2.fejezet
Teresa hajnal tájt ért haza. Mivel nem volt ereje beszélni apjával vagy akárki mással, gyorsan a szobájába sietett, még mielőtt bárkivel összetalálkozott volna, és bedőlt az ágyába. Másnap későn kelt, de nem zavarta.
Első dolga volt, hogy megkeresse apját. Mivel a kastély hatalmas, telis-tele óriási folyosókkal, szobákkal, és még nagyobb csarnokokkal, nem lett volna sem ideje, sem energiája végig száguldani rajta, így a legvalószínűbb helyeken kezdte a keresést. Kezdve édesapja hálószobájával.
Ahogy haladt a tágas, szürke folyosókon, elgondolkodott a tegnapi nap eseményein. Ép elméjű ember nem hinné el, hogy képes volt beszélni az Ezüst Farkassal, jómaga mégis biztos volt benne, hogy nem csak álmodta. Felfoghatatlan és káprázatos volt, valahol mélyen mégis abszurd és lehetetlenség. Bár egyáltalán miért állt szóba vele az Ezüst Farkas?
Mikor egy elágazáshoz ért jobbra fordult. A falon különböző nagyságú, színű képek díszelegtek. Főként férfiak oldalukon farkasokkal. Teresa mindig is szerette ezeket a képeket bámulni. Közöttük voltak a kastély összes urai, a családja és egyéb híres emberek. Az utolsó festményen az apja volt egy fekete farkassal, Ádázzal. Az apja évekig küzdött azért, hogy megszerezhesse magának ezt a példányt. Mikor azonban sikerült Ádáz csak pár évig szolgálhatta az apját, majd elhunyt egy vadászat során. A festményen szerencsére azt a jelenetet ábrázolják, mikor Ádáz először elfogadta az apját gazdájának. Mindegyik közül ez volt a kedvenc képe.
A folyosó végén megpillantotta apját, amint elhagyja a hálószobáját. A férfi egy magas, majdhogynem két méteres, jókiállású ember volt, fekete hajjal, szakállal. Ruhája, mint mindig egyszerű volt, arca pedig derültséget sugárzott. Mikor azonban megpillantotta a lányát azonnal eltűnt a vidámsága, ezt a megdöbbenés váltotta fel.
- Tessa? - villantotta meg fekete szemeit. Teresa halványan elmosolyodott, majd közelebb lépett apjához. Fehér haja a hátát verdeste.
- Beszélnünk kell - mondta egész egyszerűen a lány.
A férfi megragadta lánya karját, majd berántotta a hálószobájába. A szoba hatalmas volt. Fehér falak ékeskedtek, rajtuk egy-egy hatalmas üveg ablak, a plafonon aranyozott csillár. Az ágy ezúttal is rendezett volt, ám ahogy levetődött oda az apja, rögtön meggyűrődött a vörös díszpaplan. Teresa az ágy mellett álló asztalhoz lépett és az előtte való székre vetődött.
- Megtaláltad? - kérdezte feszülten a férfi, kezei szinte ökölbe szorultak.
- Meg - sóhajtott a lány -, és nem támadt rám.
Apja szemei elkerekedtek a csodálkozástól. Homlokát ráncolta, majd keresztbe fonta karjait.
-Bővebben? Mi történt? - türelmetlenkedett.
- Eleinte megpróbált elijeszteni, engem pedig megbénított a félelem. El akartam rohanni, de valamiért képtelen voltam rám. A farkas csak ült előttem és mélyen a szemembe nézett percekig. Aztán - fogalmam sem volt, miért - újból acsargott, de akkor sem támadott meg. Aztán elrohant, mikor látta, hogy nem fogok elmenekülni. Ekkor jelent meg egy vadászó falka. Menekülnöm kellett. Ahogy futottam egy fának csapódtam és ekkor... - mélyet sóhajtott. Azon gondolkodott vajon érdemes-e mindent feltárni apja előtt. De aztán folytatta: - Ekkor megjelent az Ezüst Farkas és megmentett. Aztán rám vetette magát és vicsorgott végül, pedig...
- Végül pedig? - sürgette lányát. Teresa apjára nézve látta, hogy majd' megöli a kíváncsiság.
- Végül pedig valahogyan... hozzám szólt.
Teresa apja lesokkolt. Tényleg beszélt egy farkas a lányával? Ráadásul meg is mentette? Ez teljességgel lehetetlennek kellene lennie, mégis...
Teresa próbálta kitalálni, hogy apja mire gondolhat, de nem tudta. Arca kifürkészhetetlen volt.
- Szóval beszéltél vele - jegyezte meg a férfi, hogy megtörje a csendet. Teresa aprót biccentett.
- Ez azt jeleni, hogy tényleg léteznek vérfarkasok? - kérdezte kíváncsian a lány.
Apja homlokát ráncolva összevonta sűrű szemöldökét, majd megingatta a fejét.
- Nem tudom. Ha igaz, amit mondasz akkor bizonyára, de, amíg meg nem tapasztaltam a saját szememmel a dolgot, addig nem mondok semmit. Se azt, hogy léteznek, se azt, hogy nem.
Teresa arcára kiült a döbbenet. Tényleg nem hisz neki az apja? Miért? Még sosem hazudott neki. Akkor miért nem hiszi el? A lány felpattant a székről, majd idegesen ordítani kezdett.
- Miért nem hiszel nekem? Még soha nem hazudtam neked!
- Tessa, már mondtam. Amíg meg nem tapasztalom én magam, addig nem állítok semmit biztosra! - csattant fel az apja.
Teresa mélyen megsértődött. Miért nem hisz neki az apja? Nem értette. Egyszerűen nem bírta felfogni, hogy az egyetlen szülője, aki állítása mindennél jobban szereti őt, miért nem hisz neki. Dühösen az ajtóhoz lépett, nagy erővel kirántotta, majd elszaladt. Apja ott maradt, hagyta mindezt. Teresa szemei lassan bekönnyeztek, úgy érezte, csak ennyit számít apjának. Sírva futott végig a kastély folyosóján egyenesen a szobájáig, mikor belecsapódott valamibe.
- Hé! Nem tudsz vigyázni? -bömbölt fel valaki. Teresa felnézett, hogy ki az a szerencsétlen, akibe belefutott. A bátyja volt, Troy. Szintén magas volt, csupán egy évvel idősebb, mint Teresa. Apjához hasonlóan parancsoló tekintete volt és fekete, kócos haja. Csupán annyiban tért el apjától, hogy nem örökölte azokat a fekete elutasító szemeket, hanem anyjuk kéken ragyogó szemeit.
- Troy? - hökkent meg a lány, majd leszegte tekintetét, nehogy észrevegye, hogy baj van. - Bocs. Nem figyeltem.
- Gond van? - vonta fel egyik szemöldökét a bátyja, majd felemelt kishúga fejét. Meglátta rajta a csillogó könnyeket, majd óvatosan kitörölte őket. -Ki bántott?
Habár Troy mindig is komolynak és undoknak tűnt, legbelül egy figyelmes ember volt. Mindig a húgának és ikrének nézte az érdekét, apját kerülte. Talán ő volt, akit Teresa a legjobban szeretett a családjában.
- Senki - morogta Teresa -, csak beszéltem apával.
- És? Mondott neked valamit? - kérdezte bosszúsanTroy. Ha a bátyja valamit nem tudott elviselni akkor az az volt, hogy a testvérét szomorúnak lássa.
- Igen. De nem akarok erről beszélni. Egy kicsit...hagyj magamra - nyögte a fehér hajú lány.
Troy megadóan sóhajtott -Legyen. De azért ne tégy őrültséget, vagy, ha mégis szólj valakinek róla.
Teresa mosolyogva bólintott. Mindig is szerette mikor a bátyja ilyeneket mond. Hogy nem akadályozza meg semmiben, és ha kér valamit megteszi. Igazi jó testvér volt. Gyorsan bement a szobájába, majd az ágyára dőlt. Lassan végig akarta gondolni, amit apjával beszélt, hogy mit mondhatott, amiért nem hisz neki, de nem talált semmi olyat, ami miatt kételkednie kellene benne. Mikor már nem bírta erővel a gondolkozást, elnyomta az álom.
Eközben Troy a kastély falai között bóklászott. Nem szerette a mindig mosolygó húgát így látni. Lassan sétált a kastélyban, majd megpillantotta az apját, amint egy fekete köpenyes emberrel beszélt. Gyorsan egy közeli fal mellé lopózott, hogy hallja mit mondanak. Nem szokott hallgatózni, az nem az ő kenyere, de tudni akarta ki ez a férfi, hiszen még soha életében nem látta. Már, ha férfi egyáltalán.
- Szóval láttad. És, ami utána volt? - hallotta apja mély parancsoló hangját.
- Azt nem, uram. De egyet mondhatok. Ha kommunikált az Ezüst Farkassal, akkor a jóslat igaznak fog bizonyulni. Készüljön fel, királyom - morogta a köpenyes férfi, majd szerte foszlott. Szó szerint, egyszeriben eltűnt.
Troy sokáig ott állt leblokkolva. "Jóslat? Tessáról? Vajon mit titkolhat az apám és ez a férfi?" Troy megvárta, míg apja bemegy az egyik szobába, majd kilépett a fal mögül. Ekkor pillantotta meg egy oszlop mögül elsétáló ikrét, Kentet. Kent ugyanúgy nézett ki, mint Troy, csupán annyi különbség volt kettejük között, hogy Kent komolytalanabb és bolondasabb volt. De most egyáltalán nem úgy nézett ki, mint akinek bolondozni támad kedve. Komor volt és értetlen arckifejezés ült az képén.
-Te is hallottál mindent? - kérdezte Kent, aki most mélyen csalódott tekintettel nézett apja után, ami ritka nála. Valószínűleg őt is lesújtotta a hír egyszem húgáról.
- Nem csak az utolsókat - mondta Troy egész egyszerűen. - De, amit kivettem az nagyon felzaklatott.
- Ugye? Hihetetlen, hogy Tessa találkozott az Ezüst Farkassal és, hogy túl élte! Meg, hogy állítólag kommunikáltak! - hadarta Kent megállás nélkül. Troy közben arra gondolt, hogy biztos történt ott más is, mint, amit a bolond ikre hallott.
- Engem inkább ez a jóslatos dolog zavar - nyögte ki Troy, majd megvakarta a tarkóját. Milyen jóslatról beszélhetett az a köpenyes férfi? Mit titkolhat az apja előlük?
- Na, igen, az tényleg furán hangzik -mormogta Kent. - De vajon mit szólna ehhez Tessa? Tud róla?
- Nem tudom. De egyelőre ne szóljunk neki ezekről a dolgokról. Nem kéne még jobban felzaklatni.
Kent egyetértése jeléül bólintott. Troy csőrét bökte ez az egész jóslat, az Ezüst Farkas és az, ahogy kiborult Teresa. Valami nagyon nem stimmelt és érezte, ahogy a páni félelem lassan eluralkodik rajta. Komoly bajban vannak, ha Teresa bármi őrültséget eszel ki az elkövetkezendő időben, érezte a zsigereiben.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top