SOFIA
_____________

Asher teljesen kifordult önmagából. A legnagyobb probléma pedig az, hogy nem beszél róla. Nem értettem és számomra megmagyarázhatatlan a viselkedése. Észre sem vette, hogy a viselkedésével szépen lassan eltaszít magától. Türelmes voltam és néha próbáltam érdeklődni, de mindig ugyan az volt a válasza „most hagyj békén Sofia" és Asher észre sem veszi azt, hogy az órák után a szertárban a szex nem old meg semmit. A kanapén magamra húztam a pólómat és megigazítottam a hajam, miközben Asher végig húzta gyönyörű testén a sötétzöld pólóját. Létezik az, hogy kihasználja a testem? Képes lenne kihasználni engem arra, hogy megoldja a problémáit? Miért érzem azt, hogy szétszakad a kapcsolatunk? Miért érzem azt, hogy a kommunikáció nem működik köztünk? – És így most jobban érzed magad? – Asher hamar átment rajtam, de közel sem úgy viselkedett velem, mintha szeretkezte. Inkább próbálta elterelni a gondolatait és velem lenni, de ez nem azt jelenti, hogy élveztem.

- Miért neked nem tetszett? – pillantott hátra a válla felett. Nem tudtam, hogy mi történt velünk, de azt érzem, hogy Asher változik. A kérdés csak az, hogy miért? – Nem élvezted?

- Megmondom őszintén, hogy nem – fontam össze a kezem. – Ráadásul durva is voltál – hozzá léptem és meglöktem őt. – Ha legközelebb is ebben a pózban akarod csinálni akkor inkább ne is szólj hozzám! Komolyan megbántottál! Fáj mindenem! – könnyes szemmel néztem végig rajta, majd fülem mögé tűrtem egy hajtincsemet és remegő lábakkal az ajtó felé sétáltam. Remegő kezemet gyengén helyeztem a kilincsre, de nem nyomtam le. A szívem azt súgta, hogy ne hagyjam őt itt. Nem tudtam, hogy mi zajlik a lelkében, viszont ebben a húsz percben tényleg megbántott. – Nem tudom, hogy mi történik veled, Aser – suttogtam a nyakláncomat simogatva. – Nem volt bajom a pózzal, de nem fogtad vissza magad. Nem kérdeztél meg, hogy én szeretném-e így – ráztam meg a fejem csalódottan. – Csak azt szeretném mondani, hogy amíg nem változtatsz a viselkedéseden és nem bánsz velem úgy ahogy megérdemlem, addig jobb lesz, ha nem szólsz hozzám – tettem fel a kezem óvatosan. – És most halál komolyan beszélek Asher! Tényleg változtats!

- És ha én ilyen vagyok, Sofia? – túrta hátra a haját fénylő homlokkal. A fejemet ráztam. Gyenge és kimerült voltam ahhoz, hogy veszekedjek vele. Még mindig érzem az érintését a lapockámon ahogy előre nyomja a testem a kanapén...és nem volt jó érzés.

- Ilyen vagy? – mutattam könnyes szemmel a kanapéra. – Fájdalmat okoztál nekem – suttogtam vörösre sírt szemekkel. – Nagyon fájt és nem hagytad abba! – szipogtam a szemébe nézve. – Ezt érdemlem? Tényleg ezt kapom tőled?

A fekete hajú fiú sóhajtva megtámaszkodott az asztal szélénél és üveges tekintettel nézett végig rajtam. Tudtam, hogy valamit titkol elölem, de nem mondja meg. Talán nem is fogja elárulni.

- Kicsim, én nem akartalak bántani!

- Hát pedig megtetted! Rohadj meg, Asher! De komolyan! Látni sem akarlak!

- Akkor ott van az ajtó! – biccentett előre. Felvont szemöldökkel ráztam meg a fejem és léptem hátra egy lépést. Megfogalmazni nem tudom, hogy mennyire fájt a szívem. Úgy éreztem, hogy ebben a pillanatban apró darabokra tört. Asher ezekre a pici darabkákra rátaposott és csak magával foglalkozott. Szinte éreztem a mellkasom súlyát, a szédülést és a hányingert, ami magával ragadott.

- Még is ki a franc vagy te?! – sírva léptem ki a szertárból és a könnyeimet törölgetve szapora léptekkel sétáltam végig a könyvtár üres folyosóján. Nem éreztem mást csak fájdalmat, amit Asher nyújtott nekem. Még mindig szerettem, de most nagyon haragszok rá. A drog... most meg ez! Nem tudom, hogy mi történik vele, ezért délután egyedül voltam a szobámban és felhívtam Marcit, aki a negyedik csörgésre felvette a telefont. A hangja boldog volt, de amint köszöntem neki, azonnal megváltozott a hangulata.

- Sofia, mi a baj? – hallottam, hogy becsukja maga után az ajtót és elképzeltem, hogy egyedül van a szobában. Nem tudtam, hogy mit mondjak neki, ezért csak az ágyamon ülve az ajkamra szorítottam a kezem és remegtem, mint a kocsonya.

- Marci! Asher nagyon kifordult önmagából! Drogozik meg... inkább nem is mondom! Mi történik vele?! – Marci nem válaszolt, inkább gondterhelten felsóhajtott én pedig az orromat fújva vártam, hogy beleszóljon a készülékbe. – Kíra az oka?

- Nem! Ebben biztos vagyok!

- Ezek szerint te tudod, hogy mi van vele?!

- Sofia... áh! – sziszegte kínosan. – Figyelj ez családi dolog, érted?

- Családi dolog?! – ráztam a fejem értetlenül. – Marci! Elmondani nem tudom, hogy Asher mit csinál az utóbbi napokban! Ma még az előadásokra sem jött be! Kérlek szépen, mondd meg, hogy mi van vele mert én... ha ezt folytatja akkor szakítok vele! Én ezt nem bírom!

- Bántott téged? – kérdezte hallkan.

- Áh! Hagyjuk is – sütöttem le a szemem mert nem voltam hajlandó beszámolni Marcinak a részletekről.

- Figyelj Sofia, én nem leszek a lelkitársad erre a feladatra ott van Kinga! De azt tudom tanácsolni, hogy hagyd békén! Időre van szüksége!

- Időre?! Mi történt amiért időre van szüksége?! Semmit nem értek, Marci! – fogtam meg a plüss tehenemet és a mellkasomhoz szorítottam. Marci nem akart többet ezzel a témával foglalkozni, ezért elköszönt tőlem. – Na szép barát vagy!

- Sajnálom kicsi Sofia! – nevetett hallkan. – Mondtam! ADJ NEKI IDŐT!

Egész nap Marci üzenetén gondolkoztam. Tudtam, hogy valamit titkolnak elölem. De mi volt ez a dolog?

Késő délután Asher egyedül tanult a könyvtárban, ezért a könyveimet a mellkasomhoz szorítva leültem mellé, de megtartottam a távolságot. Csak fél szemmel pillantottam a fekete hajú fiúra, aki összeráncolt szemöldökkel jegyzetelt a sima füzetébe. Néztem az arcán megjelenő halvány pírt, az ívelt szemöldökét ahogy vonzó vonalba húzza, a fekete haját, aminek vékony tincsei a tekintetébe hullik, és rájöttem arra, hogy ő még mindig az a fiú, akit én szeretek, csak egyszerűen valami történt vele, amit nem mond el. Azt hittem, hogy nem fogunk beszélni egymással, de amikor felnyitottam a rózsaszín gépem tetejét, egy összehajtott papírt csúsztatott át az asztalon. Összeráncolt szemöldökkel fürkésztem, hogy elveszi eres kezét majd duzzogva tovább jegyzetel. Sóhajtva vettem az ujjaim közé és hajtottam ki a levelet, amibe egy szöveget írt. Felvont szemöldökkel olvastam el a rövid levelet és nem tudtam, hogy sírjak vagy inkább nevessek rajta. „Nagyon szeretlek, ne haragudj a viselkedésem miatt, bocsánatot kérek" az üzenet végére tollal egy pici szivecskét is rajzol. Felsóhajtottam, de mégis mosolyra húztam az ajkamat.

- Ezt elteszem – csúsztattam be a kicsi táskámba. – De ez nem jelenti azt, hogy elástuk a csatabárdot – sziszegtem, miközben megnyitottam a félig kész projectet, amin Szabolccsal dolgoztunk. Szabit ma még nem láttam. Messengeren írtam neki egy üzenetet, de azt jelezte, hogy kilenc órája nem volt elérhető. Felvont szemöldökkel szemezgettem a kicsi profilképével, amin egy hatalmas baseball pálya előtt állva hófehér fogakkal és vonzó szeplővel az arcán mosolyog. A végtelenségig nyúló pálya csak foltokban jelent meg a képen, Szabolcs mosolya erősebben kiemelkedett a képen. Arra számítottam, hogy Szabolcs már nem fogja meglátogatni a könyvtárat, ezért lezártam a telefont, az asztalra csúsztattam és Asher felé pillantottam, aki üveges tekintettel figyelte minden mozdulatomat. Fájt a mai viselkedése, de az jobban fájt, hogy ő nincsen jól. Ezért fél testtel közelebb hajoltam hozzá és suttogva elmosolyodtam. – Sajnálom – néztem mélyen a szemébe. – Bármi is történt remélem, hogy megoldódik – fürkésztem az arcát. – Az is nagyon rossz, hogy nem beszélsz velem!

- Mostanában káosz az életem – dobta füzetét az asztalra.

- Talán a... a drog miatt? A drog az oka? – suttogtam, hogy csak ő hallja mert nem csak ketten tanultunk a könyvtárban. Sok hallgató kávéval a kezében és hangosan ásítva memorizálták és tanulmányozták a tananyagokat.

- Nem a drog miatt, Sofia! Ez annál több! Ha tudnék róla beszélni, akkor elmondanám! – kicsit közelebb hajolt, majd kezét óvatosan az arcomra helyezte és megsimította bőrömet a szemem alatt. – De tényleg nagyon sajnálom, hogy délután úgy bántam veled! Haragszok is magamra miatta – adta a tudtomra üveges tekintettel. Nem válaszoltam csak sóhajtva előre pillantottam, de ekkor hirtelen bevágódott az ajtó. Nem tudtam, hogy ki ennyire indulatos, de amikor megláttam Szabolcs vörösre sírt szemeit, akkor felpattantam és összeráncolt szemöldökkel néztem végig a feketébe öltözött testén. Szinte lassított felvételben láttam, hogy a jóképű magas fiú hozzánk lép, ökölbe szorítja a kezét és hatalmasat bever Asernek, aki annyira meglepődött, hogy oldalra zuhant. A másodperc töredéke alatt a tollat kiejtettem a kezemből és könnyeimtől elázott arccal néztem, hogy Szabolcs könnyes szemmel húzza magához Ashert.

- A mama meghalt! A mama meghalt! Felfogod te ezt?! – üvöltötte mérgesen. És ekkor történt, hogy az arcukat összehasonlítva egyszerűen csak lezuhantam a kanapéra és pislogás nélkül megtörten néztem a jelenetet. – Milyen unokatesó vagy te, mi?! Nem jöttél el a mama temetésére?! Milyen unokatestvér vagy te?! – és miközben Asher könnyes szemmel Szabolcs szemébe nézett, én addig összezavarodva nyeltem egyet.

- Ismeritek egymást?! – ekkor Szabolcs sápadtan felém pillantott.

- Unokatesók vagyunk! – és ekkor tudtam, hogy ez csak a kezdet. - Nem látszik a hasonlóság?!

Unokatesók?! Akkor Asher titka az volt, hogy a mamája... ó te jó ég! MI TÖRTÉNIK?