Romania szemszöge

Drága Húsz!

Lassacskán már túl vagyok a felén mindannak amin együtt átéltünk. Meglepő ez, nem erre számítottam még az évezred legelején, de úgy látszik, az életem ezalkalommal jobban változik még az utóbbi századok után is.
Nagyobb hír mondjuk így nincs is ezzekkel a felemelő mondatokkal, csupán Slovakia tér vissza most az őszi szünetére a következő két hétre. Mellesleg ahogyan megláttam, csakis akkor tudunk egymással törődni amíg ő van, így talán ez is így a legjobb. Még talán rajtam kívül Czech az aki összepróbálja a szólítani távollétében a többieket, habár mi mégse tudunk egy olyan személyt pótolni mint Slovakia.
Vezlaniának is azóta sikerült felkapnia magát, testileg szinte teljesen rendben is van már, varrások nyomai maradtak rajta csupán. Ennek hála Ardeal is sokkal kiegyensúlyozottabb, kevesebb dolga akadt így. Boldogabbnak is látom őt, és már nem csak akkor mikor van ideje pihenni, vagy elbeszélget Vezlaniával.

Én magam is ezért, a nyugodt pillanatokat megkapva visszalátogattam a saját otthonunkba. Az elején nem is tetszett ez senkinek, sokadjára kellett elmondanom hogy nem is lesz ez a túra hosszabb mint három óra, még a szomszédban is maradok. Hiába, mindannyian azért csak nem akarunk felbontakozni amióta Ardeal is már utazott... Mást nem felhozva ugyan, de én választottam hogy csak egy este menjek el mikor nem tudhatnak aggódni értem.

"Hármas pont"... Itt elgondolkodok ismét ahogyan írok. Ugyan nem változott semmi odaát, a szaga másnak érződik mikor már nem vagyok hozzászokva. Az a helyem ami nekem van kiszabva, nem enyém, idegen szaga van helyette már.
A

hosszú folyosón én magamat csakis egy múzeumként láttam, a hely és az én közös történetéről.

Mégis nem ott töltöttem életem nagy részét. Nem, az a hely már sokkal régebben megszűnt létezni...

Ezt ugyan viszont nem is tudod Húsz, nem is fogod tudni tapasztalni. A mi otthonunk ajándék, az én otthonom még egyszer volt része anyáménak. Lehet az is egyszer még mondjuk ajándék volt még, anyámnak felajánlott otthon, azóta viszont már megszűnt, mert elhordták azzal együtt hogy elvették. Még a közelében él Moldova, nyomait ennyire meghagyták. De azért sejtem hogy neki is ugyanannyira hiányzik a hely mint ahogyan nekem is. Ő már csakis olyan személy marad aki ragaszkodik az ilyesmikhez... Néha ez meglátszik rajtam is. Biztosan azért is van ez így a mai napig, mivel akkor naponta tudott látni engem. Akkor minden reggel együtt ébredtünk, délelőtt mentünk a saját dolgainkra, majd este vissza közösen vacsora-ebédelni és aludni térni ismét. Ez volt szokásos nálunk évszázadokon át, amíg meg nem történt mindaz ami most idevezetett. Talán még ezekben az időkben őt kéne látogatnom. Habár neki is tanulnia kellene hogy ezzel jár a szülői lét...

Elveszett barátod...
BP

Utolsó tollhúzások közben a fény megremegett, majd kialudt forrása. Szűrődő fény már a Semmiből jött, Ardeal hálóingének fehérjét erősítve a mögötte lévő sötétségben.
- ...Mit gondolsz, most tud aludni...? - Ardeal mindeközben mellettem bámulta a plafont. 
- ...Akárhogy is lenne, az hogy ő ébren van-e vagy sem ne legyen a te dolgod. - szögeztem le ezt becsukva Húszt. - Rám bízhatod Vezlaniát nyugodtan, még pihenhetsz is!
- Igazán nem kell ilyesmit tenned, bírom én a kis megerőltetést is. - férkőzött az ágyába a neki hagyott helyen. Elmerengett még tovább.
- Tudom, sőt, tényként kezelem már. És magadért is teszel annyit amennyit te érzed hogy megérdemlesz, vagy te ennyire közeli a tökéletes gondozáshoz. Mégis azért én is tennék valamit ha már egy tető alatt élhetek veletek. - csak fokoztam tovább győzködve őt. Hiszen eddig mégha kedvelhet is engem, Vezlania sosem próbálkozott velem beszélni sokat. Sokat igyekeztem pedig mindenkihez közeledni csak egy keveset ha már együtt vagyunk összeragadva ismét. Meglehet mégis Ardeal az akihez a legjobban sikerülhetett mind közül...
Ezért is gondolkozik el ismét a szavaimon. Néha az oldalán a Semmit mutató ablak függönyére néz, majd magába a Semmibe.
- Nem szeretném csak hogy menj érte. - mormogta végül.
- Nem...? - szűkszavúan ennyit tudtam mondani meglepődve a válaszára.
-Szeretném hogy maradj. - erre rögtön aztán viszont felpattant a kezeire támaszkodva, majd a fejét fogva az ágyon. - Várj, rosszul fogalmaztam. Hiszen neked nem is ez van mögötte, nemde?
- Nehezen veszem ki a szavaidat Ardeal... - vallottam be neki halkan ahogyan motyogott tovább.
- Bocsáss meg, csak- kicsit ittas vagyok. - emelte fel a fejét ismét a kezéből. - Úgy értem hogy nem az a fő okod amit mondasz. Nem nekem kedveznél itt.
- ... Dehogynem, csupán mást is emelett. Szívesen kedveznék neked, hidd csak el. - kezdtem én is már furcsábban és érthetetlenül beszélni akaratom ellenére.
- Igen-igen, megmondtam már ezt... Mit szólsz ahhoz ha együtt megyünk érte ha kell? - üzletelt inkább mint hogy tovább menjen el, amiért már csak ezért hálás lehetek ismét.
- ...Működik nekem. - mosolyogtam rá, és mint ha csak ez kellett volna, hallottam Vezlaniát fent mocorogni.
- Úgy látszik ez tetszik neki is. - figyelte a lépcsőt Ardeal, hátha Vezlania lesétál még, majd rám nézett ahogyan tápászkodtam fel.
- Indulhatsz előbb, nem kell megvárni. - nehezebb volt kikelni ágyból mint gondoltam, mondjuk hat óra folyamatos fekvés végülis ezt eredményezhette volna várhatóan, talán csak az én fejem az ami most csak minden más mellett nem pihent.

- Ugyan, csak megvárlak már. - mosolygott csak figyelve engem. - Vagy talán azt akarod hogy halgassak rád az én otthonomban.
- Oké, most már csak kekeckedsz. - kacagtam fel. - Nem is tudom mit vártam tőled egy ilyen ajánlatra.
- Erdély... Ébren vagy? - szűrődött fentről a hang.
- Jövünk már, jövünk... - hangoztatta csak válaszként Ardeal fényt keresve ismét. Én magam viszont már csak felfelé tartottam, nem gondoltam szükségesnek több fényt ott Vezlania hálójához. Igaz ott csak egy körte van, az is úgy kalap nélkül lóg, ugyanis nem gyakran alszik ott, vagy önmagában aludni éjjel Vezlania nem szokott.

A lépcsőket is csak még együtt raktuk le nagynehezen azzal a kis hálóval Ardeal fejedelem létével a nyáron, saját helyét így nem tudja kifejezetten kedve szerint változtatni. Ezért is nyikorgott minden lépés visszariasztóan, amire Vezlania is fordult egyet a lépcső legtetejéről kuksolva.

- Látom a sötét árnyad Romania. - pislogott felém mélyeket és hosszúakat meredve üresen.
- Tán zavarok? - kérdeztem erre csak neki vissza.
- Nem, kicsit sem...! - boldogságot éreztem legvégül a hangjában ennek a mondatnak a végére.

- Elférünk mi itt ketten még? - nézett ki a hátam mögül Ardeal.
- Egy pár pillanatot adjatok csak! - sietett vissza Vezlania a matracát újravetve a szobában amibe talán nem is fért volna el egy ugyanakkora matrac mellé. Ardeal jogosan kérdezhetett ilyesmit.
- Sok jó ember kishelyen is elfér, ahogyan ezt mondják ugye... - jegyeztem még meg, mire Vezlania csak bólogatni tudott még verve egyet a párnáira.
- Az lehet hogy az este itt is maradtok? - vackolta be magát még a takarója alá.
- Hát, az én helyem hol lenne akkor? - másztam fel nagysokára.
- Itt mellettem! - tolakodott ki még a matrac szélére. -Egyik felemre te, másikra Transylvania. Elfértek, én biztos vagyok benne!
- Elférünk hát, különben nem lennénk mindhárman itt! - emelkedett fel a lépcsőkről Ardeal. - Legyen az elsőbbség tiéd Rares.
- Nem vagyok én kishölgy- - már szóltam volna vissza neki, előbb húzott viszont Vezlania igazi erővel földbe küldött a térdemről, majd még betakart ezzel és átölelt a vállamnál.
- Megerősödtél azért az utóbbi időkhöz képest. - masszíroztam a vállamat a húzás erejét érezve.
- Hát látod, a szeretet erős. - nézett mindkettőnkön végig Ardeal vidámkedvűen.
- Na jó, ez már sok nyáladzás, semmi komolyat nem akartam kérni, csak valakit magam mellé. - zárta le Vezlania az egész beszélgetést. Így Ardeal csak mosolygott rám, és csatlakozott Vezlania oldalához. Szorosan voltunk ennyi igaz volt, De nem Vezlania foglalta a legnagyobb helyet. Minden mozdulatával ugyanis egyre inkább a mi közös öleinkben pihent csendesen amíg nem mondott valamit minden második percben.

- Még Egres is akár idejöhetne. - erre meg mind a ketten Ardeallel bólintunk mosolyogva tovább, majd jött a következő; - Lehetne még ilyen alkalom, akár napközben is... Hiszen ráértek!

- Aztán meg csatlakozhatna Slovakia is... Vagy mindenki más... Mikor majd mind ismét együtt leszünk... Az ugye hamar lesz Ardeal...? Sokat kutakkdsz és igyekszel ezért... Hamarosan lesz az ha rajtad múlik, ugye, Ardeal...? - itt éreztem hogy ezek volt az ő utolsó mondatai aznap. Ardeal felé néztem ekkor és csak simogatni kezdtem Vezlania fejét. Lassacskán már csak szuszogás volt amit tőle hallani lehetett, amigez Ardeal is csak jobban, mégközelebb húzódott hozzánk.
- Maradjunk még. Kellünk neki. - az árnyainkat láttuk csak egymásnak akkor már a gyenge fény miatt, mégis azért éreztem hogy valóban észrevenné Vezlania ha eltűnnénk. De nem is kell mennünk, ebben igaza van. Megvoltunk eddig is jobban mint szoktunk egy ilyen este.
Egymás feje egymás mellett hevert, mind a ketten elég bágyadtak voltunk már hogy szavak nélkül együtt élvezzük csak a pillanatokat.

Még egy pár pislogás... A körte is feladta a harcot. Csendben, együtt, maradva ott még a reggelig...

1385 szó.

Nem akarok semmit se kockáztatni most a fiókommal, így csak annyit mondok;

Ez egy oké rész volt.
Lassú, szóismétlős, de ránkfér, mivel... Hát-
Jön még nagyobb cselekmény hehe-

A Nyeh legyen veled!