"Hárman is?!" Lehelte ki a bal oldalamon lévő Petra ijedten a kérdést talán az utolsó levegővételével, amit valaha is lehetősége volt belélegezni.

És ha akkor nem tettem volna meg, amit ez így is lett volna.

Megragadtam a lány karját és egy erőteljes mozdulattal elrántottam az óriás szájától, majd egy olyan kis ívű és gyors kerüléssel amivel csak tudtam - a vállam neki sorolódott az óriás nyakának - a titán háta mögé kerültem és nem vesztegetve egy pillanatot sem kiiktattam.

A teste így gőzölögve lehullott a talajra, én pedig egy fa oldalán álltam meg a manőver felszereléssel tartva magam.

Ahogy felnéztem láttam, hogy mindenki megállt. Valaki ugyanúgy, mint én egy fa oldalán, valaki egy nagyobb ágon.

A két óriás is mozdulatlan volt. Mintha csak megfagyasztották volna az időt. A fáknak kapaszkodva, üveges szemekkel néztek rám, mint egy vadászó macska amikor azon van, hogy prédájára vesse magát. A gusztustalan nyáluk meg csak folyt ki a pofájukból nagy adagokban le a földre.

Mi franc?!

Levire néztem, akinek tekitete már rajtam volt. "Figyelj rám," Szólt halkan. "Háromig számolok és Te indulj el annyira gyorsan, amennyire csak tudsz és ahogy ezek utánad mennek, leszedem őket rólad."

Bólintottam, mire számolni kezdett.

"1"

Megszorítottam a kezemben lévő penge tartó eszközt, mire mintha a két óriás meglátta volna ezt az apró mozdulatot, ugró pózba helyezkedett.

"2"

Ezen a ponton már elöntött az adrenalin, amitől érezni kezdtem, hogy remegni kezd a kezem.

"3!" Mondta, majd mindenki szinte egyszerre mozdult meg. Én megfogtam és azt tettem, amire a férjem kért. Olyan gyorsan elindultam, amennyire csak tudtam, ami azért elég gyors volt.

Nem tudtam mikor is kéne megállnom, így amikor már nem bírtam tovább elviselni a faágak vagdosását a bőrömön, akkor finoman egy vastag ágra szálltam és körülnéztem magam körül.

Nagyom jó. Tényleg! A nyomorék lomboktól semeddig nem láttam el.

Egyedül a beáramló fényből tudtam bármit is kiszűrni, mégpedig azt hogy esteledik...

Jólvan, eldöntöttem. Lassan elkezdek visszafele menni, mielőtt teljesen sötét nem lesz és elvesztem minden esélyem, hogy valaha is kijussak ebből az erdőből.

Öt perce mehettem, amikor hirtelen levél zörgés ütötte meg a fülem. Megálltam és megpróbáltam a hangra koncentrálni.

Honnan jöhet?

Minden kis mozdulatra odakaptam a fejem, amiről utánna persze kiderült, hogy csak a szél okozta.

Pont amikor már eldöntöttem, hogy tovább megyek egy alak ugrott elő szélsebesen a lombok közül én pedig reflexből rátámadtam.

Hála az istennek, hogy ezt ő kikerülte, mert ahogy megállt egy fa oldalán láttam, hogy Levi volt az.

"Te jó ég! Főnök, ne haragudj!" Kérleltem és a kezeimet is összeraktam volna magam elé, ha nem lett volna tele a kezem.

"Chh... Inkább ez, minthogy felkészületlen legyél és felfaljon egy óriás."

Azt hiszem, hogy ez azt jelenti: bocsánatkérés elfogadva!

Mosolyogva bólintottam neki, majd eszembe jutott milyen szituációban is vagyunk éppen. "Most mit csinálunk? Sikerült leszedni őket?"

"Az egyiket." Válaszolta. "A másik addigra meglógott."

"Oh... És öhm... Merre kell visszamenni?" Tettem fel megint egy kérdést kínosan.

"Arra az irá-" Válaszolta volna Levi, de a mögöttem megjelenő gyilkos alakja félbeszakította.

Megint reflexszerűen vágtam az irányába, ami szemeit tálalta el és szelte át. Ez viszont nem állította meg a titánt abban, hogy tovább harapdáljon felém a levegőben az, viszont már igen, hogy Levi hirtelen mögé került és átvágta a tarkóját.

Hirtelen eszembe jutott egy zseniális gondolat. Miért is ne használjam ki itt és most ezeket a lehetőségeket, ha már ilyen jól megadódtak?

Levi leszállt egy faágra már épp elkezdte volna megtörölni a pengéjét, mire én is odamentem, majd a semmiből megöleltem. "Annyira megijedtem!" Kiáltottam, miközben a fejem a mellkasába temettem és megpróbáltam könnyeket kierőszakolni a szemeimből.

Nem válaszolt semmit, de visszaölelt. Hát visszaölelt, ha az, hogy az egyik kezét a hátamra rakta annak számított.

Nekem elég volt.

Egyenlőre.

Mégjobban megszorítottam. És mostmár végre folytak a könnyeim. "Annyira hirtelen történt azt hittem meg fog enni!"

"Chh... Komolyan azt hiszed, hogy csak úgy szó nélkül hagynám, hogy megegyék teafőzőmet?"

Elolvadok! Most erre mit mondjak?! Viszont úgy érzem, mintha ezzel egy kicsit megbántottam volna.

"Hát... Nem..." Válaszoltam halkan.

Erre finoman ellökött magától. "Most viszont mennünk kéne. Még azelőtt vissza kell érnünk mielőtt teljesen beesteledik."

Bólintottam, majd elindultunk vissza.

Ahogy kiértünk az erdőből már mindenki ott várt, a cuccok összeszedve készen, hogy visszavonuljunk a falakon belülre.

Fárasztó egy nap volt. Amikor végre valahára a bázison voltunk teljes szerelésben beledőltem az ágyamba. Rögtön be is aludtam volna, ha Petra nem dönt úgy, hogy a dumálásával ébren tart.

"Ellie." Szólított meg, mire felültem.

"Hmm?"

"Tudod, elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy ma megmentettél!"

"Oh... Oké." Válaszoltam és már dőltem is volna vissza, ha nem folytatja.

"Ez a halál közeli élmény ráébresztett néhány dologra."

"Mire?" Kérdeztem, de igazából egyáltalán nem érdekelt. Gondoltam megpróbálok ellógni ettől a beszélgetéstől, úgy hogy azt mondom ki kell mennem vízért, így fel is álltam az ágyról és lassan megindultam.

Petra mit sem törődve ezzel folytatta. "Mivel megmentettél elmondom neked, de légyszi tartsd titokban. Szóval, annyi dolog van, amit túl gyáva voltam eddig megtenni, mint például a szerelem, a házasság. Egyszerűen csak nem akarom, hogy ez legyen a vége, hogy ennyi legyen csak."

"Mire célzol ezzel?" Kérdeztem rá konkrétan mit akar mondani, mert már teljesen elvesztettem a fonalat.

"Ez már régóta bennem van. Van valaki, aki tetszik. Szerintem működne a dolog. Ha megkérdezem biztos beleegyezik... Hát legalábbis remélem... Nem! Biztosan belemenne, hisz neki sincs senkije. Működne!" Válaszolta én meg csak mégjobban elvesztem.

"Szóval...?" Kérdeztem összezavarodva.

"Szóval meg fogom mondani Levinek az érzéseimet és, ha minden jól megy, talán a végén még össze is házasodunk!" Jelentette ki buzgón, izgalommal teli hangon, amire én nem tudtam hirtelen, mit reagálni, minthogy hátrafordulok felé és, mintha nem hallottam volna, mit mond kikerekedett szemekkel visszakérdezek.

"Hogy. Mit. Csinálsz?"

Na, mit gondoltok? 🤭