Az éjszaka olyan alattomosan borult a vidékre, ahogy a hóhérlepel kúszik áldozatára, hogy mindenestül bekebelezze. A sötétség elcsendesítette a fák madarait, de életre keltette az avarban neszező megannyi éjjeli állatot. Apró bogarak zizegtek a levelek alatt, egy-egy bagolyhuhogás szűrődött át az ágak között. Tücskök húzták feszült nótájukat, mintha csak sejtenék, ez az este valami borzalmasat tartogat.

A fák között épített apró falu szinte teljesen kihalt. A hullámpalákból és deszkákból összetákolt bungallók ablakai most sötéten ásítoztak, lakóik mind menekülni kényszerültek. A közéjük kifeszített köteleken egy ruhadarab sem lengedezett, és a tűzrakóhelyeken sem pislákolt többé fény. A szél apránként fújta szét belőlük a frissen kihűlt hamut, egyenesen a távolban beszélgető három alak felé.

- Remélem, helytálló a füles, amit kaptunk - szólalt meg hármójuk közül a legmagasabb, és gondterhelten keresztülszántotta ujjait aranybarna haján.

- Majd a kutyus kiszagolja őket - mondta a piszkosszőke hajú, fiatal fiú, enyhe francia akcentussal. Egy utolsót szívott cigarettájából, majd ahogy felfelé pöckölte a csikket, a vöröslő parázs egy nyilat formázva harmadik társuk felé bökött.

Sirius Black - vagy ahogy egy éve emlegették: Noir, egy laza kézmozdulattal eloszlatta az egyenesen rámutató, izzó nyilat. Eddig zsebredugott kézzel, hanyagul egy fának dőlve figyelte társait. Azt a pimaszságot, hogy valaki kutyusnak szólítsa őt, csak az előtte álló fiúnak nézte el, talán azért, mert fiatalkori önmagára emlékeztette.

Alex és Marcus szemöldöküket felvonva vártát Sirius reakcióját, aki egy pillanattal később medveméretű, fekete kutyaként próbált szemével áttörni az sötétségen, de semmit sem látott. Nagyokat szimatolt a levegőbe, az ismerős bűzös lehelet már kilométerekről facsarni kezdte érzékeny orrát.
A jövevények azt a jeges bénultságot hozták magukkal, ami ellen oly sok éven keresztül küzdött. A szél felborzolta hátán a szőrt, s ő előrébb lépdelt. Próbálta megbecsülni, az ellenség milyen messze lehet tőlük. Miután valamivel távolabb is körbeszaglászott, társai elé lépve visszaváltozott emberré.

Sirius, nevéhez és álnevéhez hűen, ezúttal is talpig feketébe öltözött. Hosszú haját tarkójánál lófarokba fogta, mégis egy-egy tincs kiszabadulva a többi közül, hanyagul hullott arcába. Válla és háta szélesebb volt, mint valaha, tükrözve az elmúlt egy év munkáját, amit állóképessége javítása érdekében végzett magán. Igaz, még így sem érte el azt a fizikumot, amit a mellette álló Marcus tudhatott magának.

- Nagyjából egy órányira vannak - jelentette ki.

Marcus bólintott. - Menjünk vissza a többiekhez.

Pálcáikra apró lángot varázsolva a trió északnak indult, lábuk alatt hangosan reccsentek meg a száraz faágak.

- Csak mi vagyunk - jelzett Sirius az embereiknek, akik kivont pálcával álltak őrt a várakozásra kijelölt területen.

A három varázsló csatlakozott rögtönzött, és már majdnem egy éve működő alakulatukhoz. A csapat küldetései csak az utóbbi pár hónapban voltak sikeresek, akkorra váltak egy viszonylag stabil egységgé. Függetlenek voltak a Minisztériumtól, amihez Sirius elvből sem csatlakozott volna soha, és a Főnix Rendjéhez is csak részben kapcsolódtak; néha a Rend kérésére a segítségükre voltak, máskor pedig Remus, Rémszem, vagy épp Kingsley erősítették csapatukat. Dumbledore halálával a Rendnek sem jósoltak túl sok időt, mégis elhatározták, a végsőkig kitartanak és harcolnak.

Marcus és Sirius vezette a csapatot, ők ketten a vártnál sokkal jobban együtt tudtak működni, és kiválóan kiegészítették egymást. Marcus volt az örökké higgadt, hidegvérű és megfontolt, akit kevésbé irányítanak az érzelmei, vagy ragadja el a hév, mint Siriust. Sirius azonban kellően merész és spontán, gyorsan átlátja a helyzeteket, így gyorsan is tud reagálni rájuk.

A megjelent varázslók és boszorkányok egy sebtiben készült tűzrakóhely körül üldögéltek, amiben alacsonyan lobogott a tűz. A lángok fénye hosszúra nyújtotta árnyékaikat, azok fenyegető, fekete szellemként terpeszkedtek hátuk mögött. Akadt köztük több minisztériumi tisztviselő, gyógyító a Mungóból, de tag volt több külföldi önkéntes auror, vagy aurortanonc is. Akárcsak Alex.

Alex Poulin nagyjából fél évvel korábban került a csapatba, amikor végzett franciaországi tanulmányaival. Ambíciózus és merész jellemének köszönhetően azonnal rábólintott a külföldi lehetőségre, amit Marcus kínált neki, és beszervezett még pár harcolni vágyó ifjú varázslót maguk közé.

- Nagyjából egy óránk van még - zengte hirtelen Marcus hangja. - Az alakzatot a megbeszéltek szerint tartjuk. Seprűsök! Triger, McLaughlin, Derreng, ti északra húzódtok. Higgs, Proudfoot és Savage, ti délre. Ha elég közel kerültek hozzánk, megadom a jelet a bekerítésükre. Nem ússzák meg a dögök, ebben a ládában fognak éhen halni - tolt előre egy kviddicsdoboz méretű, rúnákkal és mágikus ősi jelekkel kirakott ládát.

- Értettük - felelték a seprűsök, és szedelőzködni kezdtek.

- Alex, te fogod behúzni őket ide. - Alex bólintott, és kinyitotta a ládát. Az oldalába vésett rúnák halványkéken izzottak fel a mozdultra.

- Remélem, mindenki rohadt boldog - tette hozzá Sirius az egybegyűltekhez intézve szavait.

Halk nevetés kelt szárnyra a varázslók között. Tudták, most a pálcájukon túl az öröm lesz a legnagyobb fegyverük. Ebben az ütközetben egy bűbájt kellett igazán tudniuk de azt tökéletesen.

- Megvannak a tartalék pálcák?

- Igen. - Sirius egy kopott zanzárdbőr hátizsákban kezdett kotorászni, és előhúzott egy tucatnyi pálcát, amiket kiosztott a többieknek. Mindeközben fürkésző tekintettel figyelte Marcus gondterhelt arcát. - Baj van, Bones?

- Nincs - zárta rövidre válaszát a férfi. - Csak el akarom kapni a rohadékokat. Talán emiatt vagyok kissé feszült. Biztosan őket érezted?

- Olyan biztos, mint a bakancsom lenyomata Piton arcában, ha egyszer elkapom. Plusz az is rájuk vall, hogy gyáván a telihold utáni első éjszakára időzítették a támadást.

- Szedd össze magad, főnök - szólt közbe Alex, aki ismét rágyújtott. - Különben a patrónusod annyit sem fog érni a dementorok ellen, mint ez a cigarettafüst. Azt hittük, az este elég jól kieresztetted a gőzt azzal a kis filigrán feketével.

- Na mi van, csak nem hallgatóztatok?

- Nem volt rá szükség - vonta meg a vállat Sirius. - Olyan vékonyak voltak a falak abban az útszéli, koszos motelban, amit találtál, mintha pergamenből lettek volna.

- A csaj is megjegyezte, hogy ótvar volt.

- A hely, vagy te, haver? - szívta tovább Sirius Marcus vérét.

- Kapd be - Marcus egy jól irányzott átkot küldött Siriusra, aki nevetve hárította a támadást. - Ha valóban mindent hallottatok, tudhatnátok, hogy nem rám gondolt.

- Többet hallottunk mint szerettünk volna - támadott vissza Sirius. - Hibáztam, amikor úgy döntöttem, nem megyek haza.

Haza - gondolta Sirius. Az otthon, ami már egy éve megvolt neki, és ahol mindig szeretettel várták őt. Egész életében csak Potteréknél érezte ugyan azt a szeretetet és törődést, amit az Anával közös otthonukban.

Egy újabb átok röpült felé, és a két varázsló őrült párbajba kezdett, Alex pedig nevetve szurkolt hol az egyikőjüknek, hol a másikójuknak. Az átkok a szivárvány minden színében szikráztak körülöttük, ám a közelben álldogáló társaik már ügyet sem vetettek rájuk. Rég megszokták kettejük örökös pálca-, és szócsatáját.

- Most már elég - eresztette le pálcáját Sirius. - Lebuktatjuk magunkat.

Igaza volt. A metsző hideg olyan hirtelen állt be, hogy azt is elfeledtette velük, hogy tulajdonképpen július elején járnak. A jeges borzongás lassan úszott csapatuk köré. Aki eddig még nem tette, most igyekezett elfoglalni az előre megbeszélt pozíciójukat.

- Marcus - ragadta vállon barátját Sirius, egyenesen annak kék szemébe nézve -, ha velem bármi történne...

- Tudom, tudom - szorította meg ő is Sirius karját. - Segítsem Harryt, vigyázzak Anára, tartsak ki a végsőkig, satöbbi, satöbbi, satöbbi. Ismerem már a szöveget. Te pedig gondoskodj Susanról.

- Úgy lesz - biccentett Sirius. Előbb csak megveregették egymás vállát, majd futólag meg is ölelték egymást.

- Oh la la, odanézzenek. Menten sírva fakadok a meghatottságtól - gúnyolódott Alex. - Ha nem tudnám, hogy te a legyet is röptében... - mutatott Marcusra -, neked meg, hogy komoly kapcsolatod van, most azt mondanám, Merlin seggére, a csata helyett inkább menjetek szobára!

- Fogd be, kölyök - vetette oda Sirius, de a rosszallás hiányzott hangjából.

- Mikor mutatod végre be?

- Neked soha.

- Félsz, hogy elbűvölném és lecsapnám a kezedről a francia sármommal?

Sirius kutyaszerű ugatásával nevetett fel, mint aki egy abszurd viccet hallott, Marcus pedig a grabancánál fogva lökte arrébb a szélesen vigyorgó fiút.

- Jól van na, nem kell taszigálni, csesszemeg. Tudjátok, hogy nekem Dildra az igazi.

Mindhárman az említett lány felé fordultak. Kreol bőre, és sötét öltözéke miatt szinte teljesen beleolvadt a környezetébe, egyedül a hajába font apró kagylók és csigák fehér színe világított tincsei közt. Dildra Sanchez a kezében tartott kölcsönpálcát vizsgálta, és mint általában, most sem méltatta a fiút egy pillantásra sem.

- Nincs esélyed - közölte Marcus. - Dildra magasról tesz a francia sármodra.

- Csak kéreti egy kicsit magát - legyintett Alex. - Meglátjátok nem kell már sok, és beadja a derekát.

- Akkor iparkodj, kölyök, mert száz galleont tettem rá, hogy a hónap végéig meghódítod - mondta Sirius, és gúnyos mosolyra húzta a száját.

- Micsoda? Ti fogadtatok, hogy...

Nem volt ideje a számonkérésre, ugyanis Marcus elkiáltotta magát:
- Mindenki a helyén? Már itt vannak!

A jeges fuvallat, ami a dementorsereget előzte meg, csontig hatolt. Sirius érezte, hogy a jól ismert bénító hatás, amit magukkal hoztak ezek az undorító lények, próbálja befészkelni magát a sejtjeibe, próbálja előhívni élete legrosszabb emlékeit; gyerekkorát abban a szörnyű házban, őrült anyját, ahogy ordít vele, amiért már megint nem tudott viselkedni. James és Lily halott arcát, az azkabani megpróbáltatásokat... Egy pillanatra lehunyta szemét, mélyet lélegzett, s hagyta megtölteni elméjét kellemesebb emlékekkel. Az elmúlt egy év olyan változásokat hozott életében, amiket sosem mert remélni. Az igazi otthon mellett kapott egy igazi társat. Szabadságot. Még ha egyelőre nem is olyat, amilyet eleinte elképzelt magának. Ana arca úszott képzeletébe, és érezte, a melegség kezdi kiűzni testéből a hideget. Szíve tájékától indult, átjárta minden egyes sejtjét. Beitta magát szöveteibe az emlék, ahogy Ana szokta őt hazavárni: a nyakába ugrik és megcsókolja. Nem tesz szemrehányást bármeddig marad is távol, nem kérleli, hogy üljön otthon vele. Szabad mellette, és amikor hazavágyik, ő ott van a maga szeretetteljes valójában. Szép emlékeit egy annál szebb jövőképpel toldotta meg, amiben Harry is szerepelt...

Ő, Sirius erős volt. Erősebb, mint bármikor előtte, és tudta, patrónusa is legyőzhetetlen lesz ezáltal. Kinyitotta szemét, előreszegezett pálcákkal várták az egyre közeledő kámzsás alakokat, és azt, hogy Marcus megadja a jelet.

Fél perc sem telt el, mire az auror hatalmas, narancs fénycsóvát küldött az ég felé, azt az illúziót keltve, mintha lángba borult volna az egész erdő. A dementorok hörgésébe seprűk suhogása vegyült, majd minden oldalról egyszerre törtek elő a patrónusok, ezüst derengésük felváltotta az előző narancsszínt.

Némelyikük nem volt túl erős, hamar elhalványult, majd elhalt, esetleg csak egy pillanatra tűnt fel, fénylő villámként szántva keresztül a sötétséget.

- Koncentráljatok! - üvöltötte Marcus, grizzly alakú patrónusa körbe-körbe cammogott a dementorok körül.

Úgy tűnt a parancsra összeszedték magukat a csapat tagjai. A megidézett állatok éteri ragyogással ostromolták a dementorsereget. Lasszóként tekeredtek köréjük, hogy aztán Alex saját, sas alakú patrónusával, és egy új, kiegészítő bűbájjal a ládába kergesse őket. A csuklyások egyre hangosabban hörögve próbáltak ellenállni, minden igyekezetükkel meg akarták törni a boldogságból és szép reményből alkotott védelmezőket.

A körbezárt dementorok közül a legszélsők már éles visítást hallattak, és Alex a ládába küldte az elsőt. Majd a másodikat, és sorra egyesével a többieket. A sas patrónus a láda nyitott tetején gubbasztott, hogy a már elkapott dementorok ne tudjanak kiszabadulni belőle.

Sirius kutya alakú patrónusa is a dementorok körül kőrözött. Szeme sarkából figyelte, ahogy társai is egy emberként támadják a kámzsásokat, az újra és újra feltörő sikolyba fordult hörgéseket pedig elégtétellel nyugtázta. A fény totális győzelme látszott kibontakozni a sötétség felett, amikor azonban felvillanó átkok röppentek közéjük. A Sirius oldalán álló két varázsló ájultan rogyott a földre. A levegőből hangos süvítésre lett figyelmes, és látta, hogy a seprűsök közül McLaughlin hangos nyekkenéssel csapódik az avarba.

- Varázslók! - kiáltotta. - Varázslók is jöttek velük!

Sirius nem habozott sokáig, a jobb kezében lévő pálcájával a háta mögé kezdett átkokat küldeni, míg a másik pálcával patrónusát járatta tovább a dementorok körül. Többen hasonlóan cselekedtek, de a likvidált csapattagok miatt a patrónusgyűrű gyengülni kezdett, és nagyjából fél tucat dementor kitört belőle, egyenesen az ájult varázslókat célozva meg.

Alex villámgyorsan zárta le a ládát. Sirius sikeresen elűzött egy csuklyást az egyik öntudatlanul fekvő, francia fiú mellől, majd egy pillanattal később már egy varázslóval kezdett párbajozni. A férfi arcát a felvillanó színes fénynyalábok néha megvilágították, de Sirius nem ismerte ellenfelét. Annyit tudott megállapítani, hogy egy fiatal és vékony, sötét hajú fiúval harcol, aki nem lehetett túl tapasztalt, és Sirius könnyen a földre terítette. Nem volt ideje közelebbről megnézni, ki is ő, ugyanis a harc még javában dúlt.

Az alakulat nem adta könnyen magát, a legtöbben sorra terítették le ellenfeleiket, akik közül jó páran már dehoppanáltak. Marcus a földön vívott pálca nélküli közelharcott egy tagbaszakadt sötét hajú férfival, csinos arcára torz grimaszt rajzolt az erőlködés, de végül felülkerekedett ellenfelén. Míg fél kezével ellenfele torkát szorongatta, Sirius odadobta neki másodpálcáját, amivel Marcus egy pillanat alatt ártalmatlanná tette a varázslót.

Miután talpra szökkent, Siriusszal együtt néztek körbe, kinek jöhetne jól a segítség. Az ellenség közül két varázsló volt még talpon. A hat dementorból az egyik szemlátomást roppant éhes volt. Mire bárki észbekaphatott volna, hátrahajtotta csuklyáját, hogy azzal az alakkal, akit az előbb Marcus ütött ki, kellemes csókot váltson.

Marcusnak a szeme sem rebbent, Sirius arcára azonban döbbenettel vegyített undor ült ki. Élénken emlékezett még a napra, amikor ő is arra várt, hogy megadják neki a csókot. Emlékezett a düh, csalódottság és lemondás keverékére, amit akkor érzett, és ezek az érzések, most újra visszakúsztak szívébe. A dementor elégedett hörgésétől a vér is megfagyott az ereiben, s a lény végül jóllakottan húzta vissza kámzsáját.

A hátuk mögül érkező átkok súrolták Sirius vállát. Azonnal megfordult, és a fák közé vetette magát, azt gondolva, a fiú tért magához, akit pár perccel ezelőtt tett ártalmatlanná, de tévedett. Keleti irányban hangos pukkanásra lett figyelmes. Átkok garmadáját szórta a hang irányába, miközben ő maga is egyre beljebb lopakodott. Látni nem látott senkit, de hirtelen megzörrent az avar, amivel egyidőben lábába pokoli kín nyilallt. Felordított fájdalmában, és annyi lélekjelenléte maradt csak, hogy hárítson egy támadást. A kín görcsbe rántotta összes izmát, és összeesett, ahogy lábai felmondták a szolgálatot.

Fogalma sem volt, mennyi idő telt el, mire meghallotta Marcus hangát, de olyan furcsán, mintha víz alól beszélt volna.

- Semmi baj, haver. - Marcus a hóna alá nyúlva cipelte őt visszafelé. - Nem lesz semmi baj.

Siriusnak minden erejére szüksége volt, hogy ne csak a fájdalomra gondoljon, ami olyan élesen marta húsát, mintha a földön létező legmérgezőbb bájitalt locsolták volna rá.

- Marcus - nyögte alig hallhatóan, fájdalomtól eltorzult arccal. Remegett, mintha a jeges Északi-tengerben úszott volna, belülről pedig pokoli tűz emésztette testét. Homlokáról kövér és hideg verejtékcseppek gördültek le, szeme előtt apró pöttyök villogtak.

- Ne beszélj! Van köztünk gyógyító - próbálta nyugtatni.

Sirius erősen próbált a környezetére koncentrálni. Tudta, az ütközet még nem dőlt el, az átkok keresztbe-kasul cikáztak tovább, a dermesztő hideg visszatért. Üvegcsék egymásnak koppanását hallotta, majd érezte, hogy a szájába tömnek egy vastag kötelet.

Távolról visszhangzottak fülében Marcus utolsó szavai, mielőtt egy tüzesen izzó penge a húsába mart volna, és minden elsötétült:

Még többen jönnek... Táltostűz...