SOFIA

| SZERDA |

Az óra viszonylag csendben telt. A tekintetemet a füzetem lapjaira szegeztem. Valamiért nem tudtam az órára koncentrálni. Egyszer nekem kelett válaszolnom egy kérdésre, abban is Kinga segített nekem. A többiek meglepődtek, kérdezték azt, hogy mi történt velem. Nem akartam válaszolni, csak némán legyintettem azt, hogy semmiség. Talán az volt. Egy nem fontos dolog. De akkor miért érzem azt, hogy megbántottam Ashert? Ez egyáltalán nem vonatkozik rám.

A szünetben a szekrényem elött álltam, próbáltam láthatatlanná válni, miközben elbújtam az ajtó mögött.

Anyának írtam egy üzenetet Viberen, amire szokás szerint csak vicces matricákkal válaszolt. Ha anyával üzenetbe beszélek, akkor perceken keresztül is képes pötyögni, pedig csak azt írja nekem, hogy : Mizu?

- Figyelj Sofia! - Kinga állt meg mellettem, a tekintetével Asher osztálya felé pillantott. Az ajtó nyitva volt, a hangos folyosóra alig hallhatóan szűrödtek ki a nevetések. - Elöző szünet végén, Asher miért nézet úgy rád, mit akit megakarna ölni? - egyszerre volt kíváncsi, de talán szomorú is. Kinga a legnormálisabb ember az évfolyamban. Azonnal megtaláltam vele a közös hangot. Ez alatt a három nap alatt, Kinga lett legjobb barátnőm. Mert tudom azt, hogy ő mindig segít nekem ha kell. Ő mindig ott van ahol szokott, de mégis rohan ha szükség van rá. A fejemet halványan megráztam, becsuktam a szekrényem ajtaját, a hátamat a felületéhez nyomtam. Szinte lassított felvételben láttam, ahogy Asher zsebre tett kezekkel megáll a szekrénye elött, és kinyitja. Láttam azt, hogy a szekrénye belsejében egy darab képet sem ragasztott fel. Egy darabig nézte a felületet, mintha a tekintetét lesütötte volna. Kivett onnan egy Sparban vásárolt jegeskávét, és vissza csukta a szekrény ajtaját. Nem tudtam levenni Asherről a szemem, miközben Kingának suttogtam el a történteket. Szegény próbálta követni azt amit mondtam neki, de látszólag elvesztette a fonalat. - Maradjunk annyiban, hogy megbántottad őt - tette fel a kezét.

- I...igen - bújtam a könyvem mögé feszülten.

- Akkor hajrá! Kérj tőle bocsánatot! - Kinga a vállamnál fogva lökött a fekete hajú fiú felé. De miután megláttam Brigit, hogy egyenesen Asher felé szaporán sétál, szinte kéztetést éreztem arra, hogy én érjek oda előbb. De Brigi gyorsabb volt. Úgy letámadta Ashert, aki hírtelen nemis tudott mit reagálni. A nyakába kapaszkodott, és nem túl diszkréten megcsókolta. Szomorúan néztem, ahogy a fiú viszonozta. Sőt! Még a lány fenekébe is markolt. A mozdulata közben pedig elkezdett szorúlni a mellkasom.

Mi ez az érzés? Mi kerített hatalmába?

- Oh Sofia! Ismered a barátomat, Ashert? - Brigi megtámaszkodott a fiú izmos mellkasán, és a haja közeli részt cirógatta az arcán. Asher nem nézett rám, csak oldalra pillantott. Hiába kerestem a tekintetét. Valamit nagyon elrontottam. De amikor azt hittem, hogy Ashernek vannak érzései, rájöttem arra, hogy nincsenek.

Vagy csak ügyesen játszik.

- Persze! Mert Sofia annyira jól ismer mindenkit. Igaz? - átkarolta a lány, és mnagy szemekkel nézett a szemembe. Feszültem kaptam el a tekintetem, és hátra tettem a kezem.

- Találkozunk tesin! - amint megfordúltam, az arcomról lefagyott a mosoly, a célzása pedig egyszerre volt igaz, és bántó is.

- Nagyon béna voltál! Esküszöm, hogy rossz volt téged nézni! - Kinga a fejét csóválva ült le mellém a székre, és bele ivott a kulacsába. A tollamat a kezembe vettem, és próbáltam kitörölni az elöbb történteket.

- Miért lógatod az orrod Sofia? - pillantott rám Tomi.

- Ma ez egy ilyen nap! - támasztottam meg az arcom a kezemen.

-Hé! Velünk aranyat ér az élet! - Alex átkarolt engem hátulról. Erőltettem magamra egy mosolyt, és felkaptam a fejem, amikor a tanár becsukta maga után az ajtót. Matematika órán röpdolgozatot írtunk az eddig gyakorolt függvényekből. Négyest kaptam rá.

- Sofia nagyon jól véd a kosárban! - mosolygott Tomi, miközben az udvaron beszélték meg a testnevelés óra menetét.

- Biztos, hogy nem! Sofia kell hozzám támadni! - bólogatott helyeselve Alex.

- Akkor viszem Vivient! - vágta rá, mire a lány kivette a füléből a fülhallgatóját.

- Tessék? - kérdezte. Történelmen a Szabadságharcról tanultunk. A munkafüzetben közösen megkelett oldanunk egy feladatot. Mivel Alexnek nem volt munkafüzete leültem mellé, Tomi pedig Kingához csapódott. Kinga mondta, hogy Tomival akar lenni, mert Tamás apja Történelem tanár az egyik egyetemen. Természetesen nem haragudtam meg. Kinga imádni való lány. Az én gondolataim pedig messze jártak, ezért Alex magára volt utalva, aki a maga módján, próbálta megoldani a feladatot.

- Biztos, hogy ez a megoldás? - suttogta.

- Ja! Bízz már bennem Sofia! - vigyorgott magabiztosan.

- Pszt Flóra! Mi a megoldás? - fordúltam balra, az ablak melletti padsor felé.

- Mi sem tudjuk! - pillantott rám tanácstalanúl.

- Hát, akkor reménykedjünk, hogy nem minket szólít fel - motyogtam fáradtan.

- Nos! - nézett szét a tanár. - Mivel hallottam a reggeli mutatványáról Alex, így megosztana minket a megoldással? - pillantott ránk Sándorbá. A ceruzáját, és a naplót már a kezébe vette. Tudtam azt, hogy Alex hülyeséget fog mondani.

- Hát, az úgy volt, hogy.... - suttogtam.

- Nemzeti dedikálás! - vágta rá hangosan.

- Az meg mi a szar? - hökkölt hátra a tanár.

- Pocsék Google! - csapta le Alex a telefonját az asztalra.

- Tehát, mi a megoldás? - sóhajtotta a tanár.

- Nemzeti identítás! - mondták egyszerre.

- Majdnem! - mosolygott Alex.

Szünetben Kingával megálltunk a lány öltöző elött, miközben Alex bocsánatot kért tőlem.

- Tényleg semmi baj - válaszoltam, miközben Asher sétált el köztünk, de úgy meglökte Alex vállát, hogy ő a fogait összeszorítva maszírozta azt.

- A pályán találkozunk! - Kingával besétáltunk az öltözőbe, és lepakoltunk a szokásos helyünkre.

- És jól csókol? - csacsogott Imola, Brigivel, aki a tükör elött magára húzta a vékony, semmit sem takaró toppját.

- Tökéletesen! - mosolygott, majd a tükörből egyenesen rám pillantott. - Így legalább a vesztesek tudják azt, hogy mihez tartsák magukat!

Erőltettem magamra egy mosolyt, majd levettem a pólómat, és megigazítottam a csillogó köldök piercingemet, majd felvettem egy fekete bő pólót.

- Tehát, a mai óra menete! - csapta össze a kezét az osztályfőnök. - Mivel az elmúlt órákon az átadást gyakoroltátok, így ma a két osztály meccsezni fog egymás ellen - mondta ki, mire Alex a levegőbe bokszolt. - De elötte futással bemelegítünk, és erősítünk - fejezte be, miközben a belefújt a sipjába. Mindenki elkezdett futni a pálya körül. Én Kinga mellett kocogtam, aki hallkan beszélt hozzám.

- Úgy látom, hogy már leszállt rólad - pillantott Brigi felé, aki a barátnője mellett futott. Igen, úgy nézett ki.

- Tehát, akkor mi ketten támadunk! - futott mellém Alex.

- Legyen úgy! - adtam meg magam. Futás után gimnasztikáztunk és erősítettünk.

Kinga mellett álltam, miközben előre hajoltam, mert ez volt a feladatban.

- Anyám! Az új csajnak milyen jó segge van már! - valaki elkiabálta magát, mire a többiek szakadtak a nevetéstől. Vörös arcal fordúltam Gergő felé, aki vigyorogva nézett engem. Gyökér.

- Hé! Pofa be Geri! - kiabálta Alex is.

Kinga csendben számolta a fekvőtámasza darabjait, miközben én a felüléseket csináltam.

- Oké! Eddig bírtam! - Kinga vörös arccal felült, és fáradtan kifújta magát.

- Jó voltál! - pacsiztam le vele.

- Kosár! Mindenki foglalja el a helyét! - kiabálta az osztályfőnök, mire mindenki a pálya közepére sétált. Középen állt Tomi, az elején pedig Alex és én. A szélén Kinga és Vivien, hátúl pedig Flóra védett. A pálya túl oldalán Brigi ácsorgott velem szemben. Néha a műkörmét piszkálta, de gyilkoss pillantásokkal ajándékozott meg. Miután meghallottuk a síp hangját, mi megidúltunk. Alex megindúlt, miközben kisétáltam a pálya széléhez, így rám nem figyeltek, ezért előre tolakodtam. Kingával vitték a meccset, a palánk alá sétáltam, és amikor Alex alulról átpattintotta a labdát, Brigi nyúlt érte, de én gyorsabb voltam, és dobtam egyett.

- Ez könnyű lesz! - nevette el magát Tamás, miközben mindenki vissza állt a helyére. Brigi minden mozdulatomat figyelte, mintha egy megfelelő pillanatra várt volna. Kigával összenéztem, aki csak halványan bólintott. Miután meghalottuk azt, hogy utolsó támadás, a pálya szabad volt elöttem. Ezért nem húztam az időt, Alexel futva megindúltunk, és egymásnak adtuk a labdát. Amikor a labda újra nálam volt gyorsan megindúltam, de valaki úgy elvette tőlem a labdát, hogy teljes erőből meglökött. Elvesztettem az eggyensúlyomat, és csúszva lezuhantam a fekete köves aszfaltra. Előre tettem a tenyerem, hogy védjem a fejem. Azt sem tudtam, hogy hol voltam. Fájt a könyököm, és a térdem. Amikor könnyes szemmel pillantottam fel, Brigitta vigyorogva nézett le rám. A meccs pedig leállt.

- Te állat! Mit csinálsz ha beüti a fejét?! - Kinga Brigivel kiabált, aki magát védte. Könnyes szemmel vizsgáltam meg a tenyerem és a könyökömet, miközben a diákok közt egy embert kerestem. Asher amint meghallotta a jelenetet, megfordúlt a tengelye körűl és egyenesen rám pillantott. Próbáltam takarni a véres térdemet, de még a tenyeremet is összepiszkoltam. Amint Asher meglátott, teljes testtel megindúlt felém. Mert segíteni akart. Én pedig csak rá vártam. Azt akartam, hogy közel legyek hozzá. De pár lépés után hírtelen torpant meg. Nem értettem, hogy miért. A száját összeszorította, a tekintetét lesütötte.

- Beviszem az orvosi szobába - segített nekem Alex, miközben tanácstalanúl néztem rá. Alex átfogta a derekamat, amit Asher összeráncolt szemöldökkel nézett végig.

- Ez elég csúnya! - nézte meg Andrásbá a térdemet. - Köszönöm Alex! Fertőtlenítsétek le! - fújta ki magát gondterhelten. - Brigitta, egy szóra! - mondta, de én már nem tudtam oda figyelni, mert az orvosi szoba felé sétáltunk.

- Így ni! Megis vagyunk! - a nővér lefertőtlenítette, majd ragasztott rá egy nagyobb kocka alakú ragtapaszt. A könyökömre is kaptam egyett.

Apa ennek nem fog örülni.

- Köszönöm - mosolyogtam. - És neked is! - pillantottam le Alexre az ágyon ülve.

- Szívesen tettem! - tette zsebre a kezét, majd az iskola elé kisért engem. - Megleszel? - pillantott a domb felé.

- Persze! - szorongattam a kezemben a táskámat. Jó idő volt, ezért nem bántam azt, hogy tesi ruhába mentem haza.

- Aztán, ne erőltesd meg magad! - nevetett fel, miközben mosolyogva intettem neki. Bár nem volt kedvem mosolyogni.

Este hat óra elött a vacsora csendben telt. Anyáék látták rajtam azt, hogy nincsen minden rendben. De én nem akartam beszélni a történtekről. Amikor beléptem az ajtón, annyira megijedtek, hogy jobban szemügyre vették a térdemet és a könyökömet. De hiába mondták azt, hogy meséljem el nekik, a vacsoráig a szobámban voltam, és feküdtem az ágyamon.

- Anya! Hidd el! Semmi bajom! - vágtam ketté a Lasagnemat. - Egyébként is véletlen volt - ittam bele a narancslébe.

- De mégis mennyire durvulhat el úgy egy kosárlabda meccs, hogy a lányom összetörve jön haza? - kötötte ki a nyakkendőjét, és anyára pillantott, aki tanácstalanúl felsóhajtott.

- Nem szeretne róla beszélni! Látod!

- Sofia! - pillantott rám, mire felemeltem a fejem, és apa szemébe néztem. - Nagy erő kell ahoz, hogy valakit így ellökjenek. Ez biztos, hogy nem véletlen volt - fejezte be gondterhelten. Apának igaza volt. Ezt énis tudtam.

A fürdéssel voltak gondjam, mert nem akartam, hogy a térdem, vagy a könyököm vizes legyen. Nem voltam elkényeztetett lány, csak egyszerűen érzékeny.

Miután lefürödtem az ágyamon ültem.
Írt Kinga, Alex, és Vivien is.

De kaptam egy másik üzenetet amitől hevesebben dobogott a szívem.

Megnyitottam, és halványan elmosolyodtam.

20: 36 Asher

Hogy érzed magad?

20: 38 Sofia

Jól vagyok. Azt hiszem, hogy megmaradok.

20: 40 Asher

Helyes! Kár lenne érted!

20: 41 Sofia

Kedves vagy mint mindig!

20: 45 Asher

Elvagy varázsolva mint mindig!

És kilépett.

Hevesen dobogó szívvel néztem az apró sorokat amiket beszélgettünk. A hajamat zavartan piszkáltam, és alig láthatóan megráztam a fejem.

Ez a Szerdai nap hosszú volt.

De vár rám valami holnap reggel?