| SOFIA |

KEDD

- Meddig szeretnéd még ezt csinálni magaddal kicsim?

Apa szájából hangos sóhaj szakadt fel. Olvasó szemüvegét az asztalra csúsztatta, a kezét összefonta maga elött. Tudtam, hogy sajnálja. Tudtam, hogy nem ért velem egyet. De azt nem tudta, hogy a napjaim üresek Asher nélkül. Ő volt az első szerelmem. A fiú aki megérintette a szívemet. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy végűl össze is fogja tőrni. Haragudtam rá, de még is szerettem. Minden erőmmel azon voltam, hogy kitöröljem Benet Ashert az életemből.

A fejemet ráztam. Próbáltam elhesegetni a zavaros gondolataimat. Itt már nem csak dühről volt szó. Az iránta érzett szerelmem és a haragom csapott össze a szívemben. Egy tornádó keletkezett a lelkemben. Ezt a vihart nem tudtam se megállítani, de lelassítani. Egyszerűen csak fájt. Minden fájt ami rá emlékeztetett.

- Nem szeretnék erről beszélni apa.

Leültem vele szembe és a pultra csúsztattam a poharamat. Megtámaszkodtam a kezemmel és belekorytoltam a tejeskávéba.

- Nézz már magadra, Sofia! Egy hét telt el! Már nem lesz köztetek semmi! - hajtotta össze az újságot.

- Ha te mondod...

Fátyolos tekintettel kevertem a tejeskávét. Nem érdekelt semmi és senki. Az iskolába bejárok. De senki se várja el azt tőlem, hogy mosolyogjak amikor a szívem apró darabokban van.

- Majd anyád beszél veled mert én szóhoz sem tudok jutni - csúsztatta hátra a széket és betolta maga után. A lépcső felé csuszogott, még is megtorpant. A falra rögzített fényképekre pillantott. Láttam az arcán, hogy az emlékek magukkal ragadták. Kilslány voltam amikor a kép készült. A Balaton parton, egy fehér Unikornis úszógumin ültem. Kicsi kezemmel átkaroltam a nyakát, lábammal ügyetlenül tartottam meg magam. Elől még hiányzott egy fogam, még a hajam is szőkén tapadt az arcomhoz, de mosolyogtam. A legszebb napjaim kiskoromban voltak. A napok amikre már nem emlékszek, de átéltem őket.

Apa felsóhajtott.

- Nekem is rosszúl esik. Legszívesebben beverném a képét! Bántotta a kislányomat! Megbántotta az egyetlen lányomat - pillantott át a válla felett. - Fáj, hogy így látlak. Ha te szomorú vagy akkor én is az vagyok. Nekem nem létezik nagyobb fájdalom annál, hogy sírni látlak, kicsim - nézett a szemembe. - Nem ezt érdemled. Egy földre szállt angyal vagy. Te nem ezt érdemled.

Megrázta a fejét és felsóhajtott.

- Szeretlek apa.

- Szeretlek kicsim.

Miután felsétált az emeletre, megfogtam az újságot és apró darabokra téptem.

- Rohadj meg, Asher! Rohadj meg Benet Asher! - dobtam a kuka mellé. - Rohadj meg, hogy szeretlek - támasztottam a homlokomat az asztalra.

Fátyolos tekintettel léptem át az iskola kétszárnyú ajtaját. Mint mindig, a portás most is megállított.

- Te ide jársz? - nézett végig rajtam.

Képzeletben jól képen töröltem és lassan tovább sétáltam.

- Ne játszuk el újra, Sanyi bácsi - biccentettem oldalra a fejem.

- Nem láttalak még erre, kislány!

- Mert mindig azt a kurva Netflixet nézi!! - kiabáltam mérgesen.

- Ó! Gyere kicsim! Gyere! Gyere!

Kinga suttogva karolta át a vállamat és felmutatta a kártyáját Sanyi bácsinak aki norogva biccentett felé.

- Utál engem! Biztos vagyok abban, hogy utál engem.

- Sanyi bácsi régen amnéziás volt! Tavaly elcsapta egy trolibusz - rántotta meg a vállát. - Azt hiszem, hogy valamilyen romantikus filmet nézett a Netflixen amikor átsétált a zebrán! Nem látta, hogy piros van neki.

- Ki gondolta volna....

Megálltam a szekrényem elött és felnyitottam a zárat. Nem tudom, hogy örülnöm kéne annak, hogy egy hete nem láttam az arcát, vagy ép ellenkezőleg kéne éreznem.

- De úgy látom, hogy te még mindig ugyan úgy vagy - nézett végig rajtam. - Nagyon sajnálom. Amióta szakítottatok, Marcival is kevesebb időt töltök.

- Miért is? - húztam a mellkasomhoz a füzeteimet.

- Marci, Ashernél van. Már napok óta nála alszik. Gondolom dumálnak, meg ezek. Pasis estéket tartanak.

- Nem mintha megérdemelné - ráztam meg a fejem.

- Egy dolgot nem értek, Sofia - nézett mélyen a szemembe. A szemébe néztem. Vártam, hogy mondja el. A történtek után nem számít mennyi pofon ér. Én bármit elviselek.

- Mondjad csak.

- Miért nem hallgattad őt meg?

- Miért hallgattam volna meg ha a bizonyíték ott volt a szemem elött? - zártam be a szekrényem ajtaját. - Megcsókolta Brigit. Azon a napon amikor engem levitt a Balatonra! - lábadt könnybe a szemem. - Ez volt az amikor ketten félre vonultak beszélni! Tessék! Ezért! - szorítottam össze a kezem. - Fáj, Kinga! Nagyon fáj nekem! El sem tudom mondani azt, hogy mit érzek. Én...szerelmes vagyok. Egy kibaszott szerelmes kamasz!

- Nagyon sajnálom!

Kinga a vállamat simogatta, bár nem lett jobb kedvem tőle. - Esetleg eltudod őt engedni? Végleg?

- Végleg? - kérdeztem vissza. - Mit értesz az alatt, hogy végleg? - törőltem le a szemem. Kinga nem válaszolt, csak az ajtó felé nézett. Apró mosolyra húzta a száját, a fejét megrázta.

Lassan fordultam az ajtó felé.
Marci és Asher sétáltak be az ajtón. De a látvány végleg a padlóra kényszerített. Asher kialvatlan volt. Megviselt és fáradt. Ezt leszámítva jóképű volt. Hófehér pólójára csak egy bundás farmerdzsekit vett fel. Egy fekete szűk nadrágot és fekete boka csizmát hordott. Úgy festett mintha kivették volna egy divat magazin lapjáról. Lesütöttem a szemem. Hányinger kerülgetett ahogy felém pillantott.

Találkozott a tekintetünk.

Asher nem zökkent ki, levegőnek nézett.

Fájt a viselkedése, de jobban érdekelt az amit az ujjai közt tartott. Miért tart magánál egy fehér borítékot? Mit tartalmaz a boríték? Egy hivatalos levelet? Egy kérvényt?

Nekem ehez már nem volt közöm.
Igazából semmihez sem volt közöm, ami Benet Ashert érintette. Már nem vagyok a barátnője. Már nem beszélhetek vele. Nem csókolhatom meg akkor amikor akarom. Nem szívhatom ki a nyakát mint azelött. Nem lophatom el a pólóját...

Egyszerűen csak idegenek lettünk.

Az első óra után a lány mosdóban voltam. Sírva mostam meg az arcomat és zártam el a csapot. Annyira fájt a hiánya, hogy teljesen széttörtem. Ebben a percben éreztem azt, hogy végleg elveszítettem. Eddig talán reménykedtem. Reménykedtem egy apró szikrában ami mindent helyre hoz. De minden szar.

Becsuktam magam után az ajtót és a lépcső felé sétáltam.

Megtorpantam akkor, amikor meghallottam Marci és Asher hangját. Hatalmasat dobbant a szívem, talán egy ütemet is kihagyott.

- Biztos vagy ebben haver?

- Ez lesz a legjobb. Jobb lesz nélküle.

Asher zsebre tette a kezét, egy pillanatra a karórájára pillantott. Csak félig láttam az arcát, de a látvány szívbemarkoló volt.

- De még mindig nem értem! Ez az egész csak egy rossz...

- Hagyd, Marci! Felesleges bármit is mondani! Figyelj... - Asher a kezére pillantott, a lábát keresztbe fonta maga elött. - Szerintem ebben az évben már nem jövök vissza.

A korlátnak támasztottam a hátamat és a szám elé kaptam a kezem. Mégis mire készül Asher?!

- Örülni fog a mamád! Örülni fog, hogy kiutazol hozzá vidékre!

Ezt nem hiszem el! Asher itt hagyja Budapestet?!

Végleg elhagy engem?!

- Na igen. Szükségem van egy kis vidéki életre!

Lepacsizott Marcival és megveregette a hátát.

Hatalmas könnyek szöktek a szemembe.

Egyszerűen csak néztem, ahogy kisétál az ajtón. És az életemből.

Az utolsó óra után Kingáva haza kisért engem. Bizonytalan léptekkel sétált mellettem, a fejét némán lógatta. Kezét a kabát zsebébe csúsztatta, a cipőjével a barna gesztenyéket rúgta. Megálltunk az ajtó elött, a kezemet a kilincsre csúsztattam.

- Tudom, hogy tudod.

- Mit tudok? - pillantott rám.

- Tudom, hogy tudod!

- Mit tudok, hogy tudod azt, hogy tudom? - ráncolta a szemöldökét.

- Tudod, hogy Asher ma elmegy! De akkor miért nem szóltál róla?

- Talán azért mert már nincsen közötök egymáshoz! Azért mert nem akartam nektek fájdalmat okozni! Azért, hogy végleg elengesd őt!

- Végleg?

Végleg...
Végleg...
Végleg...

- Örökre? - néztem a szemébe.

Örökre...
Örökre...
Örökre...

- Sofia... - biccentette oldalra a fejét.

- Nem tudom őt elengedni!
Nem hagyhat itt engem! - hírtelen téptem fel az ajtót és futottam fel a lépcsőn. - Tudom, hogy ezzel fájdalmat fogok okozni, de nem tudom elengedni! Képtelen vagyok rá!

Ledobtam a táskámat és a sporttáskámat vettem a kezeim közé. Az őszi ruháimat és a pulcsijaimat is belegyűrtem. Cipőt és kabátot. Fehérneüket és telefontöltőt. Plüssmacit.

- Asher a Keletiből fog indulni! A harmadik vágányról! Van húsz perced, hogy elérd!

Széles mosolyra húzta a száját a fejét megrázta.

- Köszi Kinga! Apa! Apa!

Lefutottam a lépcsőn és megkerestem apát aki a egy mókust zavart ki a garázsból. A vörös állat átfutott a lábam közt és felugrott a legközelebbi Tölgyfára.

- Te rágcsáló! Kirágtad a porszívó zsákját! - szorította össze a kezét. - Veled meg mi van?

- Megyünk! Most! Apa! Vigyél el a Keleti pályaudvarra! Most!

Mielött reagálhatott volna, megfogtam a csuklóját és magam után húztam. Apa beült a kocsiba és elindította az autót.

- Sofia! Mégis mire készülsz?!

Online vonatjegyet vásároltam magamnak. Megnyomtam a fizetés gombot és beírtam a kártyám adatait.

- Nincsen más választási lehetőségem! Ha most nem megyek utána, akkor örökre kilép az életemből!

Könnyes szemmel pillantottam az órára. Piros lámpát kaptunk. Imádkoztam, hogy érjünk oda időben. Ha a vonat elindul akkor örökre elveszítem Ashert.

Miután apa leparkolt a Keleti pályaudvar mellett, kikapcsoltam a biztonságiövet és szorosan átkaroltam.

- Várj! Várj! Te most elmész! Nem! Arról szó sincs! Gyere vissza! Sofia!

- Szeretlek apa! Mindent köszönök!

Az emberek közt futottam a harmadik vágány felé. A pályaudvar teli volt túristákkal és utasokkal. Azt hittem, hogy nem érek oda időben. Egy kínai túrista csoport állta el az utamat. Már láttam a harmadik vágányt. A mozdonyvezető előre sétált, a jegyszedő már a lábával tartotta az ajtót. - Nem! Nem! Nem! Elnézést! El... elnézést! Ekkor megszólalt a bemondó.

- G71es gyorsított személy vonat indul a harmadik vágányról. A vonat Újszász és Szolnok állomásokon megy át. A beszállást kérjük fejezzék be, a vágány mellett kérjük vigyázzanak!

Ekkor átfutottam a csoporton és kiabáltam a jegyszedőnek, hogy várjon meg. Én voltam az utolsó aki felugrott a vonatra. Az ajtót becsukták mögöttem, a vonat zakatolva elindult.

Te jó ég!

Még is mit csináltam?!