ASHER
___________

( Hali! Ezer éve nem írtam fiú szemszögéből, de remélem, hogy azért lehet érezni, a gondolatmeneten, hogy ez egy pasi szemszöge és remélem, hogy tetszeni fog nektek:) )

Sofia édesapja mellett ültem a kanapén. Amikor én felsóhajtottam, akkor a faterja is ugyan ezt csinálta. Amikor a tarkómra helyeztem a kezem, mágnesként követte a mozdulatomat. Az apja csak akkor ivott a dohányzóasztalra tett üdítőjéből, amikor én ittam a kávéból.  Én kifejezetten értem a viccet és a poént. De, amikor a csajom apja megrögzötten figyeli minden mozdulatomat, rákellett jönnöm arra, hogy ez így nem fair. Felvont szemöldökkel fordultam felé, viszonzásul ő is a plafon felé húzta a szemöldökét. Még akkor sem hagyta abba, amikor Sofia anyukája egy csomag kekszet csúsztatott az asztalra. Fél szemmel láttam, hogy kicsit megáll, lehajol és erősen koncentrálva nézi azt, hogy mi mit csinálunk. Mivel a szituációt nem tekintete normálisnak, csak megsimította a vállam és gyorsan a konyhába sietett. Imádtam Sofia barna hajú anyukáját. Egy igazi tündér. Mindig mosolyog, mindig virág illata van és nagyon szereti a virág mintás felsőket, ezért tegnap, amikor Sofiaval bevásároltunk, vettünk az anyukájának egy virág mintás blúzt. Az apjának természetesen nem tetszett, még azt is hozzáfűzte, hogy „én szebbet vettem volna" hát akkor tudja mit Fehérvári úr? Kapja be a faszomat!

- Nos – köszörülte a torkát. – Fiam – tette hozzá feszülten. – Holnap egyetemre mentek!

Nahát! Ezt vajon miből szűrte le? Talán a fal mellett található bőröndökről és dobozokról? Emlékszek, hogy én segítettem Sofianak minden fontos tárgyat és emléket elcsomagolni. Sofia ragaszkodott ahhoz, hogy bőröndbe csomagoljuk, de a lelkére kötöttem, hogy az egyetemre dobozokat visznek. És szennyes kosárban a tárgyakat. Ez így a menő. Frankón! Ezért nem látni olyan hallgatót, akinél több mint két bőrönd van. Egy bőrönd mehet a ruháknak, a többi tárgynak pedig ott vannak a dobozok és a szennyes kosarak.

- Ez így van, uram – néztem a szemébe.

- Én csak szeretnék beszélni veled valamiről – a fekete göndör hajába túrt, szemüvegét az orrnyergénél megigazította. – A lényeg, hogy mivel Sofia hosszú időre távol lesz tőlem... - esküszöm, hogy elhullajtott egy könnycseppet. – Meg szeretnélek kérni arra, hogy nagyon vigyázz rá!

- Ez természetes! Az életemnél is jobban vigyázok rá!

Most komolyan kételkedik bennem?! A lányod a mindenem baszki! Nélküle nem tudok élni! Felfogtad?! Felfogtad, hogy megölném magam, ha valami baj történne a lányoddal?

- Igen! Igen! Hát persze – dörzsölte a borostáját. – Akkor beszéljünk már arról, hogy miért jött haza lila monoklival a Balatonról?

Hát, ha azt tudná... leestünk az ágyról és Sofia beütötte a fejét.

- Éjszaka a Balatonparton sétáltunk és véletlenül lefejelt egy oszlopot. De esküszöm, hogy az oszlop volt rossz helyen – kamuztam. Az apja összehúzott szemekkel méregetett engem, majd felsóhajtott. A viccet félre téve... Sofia édesapja imád engem. Már az első perctől kialakult köztünk egy kapcsolat, amit muszáj megtartanunk. Ő a csajom apja, én az egyetlen kislánya pasija. Titokban bírjuk egymást, de egyébként fenntartjuk azt, hogy próbál eltekinteni attól, hogy a lányát döngetem.

- Csak egy oszlop? Sofia nekem azt mondta, hogy lefejelte az ajtófélfát!

Nagyokat pislogva néztem a szemébe, majd elvigyorodtam.

- Hát akkor biztos rosszul emlékszek rá!

Egyébként tényleg az ágyas opció volt az igazság. Sofiával az ágyon feküdve hülyéskedtünk amikor megfogta magát és leesett a földre. Istenre esküszöm, hogy annyira megijedtem amikor koppant a feje, hogy egy pillanatra megállt a szívem. Aztán amikor megpillantottam a homlokán azt a „gyönyörű" puklit, szó szerint elájultam. De az én gyönyörű barátnőm csak nevetett, szóval... én is nevettem.

- Figyelj Asher! – zavarta meg a gondolatmenetem. – Mindketten tudjuk, hogy milyen kapcsolatban állunk mi egymással – mutatott rám. – Apaként fenn kell tartanom a dominánsabb látszatot. Viszont, ha a lányom nem lenne a közelben – bökött az emelet felé. – Bármikor meginnék veled egy sört és játszhatnánk egy fifát a tévén – bökött a tévé felé. – De ha most neki fognánk és játszanánk egy kört akkor Sofia csalódna bennem és nem tekintene már úgy rám, mint az apjára, aki bármikor, bármilyen körülmények közt megvédi.

- Hm... - mosolyogtam. – És ezért inkább úgy csinál, mintha legszívesebben kirúgna a házból.

- Pedig nem tenném édes fiacskám – suttogta. – De Sofia szemében muszáj megmaradnom dominánsnak!

- Áh, igen! Hát persze! Akkor én meg is nézem őt! Engedelmével – a lehető leggyorsabban távoztam és zsebre tett kezekkel sétáltam fel a lépcsőn. Sofiaeknál már megszoktam, hogy mezítláb és pólóban mászkálhatok. Igazából nagyon jól esik az, hogy így törődnek velem. Miután apa megtudta, hogy az ELTE-re megyek, teljesen begőzölt. Azt mondta, hogy hülyét csináltam belőle. Elvileg a szegedi egyetem csomó professzorával csak azért jópofizott, hogy biztos bejutásom legyen. Hát apa így járt. Halkan kopogtam Sofia ajtófélfáján. És ekkor megfordult. Gyönyörűségem! Azonnal elolvadt a szívem. Egy nagyon rövid rövidnadrág volt rajta egy fekete pólóval. Hosszú mogyoróbarna haját szoros lófarokban hordta a feje tetején. A frufruját már nem hordta. Nem tudom eldönteni, hogy frufruval vagy nélküle szebb.

- El sem hiszem, hogy holnap beköltözünk a kollégiumba – miközben becsuktam az ajtót, mosolyogva elém állt és lábujjhegyre állt. Kezével a hátamat simogatta, majd hozzám hajolva megcsókolt. Istenem! Imádom és imádom! Kibaszottul szeretem! Kezemet az arcára tettem és lehunyt szemmel viszonoztam a csókját. Néha résnyire kinyitottam a szemem, hogy az ajkát csodálhassam. Íratlan szabály, hogy ebben a házban a csókolózásnál tovább nem mehetünk. De akkor miért emeltem meg és miért engedtem, hogy a derekam köré kulcsolja a lábát? Miért fektettem az ágyra, és miért másztam a lába közé? Miért vettem le a pólóját és miért simogattam a melleit? A kezét a szájára tette és az ajtó felé pillantott. Halk kuncogás hagyta el a száját, majd a kezével megsimított a nadrágon keresztül. Csináld újra, bébi! – Ha az apám benyit akkor neked annyi – kezével kikötötte a nadrágomat, a fenekemnél lehúzta és a fenekembe markolt az alsónadrágomon keresztűl.

- Te aztán tudod, hogy kell felizgatni az embert – a fejemet lehorgasztottam és megráztam a fejem. – Mennyi idő alatt tudsz levetkőzni?

- A kérdés inkább az, hogy mennyire tudunk csendben maradni – a haja szétterült a takarón, a mellbimbója kiemelkedett a fekete póló alatt. Istenem! Olyan gyönyörű! Minden vágyam, hogy szeretkezzek vele, de annak nyögés lesz a vége. Az apja pedig minden konyhai eszközt használná, hogy engem kinyírjon. Vagy még rosszabb... valamivel szétnyomhatja a golyóimat... ó igen! Ezt már nem kockáztatom!

- Sajnálom bébi – húztam fel a nadrágomat a seggemen.

- Ne már! Megijedtél?! – nevette el magát az ágyon fekve. Egy mozdulattal mellé feküdtem, kezemet a férfiasságomra feszítettem és próbáltam eltekinteni a ténytől, hogy a testem mást akar. Nem baj! Majd csak helyre áll! Remélem! Ekkor váratlanul kopogtak és nyílt az ajtó.

- Kész a vacsi! – vigyorgott Sofia anyukája. A lány mellett jó fiúként feküdtem és csendben köszönetet mormoltam. Na nem! Ott lent kibaszottul dudorodik valami! Én így nem mehetek le!

- Te nem jössz? – pillantott rám Sofia, miközben az ágyon fekve a plafon nézve, a tökömre szorítottam a kezem.

- Csak izé... - pillantottam felé. – Már megyek is – magam elé helyezett kezekkel Sofia után sétáltam, közben igyekeztem nem nézni a fenekét. Gyorsan leültem egy székre és mosolyogva szét néztem.

- Milyen udvarias – utalt arra az apja, hogy nem húztam ki Sofianak a széket. Már ne haragudj! Nem én találtam ki, hogy a férfiak micsodája így működjön! Szerintem maga sem szívesen sétálgatna álló farokkal a konyhában. Először Sofianak szedtem a tésztából, majd utána magamnak is. Addig az anyukája a holnapi napról beszélgetett az apjával. Én közben imádkoztam, hogy a férfiasságom le nyugodjon. És amikor azt hittem, hogy jó úton haladok, Sofia hírtelen a combomra helyezte a kezét. Én voltam az a fekete hajú srác az asztalnál, aki kővé dermedve, mozdulatlanul ült.

- Kicsim, majd mondd, hogy reggelre hány órára állítsam be az ébresztőt! – mosolygott az apja. – Elviszem a kislányomat az egyetemre – vigyorgott.

- Ó apa! Igazán nem szükséges! Lehet, hogy Asher... - ekkor mindenki rám pillantott.

- Veszel levegőt? – kérdezte az anyukája rám nézve.

- Igazából nyugodtan menj az apukáddal – préseltem ki, de a körme érintése olyan jó volt a combomon! – Majd találkozunk az egyetem előtt! Lehet, hogy Marcival megyek.

- Helyes! Így kell lennie! – bólogatott határozottan az apja. Erőltettem magamra egy mosolyt és megkóstoltam a tésztát.

- Nagyon finom!

- Köszönöm szívem – mosolygott az anyukája.

Huh! Csak éljem túl ezt az estét! Azért... kíváncsian várom a holnapi napot! Remélem, hogy minden a legnagyobb rendben lesz!