Slovakia szemszöge

Meglepetése hada fogadott, ha mondhatok ilyet nekem kedvező helyzetre.
Nem is mintha nem számítottam rá, egyetlen különbség az hogy ez nem lett káromra. Tudtam reggel kipihenve felkellni, hamar visszajutni többi néppel együtt vonattal ingyen, de még a saját otthonomba is képes voltam ellátogatni a tippelt idő előtt... Ritka mint a fehér holló hogy hasonlót megéljek, azonban ennek a hátránya hogy igazából egészen unatkozok is már a rengeteg felszabadulástól.

Magamban már csak annyit tudtam megjegyezni; "hát haver, ennyit fizethesz mégis mindazért amit tesznek érted."
Nem mehetek mégis még el hozzájuk. Biztosan nem számítottak ilyen előnyre, még barangolok egy keveset az én saját helyemen.

Illik ezt a sajátomnak nevezni? Ezt igazán még sosem döntöttem el, habár többször határozottan jelentem ki a jó benyomásom érdekében. Kis szűkös, nem tagadom, de meglehet lenni, nem nagy kára az előző tulajnak úgysem... Habár ez sem igazán tiszta nekem mellesleg.

Egy ideje elhagyatott volt, hogy szépen fejezzem ki magamat... Volt némi szaga, némi hidegsége és üressége. De megvolt benne minden, aminek nagyrésze a legújabb kilencvenes évekből maradt fent. Amit ebből az évtizedből szereztem eddig leginkább magamnál tartom, de még azoknál is több összesen amit még ennyi idő után is a kilencvenesekből van a legtöbb kütyüm és kacatom. Még külön folyosóm van azoknak amiket nem terveztem előre rakni de mégis illő helyre rakni. De van még egy hálóm és egy konyha-nappali egybe velük. Azok is most csak ezektől tűntek még nosztalgiusak.

Letettem még mindenek előtt minden holmimat az ágyamra. Nem kevés, de még spórolás is volt a célomban, hiszen két napra elegendő öltözetet hordtam eddig is kimosva ezeket hetente. Könnyen izzadtam is ott Berlinben, de most útközben ezeket vinni is megerőltető volt, mellette ugyanis volt rengeteg bábum is még a legutóbbi télből, az én tőröm a biztonság kedvéért, na meg ugye hozzá rengeteg füzet amit fontosnak tartottam hozni magammal.

És ahogyan leborítottam mindezeket az ágyamra pattantak is vissza nyomot hagyva a puha beágyazáson. Puha és memóriamatracos, igazán kényelmes takaróval... Emlékeztetett hogy nyolc órája utazok. Megkívántam egy kicsit a kedvező nyugalmat kihasználni, most hogy a karjaim is szabadok voltak a holmijaimtól. Először is viszont nem terveztem többet magamnak megadni mint hogy leülltem a bábuk közzé és a térdemen pihentettem a karjaimat könyökölve. Majd ebből kidőltem hamar teljesen és inkább a falakat kezdtem el bámulni. Forgolódtam is még közben... Azért más ez mégis mint ami ott volt még Berlinben, hát még a gyökereknél a legeslegelejéből a teljes egésznek. Az azért más világ volt, az a pár évszázad. A legjobb meg ugye az előző, meg talán a tízzel előtti. Jól van, lehet túldicsérem ezeket, de van hozzáhasonlítható anyagom. Jó volt csak úgy négyesben meglenni, akkor is a tizedikben, csak aztán ezer évvel később már volt polaroid, pulóver meg fűtés, egy jobb verziója volt a gyerekkorunknak annyi kihívás után.

Ennyi nézelődésben meg kiszúrta erősen és hamar a szememet azonban hogy még egy ajtót láttam az ágyamon fejjel lefelé fordulva. Először csak pontosan ezért is gondoltam ezt egy látási becsapásnak, de egy szemdörgölés után is láttam teljes formájában, csak még az élesebb is volt, és rá is volt firkantva valami második megfigyelésre. Arra meg hogy olvassam is hasra kellett ismét fordulnom, majd felállnom vizsgálni.
Általában itt ezt megjegyeztem volna magamnak egy hangos megszólalással de azért itt őszintén érdeklődtem jobban, na és még meg is rémültem egy pöppet, csak némán közelítettem.

A felirat eléggé csúnya volt, nem is írva csak vésve volt, nagybetűs és egyenes, többször végighúzva egy-egy vésés. Szálkás is volt, habár volt műhatása mégis, tompult végű voltak azok is, meg a véséseknek nagyobb nyomot kellett volna hagyniuk ha helyben készültek volna. Végig is húztam rajta a tenyerem sérülés nélkül, úgy ahogy olvastam is végig közben;

Ha mindezeket olvassátok, tudjátok csak hogy üzenek keresztül az otthonom falain bármikor amikor tudok, bármi is történik velünk itt leírom hogy tudjátok, mégha nem is veszitek észre ezeket. Hiszen csak remélni tudom, NAGYON ÚGY ÉRZEM CSAK REMÉLNI de mégis egy utóüzenet a vilgnak maradjon. Tudjátok azt is amúgy hogy a következőket csak napokkal később tudom megírni, és az a pincémben lesz, az ami a konyhába és a fürdőbe is nyílik a hűtő mögül ha szerencsétlenül nyitod ki mint mikor Egres megszerzett valami csodaanyagot Vezlaniával és káosz volt az egész konyha. Azt is remélem addigra lesznek fejlemények, IGYEKEZZETEK TI IS SZEREZNI.

- Vagy úgy hát. - itt azért már kiadtam a hangomat mert tudtam nagyobb veszély nem lehet a közelemben mint... Nem is tudom, egy robbanásra kész lejárt kofola. De ez egyértelmű ki, Hun mindig is szőrösebben és durvábban szeretett írni mikor megtehette szabad foglalkozása részeként. Nem is érdekli hogy gondolnia kell csak hogy mit akar az ő saját otthonában, úgyis inkább így választaná hogy üzenjen. - Talán ez egy olyan dolog amit említenem kéne a többieknek... Sőt kell inkább.

Így magammal veszekedve a legnyugodtabb módon pakoltam össze közben ismét. De... Elég biztos hogy rövid útra viszem.
- Na állj meg Slo', nem is tudod hova visz az ajtó. - állítottam le magamat hamar, majd megint ránéztem az ajtóra. Akár az is lehet segíteni tudnak a többiek az összes elhozott dolgaimmal hamar nagy eséllyel, ha ez az ajtó valóban átjáró lehet Hun otthonához.

Kilincs is volt egyébként, azt elfelejtettem említeni. Bár nem is volt egy különleges kilincs, letudtam nyomni is, de volt kulcsos zár mellé, akár el is zárhatott volna ettől. Szokatlan, Hun általában pontosan ilyet tenne velem, kicsit visszariaszt már egy ilyen is.

Ennek ellenére mégis úgy döntöttem hogy benyitok ezen keresztül, hiszen itt a saját történetemben mégis egy lusta személy tudok lenni, elfogadnák segítséget minden helyzetben.

Ahogy kifelé lassan nyitottam az ajtó vele együtt nyikorgott és recsegett, de egy résnyi nyitással nem sok tűnt fel. Annyi volt összvisz hogy valahol a nappali és előszoba között lehetek, mivel a kanapé szélét abból a szögből látni tudtam. Jobban bemerészkedve nagyobb lendülettel nyomtam ki az ajtót ütődésig, majd körül is néztem ismét. Egészen eddig be is szűrődhetett valami zaj is, ugyanis az is feltűnt mennyivel csendesebb lett minden ezekkel a mozdulataimmal. De a végére sikerült a szememnek fordulnia amerre kellett volna a legelején is.

A zaj jöhetett még Czech és Poland felől nagy valószínűséggel, ahogyan a kanapé nem eddig nem látott feléből igyekeztek helyet fúrni, de volt még ott a három német is valamiféle kártyajátéknak tűnő dologgal babrálva Vezlaniával. A két egymásra rá nem talált gerlicének nyomát nem láttam ott tőlem várt módon, de igazából Japan is egy olyan személy volt akit nem terveztem látni rögtön... Nem is találtam meg az otthonban abban a néhány másodpercben.

- Nem vártuk hogy máris megérkezel... Még kevésbé ezt aminek tanúja volt a két szemem. - sokkal később tudta ezt csak kinyögni Czech a meglepettségtől hogy mindannyian megláttak engem, de ez a bíztatás kelhetett ahhoz hogy a többiek is határozottabban visszatérjenek önmagukhoz.
- Slovakia! - állt fel erre a megjegyzésre Poland felém sietve. - Nem történt semmi az úton? Sokkal bizarabb a megjelenésed mint amit bármelyikünk képzelt volna... Vagy erről az ajtóról te tudtál? Még én sem tudtam róla eddig!
- Ezzel egy kicsit lassíts le még, először is... Nagyon örülök hogy végre látlak titeket! - öleltem át köszönésképpen Polt. - Tudom hogy kicsit nehéz is lehet persze nélkülem, de igyekszek annyit lenni mindig amennyit tudok. Ezért is vagyok mostantól teljes jogúlag a tiétek heteken át, amíg csak nyűg nem leszek a hátatokon!
- Igazából nagyon nem hiányoltak téged, de az nem zárja ki hogy örülnek! - adta a monológomhoz hozzá ezt a megjegyzést Switzerland. Tőlük már megindult felém Vezlania is az ölelésbe csatlakozva.
- Meg természetesen tudjuk hogy annyit maradsz itt amennyit tudsz, megírtad öt napon át nekünk hogyan jutottál vissza Berlinbe a hét felét kihagyva. - igazolta csak az állításomat Poland.
- ...Szóval ezt lezárva, megmagyarázod ami csak történt? - tért rá a lényegre Czech türelmesen várva eddig.
- Hát, hogyha az titeket jobban érdekelne ez... - engedtem el nagysokára az ölelésből az ajtótól arréblépve. - Ezt az ajtót csak most találtam az otthonomban.
- Egész eddig ez egy szekrény részének tűnt egy ajtó, és a túloldalon fel sem tűnt neked egészen idáig? - furcsálta Austria a rövid mesémet.
- Nem volt itt az otthonomban ez sosem, egyszerűen megjelent addigra ahogy ideértem. - magyaráztam tovább.
- Ez kicsit komplikáltabb mint gondoltam hogy lesz... Esetleg még várni kell azzal hogy értsük... Vagy várj, rá van írva valami. - figyelte meg az ajtót jobban Czech.
- ...Nem, jól mondod, várni kell vele. - jelentette ki Austria ő is meglátva a feliratot. Majd folytatta tovább kiegyenesített háttal üllve ezúttal, egy elfacsarodott zavart arccal maga elé bámult eközben. - Csak... Tényleg, örüljünk hogy ismét közelebb kerültünk ahhoz hogy összeáll a társaság. Mindjárt meg is ágyazunk neked Slovakia, viszont eddig nem tudtuk hol lenne neked megfelelő.
- Oh, - erre a mondtatára most körül néztem mindenkin a szobában, és rájöttem hogy én is valami hasonlóan érezhetek. - nekem most a saját magam helyén is megfelel.
- Az sok munkát spórolna! - tette csípőre a kezeit Czech a plafonra nézve. - Még aztán Romaniára is kellene aggódnunk ma még, kilépett innen még korahajnalban szinte ha érdeklődnél még ezért.
- Ismersz annyira hogy tudtad hogy kérdeztem volna ilyet. - nevettem fel csak. Többet nem is akartam már tudni. - Ha lehet, én már kifogytam kérdésekből hogy titeket se zavarjalak, megyek lepihenni még egy kicsit.
Nem is válaszoltak erre igazán, Czech biccentett egyet, majd egy legyintésével mindannyian visszatértek oda ahol megérkezésem előtt voltak...

Nem sok idő volt hogy azóta viszont gondolkodtam, hasamon feküdni tudtam tovább bámulva ahogyan előtte is egyszerű módon, párnával támasztva a fejem. Aztán csupán ötletből telefonomat kaptam elő üzenve Japannak. Nem mintha válaszra vártam volna tőle, de később jobban fog esni egy válasz tőle.

Majd az új ajtót hallottam becsukódni halt léptek kiséretében.
- Most mentünk csak biztosra hogy élsz azzal hogy mozogsz. - nyugtatott rögtön Poland rám nézve végig. - Bocsánat ha megzavartunk.
- Nem hogy élek, jól is vagyok. - mosolyogtam vissza nekik, mire ő is ezt tudta csak viszonozni, miközben közeledett felém Vezlaniával mögötte. Eddig nem tűnt Vez óriásibbnak mint mikor mellette csak egy kétharmad fej különbség volt.
- Kérdeznénk mi ketten... Van hely melletted? - meghökkentett ez a kérdés, de hamar egy megértett lett nekem.
- Hát tessék. - nyomtam össze magamat ezúttal már háttal az ággyal, bólintva nekik, mire Vezlania hamar felkúszta magát az ágy végéből mellém, majd Pol is elhelyezkedett másik oldalamon egy kevésbé erőteljesebb módon a térdeit fogva üllve.
- Talán szeretnél beszélni? - néztem fel rá.
- ...Nem, nem kell. - mosolygott vissza még mindig, végül ő is eldeküdve. - Te értessz engem szavak nélkül is, és az elég. Kevesebb energia az ha csak az én bátyám maradsz ilyen helyzetekben is.
- ...Hm... Szép gondolat. - ennyit mondtam neki még a kérésének engedve. - Nem is vártam tőled nagyon mást. Szeretnék én is jó lenni hozzád ahogy a helyzet engedi.

Választ nem is tervezhetett mondani nekem ismét, csak átkarolt oldalról szorosan az arcát a vállamba rejtve. Sokszor volt mindezek előtt is ilyen alkalom hogy ezt tette, de legtöbbször mindig kibeszélni próbálta a gondjait amíg bele nem fáradt. Azt gondolnám hogy ez az ő szeretetnyelve. Hogy mások megbíznak benne és bíztatják viszont. De ha létezik második szeretetnyelv, az övé lenne a testi érintés, és ezt még biztosan tőlem vette át egyszer. Különleges egy alak Poland, de a másokkal való kapcsolata még különlegesebb.

Mikor tehát éreztem hogy nehezebben kezdi a levegőt vennk, rögtön a mellette lévő karommal átöleltem a hónaljánál és masszírozni kezdtem az oldalát bíztatásképp. Ő erre meg csak szipogni kezdett bátrabban és hallkan, nyugalommal felém és maga felé is a kábult félálomig...

1851 szó.

Na, ez itt az utolsó rész, talán egész júliusban is, és én őszintén írom, büszke vagyok rá. Egész jó méretű, érzésekkel teli, és végre egy érdekesebb szemszög-

És ez az utolsó rész is amit ennyi idősen írok, holnap ugyanis egy évvel öregedek ismét.
Ezt is megélted Végzet, hogy te meddig kitudtál jutni még, és fogsz is- remélhetőleg legalábbis-

A Nyeh legyen veled!