Köszi a vote-okat és a kommenteket! Nagyon cukik vagytok! 🥺❤

Levi elindult az óriás felé én pedig követtem a példáját. Sík volt a táj semmi fa vagy hasonló kapaszkodási felület a manőver felszerelésnek, kivéve azt a gigantikus lényt, amit épp meg akartunk ölni.

A főnök úgy is tett, ahogy gondoltam. A titánt használva jutott fel magasan a levegőbe, de ahelyett, hogy a tarkójához szállt volna az arcához repült és kiiktatta a szemeit. Értettem a néma szóból. Tudtam, hogy ez azt jelenti ő eltereli a figyelmét, amíg én meg elvágom a nyakát.

Ahogyan korábban a pályán gyakoroltuk felgyorsultam, hogy nagyobb legyen a löket ami segít vágni és egy kecses mozdulattal sikeresen átszeltem a tarkótját a pengéimmel.

Leszálltunk a földre és csak néztem, ahogy az óriás egy nagy bum-mal eldől és a gőz szivárogni kezd a testéből.

"Szép volt." Jött a jövőbeli férjem hangja mellőlem, mire odakaptam a fejem. Annyira meglepett, hogy megdicsért, hogy éreztem, ahogy a vér az arcomba szállt bevörösítve azt.

Igen, csak is azért lehetett... A meglepettség miatt!

Visszanéztem az előttünk párolgó óriásra. Az egész könnyebb volt, mint hittem. Sokkal. Nem is tudom min izgultam annyira már, ez tényleg egy gyerek játék volt.

A többiek végül a lovainkkal egyetemben felzárkóztak hozzánk, így újra nyeregbe szálltunk és útnak indultunk a célunk felé.

Jónéhány perc lovaglás után végre odaértünk a közelébe. Meg kellett állnunk egy helyen, ahol felállítottunk egy úgymond 'tábort'. Ide tettük le a szekereket a cuccokkal és itt láttuk el a sérülteket. Persze az egészet csak azután, miután kipucoltuk a környéket a titánoktól.

Ez volt az egész út legunalmasabb része, mert amíg beszéltek, hogy mi hogy tovább nem tudtam mit csinálni csak unatkozni. Persze lehet, hogy a figyelés sokkal jobb ötlet lett volna, mint a felhők nézegetése, de annyira nem érdekelt az egész dolog... Egyszerűen csak azt akartam, hogy induljunk már tovább. Folytatódjon a móka!

Amikor végre így is lett és elkezdtünk szedelőzködni gyorsan odafordultam Petrához. "Szobatárs!"

"Miaz?" Kérdezte kissé aggódva. Lehet azt hitte, hogy látok egy óriást valahol vagy ilyesmi.

"Mi a terv?" Kérdeztem és az aggodalma irritációvá alakult.

"Komolyan nem figyeltél?"

Bólintottam neki egy nemet, mire ő összefonta a mellkasa előtt a kezeit és úgy folytatta. "Szóval-"

Már ebből tudtam, hogy elkezd nekem mindjárt vagy fél óráig papolni, ezért muszáj volt közbeszólnom. "Csak röviden."

Ő erre csak sóhajtott egy nagyot amolyan beletörődötten. "Öt csoport megy be velünk együtt és mi leszünk legelöl."

"Oké, köszi!" Hálálkodtam mosolyogva, majd mentem is a dolgomra, hogy összeszedjem a dolgaimat és elkészüljek.

Fél órával később már lóháton várakoztunk az átjáró előtt, mögöttünk még négy csapatnyi emberrel, akiket nem ismertem fel az animéből.

Hát ez nem jelenthet jót...

Jött a végszó, mi pedig elindultunk. Az átjáró nem volt több pár méter szélesnél. Épphogy elfértünk benne ketten egymás mellett és, ahogy haladtunk előre egyre csak szűkebb és szűkebb lett, mígnem márcsak libasorban tudtunk menni egymás mögött.

Már kezdett elfogni a pánik, hogy ennek a természet alkotta folyosónak sose lesz már vége, amikor egyszercsak kiértünk rajta.

Egy olyan hatalmas és sűrű erdőben tálaltuk magunkat, ahol bármerre néztem el nem láttam a végét.

Tovább mentünk egyre csak beljebb a fatömegben, mígnem ezeknek a távolban recsegő hangja fel nem keltette mindenki figyelmét.

Nem tudtam eldönteni melyik irányból jön, ahogyan azt se hogy tényleg csak egy felől közeledett-e, mígnem hirtelen mintha a semmiből ugrott volna elő, úgy jelent meg a fák sűrű lombjai közül egy rendellenes titán és teljesen eltiporta a mögöttünk jövő csoport minden tagját.

Ez természetesen teljesen váratlanul ért mindenkit. Én személy szerint sokkot kaptam ott helyben.

Kikerekedett szemekkel fordultam oda Levihez, aki még mindig hátrafelé nézett, ahonnan az emberek sikolyát és kiabálását hallottam megállás nélkül.

Nem tudtam többet megállni és én is újra hátra néztem.

A titán nagyjából hét méteres lehetett. Négykézláb volt és úgy ette, tépdelte az embereket, akár csak egy kutya a gumi csontot, miközben csak folyt a gusztustalan nyála a szájából.

Ha ez nem lett volna elég minden egyes mozdulata olyan gyors volt, akár a fényidő.

"Mi az isten ez?!" Kérdezte elszörnyedve Oluo.

Újra Levire néztem, akinek a tekintete immár előre volt irányítva. "Manőver felszereléssel megyünk tovább!" Jelentette ki.

Úgy is tettünk, ahogy mondta hátrahagyva, így a lovakat.

A sűrű ágú erdőben nem volt könnyű. Éreztem, ahogy a gallyak folyamatosan vagdalják a bőrömet, ahol csak érik. Mindegy volt, hogy takarta-e ruha vagy sem.

Újra hallottam a recsegést, mire a szívem, majd áttörte a bordáim úgy dobogott.

Hátulról!

Nem, előröl!

Mindkettő?

És akkor megkaptam a válaszomat, mert megláttam, ahogy magunk mögött felbukkan az a gusztustalan óriás. Fáról fára ugrálva, mint egy pattogó labda egyre csak közeledve felénk.

Mindeközben az előzőleg megölt emberek vére a nyálával együtt szóródott le az arcáról.

"Gyorsabbnak kell lennünk!" Kiáltotta el magát Eld. Ezt inkább a többiek felé címezve, mint nekem és Levinek, mert nekünk nem volt gondunk a ezzel. Ha akartuk volna ott is hagyhattuk volna őket. Egy pillanatra el is játszottam a gondolattal, de olyan gyorsan el is vetettem.

Ha még csak egyedül a gyorsaság jelentett volna problémát, de nem így volt mert akkor, szinte egyidőben előröl és balról is megjelent egy ugyanolyan szörnyeteg, mint, ami hátulról üldözött.

Teljesen egyformák voltak.

"Hárman is?!" Lehelte ki a bal oldalamon lévő Petra ijedten a kérdést talán az utolsó levegővételével, amit valaha is lehetősége volt belélegezni.