfi, mire megforgattam a szemem, és szorosan átöleltem.

   – Támadjatok, ha nem számítanak rá! – súgtam a fülébe. – Ellie kitervelt valamit, de ha nem jönne össze a terve, ott van Jack, hogy elintézze Stanley-t. A kapitányuk nélkül kénytelenek lesznek feladni, ha nem sikerül legyőznötök őket, addig húzzátok az időt, ameddig fel nem jövünk!

   – Megoldom – bólintott John, mire elhúzódtam tőle, és felmosolyogtam rá.

   – Csak ügyesen – mondtam, ahogy megfordultam, és a rám váró Jackhez léptem.

   – Mehetünk? – kérdezte, és a hajó oldala felé intett. Mosolyogva forgattam a szemeim, ahogy elkezdtem lefelé mászni a létrán. A tenger hideg vizébe érve megborzongtam, és messzebb úsztam a hajótól, oda ahol a többiek már vártak ránk. Ellie csodaszép uszonya csillogott a vízben.

   – Kész vagytok? – kérdezte rám nézve, amikor Jack is mellém evickélt. Bólintottam, és figyeltem, ahogy a nő odaúszik Harryhez, hogy megcsókolja, majd Stanley felé veszi az irányt. Amikor elért Jackhez, bocsánatkérő pillantást vetett rám, és bármennyire szerettem volna, nem tagadhattam, hogy kissé féltékeny voltam, noha tudtam, hogy miért csókolta meg a nő.

   *****Aztán Ellie elém ért, és kínosan rám mosolygott. Oké, kalóz voltam, nem fogok belehalni, ha megcsókolok egy másik nőt. Ez nem a világ. Hagytam, hogy Ellie lágyan az ajkaimra hajoljon, és kényszerítettem magam, hogy ne húzódjak el. Ellie hamar elhúzódott, egyértelműen a lehető legkevesebb ideig akart ilyesfajta kapcsolatban maradni velem, amiért igencsak hálás voltam neki.*****

   – Most már képesek lesztek lélegezni a víz alatt – mondta, majd ezzel a lendülettel alámerült. Elhúztam a számat, és néztem, ahogy a többiek követik. Jack megfogta a kezemet és magával rántott a víz alá. Először reflexből visszatartottam a levegőt, és láttam, hogy mindenki más is így tesz. Aztán Ellie felénk fordult, és a szemeit forgatva vigyorgott ránk. – Ne aggódjatok, nem fogtok megfulladni.

   Furcsa volt, hogy a víz alatt is olyan jól hallottam a hangját, mint a felszínen. Tökéletesen ki tudtam érteni a szavait, bár igaz, hogy nem olyan volt, mintha a fülemmel hallanám. Sokkal inkább mintha a fejemben szólt volna hozzám. Összeráncoltam a homlokom, de tudtam, hogy bízhatom Ellieben. Így mélyet lélegeztem.

   Igaz, hogy nem kezdtem el fulladozni, viszont rettenetesen furcsa érzés volt a víz alatt lélegezni. A levegő helyett víz áramlott a tüdőmbe, és víz is jött ki belőle. Igencsak kellemetlen érzés volt, nem nagyon tetszett, de valahol izgatottá tett a tudat, hogy a víz alatt lélegzem, és semmi bajom. Figyeltem, ahogy végül a többiek is megpróbálják, és mindenki arcára kiült a gondolata. Jack például hatalmas grimaszt vágott, amitől nem tudtam megállni, hogy ne nevessek fel.

   Jack rám nézett, és elmosolyodott, közelebb húzva magához, ahogy tovább úsztunk a tenger mélye felé. Ellie egy idő után megállt, és bevárt minket, ő ugyanis az uszonya miatt sokkal gyorsabb volt nálunk. Amikor utolértük, Jackre nézett, aki azonnal az élre úszott, magával húzva engem is, és elővette a tájolóját. Amikor kinyitotta, a válla felett láthattam, hogy a tű egy ideig pörgött, majd megállt. Rajtam.

   Elvigyorodtam, megforgattam a szemem, és figyeltem, ahogy Jack egy oldalpillantást vet rám, kínosan elmosolyodik, majd visszafordul az iránytű felé. Megrázta a kis eszközt, és meglepetésemre a tű tényleg ismét forgásba kezdett. Azonban a végeredmény nem változott. Felkuncogtam. Jack mormogott valamit a bajsza alatt, amit nem nagyon sikerült megértenem, majd felsóhajtott, és Harry kezébe nyomta a kis tárgyat. Szóval ezért kellett a fiú is.

   Harry kezében a tű azonnal jó irányt vett fel, így engedtük, hogy a fiú álljon az élre, és vezessen minket. Jack és én haladtunk leghátul, mert a férfi továbbra sem volt hajlandó elengedni, és így sokkal lassabban haladtunk, mint a többiek. Megpróbáltam kirántani a kezem a szorításából, hogy ne maradjunk le nagyon, de nem engedett, sőt még erősebben is fogott. Így végül egy lemondó sóhaj után némán hagytam, hogy fogja a kezem.

   Meglepően sokáig tartott az utazás, és egy idő után rájöttem, hogy Jack nem pontosan a Nektárnál állt meg. Vagy azért, mert nem tudta a pontos helyét, vagy azért, mert volt egy terve. Nos, nem mintha annyira sokszor szokott volna előre tervezni, de volt néhány alkalom, amikor nem csak rögtönzött, ahogy általában. Mindenesetre elég messze voltunk már a hajótól, amikor végül elértünk egy sziklához. Harry egyenesen a szikla előtt állt meg, és értetlenül nézett ránk.

   Amikor mi is odaértünk, Ellie és Jack egyszerre fordult felém, én pedig megértettem, hogy most kell a kulcs. Aprót bólintottam, majd elengedtem Jack kezét, akin látszott, hogy nem nagyon örül neki, de végül nem fogott vissza. A sziklához úsztam, és közelről vizsgálgattam, a moszatos felületet. Nem tudom, mit is kerestem pontosan, de biztos voltam benne, hogy meg fogom ismerni, ha látom.

   Már kétszer kerültem meg a sziklát, és még mindig nem láttam semmit, amikor hirtelen feltűnt valami. A szikla tövében volt még egy kisebb kő, annak a tetején egy apró bemélyedés látszott. Összehúzott szemekkel hajoltam le, és az ujjammal végigsimítottam rajta. Éreztem egy kis lyukat, és próba szerencse alapon leakasztottam a nyakamban lifegő kulcsot, majd a lyukba dugtam.

   Tudtam, hogy a kulcs mindig felveszi a zár alakját, amit megpróbáltam kinyitni, így nem lepődtem meg igazán, hogy tökéletesen illeszkedett bele. Megforgattam a kis tárgyat, addig tekerve, ameddig kattanást nem hallottam. Akkor aztán kihúztam a kulcsot, visszaakasztottam a nyakamba, és jobb ötlet híján megfogtam a követ, és magam felé húztam.

   A kő nem emelkedett, de a szikla hirtelen odébb gurult, egy nagyon sötét lyukat tárva fel maga alatt. Egy pillanatig mind némán bámultuk a lyukat, majd Jackre néztem, aki bólintott, és ismét kézen ragadva a sötétségbe vetette magát, magával rántva engem is. Meglepő módon a lyukban nem volt víz. Megállíthatatlanul zuhantunk lefelé a sötétben, és az egyetlen dolog, amit hallottam, a saját sikolyom, és Jack ordítása volt.

   Aztán földet értünk. Éreztem, ahogy becsapódunk, de egyáltalán nem fájt. Igazából olyan volt, mintha mondjuk leestem volna az ágyról. Kinyitottam eddig csukott szemeimet, és körbenéztem. Amikor megláttam a helyet, döbbenetemben elkerekedett szemekkel bámultam előre, és a levegő egy pillanatig a torkomon akadt. Olyan volt, mintha egy másik világba kerültünk volna.

   Felettünk végtelenbe vesző fényesség volt, előttünk egy völgy, amit zöld fű, és magasba nyúló fák takartak. Felálltam, és közelebb léptem a peremhez, hogy lenézhessek. Mindennek a közepén egy tisztást láttam, amin kis folyó folyt keresztül, és minek a közepén a többinél sokkal terebélyesebb koronájú fa állt. A fáról hatalmas gyümölcsöknek tetsző dolgok lógtak, amikből valami sárgás folyadék folyt a földre.

   – Megjöttünk – hallottam Jack hangját mellőlem. Csillogó szemekkel néztem fel rá, és vigyorogva bólintottam.

    – Igen – mondtam. – Megjöttünk.