SOFIA
_________________

Befejező rész

Az előadások előtt reggel a kávézóban Kírával szemben ültem, aki összehúzott szemekkel fürkészett engem. Tudtam, hogy rengeteg kérdése lenne felém, de lelkileg nem éreztem magam stabilnak. A dolgokat nem tudtuk megbeszélni Asherrel, a kapcsolatunk nagyon bonyolult lett. Úgy érzem, hogy nélküle elveszett vagyok, de mellette nem vagyok önmagam. Szeretem őt, de időt kell hagynom magamnak. - Befejeztük a projektmunkát Szabolccsal - fontam az ujjaimat a pohár köré, miközben Asher a kávézó másik végén ült és valamit jegyzetelt. Nem tudtam levenni róla a szemem, a szívem hozzá húzott, de képtelen voltam úgy csinálni, mintha nem történt volna semmi. Néztem, hogy a fekete hajú fiú az arcát a kezén megtámasztva jegyzetel, közben néha a kávé felé nyúl, majd ajkához emeli. Asher jóképű és vonzó volt. A ruháit ügyesen válogatta össze, egyszerre volt elegáns és laza. Fekete szűk nadrágot viselt, vékony farmeringgel, amit a könyökéig feltűrt. Ez több volt mint barátság, de kevesebb mint szerelem. Elfelejtettük, hogy milyenek voltunk nyáron a Balatonon, az erotikus gyönyörű éjszakákon, és elfelejtettük milyen együtt lenni.

Bonyolult szerelem volt ez.

- Szakítottatok? - pillantott rám Kíra. A mogyoróbarna szemébe pillantottam, majd megigazítottam a fejemen a napszemüveget. A kérdése miatt könnyek szöktek a szemembe, mert minden rossz emlék az eszembe jutott. Nem tudtam, hogy erre mi lenne a megfelelő válasz. Nem tudtam, hogy mik vagyunk. Barátok? Szeretők? Barátok és szeretők is egyben? Szünetet tartottunk ami több volt a semminél, de nem volt egyenlő a boldog szerelemmel.

- A kapcsolatunk akkor fulladt a mély vízbe, amikor Asher kifordult önmagából! A tanév elején azt hittem, hogy tőled kell félnem, de aztán rájöttem arra, hogy Asher tette tönkre kapcsolatunkat - mintha megérezte volna, hogy róla beszélek, a válla felett egyenesen felém pillantott és a tekintetembe fúrta a tekintetét. A pillantása minden gondolatát elárulta.

- Szerintem a barátok nem így néznek egymásra - suttogta halkan. - Miért nem mész oda hozzá, ha szereted? - kérdezte értetlenül. - Mindent meglehet beszélni!

- És szerinted van garancia arra, hogy nem ismétlődik meg újra? - kérdeztem könnyes szemmel, majd szomorúan lesütöttem a szemem. - Ő is tudja, hogy szeretem de nem tudok bízni benne! Egy kapcsolat titka, hogy a felek mindent elmondanak egymásnak, hogy segítsenek egymásnak, és tudod, hogy Asher mit csinált? - piszkáltam a poharam szélét. - Eltitkolta a fájdalmait közben hagyta, hogy ez tönkretegye a kapcsolatunkat!

- Tudod, hogy Asher milyen! Ő nem beszél könnyen az érzéseiről! - Kíra sóhajtva megrázta a fejét, majd közelebb hajolt, hogy jól halljam őt. - A férfiak nem olyanok mint a nők! Nem mutatják ki sebezhetőségüket! Lehet, hogy egyedül szeretett volna megbirkózni a fájdalmával és a nagymamája halálával! Lehet, hogy nem akarta neked elmondani, mert ő sem látott tisztán! - folytatta halkan. - Benet Ashert nem tudta akármilyen lány kezelni! Ashert egy olyan lány tudja kezelni és megérteni, aki illik hozzá, illik a szívéhez - mutatott egyenesen rám. - Te vagy a másik fele Sofia! Ti összetartoztok - suttogta, én pedig könnyes szemmel néztem Asher hátát, aki még mindig egyedül ült és jegyzetelt. A gimnáziumban szerettem Asherbe, szinte minden napra emlékszek, amit vele vagy a közelében töltöttem. Emlékszek, hogy lassan közeledett felém, hogy minden diák szájából a Benet Asher nevett hallottam, hogy valami okból kifolyólag mindig a közelemben volt. Csak most jöttem rá arra, hogy megismerkedésünk a gimnáziumban olyan lépéseken ment keresztül, ami felépítette a kapcsolatunkat. Egymásba szerettünk és nem tudtuk elengedni a másikat. Voltak veszekedéseink, de ez nem jelenti azt, hogy nem szeretjük egymást.

- Ashert nagyon szeretem - fürkésztem a tarkóját, miközben belekortyolt a kávéba. - Nem szeretném őt elveszíteni - vontam fel a szemöldököm, mire Kíra elmosolyodott. - Nekem ő nagyon fontos!

- Akkor hajrá! Mondd el neki! - biztatott Kíra, miközben felpattantam a székről, de akkora erővel, hogy a szék hátraesett a kávézóban. A hangzavarra mindenki felém fordult, még Asher is, aki idétlen tekintettel fürkészett engem. Jobbra és balra pillantottam, miközben Kíra az arcát takarva lassan lejjebb csúszott a széken. - Ez ciki - sziszegte.

- Hehe...na jól van - állítottam fel a széket, majd a fürkésző tekintetek közt elpirulva igyekeztem Asher felé, miközben azon gondolkodtam, hogy mit mondok neki. Semmi nem fogalmazódott meg a fejemben, ezért csak leültem vele szembe és egyenesen a szemébe pillantottam. - Helló! - suttogtam.

- Helló! - jött a válasz, miközben lapozott a jegyzetfüzetben. Kíra felé pillantottam, aki bólogatva feltette hüvelykujját jelezve, hogy ügyes leszek. Hátra söpörtem a hajam, majd óvatosan a szavakat kerestem.

- Mit tanulsz? - miközben az arcát fürkésztem, idegen érzés kerített hatalmába. Mintha egy idegennel próbálnék kapcsolatot teremteni. Ez egyszerre volt kellemetlen és izgalmas is. Asher csak kifújta orrán a levegőt, ezért képzeletben keserves sírásban törtem ki. Ez így nem fog menni! Sofia! Találj ki valamit! Nem veszítheted el Ashert! - Figyelj egy kicsit rám - óvatosan megfogtam az állát és az arcom felé fordítottam, de csak ekkor láttam igazán a hatalmas könnycseppeket a gyönyörű szemében. Mintha széttörték volna a szívemet, fájdalmas volt őt így látni.

- Mit szeretnél, Sofia? - pillantott a szemembe.

- Visszaszerezni téged - mondtam őszintén, majd leengedtem a kezem. - Mert szeretlek! Mert fontos vagy nekem! Mert te mindennél és mindenkinél fontosabb vagy és leszel is! - az őszinte szavaim miatt megenyhült, de nem reagált semmit, csak némán hallgatott engem. - Tudom, hogy az utóbbi időben zűrös volt a kapcsolatunk! Hibáztunk - vallottam be, miközben összeráncolta a szemöldökét. - Mindketten hibásak vagyunk, de nem tudunk egymás nélkül élni - folytattam a könnyeim közt, majd vettem a bátorságot és a kézfejére helyeztem a kezem. - A mi történetünk akkor kezdődött, amikor a gimiben találkoztunk - fürkésztem az arcát, ő pedig apró mosolyra húzta az ajkát.

- Emlékszek rá - jött a visszafogott válasz. - Emlékszek, hogy idegesített, hogy bármit csináltál, az hatással volt rám - fürkészte a kezemet és a gyűrűt amit szerelme zálogaként kaptam tőle. - Azért mert akartalak! Úgy akartalak, mint azelőtt senki mást - ráncolta a szemöldökét. - Csak sajnálom, hogy tönkretettem a kapcsolatunkat!

- Az én hibám is! Sok dolog elvakított engem, Asher - hajoltam kicsit közelebb hozzá, hogy a szemébe tudjak nézni. - Féltem, hogy bármelyik percben elveszíthetlek! Elvakított Kíra, aztán Szabolccs, akiről kiderült, hogy az unokatestvéred, de nem érdekel már, mert szeretlek! - ráztam a fejem kicsit nevetve. - A szemem láttára fulladt mélyvízbe a kapcsolatunk, miközben észre sem vettem azt, hogy ahelyett, hogy megbeszéltük volna, inkább hibát kerestünk a másikban! - simogattam az eres kézfejét, amit annyira szeret. Néztem, hogy a kezem mozdulatát fürkészi, láttam, hogy elcsábítottam őt vele. - Egyezzünk meg!

- Majd meglátjuk - húzta ravasz vigyorra az ajkát. - Halljuk Fehérvári Sofia! Mit szeretnél mondani nekem? - húzta az ajkához a kezemet, majd gyenge puszit nyomott a bőrömre. A szemébe nézve elpirultam, közben fél szemmel láttam, hogy Kíra a háttérben szívet mutatott a kezével.

- Kezdjünk mindent elölről! Mintha csak most találkoztunk volna! - elvettem a kezem és közelebb hajoltam hozzá. - Legyen ez az első találkozásunk - álltam fel, miközben összeráncolt szemöldökkel fürkészett engem. - Mit tennél, ha itt találkoznánk először? - léptem hátra pár lépést, majd mókásan végig néztem rajta. - Mit lépnél? - tártam szét a kezem, majd leültem egy üres asztalhoz és a szemébe nézve vártam, hogy vajon mit lép. Imádkoztam, hogy menjen bele a játékba, hogy nevesse el magát, hogy felálljon a székről. Imádkoztam és reménykedtem, hogy ez a nap lehet az újrakezdés napja, hogy tényleg mindent elölről kezdhetünk. Miközben Asher mosolyogva felállt, láttam magam előtt őt, amikor először találkoztunk. Az emlékek frissek voltak, soha nem tudnám elfelejteni őt. Akkor a fal mellett állt, viszont most megfontolt mozdulatokkal felém sétált. Akkor rideg tekintettel pillantott felém, most könnyes szemmel és szerelemmel. Megállt az asztalom mellett, én egyenesen a szemébe pillantottam.

- Szabad ez a hely? - mutatott az asztal másik oldalán található székre.

- Szabad - mutattam oda kuncogva. Az már biztos, hogy Aser jól játszotta a szerepét, mert az asztalon keresztül felém nyújtotta kezét. 

-  Benet Asher vagyok!

- Fehérvári Sofia - folytottam vissza a kuncogásomat. Asher elvette a kezét, majd megtámasztotta magát az asztalon és így szólt:

- Nos Sofia! Szerintem hagyjuk az újrakezdést és folytassuk ott ahol abbahagytuk - ekkor lassan áthajolt hozzám, oldalra biccentette a fejét és lehunyt szemmel megcsókolt. Annyira megkönnyebbültem, hogy hatalmas könnyek formájában távozott minden amik a hetek alatt fogva tartottak. Az arcára helyeztem a kezem, miközben fogadtam a nyelve puha érintését. Asher a fülem mögé tűrt egy hajszálamat, miközben két csók között így szóltam:

- Egy első találkozásnál szabad így udvarolni a lánynak? - pillantottam mélyen a szemébe. Ő csak elvigyorodott és a fejét rázta.

- Nagy volt a kísértés - kulcsolta össze az ujjainkat, miközben ismételten megcsókolt.

VÉGE

Az olvasóimnak sok szeretettel!

( Sziasztok! Remélem, hogy ezt a könyvet is szerettétek. Sajnos nagyon elhúzódott, több mint egy éve publikáltam. Azért fejeztem be mert nem akartam tovább bonyolítani és húzni, illetve este álmodtam meg ennek a könyvnek a befejezését és szerintem így lett kerek a történet. Én nagyon szerettem írni ezt a könyvet de tény, hogy nagyon elhúzódott, ezért nem bánom, hogy befejezést adtam a történetnek.)