Rey:

A Naboo a világ legszuperebb helye csodálatos az idő és gyönyörű a táj plusz kellemes trópusi klíma. Sajnos az idő kínzó lassúsággal telik. Már annyira várom a találkozást Ben-nel. Fehér ruhába voltam, egy hatalmas szürke pléden feküdtem élvezve a békés nyugalmat. Gyengén de éreztem az erő újra kapcsolatot teremt köztünk.

-Merre vagy Ben?

Hosszas várakozás után válasz érkezik.

-Közel.-súgta

Ez más volt. Mintha itt lenne. Valami eltakarta a napot, a szemeim kipattantak és megláttam. Játékosan mosolyodtam el.

-Már vártalak.

Én fel, Ő Pedig óvatosan mellé ült. Zavartan néztünk egymás szemébe. Így más, izgalmas és fülledt.

-Annyira lefoglaltál észre se vettem mikor Snooke meghalt.

Az ujjai közé vette a hajam és lágyan játszott velük. A szemeim lehunyva élvezem, mennyei érzés ahogy itt van. Érzem ahogy a fény betölti minden egyes pontját, kiűzve a sötétséget. Mégis félelmet érzek, a szemei is ezt tükrözik.

-Mi baj van?

Közre fogtam az arcát és elvesztem a sötét íriszeiben.

-Félek Rey. Félek mi lesz ha velem térsz vissza. Félek anyám elé állni. Félek, hogy mit fognak rólad gondolni. Miért nem temethetnénk el a múltat és tűnhetnénk el?

A szívem kihagyott, de boldoggá tett a tudat hogy kellek neki.

-Ben figyelj rám. Én bármi történjen is mindig veled leszek. A világ végére is elmennék érted. Leila pedig imád téged hisz a gyermeke vagy. Ahogy Han is. A többiek pedig gondoljanak amit akarnak. Mert csak az számít hogy szeretlek.

Gyermekien mosolygott és a tenyerembe csókolt.

-Én is szeretlek.

Heves csókban forrtunk össze.

-Rey nem lehetsz senki másé...csak az enyém!

Magabiztosan döntött el a pokrócon. Egészen eddig, vagyis előtte nem éreztem vágyat vagy szükségét, hogy valakié legyek vagy valaki az enyém legyen. Lassú táncba vitte a testem a lelkemmel együtt. Soha nem éreztem még ilyet. Bárcsak a megállna az idő és benne ragadhatnánk csak mi együtt. Békés boldogságban, örökké. Gyengéden, szeretve tett magáévá.