7
Ha a fotós szó helyett a fotográfust veszem, és emlékeztetek ennek jelentésére, a fényíróra, akkor csak azért, hogy emlékeztessek Örkény figyelmeztetésére, hogy mi is az író, ha fény, ha tinta, hogy önmeghatározásunkkor, ennyi előnye legyen a magyarságunknak, ne feledkezzünk meg arról, se én, se Önök, fényíró kollégák: író: a vaj köpülésekor megmaradó, tejszerű, savanykás folyadék.
Esterházy Péter
A király elég erős figura ahhoz, hogy megvédje önmagát! Óvatos és közepes (ez a két tulajdonság gyakran egybeesik, ha nem éppen azonos egymással) sakkozók mindenekfölött igyekeznek megvédeni királyuk biztonságát. Korán elsáncolnak, tiszteket kötnek le a királyállás védelmére, felesleges gyaloglépésekkel egérutat nyitnak az esetleges menekülésre. Steinitz, a játék első világbajnoka viszont a támadás érdekében bátran kitette a saját királyát az ellenfél rohamainak, azt vallva, hogy a király elég erős figura ahhoz, hogy megvédje önmagát. Az eredmények Steinitzet igazolták, hosszú évekig őrizte a világbajnoki címet. A világ most is tele van királyukat – vagyis önmagukat - túlbiztosító játékosokkal: nem ültetnek fát, mert a savas esők úgyis megölik, nem írnak könyvet, mert úgysem találnak kiadót rá, nem nevelnek gyereket, mert úgy érzik, hogy nem tudnák megóvni a fenyegető külvilág ellenséges nyomásától. „A nem érdemes" gondolata: a halvaszületés angyali üdvözlete. Te, ha valóban hiszel a céljaidban, ne védd fölösleges eszközökkel a királyodat, bátran tedd ki a viharnak a szívedet. Tapasztalni fogod, hogy eddig általad nem is sejtett erők mozdulnak meg benned. „Est Deus in nobis!" - bennünk van az Isten!
Moldova György
Szükségünk van a költőre. Ki kell ráncigálnunk műhelyéből: és használjuk őt, és égetjük őt, és lobogtatjuk őt, hogy lássuk magunkat, és szavaljuk, énekeljük verseit, hogy halljuk magunkat.
Kosztolányi Dezső
A nem radikális művészet mindig középszerű művészet: jó művésznek nincs más esélye, mint hogy igazat mondjon, és az igazat radikálisan mondja. Ettől még életben lehet maradni, hiszen a hazugság nem az egyetlen és kizárólagos föltétele az életnek, ha sokan nem is látnak egyéb lehetőséget.
Kertész Imre
Kívülről az a tanítás jön, amely fölkelti az érzékenységet a belső gazdagság iránt.
Esterházy Péter
Hiszem veled együtt, hogy mi írók se vagyunk kivételek: de ellenkező értelmezésben – hiszem, hogy a világon és a jövőn nekünk is módunkban van annyit változtatni, mint a tudósoknak és a gazdagoknak, ha jó helyen ragadjuk meg az ekét, amit azért adtak a kezünkbe, hogy a világot ne hagyjuk itt egészen úgy, ahogy találtuk.
Karinthy Frigyes
Nehéz mesterség a művészet, kell, hogy a lelkünk fiatal, az erőnk ruganyos maradjon. Nem hangulat, mint sokan hiszik, a rossz írók, de állandó készenlét, erkölcsi – mindenekelőtt erkölcsi – erő, mint egy nagy-nagy író mondja, tapasztalat. Százezerszer kell átélni egy fájdalmat, százezerszer kell megnézni a rózsát, a kalászt, a port, százezerszer kell lemondani, hogy valamikor meg tudjuk írni. Áldozat a művészet, akár az élet.
Kosztolányi Dezső
Aki nem ír könyveket, sokat gondolkodik, és aki nem elégítő társaságban él, rendszerint jó levélíróvá lesz.
Friedrich Nietzsche
Gyermekes és nevetséges fegyvereket ne használj: cifra, de életlen fakardot vagy goromba, nemtelen husángokat. Itt tanulhatod meg, hogy ami több a kelleténél, az kevesebb a kelleténél s ami nemtelen, az hatástalan vagy visszás hatású. Minden felesleges szó egy lépés az unalom felé; a sértő szó még annál is rosszabb.
Babits Mihály
Két szó fülemben találkozott, s kiderül, hogy agyamban is ismerték egymást. Nem döbbentett-e még meg senkit a gondolat, hogy mély és nagy emberi igazságok jöttek létre, nem kísérletek s kutatás útján, hanem – hihetetlen és megszégyenítő – egyszerűen úgy, hogy két szó véletlenül egyformán végződött? Mert a dolgok fenekén minden fogalmak összefüggenek, s a költő megtalálja azt a szót, ahol két gondolat viszonya nőtt össze, és ennél a szónál egyszerre emeli ki mindkettőt a dolgok fenekéről.
Karinthy Frigyes
A művészetben a czél nem szentesíti az eszközöket: de szent eszközök megszentesíthetik a czélt.
Friedrich Nietzsche
A nyelvkincs egyúttal gondolatkincs. Akinek több szava van, több ismerete van. Sőt, mivel a rokonértelmű szavak sohasem egyértelműek, akinek több szava van egy dologra, több gondolata is van róla. Mikor a rokonértelmű szavakat gyűjtőd, képzeteidet sokasítod, szellemedet, lelked világát népesíted. íg y van a szólamokkal is. A szólam átöröklött, megcsontosodott gondolatkapcsolás, azaz - ahogy tetszik - szókapcsolás. Kőépítőszekrényedben vannak kockák is: kockákból is kirakhatsz oszlopokat, fa la k a t: de mekkora könnyebbség, hogy oszlopaid is vannak! Lelked építőszekrényében kockák a szavak, oszlopok a szólamok.
Babits Mihály
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top