5.

- Jó a jelemre támadunk. - Mondta komolyan Rel. Nagyon össze kellett szednie magát hogy ne látszódjon rajta az idegesség.

Az ellenség sokkal erősebb volt mint ők, és létszámfölényben is voltak.

A csapat megfeszülve állt meg az ellenséges vonallal szemben. A Szeparatisták már tudhatták hogy támadni fognak.

- Innentől kezdve, amint kilépünk, akár egy lépéssel is közelebb hozzájuk, valószínűleg támadni fognak.- Kezdett bele Rel. - Ezért a...

- Uram bejövő! - Kiáltotta el magát az egyik klón. A következő pillanatban a feszült csendet felbontotta a káosz.

A Szeparatisták rákétákkal támadtak, majd megindult a gépesített haderejük is. A hátsó sorban álló klónok holtan estek össze.

- Fedezékbe, fedezékbe! - Kiabálta Rel ugyanabban a pillanatban. Tankok közeledetek a klónok felé és a Nabooi hadsereg ellen.

A parancsnok lehúzta a fejét mert nem számított erre. Majd hátra fordult és intett a pár Nabooi tanknak.

- Tűz! Előre! Előre! - A tankok előre lendültek.

Mikor egy pár lépéssel előrébb voltak már mint a gyalogos katonák, Rel egy kiásott lövészárokba vetette magát.

A klónok majdnem ugyan ezt tették, egyesek az ágyúkhoz vonultak.

A csata hangosan vette kezdetét és Rel Donstrall éppen a közepében volt, nyakig a tisztjeivel. A férfinél egy mesterlövész karabély volt.

Megállt, távolabb a többiektől s azonnal a veszélyesebb droidokra nyitott tüzet. Tapasztalt lövész volt, könnyűszerrel leszedte a közelebb lévőket.

Persze azt is tudta hogy ennyél jobban fel kell majd kelteni az ellenség figyelmét, különben Kit csapata soha nem fogja megtalálni Jamilliát.

" Reménység, itt Donstrall. Mehet a légitámadás! " - Kiabálta a férfi a rádióba a csatahajónak.

A hátára tette a karabélyt, és egy kisebb kézivel ment előre az egyik klón mellé.

- Előre nyomulunk! El kell terelnünk a figyelmüket! Mindent bele! - Előre futott és szinte azonnal tüzelt.

Agya közben a fedezékeket kereste automatikusan, de egy síkságon nem sok volt. Mellette egy szövetséges tank robbant fel elemeire. A parancsnok az utolsó pillanatban

ugrott arrébb egy Szeparatista jármű roncsa mögé.

Rel úgy érezte megsül a fellobbanó lángok miatt, és úgy érezte megsüketül a felrobbanó gépek hangjától. De már tapasztalt hasonlót. Tovább kellett mennie.

Átugrotta a roncsot, és egy bukfenccel a klón kapitány mellé ért.

- A bal oldalra kellene mennünk! - Kiabálta neki a klón. A sisakot már lelőtték róla, így arcán tisztán lehetett látni az érzelmeket, legfőképp a dühöt.

- A francba! nem gondoltam hogy ennyien lesznek! Remélem a Reménység hamar leszedi azt a droid irányítót mert különben nekünk végünk van! - Kiabálta Rel.

- Én is remélem! - Biccentette a kapitány. - Elindulok! - Előre rohant, de ebben a pillanatban egy tank ki is lőtte. Valamilyen elektromos fegyverrel lőhettek mert

a klón nem robbant elemeire csak egy pillanatra sokkolódott, majd élettelenül összecsuklott.

Rel egy pillanatra lehunyta a szemeit hogy összeszedje magát, majd dühösen felállt és elindult előre.

*

Kit intett az Őrmesternek.

Szinte előre lopakodtak. AZ erdő azon fele most halk volt, maximum csak a lépések zaja verhette fel a csendet. A Jedi mester ment előre, mellette pedig szorosan,

szinte azonnal a klón. További öt katona pedig a hátuk mögött.

Mikor felfele indultak a domboldalon meghallották az elkezdődő csata hangjait. Kit megállt, és a válla felett lenézett a skíságra.

Nem voltak olyan magason, de magasabban voltak: remek rálátás volt a füves területre ahol a csapataik tábora volt. A nő kék szemei aggódva látták meg a fénysugarakat, és a kevés füstöt is. Hunyorogva próbálta kiszűrni a lent lévő katonák arcát, de olyan távolságból ez szinte képtelenség volt.

Aztán előre fordult és igyekezett nem gondolkodni azon hogy odalenn mennyien halhatnak meg- vagy éppen kik halhattak meg. Nem érzett semmi mást csak tömény aggodalmat.

A szél hátra fújta arany színű tincseit.

Aztán hirtelen megállt. CSak egy érzés volt, de a tapasztaltabb Jedik érzéseire megérte alapozni. Kit intett hogy húzódjanak le az ösvényről s az őrmester azonnal

továbbadta azt az embereinek.

A klón osztag így az ösvény két oldalára húzódott, a sűrű növényzetbe megbújva és várt.

Kit a fa mögött állt meg. Pár perc múlva recsegést- ropogást lehetett hallani ahogyan a Szeparatista erők egyik tankja törte az utat előre a számára szűkös ösvényen.

Némely klón azonnal támadott is v olna, de Kit még várt. S amit Trevier tábornok kívánt az szinte szent volt.

Az Őrmester óvatosan kikémlelt az egyik fa mögül, miközben a tankot kísérő droidok is már elillantak. A Jedi intett hogy továbbmehetnek.

Az egész annyira halkan és gördülékenyen történt mintha már ezer éve így gyakorolták volna. A szigorú arcú mester egy elismerő pillantást vetett az Őrmesterre.

Mindketten tudták e közben hogy közelednek az ellenséges terület felé s innentől már egy minimális hiba is végzetes lehet.

Letértek az ösvényről s fák közt mentek tovább a lehető leghallkabban. A Blackstone osztag vezetője azonban pár lépés után megállt.

- Trevier tábornok... - Suttogta félhangosan. Kit megállt s a válla felett a sisakos férfira nézett.

- Mi az, mit lát? - Lépett melléje.

- Nézze, nézze! - Mire Kit odaért már ő is észrevette: bár magasabban voltak, de a meredek avaros oldalon lecsúszva éppen a félig kiürült ellenséges táborba jutnának.

- Remélem egyre gondolunk. - Mondta a klónkatona kissé zörögve a sisak alól.

- Én megyek előre. Maguk fedeznek. - Biccentette Kit, és ezzel a felindulással már el is indult.

- Igenis asszonyom! - A klónok utána. A Jedi könnyedén átugrott egy kidőlt fát, majd puhán lecsúszott az avarban a lejtőn. Mikor leállt egy bukfencet vetett s az egyik

épp inaktív tank mögé gugolt. Ott bevárta a többieket.

A klónok, az elég nehéz páncéljuk ellenére is, meglepően könnyedén mozogtak.

- Ez eddig jó. - SUttogta az Őrmester.

- Igen. - Válaszolta Kit elgondolkodva, miközben szemei a tábort figyelték.

- Már csak azt kellene kitalálnunk hogy a királynő pontosan hol lehet.

- Adjon egy pillanatot. - A nő lehunyta a szemeit és próbálta elcsendesíteni a gondolatait magában. Ez természetesen abban a helyzetben nem ment könnyedén mert gondolatai

folyamatosan Rel DOnstrall és Stila Arthemus körül keringtek.

- Mozgás, Délnyugat fele.- Jelentette az egyik klón mikor nem messze tőlük hadi droidok tették meg az őr köreiket.

A klón kezébe kapott egy mesterlövészt és várt a parancsra.

- Még nem tüzelünk. - Suttogta az őrmester. A férfi Trevier tábornok parancsára várt.

- Megvan. - Szólalt ekkor meg hirtelen a nő. SZemei kipattantak, s a mellette gugolóra nézett.

- A leszálló egységeknél lehet. A nagyobbik, rombosz szárnyú, narancssárga csíkos hajón.- A szokatlan, nagyobb hajó nem messze volt tőlük, pár lépésnyire. Mindannyiszor

valamelyikük a hajóra pillantott azonban úgy döntött, hogy jobb helyen vannak a fedezékben, lehet.

- Az a legjobban őrzött, asszonyom. - Válaszolta az őrmester. - Kevesen vagyunk azokhoz a droidokhoz.

- Majd én fedezem önöket, ne aggódjanak. Csak bízzanak bennem.

- Ahogy kéri tábornok. Mi itt vagyunk, önnel. - Kit lassan a biccentett.

- Akkor kövessenek! - Kiugrott a tank mögül, és egy rúgással földre küldte a legelső droidot.

-O-o, mi történt? - Dünnyögte az, mire a klónok közül valaki egy lövéssel szétlőtte a fejét.

Kit futólépésbe kezdett ezek után. Még több droid érkezett s azok is tüzelni kezdtek.

A klónok szinte azonnal fedezékbe vonultak s onnan lövöldöztek ki-ki, de Kit csak ment előre, aranysárga kardját maga elé tartva s reflexesen védte a rá zúduló lövedékeket.

A lövedékek egyik fele lepattant a fénykardról, és a droidok saját magukat találták el.

Az utolsó droidot aki a körletben volt Kit kigáncsolta majd leszúrta.

- Erre! - Intett.

Azonnal a Jedi után léptek s megálltak mellette. Kit az őrmesterre pillantott, aztán elindult előre a szokatlan rombusz szárnyú hajóhoz, azonban az le volt kódolva.

- Nem tudom kinyitni. Nem megy...

- Áljon félre! - Az őrmester kilőtte a zárkódot. Kis csönd után egy rámpa nyílt ki. A végén azonban nem lehetett látni hogy ki állt.

De Kit már akkor érezte hogy aki a rámpa tetején, a hajóban áll, az nem Jamillia. Ő is ott lehetett, de nem közvetlen a rámpa előtt.

A Jedi abban a másodpercben hideg gyűlöletet érzett, szomorúság, keserű csalódottságot. Egy ismerős személy jelenlétét. 

- Remek. - Szólalt meg az Őrmester hirtelen. - Előre megye...

- Ne... ne, VÁRJON! - Kiáltotta a nő utána, de már késő volt. A férfi a levegőbe reppent, nyakát mintha láthatatlan kéz törte volna ki, majd élettelen teste Kit lába elé esett le.

A klónok kihátráltak, és a sötétségre céloztak, Trevier mester pedig aktiválta a kardját.

- Ezt bízzák rám, addig hozzák a királynőt! - Sziszegte félhangosan a nő. Egy magas, csuklyás alak lépett le a rámpáról, kezében a vörös fénykarddal.

- Most végre megint találkozunk, Trevier mester. Vagy elfelejtettél engem?!  - Suttogta nyugodt hangon. Kit lassan indult meg a kardjával félkör alakban.

- Yarrel... nem hittem volna hogy élsz. Azt hittem... azt hittem meghaltál. Ez az egész...

- Mi?! Olyan hihetetlen? Otthagytál meghalni! - Közben a férfi is elindult.

- Nem tudtam hogy életben vagy. - Mondta halkan a nő, visszafogott érzelmekkel. - Ha én tudtam volna....

- Vártam rád! Aztán tudod mi történt velem? Rabszolgának fogtak! Olyan voltam mint egy megnyomorodott senki! Ha nem segített volna a gróf még az is lennék.

- Dooku?! Dooku gróf?! Hát ő lett a mestered?!

- Igen.. de előbb eltörlöm a régit! - Előre lépett. A vörös kard az aranysárgának feszült. Kit teljes erejéből nyomta vissza a másik kard nyomását.

- Nem kell ezt tenned. Még visszatérhetsz. Lehet még mindig minden olyan mint régen.- Nézett a szemeibe.

- Már megint hazudsz ! - Félre lökte a nőt, majd előre lépett és megint lesújtott.

A klónok közben a hajóban megtalálták a királynőt, és a szolgálókat ám mikor visszafele jöttek a rámpán megdöbbenve látták a Jedi és a Sith viadalát.

- Menjenek innen! Ez az én dolgom! - Kiabálta Kit egy fordulat után. - Gyerünk!