Elindultam, hogy átkuttassam a villát, hogy megbizonyosodjak róla tényleg üres volt-e.

Az volt.

A hullákon és a tócsáikon kívül senki nem volt benne. Legszívesebben csak vártam volna, hogy jöjjön valaki és megmondja hogyan tovább, de nem engedhettem meg magamnak azt a luxust.

Dolgom volt. Volt szerencsém és ebben a szép házban nőhettem fel. Gazdagságban és egy gond nélkül, miközben láttam, ahogy mások szenvednek, akiknek nem adatott meg a szerencse még ahhoz se, hogy egy normális életet élhessenek. Szegénységben szenvedtek. Voltak akiknek gyógyszerre sem volt pénzük. Azt hittem a csempészést kötelező lesz csinálnom, hisz ezt írtam meg a karakteremnek Grace-el. Ahogy viszont telt az idő rájöttem, hogy nem kell, hanem ezt akarom csinálni. Segíteni akarok.

De ehhez először is valahogy meg kell találnom a dokit. Hiába vártam éveket rá nem találkoztam senki olyannal, akire rá illet volna a bűntárs kifejezés. Szóval nekem kellett megkeresnem őt.

Elmentem először a szobámba, hogy átöltözzek. Megszabadultam a véres holmiktól, majd bepakoltam a 3D felszerelésemet egy hátizsákba magamhoz ragadtam a pénzem meg pár értékes holmit és már mehettem is. Amikor a villa ajtajában álltam még egyszer utoljára visszafordultam. Tudtam, ttöbé valószínűleg már nem látom ezt a házat.

Majd elindultam. Sétálva el a város felé azon rimánkodva közben, hogy az Apám él. Lehet, hogy sose tudom meg.

Amikor beértem a város krémjébe nagyban zsongott az éjszakai élet. Szállást akartam találni egy fogadóban, de nem igazán tudtam pontosan mit keressek. Az itteni életemet konkrétan négy fal között éltem le (haha az irónia) úgy, hogy a szüleim mindentől óvtak és védtek. Sajnos így nem tudtam rendesen megismerni a helyet.

"Úristen! Jól vagy?" Kérdezte tőlem a semmiből egy férfi aggódó hangja, miközben kerek szemeivel rám meredt.

"M-mi?"

"Az alkarod! Tiszta vér! Figyelj itt van a rendelőm a közelben. Gyere és ellátlak. Nem fog semmibe sem kerülni." Győzködött és, ahogy jobban szemügyre vettem őt rájöttem. Amit most mondott, ahogy kinéz! Ez Ő! Nem hiszem el! Felismerem, mert pont így képzeltem el. Koszos szőke  haja és kedves barna szemei voltak. 

Meg a rendelő!

Az orvos!

Gondoltam tovább játszom a szerepet, hogy bevigyen a rendelőjébe és privátban tudjunk beszélgetni, nem pedig a nyílt utcán. "Tényleg?" Kérdeztem és még a kiskutya szemeim is elővettem. Még megis fogtam az alkaromat, mintha fájna.

"Persze, gyere csak." Válaszolta, majd az egyik kezét a hátamra téve vezetett el a rendelőhöz.

És így ismertem meg a doktort. A többi, ami ezután történt valahogy teljesen termeszetesen jött. Persze megtudta a végén, hogy az nem az én vérem volt. Én erre elkezdtem mű sírni neki mondva, hogy az egész családomat megölték. A doki erre amilyen jószívű egy ember volt, majdnem sírva fakadt mellettem. Azt mondtam neki, hogy a történtek után el kellett menekülnöm és soha többet nem mehetek vissza, mert akkor biztos elkapnak és megölnek engem is.

Nagyon könnyű volt beadni neki az ártatlan, szegény lányt. Otthon a testvéreimmel szappanopera függők voltunk... Kicsit lehet túljátszottam egy ponton, amikor sírva ölelgetni kezdtem őt könyörögve, hogy had maradjak nála.

Az igazi meglepődés viszont akkor ért, amikor ő is belekezdett...

De megérte, mert úgymond ezután tényleg befogadott.

Aztán hagytam egy kis időt magunknak, hogy megismerjük egymást. Egy év múlva már viszont úgy gondoltam itt az ideje felhoznom neki a csempész tervemet.

Az elején hallani sem akart róla. Nem azért, mert törvény ellenes volt, hanem, mert szerinte ez túl veszélyes volt rám nézve. Mit ne mondjak nagyon jól esett, hogy újra van valaki, aki törődik velem. Vártam megint egy kicsit, hogy újra felhoztam a dolgot.

Másodszorra már hajlandó volt részletesebben átbeszélni velem. Tudott a manőver felszerelésemről és, hogy tudtam használni is. Sajnos még így se engedte meg.

Harmadszorra viszont belement egy próbába. Egyetlenegy alkalomba. Nekem ez elég volt, mert tudtam, hogy ha sikerül többe is bele fog egyezni. Tudtam, hogy nagy késztetést érzett az iránt, hogy segítsen másokon és részben, ezért ment bele, mert zavarja a tétlenség.

Az első alkalom nem mondanam, hogy zökkenő mentesen ment, de túléltem. Újra bele kellett rázódnom a felszerelés használatába, de ahogy ráéreztem az izére már semmi gondom nem volt vele.

A csempészés bonyolultabb volt, mint gondoltam. Ki kellett figyelni az emberek mozgását, szokásait abban a körzetben, ahol át akartam menni. Azt az időpontot kellett kiválasztani, amikor a legkevesebben voltak az utcán. A falon átkelésnél teljes sebességgel kellett menni, nehogy esetleg meglássanak. A levegőben suhanáshoz is az olyan utcákat kellett előnyben részesíteni, ahol kevesen jártak.

Miután sikeres lett az első alkalom a doki beleegyezésével sorra jött a többi.

Nagy meglepettségére elég érdekes mende-mondák kezdtek el keringeni.

Konkrétan legenda lettem.

Vagyis legendák lettünk én és a doki.

Az szegény emberek között mi lettünk a megmentők. Angyalnak becéztek el. Senki nem tudta mi vagy ki is volt valójában, mert nagy figyelmet fordítottam az arcom és a jellemvonásaim elrejtésére. Ódákat zengtek a gyorsaságomról, hogy a falak sem állítanak meg, sőt az egyház egy ponton már azt állította a falak - akik náluk az istenek voltak - direkt engedtek át, mert ők küldték. Az angyal volt az istenek küldöttje.

Valakik szerint maga isten.

A rendőrség ezt persze nem nézte jó szemmel. A szánalmas próbálkozásaikon, hogy elkapjanak viszont csak röhögni tudtam. Senki sem ért fel a gyorsaságomhoz. Egy gyerek játék volt lerázni őket.

Talán a mondák voltak azok, amikor felbátorítottak engem és a dokit is, hogy lemerészkedjünk még az alvilágba is.

Az oda le és visszajutás komplikáltabb volt, mint az összes többi csempészésem együtt. Ha nem lett volna a telekinézisem nem tudtam volna megbirkózni vele.

De végül sikerült.

Nagy híre ment utánna, hogy az angyal még az alvilágba is lejutott.

Innentől a rendőrség minden erejét bevetette az angyallal szemben, ami nagyon nagy felháborodást váltott ki az emberek között. A civilek támogatták az istenek küldöttjét, aki minden erejével őket segítette. Az egyház meg is vádolta a hatóságokat isten káromlással.

Biztos vagyok benne, hogy a helyzet eldurvulása miatt döntöttek a végén úgy, hogy ez már nem mehet így tovább.

Az angyalt le kell állítani.

És ha a rendőrségnek ez eddig nem ment, majd a felfedezőknek fog.