Hajnali 4-kor az ébresztőórám idegtépő hangjára ébredtem. Ma van a nagy nap! Vágott fejbe rögtön a tudat mikor magamhoz tértem és lecsaptam az ébresztőm. Kiugrottam az ágyból, bár ezt a döntésemet rögtön megbántam, mert hihetetlenül elszédültem. Aztán lebotorkáltam a konyhába ahol már anya a reggelimet csinálta.

- Jó reggelt! - köszöntöttem kissé álmos hangon - Jó reggelt álomszuszék! - fordult meg és nyomott egy puszit a homlokomra amit egyébként utálok, de most olyan fáradt voltam, hogy letörölni sem volt energiám.

- Felöltözöm aztán jövök enni,  - morogtam - mennyi időm is van ezt lebonyolítani? - kérdeztem, mert nagyon rossz vagyok a dátumok és ifőtartamok megjegyzésében.
- Nagyjából 20 perced. - mondta anya. - Oké! - indultam vissza a lépcső irányába. A tíz perces reggeli rutinomat követően visszasiettem a konyhába ahol már apa is ott ült.

- Annyira izgulok, mi lesz ha nem kedvelnek vagy nem elég jó az angolom vagy nem vagyok jó énekes? - soroltam az aggodalmaimat.

- Te vagy a legkedvesebb, legjobb énekhangú és legjobb angoltudású lány akit valaha ismertem! Minden rendben lesz nyugi. - simogatta meg apa a hátam.

- Ha te mondod. - vontam meg a vállam.
- Na, de siessünk nem akarok elkésni! - kezdtem enni a reggelit miután mindannyian belőlünk a kocsiba elindultunka a reptér felé. Szerencse, hogy Budapesten lakunk így nem kellett még korábban kelni, hogy időben kiérjünk a reptérre. Mikor megérkeztünk és beléptünk a hatalmas épületbe elállt lélegzettel néztem körbe. Az igazat megvallva meg sosem voltam itt és még sosem repültem. Ami abból a szempontból gáz, mert az első alkalommal egyedül leszek egy csomó vadidegen emberrel meg egy lánnyal a menedzsmentből akit értem küldtek, hogy segítsen a dolgokkal.

- Hol is írták, hogy várni fog? - kérdeztem anyát.
- Szerintem ő az ott mondta és a reptér egyik sarkába mutatott ahol egy 25 év körüli lány állt egy apró fekete bőrönddel - Pont olyan mint ahogy leírták - szólalt meg apa is. Amikor észrevett minket elindult felénk.

- Sziasztok! - köszönt magyarul amin mindannyian meglepődtünk. - Szia! - mosolyodtam el annak tudatában, hogy lesz valaki a környezetemben majd kint Londonban akivel egyezik az anyanyelvem. 
- Takács Eszter - nyújtotta a kezét.
- Farkas Anna - fogtam meg. Aztán váltott pár szót a szüleimmel amit én nem hallhattam, mert ez amolyan felnőtt a felnőttel beszélgetés volt.

- Szia kincsem! Ügyes legyél és ne csinálj semmi butaságot! - lépett oda hozzám anya és megölelt aztán odalépett apa is ő már csak átkarolt és nyomott egy puszit a fejem tetejére.
- Ügyes légy! - mondta. Aztán mindketten az ajtó felé siettek én pedig csak utánuk intettem és odafordultam Esztihez aki még mindig ott várakozott.

- Mehetünk? - nézett rám, mert eddig a padlót pásztázta a tekintetével.
- Persze! - nyúltam a bőröndömért és már húztam is magammal.  A becsekkolásnál csak Eszter beszélt, mert nekem fogalmam sem volt, hogy mit hogyan kell csinálni, mondani. Miután feladtuk a bőröndöket elindultunk a beljebb részek felé.

- Izgulsz? - kérdezte váratlanul.
- Ezt komolyan kérdezed? - meg akart szólalni, de én a válaszát meg sem várva folytattam.
- Persze, hogy izgulok! Hiszen velük fogok találkozni  nem egész... - na és itt elgondolkodtam, mert nem tudtam mikor is fogok végre találkozni velük.
- Négy óra... - segített ki Eszti.
- Igen, köszi. Szóval nem egész négy óra múlva találkozni fogok azokkal az emberekkel akik konkrétan megmentettek az öngyilkosságtól! - itt gyorsan elhallgattam, mert még magamat is megleptem a hirtelen jött őszinteség rohamommal.

- Wow. - törte meg a kínos csendet Eszter.
- Bár, végül is én is pont ugyanígy voltam ezzel amikor először segédkeztem a buszban amivel a fiúk menni szoktak. - vigyorgott.
- Micsoda? Te ismerted őket a szünet előtt? - néztem rá kérdőn - Igen, elég jól. - felelte. Csodálkozva néztem rá miközben a beszálló rész felé sétáltunk, mert éppen időre érkeztünk, hogy csak becsekkolni kelljen átsétálni és már szállhatunk is fel a gépre. Mikor odaértünk a géphez kissé elképedve néztem a nagy járművet mivel közelről, sőt még élőben sem láttam soha repülőt.

- Gyere már! - nevetett Eszti és óvatosan elkezdett s karomnál fogva húzni.
- Jövök már, chill! - ráztam le a kezét a karomról. A repülőút két és fél órás volt aminek az elején kicsit izgultam, de miután simán felszálltunk és elértük az utazómagasságot teljesen nyugodtan tudtam beszélgetni Esztivel, mert mint kiderült ezt a verzióját szereti a nevének. Sokat mesélt, hogy milyen hülyeségeket csináltak a srácok meg mekkora leszidásokat kaptak néha értük. Amit azonban észrevettem, hogy egy dolgot nagyon kerül méghozzá a magánéletüket amiről persze egyértelmű, hogy szintén sokat tud.

- Csak egy kérdés. - szakítottam félbe egy pillanatra a mondanivalójában amire egyébként nem nagyon figyeltem, mert csak a szokásos "ne nyeld le" típusú tájékoztatást mondta el éppen.
- A Larry Stylinson románc tényleg létezik? - tettem fel  a kérdést ami régóta mozgatta a fantáziám.

- Ezt majd tőlük kérdezd meg. - nevetett.
- Nem fogják sértésnek venni? - gondolkodtam hangosan.
- Nem. Te is ott leszel velük majdnem minden nap majd egész nyáron. Bármit megkérdezhetsz! Nem olyanok mint az interjúkban amikor beszélgetsz velük. Az interjúk azok majdnem, hogy felolvasott előre a felelős személy által megírt beszélgetések. - nézett le a cipőjére.
- Tényleg? - néztem rá hitetlenkedve.
- Igen. Nem tűnt fel, hogy amikor gondolkoznak a válaszon csomószor kipillantanak a kamera mellé? - emelte fel a tekintetét és az enyémbe fúrta.
- Most, hogy jobban belegondolok igazad van! Feltűnt, de sosem fordítottam rá túl sok figyelmet. - kaptam el a tekintem és inkább kifelé bámultam az ablakon.
- Na igen pontosan így van az, hogy a média simán mondat velük bármit legyen az igaz vagy hazugság sosem derül ki. - húzta szomorú mosolyra a száját. Aztán elkeztünk telfonozni és az út hátralevő fél óráját szótlanul töltöttük. Mikor leszálltunk Eszti rutinosan csinált helyet magunknak a gépről lefelé igyekvő tömegben. Aztán gyorsan magunkhoz vettük a bőröndöket és mire észbe kaptam a reptér bejárata előtt álló hatalmas fekete autóba szálltunk be és indultunk a hotelhez ahol az elkövetkező két hetet tölteni fogjuk. 

Gonosz leszek és most itt abbahagyom csak azért, hogy izgulhassatok jövő hétig a fiúk reakcióján.

Remélem tetszett ez a rész, mert én imádom írni és egyszerűen ha elkezdem nem tudom abbahagyni... Ez a rész pedig direkt egy kicsit hamarabb érkezett...❤🤭