Amikor kinyílt az ajtó egy kis szoba tárult a szemünk elé. Egy ággyal és egy éjjeli szekrénnyel ellátott kis szoba, mellette egy apró konyha, amiből a nappali nyílt ami egy kanapéból egy szőnyegből és egy tv-ből állt. A falon fegyverek sorakoztak. A fürdő nagyon picike volt, bár ez az egész házra igaz volt. A falakon, ahhol nem fegyverek lógtak posterek díszítették, 90- es évek beli zenekarokkal.
Ekkor ismént felharsant a pokolkutya vonítás, csak ez most sokkal közelebbről jött. Hátrafordultam és az utca végén megpillantottam a fenevadot. Gyorsan elkezdtem Pennyvel beterelni a félsiteneket az ajtón, de túl sokan voltunk. Ekkor Penny megsorozta a bestiát a nyílpisztolyával, én addig tartottam az ajtót. Végül az utolsó pillantbam csaptam be, pont a pokolkutya orra előtt. Az állat még pár másodpercig kaparta az ajtót, de az aztán visszváltozott fallá. Az ajtó elé lepakoltuk a fegyvereinket, majd bementünk a nappaliba. Az egész lakás lehetett összesen 15 négyzetméter. Mindneki letelepedett a szőnyegre és a kanapéra. Mindegyikőnk kicsit sokkolt állapotban volt.
- Huhh ezt pont, hogy megúsztuk.- fújta ki a levegőt Mike.
- Nem sokon múlott.- ismertem be.
- Szerintetek az a kentaur tényleg Nesszosz volt?- kérdezte Abi.
- Lehetetlen.- mondta Jack ámélkodva.
- Pedig tényleg ő volt.- lépett elő a konyhából Penny a kezében néhány tál benne chipses zacskók.
- Gondolom nem sokat sikerült ennetek a mekiben.- mondta majd letette az ételt. Már tényleg nagyon éhesek voltunk. - Ez egy jól bevált taktika.- mondta- a mekiből kitereli az empusza a félsiteneket, majd a pokolkutyák végeznek velük. Feltéve, ha Nesszosz meg nem menti, majd öli meg őket. Ez eddig sokszor bevállt. Mindig egy sikátorba kergetik a félisteneket, hogy sarokba szoríthassák őket.- rántott vállat.- Egyébként tudom kik vagytok.- folytatta, majd leült a kanapé egyik végére, kezére támasztotta a fejét.- A 6 félisten akik nyugatra mennek megmenteni Hesztiát.
- Honnan tudsz rólunk?
- Sok görög lény megfordul errefelé.- rántotta meg a vállát.- Köztük félistenek is.- a hangjából csalódottságot lehetett kihallani. De nem kérdeztem rá miért.
- Egyébként pontosan ki vagy? Nem lehetsz halandó.- mondta Reven.- De ha félisten vagy, miért nem vagy valamelyik táborban? Hogy élted túl, itt ennyi szörnyek között?
- Morpheusz lánya vagyok.- mondta.- Még fiatal koromban meghalt az anyukám. Az apámmal nem nagyon találkoztam. Mint gondolom tudjátok a 2. titánháborúban nem a jó oldalon harcolt. Nem valami népszerű az istenek körében. De mindegy, miután anyukám meghlat árvaházba kerültem, de 2 nap után meglógtam. Utánna az utcán sodródtam. Sok szörny támadt meg, de mindegyiket el tudtam altatni, így megúsztam.-mondta- Mint Morpheusz lánya ez a képességem. Aztán egyik nap rámtalált egy félisten a táborból. Héphaisztosz fia. El akart vinni oda, de ránktámadt egy hidra, ami ellen 3 napig kellett harcolnunk. Akkor jelent meg a fejem fölött Morpheusz jele is. Ben a csatánál megsérült, így nem tudott velem menni, de én nélküle nem akartam. Úgyhogy a pincét amiben laktam- mutatott körbe- segített átalakítani, egy biztonságosabb hellyé, hogy amíg fel nem épül annyira, hogy elindulhassunk biztonságos helyen tudjunk lakni. Aztán pár hét alatt meg is gyógyult. Közben sokat beszégettünk és összebarátkoztunk. Ő jelentette nekem a családot. Aztán amikor teljesen felépült el akart indulni, de én nem szerettem volna menni. Itt akartam maradni vele, a családommal. Tudtam, hogy a táborban nincsen Morpheusz bungalló és a 2. titánháború miatt nem is nagyon kedvelnék Morpheusz lányát, így nem leltem volna ott családra. És tudtam, hogy mivel neki ott lesz a Héphaisztosz kabin már én sem leszek számára olyan fontos, nem én fogom jelenteni neki az első számú családot, ha ott vannak a testvérei. Nagyon megijedtem, sosem volt még olyan ember aki gondoskodott rólam és szeretett. Nem akartam elveszíteni... Aztán összevesztünk. Azt mondta muszáj elmennünk a táborba, mert itt nem vagyunk biztonságban. A vita végén tőrt rántottam a nyakához. Rá aki jelentette nekem a családot.- itt egy pillanatra megállt. Nyelt egyet- Ezt sosem fogom megbocsátani magamnak. Ekkor ijedten felállt és elviharzott. Elindult a táborba. Az elején nem akartam utána menni, de végül követtem. Nem akartam, hogy egyedül menjen féltem, hogy baja esik. Azután amit tettem, sosem tudtam volna nyugodtan elaludni, ha miattam kerül bajba. Amikor megláttam pár saroknyira előttem láttam, hogy egy küklopszal áll az árnyékban előtte. Felkiáltottam, de úgy tett mintha meg sem hallotta volna. Meg is értem, hiszen azután amit tettem, én sem figyeltem volna. De a küklopszot nem látta a sarokban. Ekkor a küklopsz előugrott és rátámadt. Futásnak eredtem, de messze volt. Mire odaértem, már csak annyit láttam, hogy a szörnyeteg egy hatalmasat döf majd a kardjával, leszúrta Bent. Azután nem tudom mi történt, csak halvány foszlányokra emlékszem. Hirtelen felsikítottam és akkora erőt éreztem magamban, mint még soha. Ekkor a küklopsz holtan esett össze. Örökre elaltattam. Aztán odarohantam Benhez aki a földön feküdt. A hasán lévő sebből szivárgott a vér és füst szállt fel. Ez a mennyei bronz kard miatt volt. Odarohantam hozzá és megpróbáltam segíteni neki. De nem sikerült.- itt a hangja kissé elcsuklott.- Az utolsó dolog amit kért az az volt, hogy tegyem azt amit helyesnek látok...Ez kábé 2 éve történt. Azóta sem mentem el a hülye táborba. Nem volt szükségem arra, hogy tanítsanak harcolni, arra sem, hogy megvédjenek. Új családot sem szerettem volna ezután. Csak magányra vágytam. Azóta itt élek. Szereztem pár ellenséget, de harctudásomat olyanra fejlesztettem, hogy még a szörnyek is félnek tőlem. Az időm nagy részét a szörnyek irtásával töltöm. Nem érdemlik meg az életet.- mondta, szemébe düh villant.- Ha néha összefutok néhány félistennel, segítek nekik. Nektek is segíteni fogok.- mondta, majd hátradőlt a kanapén.- Egyébként a próféciáról onnan tudok, hogy pár hete megjelent Morpheusz. Elmondta a próféciát, majd azt mondta, hogy figyeljek, mert nekem is közöm van a jóslathoz. Aztán fogta és eltűnt.
Mindneki néma maradt. Pár percig csak a chipsek ropogását lehetett hallani, de ekkor Penny megszólalt.
- Egyébként kik vagytok?- kérdezte.- Mármint a 6 félsiteten túl. Honnan jöttetek?
Gondolom azt várta, hogy mi is elmondjuk a sztorinkat. De nem volt ezzel bajom. Azután, hogy ilyen őszinte volt megbíztam benne. Egymásra néztünk.
- Jack vagyok.- szólalt meg Jack.- Jack Wilson. Brooklynban szüledtem. Anyukámmal és a halandó hugommal Emma- val élek. Ő 4 évvel kissebb nálam. 9 éves koromban egyszer egy laisztrügón óriás megtámadta a házunkat. Ekkor az egyik tanárom ott termett és elvitt a táborba. Emma és anya is jött. Mint kiderült Mr. Welbourn, a tanárom, egy szatír volt akinek az volt a feladata, hogy védelmezzen. Amikor a táborba értünk pár napig még anyáék is ott voltak velem. Később visszaköltöztek Brooklynba. Kheirón segített levédeni a házunkat, hogy a szörnyek ne zavarják őket. Azóta a táborban élek, csak a szünetekben megyek haza, de anyáék sokszor látogatnak, főleg Emma. Nagyon szeret a táborban lenni, imádja Kheirónt, szerinte olyan mint egy póni.- röhögött fel.- Harcoltam a 2. titánháborúban és Gaia ellen is. Eddig ez az 5. küldetésem. A római táborba is sokszor vagyok, mert ha a praetorok küldetésre mennek, én képzem a légiót. És ja, kábé ennyi.-
Egymásra néztünk. Nem gondoltam volna, hogy ő is ilyen őszinte lesz.
- Én Raven Grey vagyok- szólalt meg Raven.- San Franciscoban születtem. Ott éltem anyukámmal és a bátyámmal. Harry, a testvérem halandó.- Nagyon jól ismertem Harryt. Amikor egy suliba jártam Ravennel, sokat voltam náluk. Tök jófej volt a bátyja, bár szerette piszkálni Ravent. Mondjuk ez Ravenre is igaz volt.- Egyik nap egy szörny támadott meg.- folytatta.- Medúsza. Ekkor anya bevágott minket a kocsiba és elvitt a táborba. Ő végig tudta, hogy félisten vagyok, de addig nem mondta el. A táborba akkor nem mentem be, csak Kheirónnal beszéltem. Ez 3 éve volt. Aztán Kheirón ötletére Mannhattanbe költöztünk és megpróbáltunk hétköznapi életet élni, de a nyarakat ott töltöttem kiképzésre. Az elején egészen kezdett bejönni Kheirón ötlete, de pár hónap után egyre több szörny járt körülöttem.
- Nekem azt mondtad azért költözetetek Mannhattanbe, mert anyukád ott kapott egy állást.- vontam kérdőre.
- Muszáj volt ezt modanom.- mondta.- Mert ha rájössz, hogy félisten vagy megerősodik a félvér szagod, így a szörnyek könnyebben rádtalálnak. Én az elején tényleg el akartam mondnai, amint megtudtam, hogy félisten vagy, de Kheirón és Mr. Watson azt mondta, hogy had legyen még néhány nyugodt éved. Ebben igazuk volt így ezért hallgattam.
A táborba Harry nem jött velem, mert ugye halandó,- folytatta- így elég keveset találkoztunk. Aztán egy éve egyetemre ment így mostanában alig látom.- a hangja itt szomorúan csengett.- A táborban Will helyettesítette őt. Igazi húgaként tekintett rám mindig. Visszatérve Mannhattenre még ott ismertem meg Gacet.- mutatott rám- Legjobb barátnők lettünk, sokat voltunk együtt, de egyre többet keztem hiányozni a suliból, mert egyre többször támadtak meg szörnyek, így több időt kellett a táborban töltenem. Grace is látta őket, de őt kevésbé találták meg mint engem.
- Akkor azért hittél nekem amikor azt mondtam, hogy furcsa dolgokat látok.- kotyogtam újra közbe.
- Igen azért. De a lényeg, hogy mostmár minden időmet a táborban töltöm.
- Nekem bezzeg azt mondtad, hogy azért hiányzol, mert az anyukád beteg.- húztam fel az orrom. A többiek jól szórakoztak a tudatlanságomon. Én kevésbé.
- Jó, de valamit kellett mondnanom!- kérte ki magának Raven.
- Jó igaz, hagyjuk.- hagytam rá, de azért meg durcás voltam.
- Összesen eddig 3 küldetesen voltam és harcoltam Gaia ellen. Most lesz a 4. évem a táborban és azóta sikerült sokat fejlődnöm. Fegyveremként az íjat választottam, ami logikus mivel Apollón lánya vagyok. Ját így összefoglalva ennyi.
- Húha! Akkor én jövök- kezdtett bele Liz kicsit félve.- A teljes nevem Elizabeth Sophie Byrne. Quebécben születtem. Nincsenek tesvéreim, apukámmal élek egyedül. Ő színészként dolgozik, ezzel is hívta fel magára Aphrodité figyelmét. 3 éve kerültem a táborba, ugyanazon a napon mint Raven. Vagyis ugye ő már volt ott egyszer, de akkor még nem járt bent. Mielőtt a táborba kerültem volna, egy magániskolába jártam Quebécben. Egyik nap a suliban az egyik lány idegesített én meg felhúztam magam és azt kiabáltam, hogy miért nem ugrik le a suli tetejéről minthogy inkább engem piszkáljon. Tudom, hogy nem kellett volna, de nagyon kiakadtam. Ekkor a lány elindult, felmászott az iskola tetejére, majd már éppen vetette volna le magát amikor hirtelen megállt mintha nem tudná mi történt. Természetesen engem az igazgatóhoz küldtek és behívták apukámat. Miután vége volt, apu ahelyett, hogy hazavitt volna, a táborba ment velem együtt. Ott beszélt Kheirónnal, elmondta mi történ majd kiment hozzám a kocsiba. Ott elmondta, hogy az anyukám Aphrodité és három dobócsillagot adott, hogy meg tudjam védeni magam. Azóta is ezt használom elsősorban fegyverként. Azt mondta, hogy a családom egészen a görög Pügmaliónig nyúlik vissza, tudjátok aki kifaragott egy szobrot egy nőről és olyan csodálatos lett, hogy beleszeretett. Aphrodité megsajnálta és mivel Pügmalión mindig is igaz hívője volt, ezért igazivá változtatta neki a szobrot. Azóta a családom Aphrodité oltalma alatt áll de, én vagyok a családon belül az első Aphrodité gyerek. Ezért vagyok képes olyan erős varázsbeszédre, mint amit példul az iskolában csináltam. És ezt nem is számdékosan tettem. Mindegy a lényeg, hogy odaadta a dobócsillagokat mivel ezeket még maga Pügmalión használta és ez azóta egy családi ereklye. Aztán hazament és otthagyott a táborban. Minden szünetben meglátogat és a nyár nagy részét is vele töltöm. Azóta megtanultam használni a varázsbeszédet és a dobócsillagokat is. Még csak egyszer voltam küldetésen, mert eléggé sokáig nem tudtam kezelni az erőmet, így veszélyes lett volna élesben kipróbálnom. És így nagyjából ennyi.- fejezte be.
Érdekes, nem gondoltam volna, hogy Liznek ennyire nagyhatalmú lenne a varázsdumája. Vagyis amikor a táborba kiborultam könnyen megnyugtatott, de erre nem számítottam volna.
- Akkor mi jövünk- mosolyodott el Mike. - Már 6 éves korunk óta a táborban vagyunk és ezalatt már 4 küldetésen voltunk..
- Ahjjj te iq bajnok, az elejéről kéne kezdenünk, nem?- húzta össze a szemöldökét Abi.
- Ja igaz!- mondta Mike.- Tehát, kerek 14 éve egyszer csak megszülettünk...
- Nem úgy értettem.- forgatta a szemét Abi.- Inkább mondom én. Tehát ő itt Mike Evans, én Abigail Evans vagyok. Szörnyű vétek a Moiráktól, hogy egy ikerpárnak teremtettek minket, de hát ez van.- sóhajtott fel.
- Nem is, én 10 percel idősebb vagyok nálad.- kiáltotta Mike.
- Attól még ikrek vagyunk. Komolyan annyi eszed van mint egy hiperbórien óriásnak.- szállt be a szócsatába Abi is.
- Attól még idősebb vagyok nálad.- folytatta Mike.
- Milyen kár, hogy ez agyilag nem lászik.- sóhajtott Abi tetetett együtérzéssel. Mi dőltünk a nevetéstől.
- Tehát IKREK vagyunk- hangsúlyozta ki az iker szót Abi- és Bostonba születtünk. 6 éves korunkba kerültünk a táborba..
- Mivel Abit kikergette egy küklopsz a melletünk lévő pizzéria vécéjéből.- nevetett Mike.
- Ez nem igaz, hányszor mondjam el, hogy amikor indultam el akkor ugrott elő az ajtó mögül??- fortyant fel Abi.- Mindegy a lényeg, hogy akkor anya elvitt minket a táborba, ahol amint beléptünk megjelent a fejünk fölött Hermész jele.
- Az én fejem felett hamarabb jelent meg.- vágott közbe Mike csak, hogy bosszantsa Abit.
- Nem igaz, ha jól tudom te voltál az aki, amikor meglátta felettem a jelet elkezdett sipítozni, hogy az ő felette miért nincs olyan.- vágott vissza Abi.- Natehát, folytatnám, ha Mr. Minotaurusztrágya nem beszélne folyton bele.- mondta.- Anya is bejött velünk, mivel átlátott a ködön. Evvel hívta fel még régen Hermészre a figyelmét.
- Hogy micsodaa?? Én minotaurusztrágya??- esett le Mikenak egy kis fáziskéséssel.
- Igen, te!- mondta Abi, majd nem zavartatta magát folytatta.- Az év minden napját a táborban töltjük, mivel SAJNOS,- hangsúlyozta ki a szót- ikrek vagyunk és ketten kint a táborból túl erős félvérszagot árasztanánk.
- Csak neked van erős szagod!- szólt be Mike. Erre Abi fejbevágta és már nyitotta volna a száját, hogy visszavágjon, de Mike folytatta.- Amikor a táborba voltunk megismerkedtem Luke-kal.- ekkol egy kicsit elkomorult.- Igen azzal a Luke-kal. Luke Castellanal. Ő is nemrég jött a táborba és neki is az apja Hermész. Úgy viselkedett velem, mintha az igazi bátyám lenne, ha már egy normális testvért nem adtak a Moirák- szúrt oda még egyet Abinak. Abi felháborodást tetetett.- Nagyon jóba lettünk, mint már mondtam olyan volt nekem mint a bátyám. Ott volt még Travis és Connor akikkel mindig kifosztottuk a tábor kisboltját...- mondta nosztalgiázva, majd amikor leesett neki, hogy mit is mondott megállt.- vagyis csak elméletben...őőő.. vagyis úgy, hogy...
- Ahjj, hogyan lehetsz ennyire gyenge elméjű?? Esküszöm még egy empúsza is okosabb nálad.
- Na mindegy, amit előbb mondtam azt senki nem hallotta, ugye?- vonta fel a szemöldökét Mike.
- Nem. Á dehogy. Miről is volt szó. Én nem tudok semmirő. Van a tábornak boltja?- jöttek a válaszok.
- Oké akkor minden rendben.- folytatta Mike.- Szóval kábé ennyi. 4 szer voltam küldetésen, Abi 3 szor. Harcoltunk...Kronosz ellen amikor le akarta dönteni az Olimposzt- itt hallottam a hangjából, hogy rossz emlék ez neki. A Luke nevet is elegánsan kerülte ki.- És Gaia ellen is.- fejezte be.
- Akkor már csak én maradtam, nem?- néztem körbe. Mivel mindneki hallgatott úgy gondoltam, hogy igen.
- Tehát, a nevem Grace Taylor. Kerek 1 hete azt sem tudtam, hogy félisten vagyok, amíg egy küklopsz be nem tört a lánymosdóba- mondtam.-. De már előtte is láttam sok szörnyet, de valahoyg egyikőjük sem akart megtámadni. Na mindegy végül az iskolában dolgozó szatír Mr. Watson, akit ti valószínűleg Lóciuszként ismertek, ő megmentett majd egy térképet adott a kezembe. Azt követve eljutottam a táborig, de a küklopsz beért én meg összeestem, Will szerint a sokktól és a kimerültségtől. Egyébként Mannhattanbe laktam apukámmal. Na mindegy a táborban Liz körbevezetett, majd az arénában volt szerencsém Jack által megtapasztalni milyen a mennyei bronz sérülés.- mosolyodtam el, látva a fiú zavart arcát. Ekkor lenéztem a karomra, ahhol a sebnek kéne lenni, de annak nyoma sem volt.- Jé, ez meg hova tűnt? - vontam fel a szemöldökömet.
- Will azt mondta, hogy ezt neked kell leküzdenek.- idézte fel Jack- Lehet, hogy valamelyik harcnál sikerült legyűrnöd.
- Én legutóbb a taxiban láttam a mantikor támadása előtt.- mondta Rave.
- Lehet, hogy amikor megölted, azzal a lelked úgy felerősödött, hogy sikerült leküzdened a sebet.- mondta Liz.
- Várjunk csak, ha jól értem 1 hete tudod, hogy félisten vagy és már most legyőztél egy mantikórt?- kérdezte Penny meglepetten.
- Hát...őőő eléggé gyenge volt már.- mondtam kissé zavartan.
- Kinek a lánya vagy te?- kérdezte.
- Athéné.- mondtam.- Hát egyébként innen meg mindent tudtok már. Azt, hogy a táborba találkozhattam Ravennel, a zászlóvadászatot, azt amikor Athéné elismert, igazából mindent.- mondtam.
- Az apukád tudja, hogy félvér vagy?- kérdezte Abigail.
- Igen, amikor megérkeztem, rá 2 nappal Kheirón mondta, hogy apukám tudta és, hogy elmondták neki, hogy biztonságos helyen vagyok meg minden. De a küldetésről nem tud.
- Senkit nem akarok megzavarni, de már késő van és holnap korán kell kelnünk, hogy elcsípjük a Chicagoi vonatot.- mondta Penny.
Ezután mindneki lefeküdt, ki a kanapéra (Abi), ki a konyhaasztal alá (Mike), ki pár szélből összetolva egy ágyat csináva magának (Raven), ki az ágyában (Penny) és ki a földön. (Liz, Jack és Én)