„Ez a része a tervnek meg is volna már csak Simont kell elintéznem ezek után mert nem kicsit lesz dühös..."

A színpadról leérve kiabálás fogadott nem mástól, mint a démonkától.

- Styles! Farkas! Ide, most! – üvöltötte, mögöttünk sétálóknak intettem, hogy menjenek csak, majd én megoldom – Igen? – álltam Simon elé összeszedve minden erőmet – Hogy a francba képzeltétek? Hm? – kérdezte, de mielőtt megválaszolhattam volna a kérdését már folytatta is – Farkason már meg sem lepődök, de te Styles – köpte a szavakat Harry felé – te már igazán tanulhattál volna az eddigiekből és nem belemenni ennek a kis senkiházinak a nevetséges játékába! – kiabálta és az említésemnél, mivel én álltam hozzá közelebb és mögöttem Harry így a két vállamat megfogva Harrynek lökött – A repülőn még számolunk! – tette fel a mutatóujját majd elviharzott. Itt egy árva könnycsepp gördült le az arcomon, aminek létezéséről addig nem is tudtam, de egy gyors mozdulattal letöröltem és Harryhez fordultam.

- Sajnálom. – hajtottam le a fejemet, ugyanis a bűntudat, amit éreztem emészteni kezdett – Hé, nézz rám – emelte fel a fejemet az ujjait az állam alá téve – én vettem el a zászlót és hallgattam rád mert bízom benned, mindannyian hibázunk időnkét. Nem haragszom! – húzta egy félmosolyra a száját és egy gyors puszit nyomott a homlokomra – Amúgy mit értett Simon az alatt, hogy „igazán tanulhattál volna az eddigiekből"? – kérdeztem elindulva az autó felé, ami a hátsó kijáratnál várt minket – Hát az úgy volt, hogy Louval még 2011-13-ban sok kihágást csináltunk. De mit is vártak tőlünk? Hiszen még csak gyerekek voltunk. – kezdett bele a történetbe, de itt egy percre abbahagyta amíg beszálltunk az autóba és a többiek után indultunk, akik a másikkal már a hotel környékén járhatnak – Na szóval, igaz sosem kaptak el minket, de kijártunk a színfalak mögül randikra, partikra és hasonlókra. Cowell mindig mikor visszaértünk igazán leszidott minket és többször meg is fenyegetett, de nem sokat tett egy alkalomig, ami végül is az utolsónak bizonyult. Louis szülinapja előtt olyan december huszadika környékén elmentünk egy parkba csillagokat nézni éjszaka 11 óra és éjfél közt és éjfél előtt nem sokkal egy pár fan megláthatott minket és posztolhattak rólunk ugyanis pontban 12 órakor rengeteg paparazzi gyűlt körénk. Alig bírtunk elfutni előlük egy hotelbe, ahol meghúztunk magunkat reggelig persze álnevek alatt és a recepciós is korrekt volt a dologgal kapcsolatban. – itt tartott egy kis szünetet én pedig próbáltam feldolgozni a hihetetlen sok dolgot, amit az elmúlt percben hallottam – Aztán reggel dörömbölésre keltünk. – folytatta Haz a gondolataimból kiszakítva, felnéztem a szemeibe, amik könnyekkel teltek meg így gyorsan közel csúsztam hozzá és átöleltem annak reményében legalább ezzel segíteni tudok – Amikor ajtót nyitottam egy hihetetlenül dühös Simonnal találtam szemben magam. Közelebb lépett hozzám és a torkomnál fogva a falhoz vágott úgy, hogy a fejemet érő ütéstől elhomályosodott a látásom. Lou felpattant az ágyon elfoglalt helyéről és leszedte Simont rólam és ezúttal ő szegezte a férfit a falhoz. Aztán kiabálni kezdtek...

Harry emléke:

„- Mi a francot képzelsz? – üvöltötte Lou, Simon arcába – Mi a francot képzelek én? – kérdezett vissza Simon hasonló hangerővel és letépte Louis kezeit magáról őt az ágyra lökve – Ti mégis mi a frászt képzeltetek? Kimentetek a parkba, ahol bárki megláthat titeket! Inkább szóltatok volna nekem és elintézem, hogy egy tetőn biztonságban lehessetek! De nem ti túl önfejűek vagytok ti meleg barmok! De most megmondom mi lesz! Soha többet nem érhettek egymáshoz! Se ölelések, se vállveregetések, se semmi! De nem csak a színpadon vagy más emberek előtt, hanem egyáltalán nem! Amennyiben akartok a mai nap a tiétek a hotelban ma még a tiétek ennyit adok, aztán semmi érintkezés! Felőlem szakítsatok vagy mi a franc azt sem tudom már mik vagytok ti egymásnak, de egyet megmondok holnaptól már semmi! Holnaptól semmit sem mondhattok a másikról, de gondolatokkal is óvatos lennék a helyetekben! Na és most kapjátok össze magatokat és kapkodjátok a lábatokat a kocsihoz! – fejezte be a kiabálást."

Harry emlékének vége.

- Louis és én sem mozdultam percekig a sokktól aztán Lou volt az első, aki megmozdult és rám emelte a tekintetét. Aztán amint realizálta, hogy én őt nem látom tisztán és hozzám sietve a nevemet kezdte mondogatni, majd felsegített és ki a kocsiig valahogy, mai napig nem tudom, hogy – itt Harry kuncogott egy kicsit az emlék hatásásra – aztán a hátsó ülésen egy kis víz és jég segítségével visszanyertem a rendes állapotomat. Aztán persze még aznap volt egy tárgyalásunk Simonnal a részletekkel kapcsolatban, amik addigra szerencsére enyhültek hiszen mindannyian lenyugodtunk. – fejezte be Harry a történetet könnyekkel az arcán és remegő kezekkel. Mivel erre mondani nem tudtam semmit így csak átöleltem és a hátralévő az autóban töltött perceinkben így ültünk ott az elhangzottak és a történtek által sokkban és én pedig újabb tervekkel a fejemben arról hogyan keveredünk mi ki ebből a káoszból, amibe én nem rég, Harry pedig jó régen belecsöppent.

----------

A repülőre szállva Simon mögöttem jött és amíg a fiúk a leghátsó részben foglaltak helyet, mi a függönnyel elválasztható elülső részt választottuk.

- Na szóval, -kezdte az ördög – Mi volt az ötlet itt? – vonta fel a szemöldökeit, amitől úgy nézett ki, mint egy elfuserált kenguru, nekem pedig nehéz volt nevetés nélkül megállni – Na az úgy volt, - kezdem bele miután már nem akartam megfulladni a nevetés ingerétől – Én nem akartam semmi rosszat. Harry a reunion előtt is sokszor vett a kezébe prideos zászlókat. Tőle ez nem újdonság. Mondhattam volna Louis-nak és megcsinálta volna mert megkértem őt, de nem tettem. Örülj annak, hogy csak ennyi „kárt" okozok. Ne hidd azt csak ennyire vagyok képes, tudom „én csak egy buta 16 éves vagyok, aki belecsöppent ebbe a világba egy véletlen folytán", de én ezt nem akarom hinni. Úgy vélem mindennek megvan az oka. Annak is, hogy én most itt állok és ezt elmondom. Így kellett lennie, és én érzem, hogy nem így kell véget érnie szóval, ha leszel szíves ne vond kérdőre Harryt. Ő nem tehet arról, hogy egy olyan önző, egoista, pénzéhes fedezte fel a tehetségét és arról pedig pláne nem, hogy én NEM fogom befogni a számat arról, ami a zeneiparban folyik! – fejeztem be és a végén már eléggé hangosan beszéltem, de szerencsére a zajszigetelő függöny decibel-határát nem léptem át.

- Én pedig tudom mit tettél. – szólt vészjóslóan nyugodtan Simon...

Új rész, mint ígértem!

Köszönöm a véleményt és a kommenteket @Lujzi_l! Sietek a következővel is, de nem ígérek semmit... 😅❤

TPWK <3