Az éjszaka meglehetősen hideg volt, így nagyon közel feküdtem a tűzhöz, hogy el tudjak aludni, de azért annyira közel nem mertem menni, hogy ténylegesen ne fázzak. Jó ideig hánykolódtam a helyemen, mielőtt két meleg kar nem húzott magához hátulról, így a hátam egy kemény mellkasnak nyomódott. Túl álmos voltam, hogy kitaláljam Jack vagy John ölelt-e, de végeredményében nem is volt annyira fontos. Egyiküket sem küldtem volna el, így az álom végül megtalálhatott. Mielőtt elaludtam volna, még éreztem egy gyengéd csókot a fejem búbján, majd elnyelt a sötétség.

   Reggel egyedül ébredtem. Amikor felültem, a szememet dörzsölgetve, fel kellett fedeznem, hogy a többiek nem voltak sehol. A tűz már rég kialudt, csak a hamu tanúskodott róla, hogy egykor még boldogan lobogó lángok voltak itt. Összeráncolt homlokkal keltem fel, és indultam a víz felé, hogy igyak egy keveset. Nem tudtam, hol volt mindenki, de nem aggódtam, hármuk közül senki nem hagyna itt. Leültem az egyik sziklára, a kezemet a vízbe mártottam, és a tenyerembe gyűjtött vizet az ajkaimhoz emeltem.

   Néhány korty után úgy döntöttem, ha már egyedül vagyok, kihasználom az alkalmat. Felálltam, lefejtettem magamról a fűzőmet, majd a csizmámat  is lerúgtam, végül pedig a nadrágomtól is megszabadultam. Az ingemet azért magamon hagytam, az alsóneműmmel együtt, aztán a hideg vízbe vetettem magam. Megkönnyebbülten mártóztam el a folyadékban, és hagytam, hogy az áramlat kissé távolabb sodorjon, mielőtt megvetettem volna a lábaimat, és mosakodni kezdtem.

   A kosz, ami a tiszta vízzel le tudott jönni le is jött, s miután elég tisztának ítéltem magam, a vízben lépkedve visszaevickéltem arra, amerről jöttem. Éppen a ruháimat kerestem a tekintetemmel, amikor ismerős hangot hallottam nem messze tőlem. Azonnal arra fordultam, így láthattam az engem bámuló Jacket és Johnt. Ellie mellettük állt, és lemondó tekintettel pillantott feléjük, majd rám nézett, és elvigyorodott. Aztán a tűz felé fordult, ekkor láthattam a két halott állatot.

   Rájöttem, hogy reggelit keresni mentek el, és azért nem keltettek fel, mert felesleges lettem volna oda még én is. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy Elliet is csak azért vitték magukkal, mert a nő mindenáron menni akart. Tekintetem visszasiklott a két férfira, akik felém lépkedtek. Fél szemöldököm felvonva néztem rájuk, amikor szinte egyszerre kezdték el levenni a ruhájukat. Nem bántam, hogy ők is be akartak jönni, de zavart a gondolat, hogy valószínűleg nem tisztálkodni vágytak.

   Hamar megváltak a ruhájuktól, és megpróbáltam nem elpirulni, amikor mindketten csak nadrágban a vízbe vetették magukat. Oké, Jacket láttam már meztelenül, elég sokszor ahhoz, hogy már ne kelljen zavarba jönnöm miatta. Legalábbis én ezt hittem, de nyilvánvalóan nem így volt. Johnt is láttam már ing nélkül természetesen, de ez a helyzet egy kicsit azért más volt.

   Amikor felbukkantak mindketten rám vigyorogtak, és felém kezdtek úszni. Elhúztam a számat, és úgy döntöttem, jobb nekem, ha nem vagyok a közelükben, így hátrálni kezdtem. A szemükben felcsillanó vad fények azonban ráébresztettek, hogy ezzel többet ártottam, mint segítettem. Úgy közeledtek felém, mint vadászni készülő ragadozók. Talán nem kellett volna, de az ajkaimra izgatott mosoly költözött, és hangosan kacagva úsztam tovább, míg a két férfi ragadozó mosollyal közelített felém.

   Ekkor egy fogócskához hasonló játék kezdődött el, amit talán jobban élveztem, mint kellett volna. Amikor egyikük túl közel ért, mindig lebuktam a víz alá, ezzel kicselezve őket, és messzebbre úsztam tőlük. Sokáig játszottuk ezt, mindhárman nevettünk, és csak élveztük a vizet, amikor végül úgy döntöttem, jóból is megárt a sok, így végül megálltam, és vártam, hogy valamelyikük elkapjon.

   Jack volt a szerencsés, aki egy fél másodpercnyivel ugyan, de előbb ideért, mint John, így gyorsan magához rántott, és hátrébb húzott a másik férfitól. John láthatóan csalódott volt, amiért vesztett, de úgy tűnt belátta a vereségét, mert egyetlen szó nélkül rám mosolygott, majd kimászott a sziklákra, és a ruhái után indult. Jack közben maga felé fordított, és karjait a derekamra kulcsolta, ajkain elégedett, győztes vigyor ült.

   – Megvagy! – jelentette, mire felkuncogtam, és megráztam a fejem.

   – Hagytam magam elkapni – tudattam vele, mire vigyorogva nézett rám.

   – Hát persze – bólintott. A vak is láthatta, hogy nem hiszi. Megforgattam a szemem, de továbbra is mosolyogtam.

   – Rendben, most hogy elkapott, milyen jutalomra vár, Kapitány? – kérdeztem játékosan. Jack szemei felvillantak, ahogy lehajolt, hogy a fülembe súgja válaszát.

   – Tényleg tudni akarod? – kérdezte, mire a gerincem mentén remegés futott végig. Nem akartam tudni.

   – Nem vagyok benne biztos – mondtam, és megpróbáltam nem ijedten felsikkantani, amikor Jack a fülembe harapott. Éreztem, hogy teljesen elvörösödtem, és megpróbáltam kiszabadulni a férfi karjai közül, de erősebb volt nálam.

   – Csak egy egyszerű kis csókot – mondta, amikor elhajolt tőlem, hogy a szemeimbe nézhessen. – Semmi többet.

   – Ez mégis túl soknak tűnik nekem.

   – Hát, pedig én ezt a jutalmat akarom – jelentette ki, és éreztem, ahogy az egyik keze az ingem alá csúszik. Ujjai lágyan simogatták nedves bőrömet, ahogy egyre feljebb siklott a keze. – Természetesen van másik lehetőség is.

   Figyelmeztetés nélkül az ajkaira hajoltam, és gyors csókot nyomtam a szájára. Tudtam, mire gondol másik lehetőségen, és inkább választottam a csókot. Jack, miután visszahúzódtam enyhén csalódottan nézett rám, de elengedett. Azonnal távolabb úsztam tőle, majd vörös arccal a szikla felé indultam. Mikor kiértem a vízből, rá kellett jönnöm, hogy az ingem teljesen átlátszik.

   Elvörösödve próbáltam valahogy takarni magam, amikor valami könnyűt éreztem a vállamon. Meglepetten pislantottam le, hogy egy másik inget lássak rám ejtve, majd felnéztem Jackre, aki mellettem állt, és tekintete éhesen meredt rám. Azonnal megértettem, hogy miért adta az ingét, így gyorsan biccentve felé felkaptam a nadrágomat, és a csizmámat, majd a fák közé futottam, hogy levehessem a vizes ingemet, és felhúzhassam helyette Jackét.

   Jack inge nagyon nagy volt rám, egészen a térdemig ért, és az ujja is félig üresen lógott mellettem, de nem panaszkodtam. Helyette gyorsan feltűrtem az ingujjakat, és magamra szenvedtem a nadrágomat, majd a csizmámat, és visszaindultam a többiek felé, kezemben tartva a vizes inget. Amikor odaértem, az ingemet leterítettem egy napos sziklára, majd leültem a többiek közé a tűzhöz. A fűzőm Ellie mellett hevert.

   Jackre pillantottam, aki mellettem ült, és a szemében birtokló fényekkel nézett rám. Már régen is, amikor együtt voltunk, szeretett az ingében látni, így végül eldöntöttem, hogy alváshoz felveszem az egyiket. Furcsa volt, hogy ennyire szerette rajtam látni a ruháját, de azt hiszem, ez valami férfi dolog lehetett vagy valami ilyesmi. Mindenesetre, a mostani tekintete visszahozta a régi emlékeket.

   Jack régen nagyon védelmező volt. Nem idegesítően túlféltő vagy bármi, még csak nem is feltűnően védett, de azért észre lehetett venni rajta. Ezen felül imádott hozzámérni, bárhol, ahol csak tudott, és amikor a legénysége is látta, akkor még gyakrabban, és feltűnőbben tette. Hector azt állította, hogy ezzel akarta megmutatni mindenkinek, hogy az övé vagyok, én pedig hittem a férfinak. Ő csak jobban értette ezeket a dolgokat. Azt hiszem, jobban belegondolva ennek volt értelme.

   – Amikor legközelebb fürdesz, mi lenne, ha ing nélkül tennéd? – kérdezte Ellie, mire elvörösödtem, és félrenyeltem az eddig falatozott húst. A nő csak nevetett, míg a két férfi furcsa pillantással nézett rám. Nem akartam tudni, mire gondoltak éppen.

   – Ne aggódj, ezt fogom tenni – mondtam, figyelmen-kívül hagyva a rám meredő tekinteteket. – De legközelebb egy kádban fürdök majd, a zárt kabinom biztonságában, ahol nem kell aggódnom, hogy bármikor megláthat valaki meztelenül.

   Ellie továbbra is kuncogva falatozott tovább, míg Jack és John némán, a gondolataikba merülve ettek. Nem nagyon érdekelt, mi van velük, volt egy sanda gyanúm, és nagyon nem szerettem a gondolatot. Vagyis, talán ha jobban belegondolok, annyira nem zavart, mint kellett volna. Úgy értem, valahogy nem örültem, hogy Johnnak is hasonló dolgok jártak a fejében, mint Jacknek, de Jacktől egyáltalán nem bántam. Az jobban zavart, hogy nem zavar.

   Vaknak tettettem magam, amikor Johnról volt szó, pedig pontosan felismertem a tekintetét. Jack szemeiben is ugyanazokat az érzéseket láttam. És tudtam, hogy egy nap szembe kell néznem mindkettőjükkel. Csak azt reméltem, hogy még lesz egy kis időm, hogy rájöjjek, mit akarok.

OooOooOooOooOooOooOooOooOooO

   A legénység órákkal később érkezett meg, és velük voltak Stanleyék is. Amikor hozzánk értek, Jack kiadta az utasításokat a tárolók megtöltésére, amit a legénység azonnal teljesített is, és láttam, hogy Stanley csapata is hasonlóan cselekszik. Én közben Ellie mellett álltam, aki éppen Harryvel beszélt. Miután mindenki feltöltötte a vízkészletét, visszaindultunk a hajók felé.

   Az úton valahogy Jack és John közé kerültem, így el kellett viselnem a rám vetett intenzív pillantásukat, és az egymás felé irányított ellenségeskedő tekinteteiket is. Mind a kettő zavart, de nem hittem, hogy engednének odébb somfordálni, így közöttük maradtam. Inkább az erdőt tanulmányoztam, ahogyan a folyóhoz vezető sétánk alatt is, és így láthattam egy csomó ritka állatot. Vagy nem voltak ritkák, csak az ember nem sokat láthat életében.

   Hosszú volt a séta, néha beszélgettem a két férfival közben unalmas kis semmiségekről, és próbáltam nem figyelni a hármunk között lévő, egyre erőteljesebb feszültségre. Az út alatt voltam kénytelen felismerni, hogy nem maradt időm. Választanom kellett, méghozzá hamarosan. A legrosszabb az egészben az volt, hogy a szívem már tudta, kit választ. Tudtam, kihez húz. Az agyam azonban továbbra is ellenállt, védekezett, és nem hagyta, hogy abbahagyjam az ellenkezést.

   Amikor a partra értünk, szánt szándékkal nem ültem egy csónakba sem Jackel, sem Johnnal. Inkább Mr. Gibbshez, Martyhoz és a Ragetti-Pintel pároshoz csatlakoztam, akik mind örömmel láttak. Velük sokkal oldottabb volt a hangulat, könnyű volt beszélgetni, nevetni, és úgy csinálni, mintha nem lenne készülőben egy nagy vihar a szívemben.

   – Kisasszony – szólt Mr. Gibbs, és azonnal felé irányítottam a figyelmem Pintelről, aki éppen azt mesélte, hogyan szabadultak meg az átoktól, ami a kalózérmék miatt sújtotta őket. – Van valami, ami bántja?

   – Miért? – kérdeztem, de nem tudtam nemet mondani. Valami a férfi szemeiben nem engedte, hogy hazudjak.

   – Úgy néz ki, mint aki mindent megtesz, hogy valamit kiverjen a fejéből – vont vállat, én pedig halkan felsóhajtottam.

   – Magát nem lehet átverni, nem igaz? – kérdeztem egy aprócska mosollyal. Mr. Gibbs szintúgy mosolygott, és a fejét rázta.

   – Nem erről van szó – mondta, és arra a csónakra nézett, amiben Jack és John ültek. – De a kapitány is furcsán viselkedik, mióta a hajón van.

   – Attól tartok, hogy ez valóban az én hibám – mondtam, és az egyre közeledő Gyöngyre néztem. – Jack és John mindketten ugyanazt akarják, de csak az egyikőjüknek adhatom oda. Fogalmam sincs, mit tegyek.

   – A jelenlegi esetben kisasszony – kezdte Gibbs. – Én azt javasolnám, hogy hallgasson a szívére. Az ember esze nem tudhat mindig mindent jobban, mint a szíve.

   – Attól tartok, nem vagyok rá képes – sóhajtottam. – Egyszer már választottam a szívemet az eszem helyett, és tizenkét évnyi szenvedésre ítéltem magam vele.

   – Fél, hogy újra megtörténik? – kérdezte most Ragetti, mire aprót bólintottam. Ragetti és Pintel ott voltak akkor régen a hajón, amikor Jack azt tette, amit. Szinte biztos voltam benne, tudják miről beszélek.

   – Ez elég furcsa – mondta Mr. Gibbs, mire értetlenül néztem rá. – Úgy tudtam, hogy maga egy félelmet nem ismerő kalóz. Egy olyan ember, amivé a szülei nevelték.

   Döbbenten néztem a férfit. A szüleim híres kalózok voltak, az apám Edward gyerekkori barátja volt. Ők soha nem féltek semmitől, és engem is arra tanítottak, hogy ne ismerjem a félelem jelentését. És most mégis itt voltam, féltem valamitől, amitől nem kellett volna. Mr. Gibbsnek igaza volt.

   – Megtalálta a válaszát, kisasszony? – kérdezte, mire elmosolyodtam, és hálásan néztem rá.

   – Igen – mondtam, és tekintetem Jack és John felé irányítottam. – Csak az alkalomra várok, hogy elmondhassam.

   – Hamarosan kisasszony.

   – Igen. Hamarosan.