Köszi a cuki kommenteket, nagyon motiválóak!❤

"Ez lesz a szobád." Közölte velem Levi, ahogy bekopogott a fa ajtón, ami előtt álltunk.

Mosolyogva bólintottam neki. Nagyon jó kedvem volt, mert kettesben sétálhattam végig vele a folyosón egészen idáig. Nem beszéltünk egymással semmit, de akkor is csodás volt!

Sajnos miven még csak most értünk ide a felfedező osztag bázisára nem találkoztam nagyon senkivel a csapatból, de ahogy az ajtó kinyílt előttünk ez rögtön meg is megváltozott.

"Kapitány! Valami baj van?" Kérdezte meglepetten Petra Ral. Gondolom nem gyakran történik meg vele, hogy az éjszaka közepén beállít hozzá Levi - szerencséjére, mert kicsinálnám - ezért gondol egyből rosszat.
A tekintete a szerelmemről rám irányult és gyorsan vissza.

"Nincs baj." Válaszolta Levi, majd folytatta volna, de én vidáman közbevágtam.

"Szia! Én az Angyal vagyok és egyben az új szobatársad is!" Mutatkoztam be nagy lelkesedéssel, miközben egy szoros ölelésbe zártam a majdnem velem egy magas lányt.

"Szia...! Nagyon sokat hallottam rólad!" Válaszolta kissé kínosan.

Levi az egész láttán csak sóhajtott egy nagyot, majd amikor elengedtem új szobatársam és beljebb mentem a helyiségbe, hogy jobbam szemügyre vegyem milyenek a körülmények Petrához szólt. "Gyere ki egy percre beszélnünk kell."

A lány így is tett. Kiment a folyosóra Levihez én meg csak néztem, ahogy bezárják maguk után az ajtót.

Egyedül hagytak.

Gondolom akkor rólam vagy valami más fontos dologról akarnak beszélni, ezért nyilván odamentem és rátapasztottam a fülemet az ajtóra, hogy hallgatózzak.

Alig tudtam kivenni néhány szót, mert szinte suttogtak, pedig minden erőmmel koncentráltam.

"Megbeszélés,"

"Figyelj rá,"

"Hülyeséget"

Ezek voltak a szavak, amiket sikerült kihallanom.

Gyorsan eljöttem az ajtótól, amikor Petra azt mondta "Igenis", mert tudtam, hogy lezárták a beszélgetést. Leültem az egyik ágyra a kettő közül.

Petra visszajött a szobába.

Csak ő.

Levi biztos elment. A csalódottság...

"Jó lesz az az ágy?" Kérdezte a szobatársam.

"Persze."

"Tudod, ha szeretnéd inkább ezt az ágyat én szívesen-"

"Jó ez." Vágtam közbe azt kívánva, hogy végre záruljon le ez a kellemetlen párbeszéd, hogy tudjak gondolkodni, de sajnos nem így történt.

"Tudod," kezdett bele ismét. "Én nagyon tisztelem, amit tettél az emberekért."

Bólintottam neki egy 'okét', mire ő természetesen tovább fecseget valamit. Nem tudtam mit, mert bár testileg még ott voltam, gondolatban már teljesen máshol jártam.

Megbeszélés, figyelj rá és hülyeséget.

Az egyetlen megbeszélés, amire ezekben a körülményekben gondolni tudok az az, hogy a felfedezők tartanak megbeszélést. Ez lehet valami rendszeres dolog vagy az is lehet, hogy történt valami, amit sürgősen meg kell beszélniük.

Nem tudom melyik, de én az elsőre tippelnék, mert túl nyugodtan viselkedtek, ahhoz hogy baj legyen.

Mivel Petrát nem hívták feltételezem ez a megbeszélés csak a feljebbvalók között zajlik.

Akkor az is kijönne, hogy 'figyelj rá', mert nem lesznek itt a feljebbvalók... Vagy ha itt is lesznek nem tudnak szemmel tartani, mert el lesznek foglalva.

Figyelj rá... Hogy ne csináljon semmi 'hülyeséget'.

Hehe... he...

Itt az idő, hogy meglátogassam a dokit.

"Annyira fáradt vagyok!" Jelentettem ki egy nagy ásítás mellett.

"Untatlak? Ne haragudj nem akartam!" Mentegetőzött, amire igazán nem lett volna szükség.

"Nem, dehogy, nem untatsz! Csak tudod sok fájdalomcsillapítót kaptam, amik teljesen kiszívták az életenergiám. Nem aludhatnánk?"

"Oh, de persze! Csak egy perc."

Azzal Petra olyan gyorsan átöltözött, mintha pisztolyt tartottak volna közben a fejéhez én meg kihasználtam az alkalmat és, mintha ruhákat keresnék egy 3D felszerelés után néztem. Ha az enyém nincs is itt Petráé biztos.

Felejtsük el. Ahogy kinyitottam a szekrényt, amiről azt feltételeztem az enyém megláttam, hogy minden cuccom benne van és még plusz egy két ruha.

Kivettem valami nadrágot és felsőt, majd belebújtam.

"Öhm... Én nem akarok beleszólni, de az nem egy pizsama." Mutatott Petra a ruhámra.

"Elmondhatok egy titkot?" Kérdeztem gondterhelten egy komoly arc mellett.

"Persze!" Válaszolta a lány a megváltozott hangulathoz illő arcot felöltve.

"Én..." kezdtem bele, de direkt megakasztottam a mondatot, hogy drámaibbnak hasson, majd úgy folytattam. "Én... Csak nadrágban tudok elaludni... Tudom, hogy ez... Nagyon fura! De... Jézusom ez nagyon kínos...!" Fakadtam ki. Persze ez, mint hazugság volt. Egyszerűen csak nem akartam hálóingben végig szállni az égen mindenkinek kitárva a... tudjátok ti mit.

"Mi?! Nem dehogy! Ez nem kínos. Van ilyen! Nyugi én nem mondom el senkinek!" Nyugtatott meg.

Pár perccel később már a gyertya füsttel teli, sötét szobában feküdtünk.

Petra próbált elaludni, én meg a plafont bámulva vártam, hogy ez megtörténjen.

Fél óra múlva még mindig nem aludt el és már elgondolkodtam rajta, hogy a telekinézissel addig fojtogatom, amíg el nem veszti az eszméletét.

Úgyse lenne baj belőle, mert nem látná, hogy én csinálom. Nem látna semmit, ami a fuldoklását okozhatná, így vagy azt hinné, hogy megbolondult vagy azt, hogy csak álmodta az egészet.

Mégis... Nem akartam ilyen végletekbe elmenni, így inkább vártam még egy kicsit.

Amikor az a kicsi letelt és megbizonyosodtam róla, hogy alszik. A telekinézis segítségével olyan hallkan és gyorsan vettem fel a manőver felszerelést, ahogy csak tudtam.

És kiugrottam az ablakon. Úgy suhantam, hogy senkinek nem volt esélye sem észrevenni a sötét égbolton. A kezem fájt, de nem volt vészes, mert megpróbáltam kímélni és a telekinézissel összetartottam jó szorosan, hogy ne csússzon el semmi a rossz irányba és ne legyen annyira terhelve. Meg persze fájdalomcsillapítót vacsoráztam szóval... Meg tudtam birkózni vele.

Mivel a mostani bázis egy központi hely volt a városban, így elég könnyű dolgom volt.

Bár két falat akkor is át kellett másznom, mire odaértem a végén vidáman nyitottam ajtót a doki házába. El se hittem, hogy még mindig nyitva tartotta nekem ennyi nap után.

"Ellie!" Kiáltotta valaki a sötétből és mire észbe kaphattam volna egy fullasztó ölelésben voltam.

"Áucs! Tudod szerintem zárnod kellene az ajtót mostmár, nehogy kiraboljanak." Tanácsoltam, ahogy lehámoztam magamról a kezeit, majd végre a szemébe nézhettem. "Sajnos már nem fogok olyan sűrűn hazajárni."

"Mi?! Miért? Mivan a kezeddel? Nem várj! Hol voltál ennyi ideig egyáltalán?!" Árasztott el a kérdéseivel, majd a hátamra tette a kezét és beljebb vezetett a házba.

Meggyújtott pár gyertyát, hogy jobban szemügyre tudja venni a karom.

Ahogy vizsgálgatott én elmeséltem neki, mi minden történt velem a napokban.

Az egészben az volt a legjobb, hogy megértette vagy ha nem úgy tett, mintha megértené és támogatta a döntéseimet.

Kellemes volt otthon tölteni egy kis időt. Kár, hogy nem maradhattam tovább, de vissza kellett mennem mielőtt még bárkinek is feltűnne, hogy hiányzok.

Legalábbis gondolom... Nem tudom, hogy tényleg csinálnának-e valamit, ha egy kis időre nem találnának.

Mindenesetre nem akartam kideríteni, így elköszöntem és elindultam ki a házból, majd eszembe jutott valami.

Támadt egy zseniális ötletem!

Megtorpantam az ajtóban, majd visszafordultam. "Héj, Doki!"

"Igen?" Kérdezte még mindig könnyes szemekkel a búcsúzkodástól.

"Kérnék egy szívességet."

Bólintott, szóval folytattam.

"Mond el minden embernek, akivel csak találkozol, legyen az bármilyen fontos vagy jelentéktelen!

Terjeszd...

Terjeszd el, hogy az Angyalt elkapták és most ott van a felderítők között!"