Nyugalmatlan Megérzések 2/3

Romania szemszöge

Még maradtam volna így, egy ideig legalább amíg Vezlania és a többiek fel nem élednek. Lehet ennek hamarabb kellett bekövetkeznie viszont, mivel Ardeal be is fejezte már az oldalait eléggé gyorsan. A kómás létezésemet meg is zavarta Húsz becsukásával és én is feltápászukodtam azzal feléfordulva. 

- Ennyi az egész amit írtál? - néztem le az ölébe. Az ő firkálása közben a csuklójáig tintás lett ő maga is.
- Romania, ez kerek három oldalnyi anyag lett. Nem ennyi neked bőven az elég? - válaszolt vissza a kérdésével. 
- ...De, ez is csak az igaz lehet akkor. - hagytam annyiban visszafordulva a lábaimat nézve. Néha van hogy a lábfejem hiányán is egy pillanatra elcsodálkozok. - Hát... Akkor az idő mennyi lehet, most olyan hét-nyolc körül talán, ha nem tévedek. 
- Igen, én is azt gondolnám. - bámult el a semmibe Ardeal. - Utána kéne nézni most már a többieknek, szokatlan lenne Magyartól hogy eddig ki van dőlve mikor átlagos az öt óra ébredés nála. Üzenhetett is akár ezidő alatt, hacsak nem a világ túlfelén van.
- Nem is tudom, őszintén. Én nem tudnék aludni. Azt se tudjuk, akár az is lehet ő nem tudja mikor van a holnap. - az őszintén nyomaszthattam volna, mert teljesen így éreztem ezzel kapcsolatban. Mintha kimondtam volna azt ami meg is történhet velük ezekben a hetekben, mintha ezt így súgták is volna nekem, akár ők ketten vagy ismét az álmaim megtámadói. Ezt viszont csak akkor éreztem mikor már kimondtam. 
- ...Figyelj, mi már mindazt kimondtuk. Én is csak azt mondanám amit el tudsz képzelni. - erősítette meg Ardeal az állását a társalgásról.
- ... Akkor csak induljunk. - ragadtam meg a könyvemet visszarakva a többi elrakott holmim közé, és felálltam ismételten csak az ágy mellé rávárva.
- Eh, elzsibbadtak a lábaim mindettől a nyomástól. - panaszkodott ahogyan tápászkodni próbált az ágy szélére elrugdosva magát nagynehezen.
- Kéne a segítségem? - kínáltam fel neki a karomat.
- Meghálálnám. - szűkszavúan válaszolt kinyújtva a kezért megragadva az enyémet. Húzott egy kicsit is, de felhajtotta magát a lábára hamar, azzal elege is volt abból hogy tovább fogjon. - Esetleg fel is kéne öltöznöm jobban.
- Rajtad van még a teljes nap, tedd mikor akarod. - hagytam annyiban az ajtójához tartva. A látásom a sok fekvéstől kissé zavarodott volt, így mikor a kilincshez nyúltam elsőnek nehezen érzékeltem hogy a túloldalt szintén nyomták.

- Van valaki odaát? - kérdeztem egy kis hadakozás után a kilincs tolásával ami egy kínos tíz másodpercig tartott mire eljutottam idáig.
- Sziasztok! Vez ébren van? - szűrődött át Slovakia hangja az ajtó túloldaláról. - Meg... persze azért jó lenne veled is találkozni ennyi idő után.
- Az ajtó kifelé nyílik. - segítettem kinyitva az ajtót neki. A kinézete szokatlan volt hozzá képest, kifejezetten jól és igényesen nézett ki valami laza helyett, csupán az arcán látszódott egy nehéz éjszaka.
- ...Igen, jó látni titeket. Főleg így ti kettesben. - vigyorgott szélesen üdvözlésképp, majd hamar a fejéhez kapott megroskadva. - Uh, van báármi egyébként úgy kézközelben ami segíthet másnaposságon?
- Legjobb amit mondhatok az az idő. - válaszolt neki helyettem Ardeal. 
- Csak az, hát... Ez egy ideig maradni fog akkor. - nyöszörgött fájdalmában, de aztán összeszedte magát nagynehezen még szenvedve közben. - De mégis azért megköszönném, sőt ha még a többbieknek helyébe is.

- Talán annyira rossz a helyzet azóta? - pislogott tovább Ardeal, kérdésével több választ is elvárhatott a nézéséből ítélve.
- Hát, heh... Ahonnan te számíthatod a helyzetet, attól még amit láthattál, az semmi hozzá képest. - vonta meg a vállát erre. - Hasznos lenne egy csipesz is ha nem bírjátok a savas szagokat.
- ...Ez így kellemetlennek hangzik... - a gondolatába beleborzongtam túl könnyen is, ahhoz hogy segítséget tőlem mégegyszer átgondolja Slovakia egy csendes türelmes meghallgatással. 
- ...Szóval ahhoz az egy pár kéz támogatására igen nagy szükség van. És nem is csak azért mert szívesebben tennék kevesebbbet, ez most nem is futott át a fejemen! - Folytatta csak tovább bizonygatva minket. - Kifejezetten elvárom magamtól hogy tegyek valamit, a húgaimról is szó van itt a legvégén mindennek. Csak ha van lehetőség arra, kérlek legyen nálatok minden amivel lehet tisztítani, mindenből mindent is.
- Pontosabbat várok ennél. - fonta össze a karjait Ardeal az elképzeltet letisztázva Slovakiának.
- ...Nézzük csak... - fordult vissza az ajtóból kikukkantva, majd egy ideig az ottani látványt végigmérve. - szőnyeg súrolására mindenképpen valami jó lenne, ruhák mosása sem ártana nekik... Legfőképp meg  ha hagynátok engem segíteni Polandon egyedül. Azért meg még én annyival lennék hálás nektek. Tartozok már így is elég sokkal, de hoznék még ennyit a számlámra! 
- Annak nincs semmi akadálya. Tudjuk neki mennyire is szüksége van rád leginkább. - legyintette le Ardeal. - És ha más nem is, ők igazán tartoznak te neked. 
- Ez... Talán a legkedvesebb amit nekem valaha mondhattál, de talán még hogy az rólam is szól nsagy szám. - suttogta ezt magának szánva Slovakia, majd ismét benyitott Hun otthonába. - Kezdeném azzal először hogy felszedjük őket a padlóról. Szerintetek tűrné Hun ha a fürdőjét hagynánk ki minden tisztítás alól?

Én csak a tervét hallgattam csendesen, mivel ötletem se volt arról mit fogok én egyáltalán kezdeni - amint meglátom, - azzal amit odaát van. 
- Én nekem inkánbb maradnom kéne,  úgy nézem a helyzetet. - néztem le a földre.
- ÍIgen, én is ezt gondolom helyesnek. - indult meg Ardeal a konyha felé. - Pihenj nbyugodtan, már nem leszek egyedül. Rád férne, ahogyan eddig megfigyeltelek. Jól megvoltál amíg feküdtél mellettem.

Átlátott rajtam, sejthettem is volna, de nem bántam ezt, örültem csak hogy megért. Habár, mégis annak örülnék jobban ha pártolhatnék mellettük. Slovakia úgy nézett rám mint aki szintén érteni tudott mindent, amit a testem mozgásából és a szemeimből leolvasható lehet.

- ...Gyere, tudsz  rá vigyázni egy másik szobából. - ragadta meg a csuklómat Slovakia elhurcol,va engem az ajtót kihajtva, sietve el Hungary nappaliján keresztül az előszobába az új említett ajtón át. Ezalatt a fejemhez se tudtam nyúlni, történt legalább ez annyira gyorsan. 

- Transylvania, van itt Hunnál bármi amit használhatunk? - az én bámulásomat rá ignorálta Slovakia, helyette már haladott volna tovább visszanézve Ardeal otthonába.
- Egy pillanatot kérnék, próbálok emlékezni. - kiabált vissza Ardeal. A szobákból áradott egy savas szag, ahogyan ezt elmoindta Slovakia hogy lenni fog, kicsit bele is szédültem, de kihányni semmit sem tudtam volna, így csak leülltem a legközelebbi helyre amit térben láttam és szenvedtem hang nélkül. Viszont nem is kellett sok más ennél hogy észrevegye Slovakia ezt, megindult Ardeal felé és nekikezdett hamarkodva ahogyan láttam.
A hely valóban nem volt jó állapotban, gyanús foltok volt a földön sok helyen és a legközelebb földön kifeküdt ismerős arc Czech lehetett a méretéből nézve, bár belőle csak az ajtó széléből a lábait láttam.

Ardeal a többi országokat nyúzhatta eközben, nyöszörögve recsegett a padló, már ahogyan hallottam mind abból távolodva. Utáltam érezni de kezdtem megszokni a környezetet, de akár az is lehet, csak látni akartam őt biztosra véve.
- Fontos az hogy meglegyél. Nem akarunk még takarítani utánad is. - állított meg Slovakia még azelőtt hogy kimentem volna a szobából. - Ígérd meg előbb hogy nem fogsz te is rókázni.
- Sok alkalom lehetett volna arra már. - nyugtattam csak.
- Ha fogsz meg akkor az a te sarad, te is fogod felmosni. - figyelmeztetett, de ez nem zavart engem. Tudtam annyit, nem vártam el hogy egy józan mocskát mások tisztítsák.
- Többet segítek mint ártok, ne féltsed a munkádat! - legyintettem csak kilépve a nappaliba, figyelve tovább Ardeal mozdulatait.
Slovakia erre mellém jött, zsebre vágta a kezeit, és velem együtt nézte ő is tovább. Biztosan nem tűnhettem normálisnak, nem csoda ha ő ezt furcsálná.

- Látom te is érzed azt amit én is megéreztem a mai nappal, vagy én tévedek? - tette át a figyelmét rám egy vigyorral.
- ...Megijeszt ez engem. De akkor te is érzed... - sóhajtottam a kérdésére. Akár megkönnyebbült is lehetett ez a sóhaj, de azzal hogy ő érezte talán mégis egy kicsit gondterhelt volt. - Csak... az hogy sok rosszat sikerült eddig is megjósolnom sok álmomból, félek hogy ez is csak egy hasonló eset.
- Teszünk mi is ellene, nem kell vele egyedül bánni. - bíztatott engem több beszédre. - Nem is csak támogatásnak hívtalak titeket, nehogy annak vedd. Nem is csak hogy gyorsabban tudjak beszélni Pollal. 
- Hát még mi? Aggódsz valami más felől is? - érdektődtem tovább. Tudtam hogy Slovakia jószándékú ilyen ügyekben és nem valami baromság lenne ezúttal. És valóban, erre biccenteni tudott egy komolyabb arccal.
- Szeretnék én is az otthonomban szétnézni. Transyl' körül is érzem, de még... Tudhatja Eurasia, szinte biztosan tudja ha ő áll mindezek mögött. Az új ajtó körül van egy hideg érzésem... Szerintem nekem figyelnem kell a saját területemre. - majd a vállamat bíztatóan megpaskolta egy új játékos mosollyal. - Te addig is meg figyelj a tiedre, ez a te feladatod az enyém mellett.

- Sejtettem hogy te is csak maradtál önmagad, bármi is történik velünk. - mosolyogtam vissza neki. Belül a savam kavargott továbbra is, de mégis az hogy ezeket elmondta, jobban éreztem magamat mint ahogyan eddig a mai nap.
- ...Hé, bánnád ha jobban kinyílnék előtted amíg takarítunk? - néztem végig a németeken ahogyan a kanapé  széléről lefolyva feküdtek fejjel a föld felé. 
- Tőlem nem is kell kérni, bármikor meghallgatok bárkit. Lehet nem úgy tűnök, de többször hívtak már jó hallgatósági társaságnak! - indult is meg értük Slovakia a nézésemből ítélve. - ...Igazából talán csak ketten mondták,  de hé, tekintve hogy mennyire megtudnak utálni ez is nagyszám nálam!
- Heh, igen, talán ez nálad tényleg így van. - követtem őt. - Rólam jókat lehet mondanak, de mindez csupán ennek a utóbbi pár éveknek hatása. A legelső bók anyámtól jöhetett még az első évszázadomban. Mostanában meg tőle annyi sem, nem hogy kevesebb. Sokkal nagyobb az ő büszkesége annál, de meg is érdemlem, még ha nem is azért kaptam mindössze ennyit tőle mert nem tiszteltem én sem másokat. 

Slovakia valóban képes volt a hallgatásra, nem is szólt vissza egy ideig ahogyan csendben a monológom után elkezdtem én is vele együtt húzni Austriát és Switzerlandot. Jobban elnézve viszont rajtuk az egyetlen aki tényleg rászorulthatott a segítségünkre Austria lehetett. Germany, úgy tűnt, elvan ő ilyen félig-meddig éber állapotban, míg Switzerland inkább tűrte Slovakia viselkedését vele, mintha szánt szándékból igyekezett még feltűnőbben magát rossz fényben részegesen tűntetni, talán hogy ne neki kelljen saját magával foglalkoznia. Tőle ez lenne a legelvártabb húzás.
- Biztosan elpróbált érni téged mindez alatt amiken együtt keresztül mentünk. - figyelte ahogyan húzom mellé Austriát. Austria az összes német közül hangosabbnak is tűnt az ő fájdalmas szűkölésével, meglehet éber volt ő is ekkor már. Nem csodálkoznék ezen, én magam is felébrednék ha vonszolnának kezemnél és lábamnál. 
- Engeded hogy a te fenekedet elvigyük? - hajolt le Slovakia Switzerland feje felé. 
- El hát, mit vártál tőlem? - mormogta Switzerland egykedvűen vissza neki. 
- Na,  majd el is húzlak akkor még, ruhástúl a fürdőbe! - jelentette ki Slovakia erre a válaszra, ismét megragadva ezúttal csak a lábait fogva.
Austria minderre még nem eredt meg a nyelve, így én megálltam erre és őt kezdtem faggatni. 
- Hogy érzed te magadat? - kérdeztem is meg ezt először. Hunyorítva Austria oldalra nézett, és nem válaszolt még. Csak egy kis idő elteltével, mikor Slovakiáék eltűntek a szeme elől, akkor kezdett el beszélni;

- Sokat segítettél eddig is, Romania. - sóhajtott Austria kerülve továbbra is a tekintetem. 
- Ugyan, látom hogy többször szorulsz rá. - szerényen ellenkeztem.
- Azt hiszed nem érdemled mindazt amit megkapsz ettől a társaságtól, de az igazat megvallva, te bánod teljes szívedből mindazt amit nem is józanul tettél. Ez egy olyan tett, amit olyanok, mint akik bennem laknak, megtisztelve kéne érezniük magukat hogy ilyet megtudnak kapni egy olyantól aki ugyanígy cselekszik  mint te.
- ...Amíg ezt a viselkedést neked szánom, ne is gondolj arra hogy nekik tenném vagy szánnám. - Hoztam ki ezt nehezen a magánbeszédéből, habár többet tudott hatni rám ő mint amit mondhattam volna neki ehelyett, de akkor már rövidre akartam vágni a beszélgetést, és ezzel nyugtatni Austot mielőtt még bármibe tovább belemerültünk volna. Belül őt megemészthetik mindezek a hibák amik már ismerten sokmindennek okozója. Beszéltem vele eleget erről hogy megértő legyek. Nem is akarom hogy hasonlítgatásával van igaza, de az az igaz mégse olyan amivel most élnie kell. Mégse ez az ami először eszünkbe jut amikor rája nézünk.

- ...Ugye érted azt, Romania. - látta Austria is hogy nem terveztem be egy párbeszédet vele a témáról, kicsit mintha dühödött is emiatt, de nagyobb csalódottságot láttam hogy visszaszívjak mindent. - Neked könnyebben megbocsátanak, és mindez mellett ez más miatt is így történik. Hallottad talán már az okát Eurasiától, talán már el is felejtetted te is. 
 Ez a mondata ösztönzött arra hogy átgondoljam mindent amit valaha Eurasia elmesélt nekem magáról, céljairól vagy az én céljaimról. De ahhoz még többet kellett tisztáznia Austriának hoigy rájöjjek melyikre is értette. És vártam is tőle, de hiába várhattam, nem érezhette a válaszára az én érdeklődésemet, magamra is hagytam magamat így ezzel a döntésemmel hogy leakartam magamról rázni.

- ...Nem, ez most nem jó neked. Frusztrált lehetsz már az egész naptól. - gondolta meg magát Austria. - Hosszabbnak tűnik az egész úgy önmagában, mind ami történik éppen, és mégis semmi komoly és konkrét nem történt. Ez lenne az, nemde? 
- Számból húztad ki a szavakat. - értettem egyet vele. - Harapófogóval igazából, mivel nem nagyon lett volna bátorságom hogy pont neked így kimondjam. 

Ezt talán nem is így kellett volna mondanom, nem is úgy értettem, sokkal jobb lett volna ha úgy fejezem ki magamat hogy ha ő nem tudna eleve ennyit. Önmagam önszántamból, nem is említettem volna másoknak. Austria végig is mért a szemével, úgy hiszem látta azt hogy ez így nem lehet teljes mértékben szóról-szóra igaz.
- Slovakia tehát ennél másabb. - majd ezzel a mondatával az a kis gúnyos mosoly amit a mondata tett neki rögtön le is fagyott. 
Sajnáltam őt nem volt egyáltalán szándékomban megbántani.
- ...Bocsánat, mint ahogyan azt már elmondtam, jobb is ha nem beszélek veled. - próbálkozott a feltápászkodással, nagynehezen a legközelebbi falat húzva. - Felejtsd csak el, ha bármikor is nyomasztottalak ezalatt, azt csakis én sajnálhatom a legjobban. A fontos hogyne érezzed itt magad a legnagyobb bűnösnek. 
- ...Engedd csak hogy segítsek neked. - siettem hozzá ahogyan ballagni kezdett a fürdő felé, szinte már a fal helyet saját magát húzva és vonszolva az útjában mindent annyira mozdítva csak hogy annak a vonala látszódjon utána.
- Hagyjad csak ezt rám, nincs sok teendő vele. - jött ki a fürdőből Ardeal, elmosóval a kezében, majd letette az ajtóba és a vállánál beljebb vezette Austriát. Én magam szívesebben tettem volna, de mire ezt kinyögtem Ardeal vissza is tért a felmosót ismét megragadva. 
- Már most hosszú a mai nap. - sóhajtott fel elindulva a nappaliba vissza. - Mintha csak kétszer olyan hosszú és lassú lenne, és még csak alig van hogy elkezdődött. 
- Igen... Igen, ez teljes mértékben így van. - mindig csak, minden egyes válasz mindenkitől aki így érez egy nagyobb bizalmat ébreszt a megérzéseimben, egyben nagyobb aggodalmat ad amit nem hittem hogy lehet fokozni.

- Hm. Ismétlődik is ezek szerint. Van hogy nem érezzük ugyanazt a helyesnek? - mosolygott ahogy a felmosóronggyal Czech oldalát bökdöste. - Mármint, talán ezt már annyiszor átbeszéltük hogy tudjuk rá a választ. Ha bármikor eleged van az én dumámból nem bánt meg ha nem kell az én figyelmeim ezekre.
- Oh, nem-nem, mindig is érdekel, túlságosan is okos vagy ahhoz hogy ne érdekeljen. - legyeztem csak magam előtt a kezeimet. - Mindig vcsakbölcsességeket mondassz, rájövök mindig mennyivel vagyok én alattad.
- Ugyan, csak te neked másban van erősséged. - hegyibeszéde közben kezdett el felmosni Czech körül egy nagy területen. - Többször mesélhettem ezt de jó példa erre, én fejedelemségként nem tudok ösztönösen harcolni és védeni magam, ahogyan még Lelki Erősségem sincsen. Aki segített nekem keresztül ezen hogy az alapokat utdjam Poland volt. Pedig nem is látnád ki belőle, nemde?
- Nos, egyszer már elverte a [^^"]ggemet szóval annyit tudok látni legalább. - sok emlék jutott el a fejembe igazából de egy elég erre válaszként. Maradnék is inkább ezekben most amíg segíthetek másoknak és tudom hogy ennyien vagyunk megrövidülve, de kibékülve.

De nem hiszem hogy ez jó vagy helyes, ezért viszont nem fogok maradni bennük, így hallgattam tovább Ardeal beszédét.
- Legyél csak boldog azzal amid megvan, hiszen mondom, benned ezek a példából megvannak. Na most, esetleg lenne kedved támogatni az én takarításomat azzal hogy elszállítod Czech Republicot Slovakiához?

- Tartanál előbb egy kis szünetet? - kértem őt meg, látva hogy már kezd elege lenni belőle. 
- Tehetném? Nem bunkóság ez azután hogy elvállaltam már? - tiltakozott ellene az illemre fogva. Éreztem hogy ez nem minden ok. 
- Én nem bánom ugyan! - kiáltott vissza Slovakia. - Amíg nekem is lehet, pewrsze!
- ...Nos, nincs más akadály akkor! - vonta meg csak a vállát Ardeal könnyedebb, felszabadult hanggal válaszolva Slovakiának. 
Ő is megláthatta hogy ezzel mennyivel boldogabb lettem, és mosolygott is a mondata után. De nem csak ő mosolygott, Slovakiának is a szája kerekedett és szélesedett ahogyan megfigyeltem őt Czech felé tartva. 
- Azt se bánom ha az én otthonomat fedezitek fel, sőt, örüljünk hogy van még több helyünk mozogni! - ajánlotta fel Slovakia miközben megragadta Czechet a vállainál. - Te is gyere, mocskosabban eddig nem is láttalak téged soha. 
Czech válasza erre hasonló morgás és nyöszörgés volt mint mindenki másé is, ahogyan ezt képzeltem nála. Talán még mogorvább is, csak mivel Slovakia volt aki hozzászólt mindenki más közül. 

- ...Nem is tudom mennyire szeretnék egy olyan helyre menni ahol te éveket töltöttél el egyedül. - tette ezt hozzá Ardeal a későbbi válaszához. - De csak a te átlagos szobáidat nézném ha van, és ha lehetséges az tőled is Rares.
- Engem nem zavar, az számít csak hogy egy kicsit visszazökkenjünk akkorra mikor nyár volt. - bámultam el rajta és a mosolyán. - Megmondtad minden alkalommal, ahogyan említem csakis az arcodról, sokat aggódok annak ellenére hogy egy erős hölgyet ismerek benned.

- Hűha, kezd ez érdekes lenni. -hallatszódott át Slovakia hangja visszhanggal, ahogy Czech is hallható volt valami érthetetlen hanggal amit kiadott magából.
- ...Egyébként, gondolom megérkezik ide Japan a mai nap, legalábbis vélem, hogyha itt van Slovakia egyszer tovább mint szokott. - jutott eszembe ez is megindulva az előszobából nyíló ajtóhoz.
- Számít az bármit? Nem kavar ő sok vizet. - foglalta el a helyét Ardeal rögtön Slovakia ágyán az otthonába érve. - Hm... Ez aztán kellemetlenül puha. Érthető ez az érzés egyáltalán neked? Mindegy is, ez csak egy észrevétel.

Slovakia hálója nem is nagy, mint ahogyan azt mondta hogy több helyet adna mindannyiunknak. Az ágy nagyobb helyet foglalt mint bármi más, az oldalában a konyha és a kis rövid folyosó oda összesen kisebb volt annák, és azontúl nincs is nagyon más, sok szekrényen és polcon kívül. Mintha csakis túlélésre lenne mintsem élni, de áttervezve lett hirtelen egy személyre. Ami legalább egy jó nyugalomhoz kellett az megvolt benne.

- Nem értem valóban, az miért lenne baj? - néztem szét ismét, legutóbb nehezebben fókuszáltam mintsem észre is vegyek minden kis részletet.
- Csak gyere. - húzott be engem mellé a karomnál, finomabban viselkedve minthogy vártam volna. Ez is egy olyan amit még nem figyeltem meg akkor, de igaza volt, belesüppedtem jobban mint más ágyaknál, nagy változás Ardeal keménymatracú nagytakarós franciájánál. Ez is volt vagy négy személyre kényelmesen elég, de minden benne üres volt mégis, csak mi ketten a sarokban, és az bőven elég volt úgyis ahogy elterpeszkedtem Ardeal térde körül. El is ment minden inger amit érezhettem eddig tudat alatt, felszabadultabb voltam, és Ardeal combja is mellettem egy nyugtató meleget árasztott magából.
- Van bármi más amit szeretnél velem megosztani? - motyogta kissé vörös arccal ahogyan kellemetlennek érezte az új csendet amit nem várt. - ...Vagy esetleg csak elmondani, akármit ami nyomja a lelked ?
- ...Nincs. - gondoltam át mégegyszer, de könnyen és hamar megállapítottam hogy ez felesleges. -Bármi van azt igyekszem először veled megosztani.  És ne vélld azt hogy ezzel csak mentegetni akarok valami titkot, szó sincsen erről! Mert ez teljesen így az igaz.
- ...Igen, ezt érezhettem volna nálad. Te már csak ilyen maradsz, de tanulsz. Gyanakszol még, de bízol abban amit ismersz. Ez már tiszteletre több mint méltó, tekintve hogy honnan kezdted. - csak dícsért engem, őt is segíthette ez hogy kimondta, mert ezek után már fel is élénkült a tekintése; - És ezt is figyeld, én is kezdek javulni, ilyen ki sem jött volna belőlem mindezek előtt...! Lehet jó hatásra vagyunk egymásra, ahogyan a másikkal érzünk együtt, nem lehet ez a legjobb válasz a fejlődésünkre Romania?

Bólintottam csak egy olyan egyetértő aprót amit még láthatott, aztán már nem mondtam neki többet. Ha valóban egy kicsit kiakarunk mozdulni a gondjainkból nem most kell beszélni, csak sajnálnánk magunkat minden egyes szóval. Élvezni akartam ismét a csendet, nem rég volt hogy ugyanezt tettem de máris hiányzott, sőt, jobban is kelllett mindazután amit mindenki más mondott. Azt sem akartam már hogy érdekeljen mit mondott el nekem Slovakia csak egy tizen-valahány perccel ezelőtt az új ajtóról. Abban kell hinnem neki hogy az az ő dolga, míg ez az enyém, és hogy ő is tudja mit csinál.
Ardeal fontos nekünk. És nem csakis azért mert mindannyiunk kedveljük többet-kevesebbet, szükségünk is van az ő tudására.
Eddig is sikerült védenem, ő is tud magára vigyázni... Miért is ne tudnám folytatni, hiszen van tapasztalatom...

3470 szó.

Leghosszabb a háromból. Döntsétek el ti mit gondoltok róla, mert én igazán nem tudom-

Talán azt mondanám hogy az eleje és a vége felé jobb, de szívesebben rövidíteném le-

De nem fogom-

Legépeltem már kétszer ugyanazt, ezek után nem törlök semmit-

A Nyeh legyen veled!