A koncertek mindig olyan zsúfoltak és stresszesek az első tíz percben aztán mindenki elkezdi elengedni az otthonról vagy a koncert helyszínén kívülről hozott eseményeket. Onnantól már csak ők és mi létezünk az egész világon, a zenével a hangulattal és a nyugalommal, ami lassan körülöleli az embert. Az emlékek és élmények magukkal ragadják a sok hang és szó hatására, ott van átéli újra azokat a pillanatokat, valamint felfigyel újabb részletekre az elméjében kalandozva a körülötte táncoló sok száz netán ezer vagy még annál is több emberrel. A koncertek sokszor úgy nézhetnek ki, mint az, hogy sok ember összegyűlik, bedrogoznak és utána határ a csillagos ég vagy a képzeletben barangoló táncosok. Sok barát, akik mégsem ismerik egymást. Idegenek, akik szoros kapcsolatban élnek a többivel. Egy család mégis egy ismeretlen környezet. A koncert az otthon, de mégsem. Persze amikor vége van akkor a kitalált vagy emlékekből idézett világok kifakulnak a fejekből, hiszen már nincs ott a zene, hogy segítsen új részleteket kidolgozni hozzájuk. Az addigi lassított felvétel egyszer csak újra normál sebességen pörög és már nem érzi senki jelentőségét azoknak a képkockáknak, amiket nemrégiben még látott akár át is élt...

- Anna itt vagy? – zökkentett ki Niall hangja a gondolataimból – Igen, csak kicsit elgondolkodtam. – kaptam a fejemhez mert hirtelen egy kisebb fájdalom nyilallt bele a túltengő gondolataim miatt – Azt észrevettük már vagy fél perce próbáltunk elérni, de nem reagáltál semmire. – rázta rosszallóan a fejét Liam – Bocsi, nálam sajnos ez előfordul. – ráztam meg a fejem, hogy biztosan visszakerüljek a való világba.

- Mindenki a helyére 1 perc a kezdésig! – jelent meg az egyik menedzser az ajtóban. Mindenki feltápászkodott és a siettető beszólások és kiabálások ellenére komótosan és nyugodtan foglaltuk el a helyünket.

A koncert sima ügy. Mostanra megszoktuk a színpad elrendezését és csak azon kell gondolkodnunk melyik dal jön. A fanokkal is viccelődünk. A legjobb az volt, amikor Harry belekezdett egy kopp kopp vicc sorozatba, amiből nagy nehezen, de sikerült kiszakítanom azzal, hogy elkezdtem hangosan felolvasni a rajongók tábláit, amely tevékenységemhez Liam is csatlakozott.

- Na és nézzük te mit írtál? – kezdtem felolvasni egy igencsak Larryvel kapcsolatos táblát – Az első kiszemeltem Louis Tomlinson volt. – mondtam ki a sorokat, amit hangos sikítás követett – Az első és utolsó kiszemeltem. – súgta a fülembe Harry, amikor odaértem mellé. Viszont ezt nem csak én hallhattam annak okán, hogy a kelleténél közelebb volt a mikrofonom a fülemhez, amibe ezt Haz súgta. Ő ezen meglepődött én viszont annyira nem. Szándékosan csináltam. Még nem tudom, hogy magyarázom ebből ki magam, de majd megoldom valahogy. Az utolsó pár dalt is elénekeltük aztán ahogy visszasiettünk backstagebe én egy kifejezetten dühös Simonba ütköztem.

- Mégis mi volt ez a kiszemeltes dolog? – szegezte nekem a kérdést mindenféle kertelés nélkül – Én csak felolvastam a táblát. A mikrofont pedig teljesen véletlen túl közel tartottam, amit nagyon sajnálok, tudom legközelebb óvatosabb leszek. Harrynek pedig semmi köze az egészhez ő csak velem akarta megosztani ezt a vicces kis kommentet, úgyhogy őt nem kell leszidni vagy bármi ilyesmi. – fejeztem be a kis monológomat, amit eléggé jól improvizáltam a helyzet hevében. Démonka csak végigmért de mivel a válaszomhoz nem igazán tudott hozzátenni semmit belekötni pedig végképp nem, ezért sarkon fordult és mint egy sértett tizenéves lány elviharzott.

- Na még ilyet sem láttam. – szólalt meg mögöttem Zayn amitől egy kisebbet ugrottam – Milyet nem láttál még? – kérdeztem vissza – Olyat hogy valaki 3 mondatban lerendezi Simont úgy hogy meg sem tud szólalni. – mosolyodott el – Hát figyelj ehhez tehetség kell. – húztam ki magam. Erre csak felnevetett majd átkarolt és együtt indultunk a buszhoz.

- Hihetetlen vagy! – nevetett Harry – Nem hiszem el! – pacsizott le velem Liam is – Ez rohadt jó volt! El tudom képzelni ahogy mondod. Meg azért Simon arca sem lehetett semmi! – tette hozzá Louis – Hát nem volt az. – mosolyogtam Zaynre aki elmondta a storyt – Mi valahogy sosem csináltuk ezt. Bár lehet azért, mert mi nekünk a megélhetésünk függ és függött tőle. – billentette oldalra a fejét Niall. Ez a kis story elindított egy teljes emléksorozatot a fiúkban így arra jutottunk elmegyünk valahova egy kis időre, hogy nyugodtan mesélhessenek.

A döntésünk végül is egy kis eldugott parkra jutott, ahol reményeink szerint nem lesznek a nyugalmunkat megzavaró rajongók. Nem azért, mert utáljuk vagy unjuk őket csak egy kis beszélgetést megzavarás nélkül mi is megérdemlünk.

- Ez itt tökéletes lesz. – állt meg Lou egy kis tisztás mellett és leterítette a magunkkal hozott pokrócot – Na szóval hol is kezdjem? – vágódott le mellém Haz utolsóként – Mondjuk a legelején. - nevettem fel.

- Oké, az úgy volt, hogy...

Itt az új rész! Remélem tetszik!

A következőkben egy kis visszaemlékezést tervezek. Így a részek csúszása ne lepjen meg senkit a hitelesség érdekében fel fogom túrni az internetet, ami nem kevés időt vesz igénybe...

TPWK <3