Romania szemszöge

Drága Húsz!

Pár nap telt csak el azóta hogy írtam. De nem mintha most is sok időm lenne rá, este alszok csak annyit amennyire szükségem van, reggel máris dolgaim akadnak. Nem könnyű a többiekkel együtt élni, és szerintem mostanra hogy három hónap eltelt már a limitünket feszengeti. Nem lepődtem meg Slovakia bejelentésén tehát hogy függetlenül attól hogy nem szükséges neki, ő csak azért is visszatér az oktatásba, sok néppel és alulmaradt országgal. Csodállom hogy mi nem lettünk alulmaradtak, két évből egy alatt nem is jelentünk meg tovább mint talán összesen egy hónapig. Van egy olyan erős érzetem hogy Eurasia közbeszólt ebbe, hogy közülünk csak Hunnak kellett bizonyítania a rátermettségét Europenak.

Azontúl hogy most az nagy változás minkenkinek hogy az otthonban hárommal többen vannak, az ad nekem munkát hogy tűrök és segítek Vezlaniának. Ő még szokja a helyet ehhez, és nem tetszett hogy az első nap körbevették segítő kezek, így most csakis rajtam és Transylvanián áll minden. Slovakia pedig... Nos, ő nem olyan produktív. Nem is tud ezúttal, az oktatásra készül, addig három napja van hogy eljusson ezalkalommal Berlinbe. Mivel lehet ismét Eurasia befolyására, de Prussia annak ellenére hogy az oktatáson kívül volt, megkapta azt az érdemet hogy őt tartsák ezalkalommal feljebb a szavazatok szerint.

Hálás lehetek hogy Ardeal mellettem van és segít Vezlaniát felügyelni. Jobban ért hozzá, a személyiségéhez tartozik hogy gondoskodni tud. Anyai, mondhatni így is. Sokkal másabbként ismerem magamat és őt is hogy jobban megismertem mint hittem hogy ismerem.

A megpihenésre váró
BP

- Romania... - szólalt meg Austria a földön takaróban párnák közt feküdve.
- Hm, mi lenne az? - érdeklődtem.
- ...Te miért törődsz velem? - kérdezte sok csendes másodperc után.
- Nos, leginkább mert lázad van három napja,- - soroltam volna erre a válaszomat neki de ő közbeszólt hogy; - De mint mindig.
- Hogy érted hogy mindig? - tartottam ezt szokatlannak. - A társam vagy sok másik országgal együtt, tudsz sokat segíteni, és ezt szeretném viszonozni hogy nem kekeckedek veled.
- Heh... Emlékszem azt hiszem arra az éjszakára még mindig tavaly nyárból. - mosolygott suttogva ezt nekem
- Uh, ne is említsd. - tereltem csak a szót.
- Azt tudod-e, hogy én miért törődök veled? - kérdezett ismét. Fogós ez a kérdése. Valami trükk talán?
- ...Nincs ötletem. - vallottam be kis gondolkodás után.
- Kár. Jól jött volna nekem. - tette egymásra a kezeit Austria a plafonra átnézve. - Nevetséges, nemde? Saját magammal vitatkozok és veszítek.
- Ennél ez azért nem így van pontosan, ne egyen ezért téged a penész. Örülünk csak hogy megpróbálod, mert egy reményünk is vagy a sok közül mi mind lehetnénk. - igyekeztem lelket önteni belé ezekkel a szavakkal. - Mégha ők ezt nem is tudhatják, tudod. Félek kitagadnának akkor, de te tudod hogy megszerettelek.
- No homo. - egészítette ki Austria. - ...Valóban úgy beszélsz mint Transylvania már. Ezeket mondta nekem szintúgy mint te csak most. Még a tavalyi nyáron... Egy időre eltávolodtál tőle, és én vettem át a helyed számára. Megtudtam hogy nem magára való. Szüksége van mindig valakire hogy megmaradjon, bízva benne. Én csak érdeklődtem a tanulmányairól... Meglehet nem kellett volna, azóta ő, az én múltam jobban vicsorog rá. Ezért is történhetett ami megtörtént... Hideg van.
- Hm, nincs annyira. Csupán lázas vagy és az ráz. - hümmögtem. - Nem is lehetne nagyon itt fázni, Hungary fürdőjének az elejében vertünk neked ide fekvőhelyet ezért is. Gondoskodsz magadról vagy kell segítség egy langyos mosdáshoz?
- Hát... Ha levetkőztetnél... - üllt fel a párnahalmazból.
- Isten ments- pontosabban, nem is tudom hogy...működik. javítottak ki magamat. - Inkább ezt old meg magadnak.

- Rares, kéne most még két kéz! - hallatszódott át Transylvania hangja a szomszédos nappaliból.
- ...Szólj később ha jutsz valamire még. - siettem át még Austnak visszaszólva.

Nem volt meglepetés nekem hogy a gond itt még a tény ülepedése volt, Vezlania nehezen engedte el Slovakiát hogy hallotta és megértette a híreket. Nem is engedte, nekünk kellett a lehető legóvatosabban lerángatni, és a nyugváshoz az kellett hogy Slovakia kimondja neki hogy a következő utáni hét végétől minden hétvégén jön vissza. Az viszont nem volt annyira ügyes ötlet tőle mondania még kiegészítésnél hogy összemelegedhet addig Japan társaságával jobban. Értette ugyan mindenki a célzását, csupán az egyetlen akinek ezt szánta nem gondolt erről jobbat minthogy az egyik egyetlen bárátfigurája hátrahagyja egy idegen kezeire. Kell ezért most egy kis minőségi időt még töltenünk vele, nehezen ha ezért nem kell órákat beleölteni.
Talán végülis megéri. Talán ezután kevesebb gondom lesz vele és végre önállósodhat a korához illően.

- Este Vez, most pakolnom kell. - nyugtatta Slovakia hozzá nem illően Vezlaniát. - ...Na, gyakorolnom is kell hogy nyugodt legyek, de igazából higyj nekem, én is ennyire izgatott vagyok!
- Este? Ilyet beszéltünk mi meg? - Transylvania ezt a kérdését inkább csak figyelmeztetőként tette.
- Hát persze, még szép! Akkor indulnak be a bulik, nem? - találta egyértelműnek ezt a kérdését Slovakia. - Legjobban te tudhatnád, kiszabadultál és ezzel meg is hívtál mindenkit az egész földterületen amin állhatnánk!
- Igen az úgy volt, de azt csak mind azért tettem mert nem tapasztaltam hasonlót akkor talán már százhetvenkét éve, és örültem idegesnek és boldognak látni a nővéremet! - kifogásolt Transylvania. - Este, nem, kizárt, elfogadhatatlan. Vezlania lehet új életet él, és lehet sokat nőtt mióta ismerjük, de ugyanúgy éri még a serdülőt, és legalább napi nyolc órára van szüksége pihenni rendszerben. Főképpen még hogy gyógyul, naponta hallani őt mennyiszer, kétszer mond három szavat?

- Kicsit túlreagálod ezt Transyl', bármikor letud feküdni, és semmit sem kell tennie egész nap. Nem úgy mint nekem akinek lehet utolsó szabad választása ez. - válaszolt erre Slovakia mint aki már számított erre, befejezve még kanyarítva egy mosolyt az arcára gúnyosan.
- Jogos érvek. Mindkét oldalról hogy őszintén mondjam ki. - gondolkodott Poland. - Lassan viszont úgyis lámpaoltás van, így felesleges elsietni, hagyunk titeket magatokra. Mi is... Tudjuk egymást szórakoztatni magunkban.
- Hehe, szórakoztatni... Vez, mi lenne ha kihallgattatnánk a többieket.
- Na azt merd csak tenni ha meglátom azt én is! - biccentett fel Czech erősen Slovakia szemeibe meredve közben.
- Nem kell aggódnod, tervben volt nekem hogy nem látod meg. - nézett el Slovakia tőle rögtön át Vezlaniára ismét.
- Dönthetne Vezlania is, ennyit tudom hogy tud, ügyes azért. - vetettem fel ahogyan Vezlania nézett rám tanácstalanul Czech furcsa kiokításnak tűnő arca után.
- ...Talán jobb ha mi elvonulunk innen akkor. Csak hogy ne legyen nyomás alatt. - jött az újabb ötlettel Lithuania.

- Szinte már tökre mindegy mostanra, hogy az én véleményemet is halljátok. - mellékesen mondta ezt még valami búcsúként Hungary ahogyan bevezényelte a maga módján nagyon szelíden az országokat a hálójába, majd Polandot még behessegetve hogy őt ne nyomorítsa be ugyanúgy. - Legyetek gyorsak.

- ...Látod Vez, inkább nevetségesnek mondanám őket mint veszélyesnek. Csak úgy ahogyan mi is. - szólalt meg Slovakia.
- Azért ennek is van határa. De ami igaz az igaz. Mind hordozunk foltokat. - helyeseltem Slovakia meglátását. - Kell csak látni hogy mi miben vagyunk hasonlóak.
- Hm. Láttad te is Vezlania, nem? A félszemű félelmetes förmedvény. - mutatott máris példát.
- ...Hungary, persze. - motyogta rekedtesen Vezlania válaszként, majd végigkrákogva egy pár másodpercet. Megtehette, egyikünk sem tudott beszélni ezalatt annyira sem amennyire ő képes. - Nhővérekh-...

- ...Valóban maradt meg valamennyi kölyök! Na várj csak itt, hozok neked a torkodra jót. - állt fel Transylvania a kanapéról a konyhába sietve a bőröndjéhez.
- ...Ha ismered, miért félsz? - kérdezte Slovakia ezt, felborítva az örömömet. Vezlania is rögtön még ennél is riadtabb arcot vágott, összehúzva mindenét elnézve, és éreztem hogy kellek ismét.
- ...Gyere Vezlania közelebb ha az jobb neked. - hívtam a kezemmel feléintve törökülésbe átmozdulva, mire odakúszott hozzám az ölembe a karjaimat rácsukva, mintha csakis ajtók lennének az ő saját otthonában.
- Látom ez lesz neki a szokása. - csukta vissza a bőröndjét Transylvania egy kanált és üveget hátrahagyva belőle két kezében felénk tartva. Vezlania előtt letérdelt és a feje felé kezdett nyúlni, mire Vezlania rutinosan ki is nyitotta a száját hogy Transylvania nyúlkáljon benne nyugodtan.
- Csak ezt kéne lenyelned hogy jobb legyen, a fogaid már állnak a helyükön! - támasztotta ki azért is Transylvania a tenyerével Vezlania fogsorát ahogyan a torkán lenyomta az ő keverékét. Erős érzetem van hogy az méz és pálinka keveréke, volt már a nyár alatt hogy nekem adott olyat mikor megfáztam mert lenyomtak a többi női társaim a víz alá.

Kicsit gondterhelt volt az arca, de nem tarthatta vészesnek, egy mondatban elintézte ennek az okát.
- Tévedtem, az egyik harapófogad erősen mozog, nem nagy károd. - simogatta még meg Vezlania fejét az állkapcsai becsukása után. - Tehát ennyi legalább megmaradt, semmi más abból hogy hol töltötted még el az életed?

Vezlania csak rázta a fejét erre a kérdésre kicsit gondolkodóan nézve utána át rám, a földre, majd Slovakiára.
- Esetleg megnézhetnénk milyen emlékeid lehetnek a többiekről! - ötletelt Slovakia felpattanva, és elrohanva a bejárati ajtóból ki a Semmibe. Furcsálni ezt se volt idő viszont mivel vissza is tért máris Czech klasszikus pulóverének megöregedett használt változatával, meg az ő régi egyszerű csíkos hosszúujjasával. Mind a kettőt elérakta Vezlaniához és elém, és várt valamire nagy mosollyal. Csendben figyeltem is, hátha megtudom a szándékát ezzel.

Vezlania hallgatott, majd megfogta Slovakia levedlett ruháját mosolyogva ránézve a gazdájára, majd át Czech pulóverét nézve változott az arckifejezése. Át a fején keresett felvarrt skalpdarabot amin Czech vöröses haja volt még adományként - tudhatóan amit Transylvania teljesen biztosan engedéllyel szerzett tőle. Ezt Vezlania kezdte a kezeiben fonatként csavarni, rápillantva közben a pulóverre néhányszor.

- Heuréka! - pattant ismét fel örömében, majd a régi ruhájából előhúzva egy régies sapkát a fejére húzva, csak hogy aztán megforgassa a kezében a fejére visszatéve, majd onnan vissza szennyesként dobva. - Hát ebben felismeri Czech személyét! Ahogyan engem is képes volt, és a többieket is képes lesz!
Majd kisietett a szekrényekhez az előszobától nem messze, belőle összehordva mindenki holmiját Vezlania elérakva. Ahogyan láttam ott az én ajándékomat még Americától, sejteni tudtam még hogy mik lehetnek közte, ahogyan Transylvania is.
- Nehogy ő neki bármit megmutass tőlem erededve! - figyelmeztette őt Transylvania látva az arcomat.
- Mintha ő olyanról tudna emlékezni! - nevetett fel Slovakia. - Gyerünk Vez, válaszd ami tetszik, ez a mi napunk!

Sok minden előkerült onnan, sokaknál tudott Vez valamit előhozni. Hungary születésnapi kenyereiből kőkemény szeleteket, csuka koponyáját a nyárból, Poland kilakkozott tollai, meg az ásója, és egyéb tárgyak voltak amiket én nehezen neveztem volna meg a helyében. A kamerától el a nyakláncomig minden felmerült persze szintúgy, és ezzel úgy az emlékek is jöttek fel. Mesélve mindet részletesen Vezlaniának, csak mégis egészen jól szórakoztunk a végére mindennek. Neki meg hatott mint a langyos tej hogy bealudjon az én ölemben a fejével. Pár pislantás se telt bele hogy Slovakia sem legyen éber a négyünk közül, és minden csendben zajlott ismét vele csendülve.

- Ez... Kellemes volt végre. - rakta a tenyeremet Vezlania homlokára.
- Az volt. - igazolta Transylvania. - Nem is tudom, mondhatnám hogy mindez zűrös, de- igazából ez bele volt számolva... Nem tudok mit várni egy serdülőtől
- Te jól is kezeled. Mintha rászülettél, csak... Azta. Felnézek rád Ardeal. Azért nem lógok még valahol a sok nyomás alatt. - bizonygattam a tudását. - Tartod bennem a lelket.
- Heh... Valahogyan mindig tettem...! - nevetett fel szórakozottan a földre feküdve. - Kicsit bele is fáradtam...

- Ahogyan hallom csend lett- - nyitott be ránk Poland suttogva résből, majd rögtön összerezzent ahogyan a szemeimbe nézett.
- Nu, bemehettek, nem kell aggódni. Mélyen álmodnak. - legyintettem csak. - Csupán... Én nem leszek képes felállni.
- ...Mind, hogy is mondjam, édesen néztek ki. - bújt elő a szobából.
- Hát a többiek? - néztem beljebb a hálóba.
- Ők, nos, sziintén, csak én és Hun... - mutatott a háta mögé Poland.
- Oh persze-persze, értem én! - legyeztem magam előtt idegesen. - Mindjárt csatlakozok én is, az alváshoz legalábbis... Íjj ez rosszul jött ki, tehát hogy nyugodtan. Erős védelmet, vagy mit szokás ilyenkor mondani.
- Igazából mi pont hogy próbálni...-
- Óhh, vagy lehet kreálni is, ugyanúgy gyorsan leszek a földön kidőlve,... Inkább csak nem fokozzuk ezt tovább. - határoztam. Poland csupán a földet tudta nézni ahogyan befejeztem.
- ...Valami rosszat mondtam? Értem én, - egyfolytában javítani próbáltam a mondanivalómon. - ez egy könnyen megtörténhetett helyzet lehet, bár igazodtam ahhoz ahogyan én ismerlek.
- Jól ismersz. - nézett fel rám nagysokára. - Csak én ismertelek téged rosszul... Tudom, igazán sosem voltam veled ennyire nyitott, de... Örülök hogy mégiscsak a barátod lehetek. Mégha néha nehéz is nekem. Valóban hasznos tag vagy közöttünk.
- ... Nos, köszönöm, bár nem értem mögötte az inspirációt hogy ilyet kimondj. - vakartam a tarkómat erre a vallomásra.
- Csak hogy így kettesben vagyunk. - vonta meg a vállát rám mosolyogva. - Egyszer ezt még bevallom a többiek előtt is, ha lesz elég bizalmam és merészségem hozzá...

1985 szó.

Íjj, hát ez a rész is szörnyűségesen sokáig tartott, és az első részt még nem is posztoltam-

Ez az én szerencsém az idővel, gondolom-

A Nyeh legyen veled!