SOFIA
_________________

Borzalmas éjszakán voltam túl. Az egyetlen menedékem a plüss tehén volt, aki mindig ott volt mellettem. Az éjszaka küzdöttem a sírás ellen. Csak azért maradtam erős, mert Kíra a másik ágyon aludt. Szinte éreztem, hogy az angyali teremtésnek tűnő lányban legbelül egy démon bújt el. Vagy csak én gondolom így? Kora reggel találkoztam Asherrel. Megbeszéltük, hogy végig nézzük a napfelkeltét. Az egyik pad támláján ültünk, ő közben a hátamra terítette a kapucnis pulcsiját. Az anyagot az orromhoz húztam és beszívtam az illatát. Néma sóhaj hagyta el az ajkamat, közben néztem, hogy a combunk egymáshoz ért. Melegség járta át a testem az érintése miatt. Ez volt az egyetlen menedékem. Az érintése. Az égen lassan megjelent a nap első sugara. Narancssárgára festette az égboltot, és szikrázóan bukott elő a campus magas tornyai alatt. Ekkor néztünk egymás szemébe. A nap sugarai megvilágították az arcunkat. Kiemelte Asher tekintetét, és a fekete haja világosabb, szinte kávészínű tincseit. Halványan elmosolyodtam, majd a vállára hajtottam a fejem. Ő puszit nyomott a fejemre. A fehér színűre festett körmömet fürkészve tudtam, hogy beszélnünk kell. Nem tudtam, hogy miért húztam az időt. Talán megakartam menteni magunkat egy kínos beszélgetéstől. Talán féltem hallani Asher szavait. Talán féltem megérteni, hogy ki is ez a lány valójába.

Talán...

Pont ez a válasz. Féltem, hogy Kíra olyan fontos szerepet töltött be az életében, hogy mai napig hevesen dobogó szívvel gondol rá. Féltem, hogy a szálak, amik egymáshoz kötötték őket, nem halványultak el és nem tűntek el. Féltem, hogy Kíra és Asher boldogok voltak. Ismerték egymást. Talán... talán azt élte át Kírával, amit velem? Érzékenyen érintettek a fejemben cikázó gondolatok, ezért akaratlanul is elsírtam magam. Arcomat a tenyerembe temettem, a térdeimet összezártam, és miközben felkelt a nap, Asher tanácstalanul ült mellettem. Olyan kérdésekkel bombázott, hogy „a menstruáció miatt vagyok érzékeny?" vagy, hogy „stresszes vagy a tanulás miatt?"

Istenem! Miért kerüli a témát? Miért nem tud szembe szállni vele? Miért nem tér a tárgyra? Megérdemlem! Magyarázattal tartozik nekem... vagyis...nem tudom. Ami múlt... az elmúlt. Egy mulandó, már nem létező dolog. Minden emlék, minden hang és pillanat elhalványult. Tényleg megérné megkérdeznem tőle? Szeretném hallani? Szeretnék megismerkedni Asher múltjával? Mi lenne, ha inkább csendben magához húzna? Azzal talán minden megoldódik? Összeráncolt szemöldökkel fújtam ki az orrom, közben szipogtam egyet. Néma csend telepedett ránk. Úgy ültünk egymás mellett, mint két idegen. Najó! Ne haragudj életem, hogy a múltadban fogok vájkálni!

- Nagyon rossz éjszakám volt - be sem tudtam fejezni, Asher azonnal válaszolt.

- Nekem is – szűkszavú, halk és bizonytalan volt.

- Biztos sokat gondoltál valakire – bukott ki belőlem. Basszus! Ezt elcsesztem! Összeráncolt szemöldökkel és felháborodva nézett le rám.

- Féltékeny vagy?

- Megvan hozzá a jogom, nem? – kérdeztem felháborodva.

- Veszekedni szeretnél?

- Nem!

- Akkor ne hergelj fel!

Megköszörültem a torkomat és oldalra nézve megütöttem a vállát. Asher annyira meglepődött, hogy összeráncolt szemöldökkel ült távolabb.

- Végülis a híres ex a lakótársam – sziszegtem az orrom alatt. – Nem is tudom, hogy miről beszélgethetnénk az estéken!

- Miért vagy gyerekes, bébi? – biccentette oldalra a fejét.

- Most ne bébizz nekem! Rossz éjszakám volt! És még émelyegtem is!

- Nagyon sajnálom, Sofia – sóhajtotta. – Nem tudom, hogy mit kéne mondanom... figyelj azt leszeretném veled szögezni, hogy már nem kötnek hozzá érzelmi szálak!

- Gondoltam – sütöttem le a szemem és úgy gondoltam, hogy változtatnom kellene a viselkedésemen, ezért némán felsóhajtottam. – Mi mindent megtudunk beszélni!

- Ebben egyetértek. Szóval...

- De ne érezd úgy, hogy kötelességed beszélni róla! – ekkor hozzám nyúlva magához húzott, a nyakamat átkarolta és puszit nyomott a fejemre.

- Ha nem beszéljük meg, akkor olyan leszel, mint egy légy. Mindig ott leszel a lakótársad válla mögött és figyeled minden mozdulatát!

- Örülök, hogy ennyire ismersz – pusziltam meg az ajka szélét, majd a nyelvem hegyét kicsúsztattam és megérintettem vele a száját. Asher a nyelvemet nézte, majd úgy lekapott, hogy abba még én is beleszédültem. Szerencse, hogy nem járt erre senki.

- Szóval – nevette el magát, miután elhajolt tőlem. Elpirulva néztem a mozdulatát. Kezét a tarkójára vezette és megdörzsölte. – Kírát az oviban ismertem meg. Jó barátok lettünk. Igazából sokat játszottunk együtt és homokoztunk – pillantott rám biztatásképpen.

- Mondjad csak! Kibírom! Faszán! – böktem ki sziszegve.

- Nem akarok neked fájdalmat okozni! – biccentette oldalra a fejét, de én nem törődtem azzal amit mondott.

- Mi történt az ovi után?

- Iskolába mentünk. Kijártuk az általános. Ahogy cseperedtünk elkezdtünk érezni egymás iránt valamit...és...

- Kis faszopó volt már akkor is – dörmögtem.

- Nem hallottam – ráncolta a szemöldökét.

- Semmi! És utána? Összejöttetek, igaz?

- Igazából vele vesztettem el – köszörülte a torkát.

- Hogy rohadjon ketté – sziszegtem magam elé.

- Sofia! Nem értem, hogy mit dörmögsz!

- Igazán semmit! – csaptam a kezem a vállára. – Bizony! – csaptam újra és újra. – Semmi bajom – ütlegeltem tovább a vállát.

Vele veszítette el a szüzességét?! Tökéletes love story, igaz? Bleh!

- Azért szűnt meg a kapcsolatotok, mert iskolát váltottál?

És Asher erre olyan válaszolt, amiből tudtam, hogy történjék bármi, engem soha nem fog elhagyni.

- Nem az miatt! – ráncolta a szemöldökét. – Azért, mert megláttalak!

- Amikor legelőször találkoztunk – suttogtam hallkan. - Telefon volt a kezedben. A fal mellett telefonoztál a folyosón!

- Ilyen jól emlékszel rá? – kérdezte hallkan.

- Persze, hogy igen – sóhajtottam. – Rendben szerelmem! Adj nekem még egy olyan csókot, mint az előbb! – lehunyt szemmel hajoltam hozzá és vártam, hogy mit reagál.

- Ezer örömmel! – kezével megtámasztotta a fejem, hozzám hajolva kicsúsztatta a nyelvét, majd koncentrálva az ajkaiam közé vezette és megkereste az én nyelvemet.

Bármi is történt, bármi is fog történni, Asher és én együtt vagyunk és együtt is maradunk. Pont.

Reggel csak azért mentem vissza a szobába, hogy összepakoljam a táskámat. Fél szemmel néztem, hogy Kíra púderezi az arcát. Az ajkamat eltakarva felnevettem. Köcsögség, hogy erről a jelenetről a Mulan című mese jutott eszembe, amikor a film elején a lányt kisminkelik?

- Valakinek nagyon jó kedve van! – pillantott rám.

- Mert nagyon szép idő van! Naplementét néztem a szerelmemmel! – böktem oda.

- Oh igen! Asher szeret naplementét nézni!

Hát mindjárt kibaszlak az ablakon! Hogy mondhat ilyet nekem? Nem válaszoltam, csak mosolyogva mellé álltam. Oldalra biccentettem a fejem és az ajkamra helyeztem a mutatóujjam. – Valami probléma van?

- Hm – mosolyogtam. – Tényleg van hasonlóság – vigyorogtam.

- Miről beszélsz?

- Semmi... semmi! Ne is foglalkozz velem! Szerintem tegyél rá még egy kicsi púdert! – kacsintottam és kiléptem a szobából. A táskámat a vállamra dobtam, Asher már a lépcsőnél állt. Előre hajoltam és a nyakába csimpaszkodva nyomtam egy puszit az orrára. – Ismered a Mulan című mesét?

- Az óvodában sokan piszkálták őt miatta. Mindenki Mulannak hívta!

- Nem is értem, hogy miért – csaptam a fenekére és megfogtam a kezét. – Meghívsz egy reggelire?

- Csak akkor, ha előadás után találkozunk a szertárban!

Mosolyogtam és közben kivettem a farzsebemből a telefonomat és írtam a csoportba, amiben Kinga és Brigi volt benne. A zöld pötty jelezte, hogy elérhetőek ezért küldtem egy üzenetet nekik.

7:20 Sofia:

SOS! VÉSZHELYZET VAN!

Azonnal válaszoltak.

7: 21 Kinga:

Este edzőterembe megyünk Brigivel! Elküldjük a címet! Ott TALIZUNK! Kit kell megverni??