| SOFIA |

HÉTFŐ

- És mesélj! Mit csináltatok Asherrel? - Kinga felvont szemöldökkel pillantott rám. A szemöldökét a plafon felé húzta, a száját sejtelmes mosolyra görbítette. A grimaszom után hozzám hajolt. - Nemár! Biztos volt valami - kaccsintott.

- Ugyan Kinga! - húztam magam alá a székemet. - Nem volt semmi! Miért lett volna? - helyeztem az asztalra a tolltartómat.

- Talán azért mert a pasid - szúrt oldalba.

- Ne! Ne piszkálj - sütöttem le a szemem. - Tortát sütöttünk.

- Meztelen?

- Te hülye vagy! - helyeztem a homlokomat az asztalra. - Csókolóztunk! Ennyi elég? - biccentettem oldalra a fejem.

- Ó de cuki! Ennyi? - húzta el a száját.

- Igen? - kérdeztem vissza mintha ez nem lenne egyértelmű.

- Rendben - mosolygott. - Nem eröltetem a témát. Ma még nem is láttam Ashert - nézett a szemembe.

- Az első óra után jön be - piszkáltam a tollamat.

- Biztos elfáradt valamiben - kaccsintott huncut mosollyal az arcán.

- Nem feküdtem le vele ha erre célzol!! - súgtam a fülébe.

- Sziasztok! Hali! Hali! - Alex és Tamás sétáltak be a terembe. Látszólag a Sparból jöttek. Energiaitalt és chipseket tartottak a kezükben.

- Sziasztok - Kingával mosolyogva vissza köszöntünk nekik, majd a kezembe vettem a füzetemet amit kinyitottam a múlt órai anyagnál. - Tehát nyugi. Asher bármeddig vár rám.

- Ajánlom is neki - húzta össze a szemét.

- Kinga! - nevettem el magam hangosan.

- Valami probléma van? - sétált be a tanár a terembe.

Lesütöttem a szemem és igyekeztem meghúzni magam.

Már vártam a szünetet.

Este ugyan beszéltünk Asherrel telefonon de hiányzott. Izgatottan vártam arra, hogy a karjai közt legyek. Érezni akartam az illatát. A teste melegét. Csak arra vágytam, hogy mellette legyek. Ő a másik felem. A férfi akit szenvedve szeretek. Akiért bármit megtennék. Benet Asher meghatározta az életemet. Vele kezdődött minden. Miatta vagyok boldog. Miatta mosolygok és megtanultam szeretni. Megtanultam egy párkapcsolatban élni. Azt amikor a másik fájdalma fontosabb mint a miénk. Amikor mindig a másikat helyezzük előre a fontossági sorrendben.

- Megyek. Megnézem, hogy bejött e - támaszkodtam az asztalomra.

- Okés. Én megkeresem Marcit - igazította meg a haját.

Mielött kilöktem volna az ajtót, váratlanul Brigi szólított meg. Csak a vállam felett pillantottam hátra. Hangos sóhaj hagyta el a számat és kiléptem az iskola elött. Ilyen még nem fordúlt elő de Brigi minden mozdulatomat követte. Nem tudtam, hogy mit akar tőlem, de keresztbe fontam a karomat és az utca felé pillantottam. Peóbáltam távol lenni tőle.

- Szia Sofia - állt mellém mosolyogva.

Elfordítottam a fejem. Nem akartam őt látni. A kapcsolatunk kezdetektől rosszúl indult. Ő az utolsó ember akivel beszélgetni szeretnék. - Hogy vagy? - fürkészte az arcomat.

- Mit akarsz? - pillantottam rá. A szél a szemembe fújta a hajamat amit ujjaimmal a fülem mögé túrtam. Megdörzsöltem a kabátomat. Már elég hűvös volt ahoz, hogy az emberek kabátot hordjanak. A fák leveleit a járdára fújta a szél. A régen zöldben pompázó fa immár kopasz és rideg volt. Új ruhát öltött magára. Felkészült az Őszi hónapokra. Minden olyan gyönyörű volt. De ez csak a látszat. Mint amikor egy festő őszi tályat fest. Gyönyörű, de csak a festő tudja, hogy mit szimbolizál.

- Figyelj Sofia - fonta keresztbe a karját. A haját szoros lófarokban hordta. Fekete szőrme kabátot viselt, hófehér szűk farmerral és fekete magasszárú csizmával. - Szerintem a mi kapcsolatunk nem indult valami jól - nézett végig rajtam.

- És? - hegyeztem a fülem miközben meghallottam Asher motorjának a hangját. - Csak mond azt amit akarsz! - tártam szét a karomat.

- Csak azt akarom mondani, hogy sajnálom - fürkészte a járdát. - Sajnálom azt, hogy sokszor köcsög voltam veled.

- Sokszor? - néztem a szemébe. - Te a kezdetektől fogva ellenségként tekintettél rám. Nemis ismertél - tártam szét a karomat. - Szerinted elfelejtem? - nevettem el magam hallkan. - Sokszor tiportál a szívembe! Megaláztál! Lenéztél és kibeszéltél! Ezek után mégis van merszed elém állni?!

Brigi mosolyra húzta az ajkát, a farzsebéből kihalászta a telefonját. Egy darabig az ujjai közt forgatta, majd felém mutatta. Nem mondott semmit. Csak nézett engem.

- Mivan? - kértem magyarázatot.

- Szerintem van benne valami ami téged érdekelhet - húzta össze a szemét a száját csücsörítésre húzta.

Nem tudtam teljesen oda figyelni mert Asher leparkolt az iskola elött. Kitámasztotta a motorját és lehúzta a fejéről a bukósisakot. Még a ruháját sem vette le. Teljes testtel megindult felénk. - Szeretném, hogy te magad lásd azt, hogy a pasid mégsem olyan hűséges mint amilyennek mutatja magát - amint feloldotta a telefonját még a lélegzetem is elállt. Hírtelen reagálni sem tudtam. Abban a percben elsüllyedtem volna szégyenemben. Abban a percben egy világ dölt össze bennem.

A kép a Balatonon készült. Asher  Brigivel csókolózott. Semmi sem választotta el őket egymástól. Brigi a nyakába kapaszkodott, mindenét a testéhez nyomta. Nyelni sem tudtam. Mintha megállt volna körülöttem az idő. Nem érzékeltem a szellőt az arcomon, se a testem súlyát. Nem hallottam hangokat. Ott abban a pillanatban megszüntem létezni.

Asherre pillantottam aki könnyes szemmel túrt a hajába. Vajon magyarázkodni fog? Lesz erre egy hihető magyarázata? A képek hazudnak? Vagy a kép maga a valóság? Tagadni fogja? Mit fog felhozni?!

- Sofia, figyelj...

- Én ezt nem hiszem el! - söpörtem hátra a hajam. - Ez most komoly? - mutattam felé a telefont. - Ez tényleg te vagy?! - böktem a kép felé.

Asher lesütötte a szemét és megdörzsölte a halántékát.

- Hát ezt érdemlem én? - kiabáltam sírva. - Ezt érdemlem? - ejtettem ki a telefont a kezemből. - Ha? - löktem meg a mellkasát.

- Megmagyarázhatom?! - tette össze a kezét. - Az a kép nem minden! Ami rajta van az nem....

- Nem igazi? - böktem ki sírva. - Minden ott van! Megcsaltál - rántottam meg a vállam. - És ez most kurvára fáj nekem - léptem egy lépést hátra. - Hogy voltál erre képes? - fontam keresztbe a karomat.

- Sofia! Én téged szeretlek! Beléd vagyok szerelmes! Ez a kép egy megtervezett hazugság! - bökött az iskola felé mert közben Brigi lelépett.

- A karjaid közt tartottad őt! Engedted azt, hogy az intim szférádhoz közel legyen! - kiabáltam sírva. - Mégis, hogy mersz ezek után bármit is tagadni?! - töröltem le a szememet.

Asher a derekára helyezte a kezét és felvonta a szemöldökét. A száját összeszorította majd megrázta a fejét.

- Sajnálom - súgta.

- Hát akkor baszd meg! - vettem le a karkötőmet amit a földre dobtam. Asher a szája elé tette a kezét. Nem volt ura önmagának. Hatalmas könnycseppek végig folytak az arcán amit letörölt. Utoljára a szemébe néztem és széttártam a karomat. - Hiba volt megbízni benned! Hiba volt elhinni azt, hogy ez működhet kettőnk közt! Átkozok minden percet amit veled töltöttem!!

És ekkor elsétáltam mellette, majd a zebra felé siettem. Képtelen voltam maradni. Fájt a szívem. Azt hiszem, hogy ebben a percben megszakadt a szívem. De nagyon.

- Sofia... - Asher utánam futott és megfogta a kezem. - Nem lehet így vége. Nem engedlek el! Nem engedlek el! - ismételte magát. - Sofia! Muszáj meghallgatnod - nézett mélyen a szemebe.

- Hagyj! Egyszerűen csak hagyj békén! - rántottam ki a kezem. - Nem vagyok többé a te Sofiád! Nem vagyok neked senki - lehajtottam a fejem, átfutottam a zebrán. Ott hagytam azt az embert aki mindennél fontosabb volt nekem a világon.

Miután haza értem becsuktam az ajtót. A felületének nyomtam a fejem, majd a padlóra csúsztam. A lábamat a mellkasomhoz húztam és a térdeimre hajtottam a fejem. Csak sírtam. Engedtem azt, hogy fájjon. Mert nagyon fájt. Szorult a mellkason,  fájt a fejem. Eddig nem tudtam, hogy milyen érzés a szerelem miatt fájni. Eddig nem tudtam, hogy milyen ha megbántanak. Senkinek sem kívánom az érzést. Szétszakított belülröl és nem engedett el.

- Sofia... - sétált felém anya. - Mit csinálsz a földön?

Amint anya szemébe pillantottam a szája elé tezte a kezét, majd letérdelt elém. - Miért sírsz, kicsim? - simította ki a hajamat az arcomból.

- Asher... - szorítottam össze a szemem. - Asher nagyon megbántott anya - bújtam az ölelésébe. - Nagyon megbántott.

- Életem! Gyönyörű kislányom - simogatta a hajamat.

- Hallgatnom kellett volna rátok - szipogtam.

- Együtt átvészeljük - törölte le a könnycseppjeimet. - Átvészeljük - ismételte.