A hajó mellettünk lángokban állt, a legénység nagy része már átlendült, hogy áthozhassák a Gyöngyre a zsákmányt, és a magukat megadó katonákat is áthurcolhassák a hajó fedélzetére, hogy utána tömlöcbe vethessük őket. Hector éppen Jackkel vitázott, a zsákmány elosztásáról, mire megforgattam a szemem, és feléjük léptem. Megálltam Jack mellett, és az első tisztre néztem.

   – Nem lehetne ezt később? – kérdeztem, majd a süllyedő hajó felé intettem. – Hamarosan elsüllyed, és ha nem sietünk, akkor semmilyen zsákmányt nem fogunk tudni elosztani.

   – Igazad van, Szerelemem – mosolygott rám Jack, én pedig viszonoztam a gesztust, és hagytam, hogy magához húzzon egy csókra, majd amikor elváltunk a férfi Hector felé fordult. – Vagy te máshogy vélekedsz?

   – Utálom ezt mondani, de nem – sóhajtotta, majd a korlátra lépett, megfogott egy kötelet, és átlendült a hajóra. Jack levigyorgott rám, és ő is a hajó széléhez lépett. Követtem, hagytam, hogy ismét magához rántson, és karjaimat a nyaka köré kulcsolva néztem, ahogy megfog egy kötelet, majd mindkettőnket átlendít a másik hajóra.

   Amikor a fedélzetre értünk, elengedtem, és egy utolsó vigyort küldve felé lesiettem a fedélközbe. Ott már mindent kifosztottak a többiek, így még mélyebbre hatoltam ezzel a cellákhoz jutva. Tovább akartam menni, de halk neszt hallottam, amitől azonnal a cellák irányába fordultam. A nesz megismétlődött, szipogásra hasonlított. Összehúzott szemekkel lépdeltem közelebb, megvizsgálva az összes cellát, mielőtt az utolsóhoz értem volna. A rácsok mögött egy összekuporodott nő alakját véltem felfedezni. Egyszerű fehér ruha volt rajta, ami több helyen is szét volt szakadva, és már koránt sem volt annyira fehér. Csupasz lábán sebek éktelenkedtek.

   Szörnyülködő tekintettel néztem a megtört alakot, aztán elkiáltottam magam.

   – Jack! – A nő összerezzent a hangomra, és félelemtől csillogó kék szemeit azonnal rám emelte. Szép arca volt, de sebek borították, és a haja is egy merő rendetlenség volt. Az arcán látszott mennyire meg van rémülve. Szörnyen szánalmas látványt nyújtott, amitől azonnal megsajnáltam. Megpróbáltam megnyugtatóan rá mosolyogni. – Ne aggódj, nem fogunk bántani. Minden rendben lesz, ígérem. Jack!

   Siető lépteket hallottam, ami megnyugtatott. Tehát Jack hallott, és felénk közeledett.

   – Hogy hívnak? – kérdeztem, és leguggoltam, hogy a tekintetünk egy vonalban legyen. A nő egy pillanatig tétovázott, mielőtt bizonytalanul válaszolt volna.

   – Nem tudom – súgta, a hangja nagyon gyenge volt. Megrökönyödötten néztem rá. Nem tudta a nevét?

   – Jól van, nincs semmi baj – mondtam gyorsan, és próbáltam nem mutatni, mennyire ledöbbentett. – Én Avery Raven vagyok, de nyugodtan hívj csak Averynek.

   – Ave? – hallatszott az ismerős hang a lépcsők irányából. Azonnal Jack felé fordultam, aki most a cellák mentén közeledett hozzám. Amikor megláttam megkönnyebbülten felsóhajtottam, ő mindig is jobban értett a nőkhöz, mint én. Ami tulajdonképpen talán nem is volt meglepő. – Mi történt? Jól vagy?

   – Semmi bajom – mondtam, és felálltam, hogy megölelhessem. Ekkor vettem csak észre, hogy remegtem. Elhúzódtam tőle, de csak annyira, hogy fel tudjak nézni rá, aztán a nő felé biccentettem. Jack azonnal követte a pillantásom, majd amikor meglátta, elkerekedett szemekkel fordult felém. Jelentőségteljesen néztem rá.

   – Rendben, rendben – emelte fel védekezőn a kezeit, majd visszafordult a cella felé, és elgondolkodva nézte a rácsokat. Én közben visszafordultam a nő felé.

   – Ő Jack Sparrow, a Fekete Gyöngy kapitánya – mutattam a férfira, és bátorító mosollyal néztem a nőre. – Segíteni fog, hogy kiszabadulj innen.

   Jack végül megfogta a kezemet, és hátrébb húzott a rácsoktól, majd a pisztolyával a zárra célzott, és lőtt. Meglepetésemre sikeresen kinyitotta ezzel a cellát. Felmosolyogtam rá, majd együtt beléptünk a kis helyiségbe, hogy segítsünk a nőnek. Én a jobb válla alá karoltam, míg Jack a balt támogatta, így vezettük ki a hajóból. Fent elengedtem, és Jack átkarolta a derekát, majd egy bizonytalan pillantást vetett rám, mielőtt a nő felé fordult volna.

   – Rendben Kedvesem, karold át a nyakamat, átmegyünk a Gyöngyre – mosolygott rá, mire a nő azonnal engedelmeskedett. Figyeltem, ahogy átlendülnek a Gyöngyre, majd felsóhajtottam, és a legénység felé fordultam, akik most érdeklődve néztek rám.

   – Mi bámultok nyomorult patkányok? – kiáltottam, majd én is megragadtam egy kötelet. – Hozzátok, ami mozdítható, és ér valamennyit!

   A férfiak azonnal szétszéledtek, hogy engedelmeskedjenek a parancsnak, míg én átlendültem a Gyöngy fedélzetére. Azonnal Jack kabinja felé siettem, ahol a férfi leültette a nőt egy székre, és egy takarót borított a vállára. Halkan sóhajtottam, és az éppen rumot ivó Jackre sandítottam, majd a fejemet ingatva léptem oda a néma nőhöz.

   – Most már biztonságban vagy – mosolyogtam rá, mire aprót bólintott. – Tudod, hol laksz?

   – Igen – súgta, mire várakozón néztem rá. – Én... a tengerben.

   – A tengerben? – kérdeztem, majd megfordultam Jack felé, aki a vállamra ejtette a kezét. A férfi az ajtó felé biccentett, mire összehúzott szemekkel követtem. Amikor kiértünk azonnal felém fordult.

   – Egy szirén – jelentette ki a semmiből, én pedig döbbenten pislogtam fel rá.

   – Mégis honnan veszed? – kérdeztem.

   – Nem tudja, hogyan járjon, fogalma sincs róla, hogy használhatná a lábait – kezdte. – Nincs neve. Nem elfelejtette Verebem, nincs neki. És folyton azt hajtogatta, hogy a tengerből húzták ki egy hatalmas hálóval.

   – Nem lehet, hogy csak azért hiszi ezt, mert nincsenek meg az emlékei? – kérdeztem, de sejtettem, hogy Jacknek igaza lehet.

   – Drágám, felismerek egy szirént, ha látom – mondta, nekem pedig kelletlenül ugyan, de igazat kellett neki adnom. Jack és én már korábban is találkoztunk szirénekkel, és meg kellett mondanom, a nő pontosan olyan kisugárzást bocsátott ki magából, mint ők. Volt benne valami természetfeletti, valami földöntúli. De akkor sem ítélkezhettünk anélkül, hogy jobban megismernénk.

   – Oké, de mit csináljunk vele? – kérdeztem az ajkamat harapdálva. Jack sokatmondó pillantással nézett rám. – Nem! Nem fogjuk csak úgy behajítani a vízbe!

   – Ez az otthona, nem lesz semmi baja – tudatta velem. – Csak ártanánk neki, ha továbbra is itt tartanánk.

   – Legalább akkor vigyük haza – kértem, de Jack hevesen megrázta a fejét.

   – Kizárt, hogy akár csak a Fehérfok-öböl közelébe menjek – jelentette ki, én pedig tökéletesen meg tudtam érteni, miért mondja ezt. Legutóbb, amikor arra jártunk, a legénység fele odaveszett, és majdnem maga Jack is.

   – Akkor velünk marad! – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon.

   – Miért? Vissza tud úszni magától is – mondta, mire felhorkantam.

   – Hisz fogalma sincs, merre induljon!

   – A hajón márpedig nem maradhat! – jelentette ki. – Tudod, hogy mit csinálnak a szirének a tengerészekkel, akik elég bolondok, hogy közel merészkedjenek hozzájuk?

   – Attól félsz, hogy egyik éjjel majd megesz álmodban? – kérdeztem fél szemöldököm a magasba emelve. Jack arca elárulta, hogy pontosan ettől tartott. Megforgattam a szemem. – Nem hiszem, hogy annyira ostoba volna, hogy megpróbáljon a saját hajódon megölni.

   – Elég csak elkezdenie énekelni, és mindenkit azonnal elbűvöl – tudatta velem, én pedig felkuncogtam.

   – Akkor annyi a dolgod, hogy bedugod a füled. – Jack nem tűnt boldognak. – Kérlek, Jackie! A kedvemért!

   – Tudod, hogy utálom, amikor ezt csinálod? – kérdezte, és azonnal tudtam, hogy nyertem. Ajkaimon elégedett mosollyal hajoltam közelebb hozzá, és csókoltam meg. A férfi azonnal magához rántott, és szenvedélyesen az ajkaimra mart. Amikor elváltunk, már az ő arcán is mosoly ült.

   – Köszönöm – mondtam, és elhúzódtam tőle, majd a kabinajtó felé léptem, és kinyitottam azt. A nő remegve nézett rám. – Velünk maradsz, rendben?

   – Miért? – kérdezte, és egy pillanatig nem nagyon tudtam, pontosan hogy is érti, de végül mosolyogva vállat vontam.

   – Nem találnál haza, nem igaz? – kérdeztem, mire bólintott. – Nos, akkor nem baj, ha itt maradsz.

   – Köszönöm – válaszolta.

   – Szóval azt mondod, nincs neved? – kérdezte a mögém lépő Jack. A nő azonnal rá nézett. – Szirén vagy, nem igaz?

   – De – bólintott, szemeiben félelem csillant. Valószínűleg azok a katonák el akarták adni jó áron, ezért volt náluk. Egy szirénért sokat lehetett kapni. Rengeteget.

   – Akkor nekünk kell nevet adnunk neked – döntöttem, mire Jack mögöttem felhorkant, ellépett tőlem, lehajolt a nő elé, és alaposan megvizsgálta. Aztán elvigyorodott, elégedetten hátrébb hajolt, és rám nézett.

   – Kitaláltam – mondta büszkén, mire felkuncogtam, és figyeltem, ahogy visszafordul a rá csillogó szemekkel bámuló nő felé. – Legyen a neved Ellie!

   – Ellie? – kérdezte a nő, mire Jack mellé léptem, és felvigyorogtam rá.

   – Igen, ez tetszik – jelentettem ki, és lenéztem a szirénre. – Az Ellie igazán szép név, nem gondolod?

   – De igen – mosolygott gyengéden, én pedig apró csókot leheltem Jack arcára.

   – Köszönöm Jack – súgtam a fülébe. – Komolyan.

OooOooOooOooOooOooOooOooOooO

   Az emlék apró mosolyra késztetett, ahogy a vízben úszkáló Elliet néztem. A lábait most felváltotta egy csodásan szép kékes-arany uszony, amivel szélsebesen tudott úszni a folyó vizében, még az áramlattal szemben is. Tizenkét év alatt sokszor megbántam, hogy rávettem Jacket a nő maradására. Akkor soha nem bűvölte volna el, és soha nem feküdt volna le vele.

   Most, annyi év múlva azonban végre elmúlt a dühöm, és a neheztelésem. Most, amikor rájöttem, hogy milyen érzelmek vezérelték a nőt, már nem tudtam utálni többé. Megértettem, hogy kétségbeesetten vágyott arra, hogy valaki szeresse, és Jack megfelelőnek tűnt erre. De Ellie akkor nem szerette Jacket. Nem igazán. Csak az érzést szerette volna, amit nem kapott meg.

   Amikor most ránéztem azonban megértettem, hogy az évek alatt ez is megváltozott. Ellie tényleg beleszeretett a kalózba, és fel kellett ismernie, hogy Jack nem szereti őt. Most egy összetört nőt láttam, aki túltette magát a fájdalmán, és újult erőre kapott. Valaki olyat láttam, aki soha nem lehetek. Mert nekem tizenkét év után sem sikerült összekaparnom magam.

   Hangos lépéseket, és beszélgetést hallottam magam mögül, így érdeklődve fordultam arra. Nem féltem, hogy ellenség közeledne, felismertem Jack és John hangját, és bár meglepett, hogy képesek voltak beszélgetni egymással anélkül, hogy a másik torkának ugranának, örültem, amiért javult a kapcsolatuk. Amikor végül kiléptek a fák közül, akkor kellett rájönnöm, hogy most sem voltak túlzottan jóban egymással. Legalábbis az egymás felé küldött tekintetek ezt sugallták.

   Valami mégis más volt. Valahogy a kisugárzásuk, sokkal magabiztosabb, sokkal erőteljesebb volt, mint eddig. Mintha valami néma egyezmény született volna közöttük, aminek érdekében kénytelenek lettek összefogni.

   Félrebillentett fejjel figyeltem, ahogy a kezükben tartott faágakat a földre dobják, majd John nekilát a tűz összerakásának, míg Jack felénk indul. Éreztem, ahogy valami megfogja a lábamat, így gyorsan Ellie felé fordultam, aki határozott tekintettel nézett fel rám. Tudtam, mit akar ezzel mondani, de még nem éreztem magam késznek. Még nem találtam meg a választ.

   Megráztam a fejem, mire a nő aprót bólintott, majd visszament a vízbe. Jack ekkor ért hozzám, és leült a mellettem lévő üres sziklarészre.

   – Összebarátkoztatok? – kérdezte, mire elmosolyodtam, és vállat vontam.

   – Volt egy nagyon tanulságos beszélgetésünk, amíg távol voltatok, és kénytelen lettem megérteni néhány olyan dolgot, amit korábban rosszul tudtam – mondtam, mire Jack grimaszolt.

   – Tehát, akkor most barátnők vagytok? – Felkuncogtam, és Elliere néztem. A nő a vízből intett nekem, én pedig azonnal visszaintettem.

   – Azt hiszem, ez a jó szó rá – feleltem, és Jackre vigyorogtam. A férfi felnyögött, majd megrázta a fejét.

   – Ez a világ vége – jelentette ki. Hangosan felnevettem, és kénytelen voltam igazat adni neki. Valószínűleg a mi barátságunk nem éppen tesz jót a világnak. Nos, valahogy egyetlen barátságom sem szolgálja a világ javát.

   – Végre, már azt hittem, soha nem fog sikerülni – kuncogtam, mire Jack csak vigyorgott.

   – Tehát feltételezhetem, hogy megbocsájtottál? – kérdezte, és bár megpróbálta elrejteni, a hangjából jól kivehető volt a remény. Fájt, hogy el kell keserítsem, de ameddig ennyire bizonytalan voltam, nem ígérhettem neki semmit.

   – Vannak bizonyos dolgok, amiket megértettem – kezdtem, és láttam, ahogy Jack szemeiből kihunynak a reménykedő fények. Rettenetes volt ezt látni. Egy pillanatra elhallgattam, nem tudtam folytatni, aztán mély lélegzetet vettem, és tovább mondtam. – De ez nem változtat azon, amit tettél, Jack. Nem haragszom, már nagyon régóta nem.

   – De? – kérdezte, én pedig elkaptam róla a szemem, és a vizet figyeltem.

   – Azt akarom, hogy megértsd Jack – sóhajtottam, és nem mertem ránézni. – Az akkori érzéseimet mélyen eltemettem magamban. Azt hittem, sikerült elfelejtenem, túllépnem a kapcsolatunkon. De ezalatt a hét alatt rá kellett ébrednem, hogy nem így van. Még mindig ugyanúgy érzek irántad.

   – Akkor... – kezdte, de gyorsan félbeszakítottam.

   – Az érzéseim változatlanok, de többé nem vagyok képes bízni benned – mondtam, és kerültem a pillantását. – Amikor arra gondolok, hogy újra együtt legyünk, mindig felvillan a fejemben a kép rólad és Ellieről, és annyira fáj. Soha nem utáltalak, nem hinném, hogy képes lennék rá. De nem tudok többé bízni benned.

   – Tehát, csak annyi a dolgom, hogy újra elnyerjem a bizalmadat? – kérdezte, mire azonnal felé fordultam. Az ajkain a szokásos önelégült vigyora ült, barna szemeiben határozott fények égtek. Ahogy a szemeibe néztem éreztem, hogy elvesztem. Végem volt, végleg végem.

   –Én... azt hiszem – motyogtam, és figyeltem, ahogy a vigyora kiszélesedik. Aztán a férfi elégedetten hátradőlt, és behunyta a szemeit. – Nagyon biztosnak tűnsz magadban.

    – Drágám, mégis ki vagyok én? – kérdezte, mire értetlenül pislogtam rá. Jack szemei felvillantak. – Jack Sparrow Kapitány. Savvy?