Transylvania szemszöge

- ...Hát itt vagy. - válasz helyett ezt köpte elém Czech. - Kérnék magyarázatot. Hol voltál mindezalatt az idő alatt?
- Gyanakszol rám valamiért? - kérdeztem inkább mást. - Czech Republic ez nem teljesen illik rád. Erősen indulatosan vonulsz egy gyanú útján. Csak kérnék olyat hogy nekem tegyetek magyarázatot mielőbb én teszek.
- Czech, valóban nem hiába akadályozunk. - szólalt meg nagysokára Japan folyamatosan húzva még Czechet csakúgy mint a többi ország.

- Ardeal, valóban jobb ha előbb mi tisztázzuk a gondoltakat. - próbált meg felállni Romania, mire Czech csak közbezavart.
- Na nem így az! - kiáltott fel. - Ha tudja, bevallja kis nyoszogatással úgyis. Csak alátámaszthatja ezzel a én saját gyanúm igazát.
- Hogyan kéne nekem bármit alátámasztanom...? - értetlenkedtem. - Elmentem egy pár órára beszélni egy országgal ahogyan megbeszéltem már és hazaérkeztem, most meg itt vagyunk. Nem gondolsz abba bele hogy ismét megakarnak szabadulni tőlem?
- Csak halgass rá Czech, tényeket köp vissza rád. - igyekezett Romania hidegvért mutatni még.

- ...Hát jó, mit is tudnál tenni itt, elmenekülni? Bezárhatunk ide simán végülis. - végig nézve Czech arcán és viselkedésén, nagyobb a gyanúm abban hogy ő megrészegült minthogy én okoztam volna bármit.
- Az nehéz lesz kulcs nélkül. - vallottam be a zsebemben tenyeremmel megzörgetve benne a kulcskarikákat.
- Csak vigyük őt el vissza a szobánkba igazából, nincs nektek is elegetek ebből? - vetette fel Switzerland a legőszintébb kérést amit eddig hallottam a mai napon.
- Nem. Nem szükséges, magam megyek. - tette fel a kezeit Czech, és ezzel lassacskán mindenki elengedte egyesével.
- Beszélnék neked Czech arról hogy mit hallottam még... Nem hiszem hogy értenéd viszont. - bizonygattam magam neki ahogyan lassan elvonszolta magát a hálóba.
- Igazad lehet... Nem is kérek ilyet, mást kértem eddig is. Csak... Kérlek zárd be az ajtót utánam kulccsal egy időre. - fordult még hátra, majd a háló ajtajának becsukása után összesett a földön.
- Aggódni kell érte? - kaptam fel a fejemet.
- Dehogy, ő az aki totál részeg. - legyintett csak Switzerland az ajtó ablakán benézve. - A földön meg rengeteg párna van, csak nem verte be magát!

- Bízok bennetek. - sóhajtottam visszafordulva a nappali közepére ahol már csak Romania állt valamennyire stabilan.
- ...Tőled fogok majd kérni magyarázatot. - néztem Romania szemeibe, majd kicsit visszafogtam magam a komolysággal rögtön.
- Talán így is a jó, őszintén, mások kitudja miket mondanának el még rólad is. - vakarta a nyakát erre idegesen.
- ...Kicsit bevertek neked? - szólt ki belőlem a belső gondolat. Tartottam volna még magam egy kicsit szilárdan tovább.
- Be. - válaszolt nekem nemes egyszerűséggel. - Mit ne mondjak, pénz meg igazsághirdetés vezette a háborúkat.
- Talán előbb költözzünk vissza. - gondoltam meg magam a kanapéhoz sietve a többi dolgaimért.
- Hogy-hogy? - fordult hátra utánam a fejével csodálkozva.
- Valamiért nem kedvelnek, és a nővéremet nem láttam itt most, úgy érzem itt a szabad út rá.
- Vezlania mit szól hozzá ha eltűnünk mi ketten is az oldaláról? És ha ismét... Ha nem látjuk-. Nem haladhatunk ezzel a gondal előrrébb ha visszamenekülünk. - sorolta Romania aggódóan az ellenérveit.
- ... Nem vedd úgy a szívedre, ne aggódj, most csak szükségem van az otthonomra. - tártam szét a karjaimat sóhajtva. - Ismét visszatartunk ha Hun megjelenik, akár hamarabb is!
- ...Hát legyen. - egyezett bele nagysokára.
- Vezlania hol van egyébként? - jöttem rá én is idővel hogy említette. - És Magyar?
- Hát Vezlania, őt elvittem a fürdőbe Austria mellé másfél órája hogy ne lássa mi fog történni hamarosan. Illetve... Nos igen, ahogyan még kérted, magyarázok. - fogadta el tőlem az ő saját holmijait. Kicsit rémisztő ez a féle titkolódzás, de meglehet ez csak azért van mert túlkomplikált a történet egy mondathoz.

- Ehhez mind előre kell valami... - tettem meg első utamat az otthonomban a konyha felé. Mindezalatt rájöttem hogy három órája hogy felébredtem még mindig abban a göncben voltam amiben aludni szoktam leginkább. Végülis hagytam, ha egyszer terveimben van hogy valószínűleg leiszom a ruhámat magammal együtt, spórolok. - Kérsz te is?
- Kérek mit? - meredt rám ahogyan benézett a hálóból az ágyamon üllve.
- Mit hát, bort, pálinkát? Van almabor is, személyes kedvenc keserű időkre. - húztam ki mindent a polcos szekrényemből egydecis pohárral együtt. Abba az egybe amim volt öntöttem a háromnegyedéig az almaboromból, a maradékot pedig magamnak kimérve csak üvegből vedeltem be.
- ...Ardeal, elég legyen annyi részeg leszel. - nézett rajtam szét gyorsan odasietve hogy már folyamatosan ittam egy percen át.
- Ugyan, öntöttem neked ki, ezt ne sajnáld tőlem...! - legyintettem csak a konyhaasztalra hátulról támaszkodva. - Csak mesélj, tudni akarom hogyan segíthetek magamon.
- ...Az egész talán azzal kezdődött hogy felébredtem hangzavarra a nappaliból, de mire teljesen fel is tudtam állni, már ismét csend lett. - kezdte mondani Romania leüllve az asztal mellé engedelmesen. - Csak azt tudtam látni ahogy a bejárati ajtó megadta magát, Lithuania és Hungary pedig sehol sem volt az otthonban látva.
- Lithuania? - kérdeztem vissza még egy korttyal. - Nem lesz jó páros...
- Ez volt fél ötkor. - folytatta tovább. - Láttam hogy te is elmentél, hiszen megírtad, mondtad is hogy ez lesz. Tudtam hogy ez... Nem lesz a legjobb dolog összehozva hogy őket valószínűleg erőszakkal vitték el, így csak Vezlaniát vittem el a fürdőbe Austria mellé.
- Ott volt Austria? - több kérdésem lett mint ami valóban szükséges volna nekem.
- ...Őszintén nem is tudom, sötét van ott, én meg csak Vezt odavittem félkómásan hogy aradjon ott, de ezalatt már mindenki éledezett. - emlékezett vissza Romania tovább. - Úgy érzem kiszárad a torkom ennyi szöveg után is hogy te itt előttem vedelsz.
- Hát tessék már, nem hiába töltöttem ki...! - adtam át mellé az az asztalomra. - Tehát mindezért engem okolnak mivel én visszatértem és senki más sem közülünk.
- Nincs mást Ardeal. Abból amit találtunk, senkit sem tudunk okolni. Hiába érzi legbelül sokunk hogy ez nem így van. - vette el poharat egy korty erejére.
- Talán segít a monoklidon. - vetettem fel az arcát látva ettől. - Csaknem hepajt keltettél ki?
- Áh. Csak védtem az igazam.
- Előrelépés tőled ez. Hogy a tömegben pont ne azt az oldalt válaszd.
- Csupán értelek én túl jól. Mindannyiunknál is lehetsz inteligensebb, vagy legalábbis jól használod az eszed. Ha mást nem, megoldanál ilyen ügyet napokban. És nem mondom, Czech is eléggé eszes! Te benned csak van még több, empátia...? Szerintem tudod én hol akarok kilyukadni.

- ...Bolond, csaknem ennyiért ellene mentél vissza támadva? - ment mindez végig az agyamon lenevetve ezt, bár utána átgondolva elkeseredtem eléggé.
- ...Fene, ha ez ellen lenne bármi bajod én nem tennék hasonlót! - próbálta javítani magát.
- Nem, csak, még ráindít a pia az érzéseimre és a gondolataimra. - nyugtattam a lehető legegyszerűbb őszinte módon. - Készülj hamar fel az én meggondolatlan magamra.
- Sosem emlékszem ilyesmire tőled. - nézett félre elmélyültem
- Általában mivel te is csatlakozol ha én benne vagyok mélyen. -  mosolyogtam csak sejtelmesen az üvegembe. - Megmérgeztelek megint, én boszorkány!

- Úgy kezdessz viselkedni máris mint egy vérbeli kaguár. - nevetett.
- Na és, benne vagyok a spektrumban...~ - vontam vállat. - Benne lennél egyébként?
- Nehezen veled, legalább egy évezreddel vagyok idősebb nálad. -
- Igaz is, erről emlékeztess még! - röhögtem felszabadultan. Kicsit elakartam nyomni ezzel talán a nyomást rajtam. - Na figyelj haver, komolyabbra fordulva, úgy érzem egy ideig maradok, nagyon kellemetlenül és megalázva érzem magamat emiatt az egész miatt, úgy hogy tegyél annyit hogy felejtesd el velem minél erősebben és keményebben ezeket az érzéseket.
- ...Mit tehetnék ehhez? - nézett rajtam végig tanácstalanul.
- Rares, velem neked nem is hinnéd el mennyi tervem van...! De ebben a pillanatban csupán egy-két apróság lenne az én mazochista lelkemnek. - léptem elé kicsit bicegve, de még ígyis minél határozottan. - [^^"]rj meg engem még ma. [^^"]ggbe.
- ...Inkább nem, szerintem nem gondolsz annak a következményeibe. - jelentette ki nekem egy kis lefagyás után.
- Szerintem teljesen éber vagyok vele, megmondtam hogy ami kell nekem az fájdalom. - néztem a szemeibe. - Vegyél meg komolysággal engem Romania.
- Nem bántottalak eleget már? - ő is itt érzeleg már nekem.
- Ne rinyálj már, örülj hogy te nem vagy a helyemben...! - visszagondolva meglehet eléggé önző vagyok. Nem mintha most ez nagyon érdekelne engem...!

...Mit gondolhatnak ebben a pillanatban rólam? Hogy itt elvonultam szégyenemben...? Hogy nagyobb bennem a gyanú így? Hogy én magam csakis azzal vagyok képes lenni ilyen helyzetben akiben most is csak bízni és ő bennem lenni tud? Kész, Transylvania nem jobb a nővérénél. Nem bírja a kisebb botlást dráma nélkül kezelni... Még sosem éltem meg az ellenség és gonosz szerepét erősen, csak áldozatként tudok viselkedni, mégha sosem szerettem így tenni... Nem tudom mi történhetett Hunnal, de ha más nem is, ő késztetés vagy ígéret nélkül is kiállna mellettem, én csak úgy érzem ismerve őt. Sokakat gondoltam hogy így tennének... Ha más ment volna talán nem is én lennék a bűnbak. Talán meg ez lehetett mögötte a terv. De meglehet az is hogy én vagyok az aki ezt túlságosan átgondolja...

- Te mit gondolsz? - suttogtam összehúzva magamat.
- Ardeal, este tizenegy van... - válaszolt vissza Romania erre háttal velem.
- Te sem alszol akkor. - folytattam még. - Mi a lényege hogy akkor most okot adj arra hogy én ne legyek?
- Csak... Nem vagyok túl fényesen, szükségem van a pihenésre. És neked is. - tette hozzá.
- Szerintem önző vagyok? - mondtam a következő kérdésem. - Tudom hogy-A nemrég önző voltam, és megérteném ha ezért már nem is lenne kedved velem-
- Hé-hé, hé, csak érzékeny vagy most, leittad magad és mindez hirtelen jött. - fordult felém feltápászkodva hirtelenben az ágyról az arcomat végignézve. - Megértelek, szó sincsen semmi másról. De ezért kell pihenned minél többet.
- Én is értelek. És nehéz lenne minden gondolatomat kimondani, szóval csak annyit mondok ki most hogy,... Segíts nekem hogy tudjak segíteni. Mert nehezen mondom ki azt is hogy rossz tudni hogy Magyar csak úgy eltűnt és bármi történhetett vele.
- Hé... Elfogadnál egy ölelést tőlem? - ajánlotta fel ezt nekem kotárt karokkal.
- ...El, ne is kérdezz ilyen marhaságot. - nevettem csak fájdalmasan rá viszonozva a gesztus mire ő átkarolt.
- Erre van szükséged még tőlem? - kérdezte utalva még a mondottaimra.

- Emlékeztettél hát... - bújtam bele a vállába. - Tudom ez nagyon nem én vagyok most, de... Meglehet elsírom magamat. Csak, ne bántson téged hogy nedves lesz a hátad.
- Engedd csak ki, ha neked ez kell. Sejteni tudom hogy ez neked hirtelen jött, és... Eléggé illuminált állapotban vagy, én tényleg értelek. - bíztatott.
- ...Fáj az ülés. - jegyeztem meg ölelés közben.
- Én megmondtam előre neked! - eresztett el. - De most akkor talán ez is súgja hogy ideje neked pihenned.
- Holnap akkor megkérnélek még valamire. - dőltem el hátra az ágyban.
- Akármit. Talán nem a mait, azt nem akarom megismételni... - követett mellettem elfeküdve előlem elnézve. Majd aztán vissza rám nézett, mosolygott és még hozzátette. - Látod én is sírok...
- Kegyetlen voltam veled. - vallottam be.
- Csak megtörtént amitől tartottam. Meg kellett történnie valaminek amíg mi mind egymás között vagyunk. - magyarázta. - Sajnállak téged. Én vagyok az aki ezt az egészet kezdhette hogy te is és mindenki ezeken és ezen is átmegy. Csak erősen remélni tudom hogy mindig kijutunk belőle. És eddig, nekem ez mindig sikeres is volt... Te többet segítessz viszont mint ahogyan láttam őket ezt gondolni még a mai nap előtt. Lehet én vagyok az egyetlen aki meglátja ezt benned, de annyi bizonyos Ardeal hogy neked nem kell lesüllyedned mivel a saját erődből is csak jobbat tudsz tenni saját magadnak abból ami van.
- ...Ez... Szép gondolat. - nem nagyon tudtam volna mást tenni ehhez, mégha borzalmasan is éreztem magamat ezért. - Én a legjobb formámat akarom hozni ha munkám van a helyzettel... És egyébként akár te hoztad ezt ránk, akár nem, legkevesebb akaratod se volt ezt tenni. Hiszen... Te vagy az áldozat... A te korod áldozata. Nem tudsz tenni azért sem hogy beteges vagy...
- Csak aludj mostmár igazán kérlek, holnapra nem szeretném hogy kimerült legyél, nem érdemled. - csitított le.
- Hát... Szép álmokat. - húztam a fejemet a párnámba.
- Jó éjszakát. - fújta el a gyertyámat Romania el, mielőtt még éppen elálmosodtam.
- A szép álmokat szó szerint is értem, tudod. - tette hozzá.
- Tudom jól... - csukta be a szemeit, szinte azonnal aludva is. Az amit még előtte tett az szokása szerint kirakva a jobb kezét nekem hogy fogjam és biztonságban érezzen engem...

1897 szó.

„Sokat szeretnék beszélni erről a részről, viszont nem fogok még mivel írok még ma este egy részt hogy befejezzem az napi rész-sorozatot.”

Mondtam ezt én félhónappal ezelőtt, de az állításom áll-

Nem is nagyon akarok, hiszen látható is az amit én mondanék, és őszintén, azért nehezen mondanám el...

Talán csak annyival magyaráznám hogy... Jól sikerült szerintem hozzám a testek leírásának mozgásait személyiségük szerint, így talán kellemes érzést hoz az olvasása... El kellene ezt tanulnom többi részre is ha több tíz részt írok egy történetnél-

A Nyeh legyen veled!