"Hát azt hiszem, az majd most kiderül." Mondta az apám, ahogy a kabátja belsejébe nyúlt és előhúzott egy fegyvert.

Felém irányította,

majd lőtt.

Egyszer,

Kétszer,

Háromszor

És így tovább.

Láttam, hogy mit csinál, de nem fogtam fel. Egyszerűen nem hittem el, hogy ez most tényleg megtörténik, ezért nem reagáltam elég gyorsan. Az a helyzet, mégha sikerült is volna, akkor sem tudtam volna megfogni az összes töltényt. A telekinézis a tárgyak irányítása volt, de ahhoz, hogy ezt megtehessem előbb meg kellett 'fognom' azokat vele.

Ez még az én képességeimet is meghaladta.

Megpróbáltam megállítani őket, de nem sikerült.
Legalábbis nem teljesen.

Félig a földre zuhantam és ordítottam a fejembe vágó fájdalomtól. "Rohadj meg!"

Több helyen is eltalált, de a fejem volt a legfájdalmasabb. Szerencsére a töltény nem jutott beljebb a koponyámnál.

Felemeltem a kezem és kihúztam belőle, majd a többi golyóval együtt vissza lőttem felé, ami többek között mellkason találta, így ő is összeset, de nem halt meg.

Mindig is tudtam, hogy lennie kell egy gonosztevőnek a történetben. Eddig mindegyikben volt, amit írtam.

Ahogy viszont visszagondolok és végigjátszom a fejemben, hogyan is jutottam el idáig...

Igen, mindig is tudtam, hogy van egy főgonosz a történetben, de sosem gondoltam volna, hogy én vagyok az.

A fejemből ömlő vérről az ajtó hangja vonta el a figyelmem. Pár pillanattal azután pedig Gavin és Levi rontott be a szobába.

Úgy tűnik Gavin is gyanúsnak találta a levelet, majd beavatta a férjem is.

Levivel össze néztünk, majd egy olyan kifejezés jelent meg az arcán, amit még sose láttam tőle.

Leborult mellém a földre.

"Tarts ki! Minden rendben lesz, csak tarts ki! Csak tarts ki!" Mondogatta és egyre szaporábban vette a levegőt.

"Őszintének kell lenned, elfelejtetted?" Kérdeztem és ezzel a bizalom dologra céloztam, ami az elmúlt időkben kialakult köztünk.

Elpillantottam oldalra. Gavin Robert tetején volt és épp az életet verte ki belőle. Nem voltak annyira messze tőlem, az ütések hangja, mégis olyan távoliaknak tűntek.

Visszafordultam Levihez. "Szerettél?" Tettem fel a kérdést, hisz már nem volt mit veszítenem.

Arcán olyan jelek mutatták meg magukat, amik arra utaltak hatalmas nagy fájdalmat érez, olyan apró jelek, amiktől úgy éreztem megszakad a szívem.

"Franc!" Kiáltott fel, majd folytatta. "Miért teszel fel olyan kérdéseket, amikre már tudod a választ?!"

Arra lettem figyelmes, hogy mostmár nem is fáj a fejem. Semmi sem.

Ehelyett álmosság gyötört, aminek majdnem átadtam magam, de Levi megrázott.

Megragadtam a kezét. "És most? Még mindig?"

"Igen, még most is." Válaszolta elhaló hangon.

Ez minden súlyt és kételyt levett rólam, hisz a dolog, amit megkértem Olíviától, hogy vegyen le a listáról az a 6-os pont volt.

6. Levi első látásra beleszeret. Bármit megtenne érte. A csillagokat lehozná az égről. Nem tudja miért, de megbízik benne teljesen.

Rá akartam jönni, hogy önmagamért vajon szeretne-e.

És tényleg szeretet. Nem egy lista miatt, nem valami varázslat miatt, hanem magam miatt.

Elmosolyodtam remegő ajkakkal, mert a melegség ellenére ami most szétáradt a mellkasomban úgy éreztem megfagyok.

"Sajnálom a végén mégsem fogom tudni betartani az ígéreteim." Mondtam.

"NE merd ezt mondani! Mindjárt jön a segítség, csak tarts ki!" Nem tudom hogy igazat mondott-e csak azt, hogyha jön is segítség én azt már nem fogom megélni.

Nem tudtam tovább megtartani a fejemet, így az elernyedve elfordult oldalra. Az utolsó dolog, amit még abból a világból láttam az az, ahogy Gavin felveszi Robert fegyverét, a szájába rakja és a szemembe nézve meghúzza a ravaszt.

A lövés hangjával egyidőben minden teljesen elfeketedett.

A feketeség után hatalmas fény terítette be a látásomat és egyik pillanatról a másikra ott álltam a konyhába, a saját konyhámban, ugyanabban a pizícióban, amiben eltüntünk és ugyanazokkal az emberekkel.

Mind összenéztünk tágra nyílt szemekkel. Én a listát, Olívia a sátánista rajzot tette le az asztalra.

Lerogytam az egyik székbe, a többiek is.

"Mi történt?" Kérdezte Olívia.

"Fejbe lőttek. Pontosabban Robert fejbe lőtt és azt hiszem elvéreztem." Válaszoltam.

"És te?" Kérdezte Gavint, illetve Grace-t, aki erre elvigyorodott. "Oooh én fejbe lőttem magam, miután kinyírtam Robertet."

"Pacsi!" Mondta Olívia, majd feltartotta neki a kezét, amibe Grace vidáman belecsapott.

"Te is?" Kérdeztem Olíviát.

"Igen. Miután meghallottam mi lett az Angyallal már úgy voltam vele nincs értelme tovább ottmaradnom. Nem tudtam biztosra, hogy visszajutunk miután meghalunk, de a végén azt láttam a legjobbnak, hogy bármerre mentek is megyek utánatok."

"Értem." Mondtam szomorúan és éreztem, ahogy a könnyek össze gyűlnek a szemembe. "El se hiszem hogy vége van! Szeretet! Mégcsak meg sem tudtam csókolni!" Sírtam és a kezeimbe temettem az arcom.

Tudtam, hogy rá kellett volna valamikor hirtelen cuppanom, mégha meg is haragszik...!

Miért pont most?! Miért pont ez a történet végződött tragédiával? Hisz én mindig is boldog végeket írtam!!

"Héj, héj, héj!" Hívta fel a figyelmem Grace. "Mi a fenét csinálsz?" Kérdezte zavartan, mire felnéztem és láttam, hogy Olívia is összeráncolt szemöldökkel néz rám.

Majd ő is megszólalt. "Jah! Mit szomorkodsz itt?" Kérdezte miközben felemelte felén a listát. "Hisz bármikor újra kezdhetjük!"

"Vagy akár folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk, de az uncsi lenne!" Egészítette ki a másik.

Erre kikerekedtek a szemeim és éreztem, ahogy visszatér belém az életkedv. Igazuk volt!

"Szóval ki mi akar lenni?" Kérdezte Olívia, majd Grace-re nézett. "Most megírhatjuk magunkat is normálisan."

"Ezaz!" Kiáltottam fel, mire mindketten értetlenül néztek rám.

"Először is meg kell írnom a történetet, de ez alkalommal egy boldog véggel." Mondtam, majd egy öntelt vigyor jelent meg az arcomon. Ha egy lista működik, egy egész történet is fog.

"Elvégre, én egy író vagyok."

••••••• ○● Vége ●○ •••••••