Az álmomban egy hatalmas csata helyszínén voltam. Sérült félistenek fetrengtek egy hotelban. Az egyik kanapé felett, ahol egy véres vállú lány feküdt 3-4 félisten állta körül. Ekkor jöttem rá, hogy a lány Annabeth az Athéné bungalló vezetője, és a felettük álló egyik fiú Percy Jackson a nagy hős, akiről ódákat zengenek a táborban. Én még személyesen egyikőjükkel sem találkoztam, mert most Újrómában vannak, vagyis Liz ezt mondta. Igen, ezen a csodálatos napon, már azon sem lepdődtem meg, hogy a római mitológia is létezik. De komolyan mi lesz a következő? Kiderül, hogy az egyiptomi, meg a skandináv történetek is igazak? Az kéne még nekem! Na de elkalandoztam. Tehát, akkor egy srác odalépett Percyhez, és súgott neki valamit. Itt változott a kép. A következőn Percy, egy szatír, és egy feketébe öltözött, szakadt farmerú, felnyírt hajú lány álltak, mellettük egy szmokingos férfi, egy betört orrú félisten akinek az egyik szeme el volt takarva, mellette egy kígyószerű nő, és egy furcsa kinézetű, nagydarab mamlasz szörny. Ekkor a szmokingos megszólalt.
- Ne húzzuk tovább az időt- nyújtott kezet- Prométheusz vagyok.
- A tűzlopós ürge? Akit egy sziklához kötöttek, hogy keselyű falja fel a máját?- kérdezte Percy. Azonnal szimpatikus lett. Mr. Watson óráiról emlékszem Prométheuszra, de ha ő adta az embereknek a tüzet, akkor miért van a szörnyekkel, hiszen akkor ő jó, nem?
- Ne is említsük a keselyűt, kérlek! De igen, tényleg én loptam el a tüzet, hogy az őseidnek ajándékozzam. A jószívű Zeusz ezt azzal hálálta meg, hogy egy sziklához kötözve örök szenvedésre ítélt .
- Dee...
- Hogyan szabadultam meg? Eónokkal ezelőtt Héráklész szabadított ki. Szóval kedvelem a hősöket. Némelyikük egészen civilizált.
- Kívéve a kísérőjét...- Jegyezte meg Percy kajánul. Ekkor változott a kép. Most mindegyikőjük egy asztalnál ült.
- Percy, a helyzeteted nem túlságosan rózsás. Tudod, hogy egy újabb támadásnak már nem tudnátok ellenálni.- mondta Prométheusz.
- Majd elválik.- mondta Poszeidón fia.
- Percy én vagyok az előrelátás titánja. Tudom mi fog történni.- erősködött Prométheusz.
- És a ravasz tanácsok istene is- egészítette ki a Percy mellett helyet foglaló szatír kihamgsúlyozva a ravasz szót. Prométheusz vállat vont.
- Nem tagadom, szatír. De az elmúlt háborúban az istenek oldalán álltam. Megmondtam Kronosznak, hogy nem lesz elég ereje, és veszíteni fog. Így is lett. Ebből is láthatod, hogy én mindig a győztes oldalra állok, és most Kronoszt támogatom...
Ekkor ismént változott a kép.
Mostmár mindneki sokkal feszültebb volt, és idegesebb.
- A következő az ajánlatom. Kronosz fújjon visszavonulót, hagyja el Luke testét, és sürgősen térjen vissza a Tartaroszba. Akkor talán megússza, hogy végezzek vele.- kiabált Percy.
- Amíg meg nem gondolod magad lenne egy ajándékom számodra.- mondta a titán.
Ekkor egy görög váza jelent meg az asztalon. Fekete fehér geometrikus minták díszítették. A feketébe öltözött lány levegő utá kapott.
- Csak nem..
- Csak de. A sógornőmé Pandoráé volt.- magyarázta Prométheusz.
- Úgy érti ez Pandora szelencéje?- kérdezte Percy. Nem vág valami gyorsan a srác agya, de nem baj.
- Nem tudom mikor kezdődött ez az egész szelence marhaság. Ez egy pithos. Egy tároló hombár. Bizony ő nyitotta ki a hombárt, amely azokat a démonokat tartalmazta amik máig megkeserítik az emberiség életét.
- Engem kifelejetettél.- mondta a kígyónő.
- Valóban. Az első empuszát is Pandora szabadította a világra. De az a legérdekesebb, hogy Pandorára kentek mindent. Meg is büntették a kíváncsiságáért. Az istenek meg akarták tanítani az emberiségnek, hogy a kíváncsiság bűn. Hogy kérdezni sem szabad. Azt kell tenni, amit mondanak nekik. Az az igazság Percy, hogy a hombár egy csapda volt. Zeusz állította az istenekkel karöltve. Így akart bosszút állni rajtam és a családomon. Szegény Ephiméteusznon és a hitvesén, Pandorán. Az istenek tudták, hogy ki fogja nyitni. Meg akarták büntetni velem együtt az egész emberiséget.
- Csak egy szellem maradt a hombárban- folytatta.
-A remény- felelte Percy.
-Nagyon jó Percy!- dícsérte meg Prométheusz.- Elphis a remény istennője. Ő nem hagyta magára az emberiséget. A remény nem távozott engedély nélkül. Csak egy halandó gyermek szabadíthatja ki.
A titán áttolta a hombárt az asztalon.
- Neked adom emlékeztetőül, hogy ne felejsd el milyenek az istenek. Tartsd meg Elphist, ha akarod. De ha belefáradtál már a sok pusztításba és értelmetlen szenvedésbe, akár ki is nyithatod a hombárt. Engedd el Elphist, add fel a reményt, és akkor tudni fogom, hogy megadtad magad. Ígérem, Kronosz kegyes lesz. Megkíméli a túlélőket.- Ekkor egy hatalmas helyiségben találtam magam. Az istenek trónterme, ismertem fel. Ott állt Percy, és mellette Rachel Elizabeth Dare a tábor orákuluma. Percynek ott volt a kezében a szelence. Vagyis a pithos, jutott eszembe Prométheusz kioktatása. A terem közepén egy tűzrakóhely volt. Mellette egy kb 8 éves barna hajú lány guggolt.
- Hesztia úrnő!- szólította neg Percy.
Leesett az állam. Hogyan lehet 8 éves egy istennő?
- Üdvözlöllek Percy Jackson! Az idő hidegre fordult, egyre nehezebb életben tartani a tüzet.- monta halkan.
-Tudom.- felelte Percy- A titánok hamarosan itt lesznek.
Hesztia Rachelre nézett.
-Szia kedvesem! Végre te is megérkeztél a tűzhelyünk mellé.
- Maga várt engem?- csodálkozott Rachel.
- Ahhoz, hogy elfoglalhasd helyedet a tűz körül, meg kell feledkezned minden olyan másról, ami elvonhatná a figyelmedet. Csak így élheted túl.
- É..értem
- Várj, miről beszél Hesztia?- kérdezte Percy.
- Percy, eddig azt hittem miattad kellett idejönnöm. De kiderült, hogy magam miatt. Te és én...- megrázta a fejét.
Úristen! Percy és Rachel között volt valami? Neee.
- Várj egy percet! Én terelem el a figyelmedet?
Ekkor elmosódott a kép, és újra összeállt. Még mindig a tűz mellett ültek. Percy felállt.
- Hesztia, ezt a vázát önnek szeretném felajánlani!
Az istennő oldalra döntötte a fejét.
- Én vagyok a legkisebb az istenek között, miért ajánlod ezt nekem?
- Mert maga az utolsó olimposzi. A legfontosabb isten.- Mondta Percy.
- Miből gondolod ezt Percy Jackson?
- Mert a remény csak a tűzhely melegénél maradhat életben. Őrizze meg nekem, hogy soha többé ne akarjam feladni!
Az istennő mosolygott. A hombár világítani kezdett. A tűzhely lángjai is vidáman táncoltak.
- Megdicsérlek Percy Jackson- mondta Hesztia.- Talán az istenek is megáldanak majd ezért.
Ekkor felébredtem.