- Nos hát, ideje bemennünk mielőtt...
- Hát ti? - pont az jött ki, az állította meg Seungsik szavait akiről szó volt.
- Semmi különös. Vagyis de, Taekwoon tenne egy sétát, de mivel nekem ugye van elég dolgom felajánlottam neki, hogy majd te vele mész. Mert hiába tudja megvédeni magát itt estefelé akkor is veszélyes egyedül sétálgatni. - szép mentés Seungsik.
- Nem muszáj ha nincs kedved kísérgetni. Úgyse mennék messze szóval...
- Menjünk. - vágott közbe nagy hirtelen.
Seungsik közben be is ment. Így aztán nem volt, meg amúgy se, semmi akadálya hogy sétálni induljak, oldalamon Seungwoo-val. Csendben haladtunk jó ideig. Aztán egy váratlan pillanatban beleléptem valami lyukba. Azt hittem először, és szerintem nem csak én, hogy valami csapda. De nem az volt, szerencsére. Ám így is megsérültem. Pofára is estem volna ha Seungwoo nincs ott. Ő kapott el, ő vett karjaiba, és ő volt így az is aki elindult visszafelé velem. Csak hát akadt egy kis gondunk félúton. Ami igazából nem is volt olyan kicsi, tekintve hogy vadászokba botlottunk. Szerencsénk volt mert hiába vettek észre minket utol már nem tudtak érni, hiába is indultak el utánunk. Na de Seungwoo nem a ház felé vitt engem. Ugyan nem mondta, de tudtam miért. Hisz mégiscsak jobb volt nem odavinni a vadászokat. Jobb a békesség úgymond mint egy felesleges vérfürdő.
- Itt biztonságban leszünk reggelig. - mondta mikor egy nagyobbacska barlangba vitt engem, ahol aztán le is tett egy levélkupacra. Nem nagyon láttam, de éreztem magam alatt a leveleket és éreztem az illatukat. - Hogy van a lábad? - meg is fogta, tapogatta, de már egyáltalán nem éreztem fájdalmat.
- Nem fáj már. - ösztönösen toltam volna el kezét, ám mégsem ezt tettem mikor kezem övére került. Egyszerűen csak kezemet kezére tettem mire ő egészen fura módon reagált. Szemei amik normál esetben szürkék, egészen sötét szürkék, most szinte felvillantak és ki is világosodtak, s ha ez nem lett volna elég még meg is csókolt nagy hirtelen engem. El akartam lökni és meg is tettem, de aztán én voltam az is aki visszahúzta őt s csókolta viszont. Nem voltam biztos benne, hogy helyesen cselekszem e. Én.. egyszerűen csak nem gondolkoztam. Az egyszerű kis csókból így aztán egy egészen heves csókcsata alakult ki, melynek következtében olyasmit illetve olyasmiket tettünk amit nem biztos, hogy meg kellett volna tennünk. Nem szépítem a dolgot, mert nincs értelme. Egyszerűen csak lefeküdtem Seungwoo-val, hagytam neki magam és piszkosul élveztem. Utána persze észhez tértem, ám már késő volt, megtettük.
Az estét így a barlangban töltöttük. Valahogy egy percig sem fáztam. Sem este, sem másnap mikor megébredtem. Ami elsőre feltűnt az alfelem fájdalmának hiánya volt és Seungwoo egyik keze fenekemen. Nem jöttem zavarba a dologtól, viszont attól igen mikor ébrenlétét úgy jelezte, hogy fenekembe markolt.
- Jó reggelt... - mondtuk szinte egyszerre.
- Hogy érzed magad? - simította már csak fenekem.
- Jól. - válaszoltam szűkszavúan s élvezve még kicsit közelségét.
- Biztos?
- Biztos.
Nem tudom miért aggodalmaskodik. Igaz hevesek voltunk, arra nincs is jó szó mennyire, de attól nincs bajom. Még úgy sem hogy hosszú évek után újra ilyet tettem.
- Biztos megérzik a többiek, de.. szeretném ha a tegnap estéről, amit tettünk, nem beszélnél senkinek. - reméltem ért majd engem.
- Ahogy mondtad meg fogják érezni.. De rendben, nem mondok semmit. Lakat a számon. - adott egy puszit még arcomra, aztán felült velem, mert hogy fogott, aztán nekiállt felöltözni. Nos, szégyen vagy sem, de nem tudtam egyedül felöltözni. Alfelem ugyanis túlságosan zsibbadt. Ezért aztán Seungwoo segített nekem. S miután felöltöztünk el is hagytuk a barlangot. A hirtelen fényáradat miatt kicsit hunyorogtam először, aztán meg majdnem hanyatt dobtam magam, Seungwoo szerencsére megtartott engem. És csakis azért mert ott volt pár zilált, idegennek tűnő farkas. Morogtak is meg minden, én meg nem tudtam eldönteni, hogy féljek vagy rájuk kiabáljak, hogy húzzanak el. Ám nem kellett tennem semmit mert egy szempillantás alatt halkultak el, változott meg egyikük morgása, aztán alakot váltottak.
- Azt hittük bajotok esett. - Subin volt az aki úgy tűnt képtelen fékezni az érzelmeit - Halálra aggódtuk magunkat miattatok. Tudtátok, jofy vadászok jártak tegnap erre?
- Subin, nyugi. - Seungsik észnél volt és nekem nagyon olyannak tűnt aki máris sejt valamit.
- Láttuk őket és talán ők is minket ezért nem mentünk haza. - magyarázta Seungwoo.
- Ésszerűbb volt mint a ház felé vezetni őket. - keltem segítségére.
- Érthető. - Sejun is furcsa volt nekem. Hamar rá is jöttem miért. - Most már csak az nem tiszta miért hiszitek azt, hogy nem fog rájönni senki mi történt még tegnap. - szívem egy pillanat alatt kezdett hevesebben verni.
- Nem tudom miről beszélsz.
- Én sem igazán. - talán csendben kellett volna maradnom és hagyni, hogy Seungwoo beszéljen.
- Átlátszóak vagytok. Az első pillanatban lebuktatok. De nekem aztán édesmindegy mit csináltok.
- Állj le Sejun. - Seungsik próbált hatni rá, és talán sikerült is, de a fiú nem fogta még be.
- De csak hogy tudd Taekwoon a tegnap estének lesz következménye. Kb olyan öt hónap múlva.