SOFIA
_________________

- Szóval Sofia! Azt mondod, hogy elitéled az olyan embereket, akik szándékosan bántanak másokat? – Szabolcs karikás szemekkel nézett rám. Tekintete kialvatlan és kimerült volt. Szürke karikák húzódtak a tekintete alatt. Tegnap nem volt az egyetemen. Nem tudom, hogy mi történt vele, de kifejezetten megviseltnek és fáradtnak tűnt. Egyszerre éreztem őt erősnek és gyengének. Nem ismerem őt annyira, de úgy érzem, hogy ha fiúnak születtem volna, akkor olyan lennék, mint ő. 

– Talán! – emeltem a tollamat az ajkamhoz. – Te mit gondolsz róla? – őszintén megmondom, hogy Szabolccsal könnyű beszélgetni. Olyan mintha követnénk egymás gondolatmenetét, mintha tudnánk, hogy a másik mit szeretne mondani. Egyébként nagyon jó haverok lettünk. Én örültem annak, hogy őt választottam project társnak. Lopva néztem, hogy egy pillanatra leveszi fekete keretes szemüvegét, majd csuklójával megdörzsöli a csillogó szemét. Lopva néztem, hogy újra visszateszi, majd aprókat pislogva fürkészi a laptop képernyőjét. Észre sem vette azt, hogy közben elmerengett valamin, mert keze megállt, fejét lehorgasztotta és pislogás nélkül nézett valamit. Nem festett jól! Mi történt vele tegnap óta?! Istenem! Mi ez a kísértés? Mi ez a hang a fejemben, hogy kérdezzem meg? Miért kérdezném meg? Nem tartozik rám! Végül győzött a kísértés és megkérdeztem. – Jól vagy?

A szemöldökét felvonva pillantott felém, majd némán bólintott. Néztem, hogy táskájából kivesz egy energiaitalt, kinyitja és aprót kortyol belőle. – A kérdésedre válaszolva én sem szeretem az olyan embereket, akik szándékosan bántanak másokat! Nekem nem jutna eszembe ilyet csinálni – mintha küzdene valami ellen. Mintha a másik énje máshol járna. Nem tudom, hogy miért van rám ilyen hatással, de nem tudtam levenni róla a szemem. Egyszerűen csak néztem, hogy teljes testtel előrehajolva megtámaszkodik a térdén, majd összekulcsolja arca előtt a kezét. A mozdulat közben a vállán megjelentek az izmok és kiemelte az alakját.

- Biztos, hogy minden... - ekkor elkezdett rezegni a telefonja az asztalon. Csak egy röpke pillantást vetettem a készülékre. Az anyukája hívta.

- Bocsi – magához vette, majd lassan felállt és odébb sétált, addig én írtam Ashernek egy üzenetet.

16:12 Sofia:

Egy kicsit nehezen megy a tanulás! A tanulótársammal van valami!

16: 15 Asher:

Mond meg ennek a Szabolcs gyereknek, ha a barátnőmnek miatta nem fog sikerülni a projekt akkor megverem! Én üzenem neki!

16: 15 Sofia:

Te sem a kedvességedről van híres! Te jó ég!

16: 16 Asher:

Baj van, bébi?

16:17 Sofia:

Úgy látom, hogy sír! Majd este beszélünk! Puszillak!

16: 18 Asher:

Úristen... na puszi!

Összeráncolt szemöldökkel csúsztattam a telefont az asztalra és vettem a bátorságot, hogy Szabolcs felé sétáljak. Abban a pillanatban tette le a telefont, amikor én mellé léptem. A fejét elfordította és letörölte a könnyeit. Mivel féloldalt állt nekem, láttam a hosszú szempilláin ülő hatalmas könnycseppeket. Istenem! – Rossz hírt kaptál? – suttogtam hallkan. – Nem kérem, hogy mond el! De a tanulótársad vagyok! Velem bármiről beszélhetsz!

- Elmúltam huszonöt éves! Megoldom!

Huszöt?! Jesszus! Nem néz ki annyinak! Mivel úgy láttam, hogy nem akar velem beszélni, ezért úgy gondoltam, hogy összepakolom a cuccaimat, és a szobámban fogom folytatni a tanulást. Amikor megfordultam meglepő dolog történt. Szabolcs egy hírtelen mozdulattal nyúlt a csuklóm felé és bizonytalanul megfogta. Annyira meglepődtem, hogy azonnal hátra fordultam és a kezünkre pillantottam. Az érintése bizonytalan volt, éreztem, hogy remeg a keze. – Bocsánat! – ekkor elengedte a kezem, majd a két kezét összefonta a tarkóján, és így szólt: - Tegnap meghalt a mamám – sokként ért a kijelentése. A szám elé tettem a kezem és némán lesütöttem a szemem. Úristen! Nagyon sajnálom szegényt! Fel sem foghatom, hogy min megy most keresztül. – Anyám a temetés miatt hívott!

- Fogadd őszinte részvétemet – óvatosan megérintettem a kezét, és lassan bólintottam. – Menj pihenni! Holnap találkozunk!

- Ne haragudj rám ez miatt!

- Dehogyis! Ne viccelj!

Késő este Asher mellett ültem egy padon. A teliholdat néztük, közben a testemre húztam az egyik kapucnis pulcsiját. Az illatát beszívva elmosolyodtam, majd Asher felé pillantottam, aki furcsán viselkedett. Kezét maga előtt kulcsolta össze, és rezzenéstelen arccal nézett a talaj felé. Én is oda pillantottam. Asher nézte, hogy egy méhecske rászáll a virág tetejére. Nem tudom, hogy miért volt szótlan, ezért a vállának támasztottam a fejem. – Szép az este.

- Bizony! A tanulás egy kicsit lefárasztott! Nem bánod, ha rágyújtok? – zsebéből kivett egy doboz cigarettát meg egy öngyújtót. Megráztam a fejem és húztam el az ajkamat.

- Őszintén?! – suttogtam és elhajoltam tőle. – De nem tilthatom meg! – sóhajtva néztem, hogy Asher rágyújt, ajkai közé teszi a fehér szálat és mélyen beleszív. Egy kicsit köhögött. Ekkor pattantam le a padról. – De ha füves cigit szívsz akkor tényleg pipa leszek! Add ide! – a töményebbnél töményebb füstöt kifújta, majd összehúzott szemekkel pillantott rám.

- Tudod, hogy mit nem szeretek benned? – a kérdése annyira váratlanul ért, hogy a lábam a földbe gyökerezett, a szememet pedig ellepték a könnycseppek. A kérdése a lelkembe mart, és széttépte a szívemet. Megakartam kérdezni tőle, hogy miket beszél, hogy mi történik vele, de egy szót sem tudtam kibökni az ajkamon. – Nem szeretem, amikor parancsolgatsz! – bóbiskolva pattant le a padról és állt meg mellettem. – Te pedig jól tudod, hogy nem szeretem, amikor megmondják, hogy mit csináljak!

- Én csak szépen kértelek rá!

- Ne kérjél! Az égvilágon nincsen semmi közöd ahhoz, hogy mit és hogy miért szívok!

- Már hogyne lennem közöm hozzá! – pillantottam fel a fekete hajú fiúra, aki hátra lépve kifújta a füstöt. – Mi történt veled reggel óta??!

- Semmi nem történt, Sofia! Egyszerűen csak nem szeretem mikor megmondod, hogy mit csináljak! Ha szívni akarok, akkor szívok! És ne köss bele! – idejét sem tudom már annak, hogy mikor beszélt velem így utoljára. Könnyes szemmel ráztam meg a fejem és úgy gondoltam, hogy ennek véget vetek. Mármint a beszélgetésnek.

- Én nem vagyok kíváncsi erre a hangnemre! És nem is kötelességem elfogadni! Kérem vissza a régi Ashert!

- Jólvan mucika!

- Tudod mit? Én most elegyek aludni! Jóéjt! – miután megfordultam Asher a hátam mögött felkuncogott.

- Milyen formás feneke van valakinek – fütyült hallkan. Nem válaszoltam csak szitkozódva besétáltam a kollégiumba. Hallkan léptem be a szobába mert azt hittem, hogy Kíra már alszik, de nem aludt. Összeráncolt szemöldökkel nézett fel rám, és felült az ágyán.

- Neked meg mi bajod?

- Semmi! – ültem le az ágyam szélére.

- Mi ez a szag? Fű?!

- Nem! – förmedtem rá kiabálva. Kíra elkerekedett szemekkel feltette a kezét, majd megigazította hosszú fekete haját.

- Nem akartam megkérdezni mert biztos voltam abban, hogy hátsószándékot látsz benne... de minden rendben veletek?

- Örülnél, ha azt mondanám, hogy nem?

- Nem örülnék, csak meglepne! – fordult felém.

- Te most beszélgetni akarsz velem? – öleltem magamhoz a tehenemet. Kíra törökülésben ült, majd mosolyogva a vállát rántotta.

- Nem bírom, ha a társaságomban sírnak az emberek! Szomorú leszek és késztetést érzek, hogy megkérdezzem az okát!

- Nagyon jó színész vagy, Kíra! – a fejét rázta, majd feltette a kezét.

- Én kérek elnézést! Pedig szerintem semmit nem csináltam! – ekkor lassított felvételben láttam, hogy a telefonja képernyője felvillan és...és egy jóképű kínai fiúval vigyorog a zároltképernyőn.

- Ki... ki az a fiú? A testvéred?! – Kíra megfogta a telefonját, majd felém mutatta a képet és oldalra biccentette a fejét. A telefonján megnyitotta a galériát és megmutatott egy képet ahol csókolóznak.

- Szerinted?

- A szerelmed?! Azt hittem, neked nincsen barátod!

- Ehhez még tedd hozzá azt, hogy „azt is hittem, hogy leakarod nyúlni a barátomat!" – zárta le a telefonját mérgesen. Összeráncolt szemöldökkel elhúztam az ajkamat és széttártam a kezem. – Szerintem sablonos történet lenne, nem így gondolod? – nevette el magát szerencsétlenül.

- Nem tudom, hogy mit gondoljak! – sóhajtottam. Lehet, hogy félre ismertem Kírát? Lehet, hogy elvakított, hogy megtudtam azt, hogy ő Asher volt szerelme? Lehet, hogy túlgondoltam volna a dolgot? Talán... félre ismertem?

- Mondok neked valamit, Sofia! – bólintott határozottan. – Lehet, hogy Asher mellett cseperedtem fel! Lehet, hogy volt köztünk valami, de az régen volt! – valamiért akkora őszinteséggel mondta, hogy kezdek hinni neki.

- És szereted a barátodat?

- Chungot? – mosolygott. – Mindennél jobban! A nyáron kimegyünk a szüleihez Kínába! – bólintott. Ekkor felnyitotta a telefonját nagyot nyelve nézett rám. – V... van kedved zenét hallgatni? – mutatta felém a fülhallgatóját. A szemöldökömet szórakozottan húztam fel.

- Mint a... barátnők szokták?!

- Nem dehogyis! Azért fékezd magad, csajszi! – nevetett, majd megfogta magát és pizsamában ledobta magát mellém az ágyamra. – Milyen zenéket szoktál hallgatni? – ekkor ravasz módon elmosolyodtam.

- Jobb is így! Így legalább szemmel tudlak tartani!

- Jaj, de jó nekem! – nyújtotta át a fülhallgatója egyik felét.

A furcsa az volt, hogy a zene témából áttértünk a filmekre majd a sorozatokra is. Nem tudtam, hogy mikor aludtunk el, de gyorsan eltelt az idő. Érdekes fordulat... kifejezetten érdekes. Most márcsak azt kell kiderítenem, hogy Asher miért fűvezik. És azt hiszem, hogy tudom rá a választ. reggel meg is keresem az idióta szobatársát!