- Hogy mondod? - egy pillanat volt míg nem hittem neki és egy másik melyben szemeibe néztem és elhittem nem hazudik.
- Jól hallottad. - keresztbe fonta karjait mellkasa előtt - Az a szánalmas emberi lény csak magának kereste a bajt. - szavai nyomán egy kissé megremegtem, majd neki is dőltem az ajtónak. Nem az hogy nem érdemelte meg a büntetést az a mocsadék, mert megérdemelte, egyszerűen csak sokkolt a tudat, hogy ez a bolond farkas képes volt ezt csak úgy megtenni értem.
- Wooyoung tudja?
- Még nem. De jobb is. Sőt, jobb ha sosem tudja meg. - mondandója közben odajött hozzám és karjaim érintette meg mire én hirtelen ellöktem őt magamtól. Vicces ugye? Azóta hogy volt az.. amiből az én kicsikém lett, nem hagytam hogy hozzám érjenek ilyen bensőséges viszonyban mások.
- Ne érj hozzám. - hiába mondtam ő mégis megtette.
Újra megfogta karjaim, aztán így fogott magához, majd egy furcsa morgást követően megcsókolt. Ez ütött be nekem azt hiszem, bár nem értem miért. Egy pillanat alatt ájultam el. Újabb pillanatok, talán percek, kellettek cdak hogy észhez térjek, ám ekkor már az ágyon feküdtem. Halk, de mégis hallható beszélgetés ütötte meg fülem. Észre se vették rögtön, hogy ébren vagyok.
- De nem is bántottam.
- Na persze. Akkor miért ájult el? A levegőtől?
- Jól van na. - morgás - De csak megcsókoltam.
- Oh te isten barma...
- Most már elég. - megszólalásom elég volt arra, hogy elhallgassanak.
- Akkor mi megyünk is. - testvérem és annak társa és az a narancs hajú hagytak ott minket. Hárman voltak, de valamiért mégis olyan volt mintha többen lettek volna.
- Én csak... - valahogy most Seungwoo is furcsa volt - eszemben sem volt bántani téged, csak.. nem bírtam magammal.
- Semmi nem történt. - felültem, sőt, készültem felkelni is - Csak felejtsük el és ha lehet ne kürtöld világgá.
- Nem teszem. - előttem termett és ha nem is kellett, de segített nekem - Lejössz?
- Igen. - mondtam csak, aztán ő ment is ajtót nyitni, én meg utána.
Nem kötelezett már hozzám, de mégsem ment túl messzire tőlem. Igaz nem mondtam ki, de hálás voltam neki amiért aggódott, amiért így figyelt ram. Bár akkor is furcsa volt. Lementünk így a nappaliba ahol szinte egyből a kicsik gyűrűjében találtam magam. Mondhatom, hogy el is feledtem mindent egy pillanat alatt. A kicsik igazán édesek voltak. Beszélni alig tudtak, de mind ott gügyögött nekem, és mind egyszerre akart az ölembe ülni. Úgy oldottam meg a dolgot, hogy a padlón, a nagy szőnyegen foglaltam helyet így mind ott lehettek velem. Boldog voltam. De akkor lettem csak az igazán mikor az én drága egyetlen kisfiam is oda ült és hozzám bújt. Büszke voltam mindegyikükre, de legjobban fiamra. Hisz ő a mindenem.
Idilli egy pillanat volt. Szerencsésnek éreztem magam, hogy a részese lehettem. Ám azt is eszembe jutatta, éppen mikor öcsémet néztem akit társa ölelt magához, hogy ilyenben nekem sosem volt s nem is lesz részem.
- Kérsz inni? - hogy honnan tudta Seungwoo hogy éppen mire lenne szükségem, nem tudom, mindenesetre hálás voltam neki érte.
- Igen. - amint kimondtam ő már ment is.
- Majd Seungsik beszélne veled később. - csak egy kicsit jött oda Subin, az én édes kincsem társa, hogy szóljon. Éppen csak bólintottam, ami után Seungwoo már vissza is tért egy pohár vízzel.
- Köszönöm. - vettem el ezzel tőle a poharat. Ittam is és igazán jólesett, ahogy az is hogy Seungwoo tudta éppen mi esne jól.
Miután ittam Seungwoo el is vitte a poharat. Ekkor volt esély arra a beszélgetésre amit Seungsik akart. Ezért aztán felkelve a kicsik s fiam mellől kimentem Seungsik után a ház elé.
- Gondolom nem is sejted miről akarok beszélni veled.
- Csak sejtem. De bizonyára tévedek.
- Az nem yan biztos. - kicsit olyan... túl komollyá vált, még fel is sóhajtott - Úgy gondoltam meg fog oldódni a helyzet magától, de sajnos nem így lett. Annyi idő eltelt és még mindig ugyanott tartunk.
- Baj van? Megijesztesz most már.
- Baj az éppen nincs. Ez attól függ, hogy honnan nézzük.
- Mert?
- Nem fogok hazudni Taekwoon. - újabb sóhajt eresztett meg - Azt ugye már tudod mi az a bevésődés. - bólintottam, hogy igen - Nos, a bátyám is beleesett ebbe. Ami nem lenne gond ha az aki bevésődött neki az nem te lennél. Ne érts félre, semmi bajom veled, de mindketten tudjuk, hogy te nem tudnád viszonozni a bátyám érzéseit.
- Honnan veszed, hogy nem tudnám megtenni? - úgy érzem nem fogom elárulni magam mert talán már mindent tud, vagy sejt.
- Mondjuk úgy, hogy nem akarom hogy megsérüljetek.
- Érthető. - sóhajtottam ezúttal én - Azt hiszem ha már őszinték vagyunk, akkor el kell mondanom neked, hogy a bátyád egyáltalán nem közömbös nekem.
- Valóban? - bólintottam hogy igen - Fe akkor nincs is semmi baj.
- De van.
- Miért?
- Félek.
- De... - szavába vágtam.
- Nem attól, hogy az ami, mert azzal nincs bajom. Inkább attól, hogy úgy érzem vonzódom hozzá. Wooyoung születése óta nem engedtem senkinek a közeledést. Nehezen viselem el az ilyesmit.
- Érthető. Tudom, hogy idő kell mindenhez, de hidd el nem bánnád meg ha adnál egy esélyt annak a lököttnek. - mosolya most megnyugtatott. Mintha nem is ő lenne a fiatalabb úgy beszélt. - Tekintsünk el a bevésődéstől, a múltadtól, mindentől. Ha mindez nem lenne mit gondolsz, látnál esélyt arra hogy te meg Seungwoo...
- Igen. - s nem hazudtam.
- Rendben. Nekem elég ennyi. - újra sóhajtott és el is mosolyodott - Elég szép idő van. Mi lenne ha tennétek egy sétát?