SOFIA

| PÉNTEK |

Feladtam. Azt hiszem, hogy elfáradtam. Megtörtem. Széttörtem. Megsemmisültem. A szívem apró darabokban hevert a földön. A szívem szilánkjain tapostam. Azt hiszem, hogy Benet Asher megölt engem. Még mindig emlékszek a csókjára. Igazi volt. Abban a percben őszintén szerettük egymást. Ahogy a csillagos ég alatt a karjai közt tartott, rájöttem arra, hogy nem csak szerelmes vagyok, de szeretem őt annyira, hogy elengedjem. Végleg. Ha nem engedem el akkor magamat teszem tönkre. Nem pusztíthatom el magam Benet Asher miatt! Fájt! Ó! Hogyne fájt volna! Szerelmes lettem egy olyan fiúba aki végűl megölte az érzéseimet. Bizonytalan voltam. Nem tudtam, hogy mi a helyes megoldás. De nem maradhatok Asher mellett. A maradásommal őt is tönkre teszem.

Reggel nyolc órakkor a táskámba pakoltam be az utolsó pólómat is. Indulásra készen álltam. A telefonomat a kezemben tartottam miközben a nyakam köré tekertem a sálamat. Basszus! Azt hiszem, hogy ez a pár nap lelkileg teljesen kikészített. Hiszen minden percben úgy éreztem, hogy megfulladok a közelében. Mintha egy mázsa súlyt préseltek volna a mellkasomra. Napok teltek el veszekedéssel. Órák teltek el megvetéssel és lenéző pillantásokkal. Ez a pár nap csak arra volt jó, hogy kifejezzük az egymás iránt érzett haragot.

Az ajtó előtt álltam és a lábamra húztam a cipőmet. Asher még aludt. Nem akartam felkelteni őt ezért nem köszöntem el tőle.

- Biztos vagy benne? - Asher mamája könnyes szemmel nézett rám. A tekintete minden érzelmét visszatükrözte. Sajnálta, hogy elmegyek. De így lesz a legjobb. - Maradhatnál még.

- Szerintem jobb ha megyek. Legalább Asher is megnyugszik - pillantottam a folyosó felé.

Ekkor a mamája a szemöldökét ráncolta. A kezét keresztbe fonta majd kifújta a levegőt. Feszült volt.

- Pontosan miért szakítottál az unokámmal? - kérdezte kíváncsian.

- Azt hittem, hogy tudja, Noémi néni - tettem a lábam mellé a táskámat. - A... a csók miatt - préseltem ki magamból.

Noémi néni hümmögött egyet. A kezével az ajkát piszkálta, az orrát ráncolta. Olyan volt mintha mondani szeretne valamit. Mintha valami ott lenne a nyelve hegyén csak nem szeretné elmondani. - Esetleg tudd valamit?

- Nekem Asher mindent elmondott. Esténként amikor aludtál mi beszélgettünk - nézett mélyen a szemembe. - Őszintén elmondom neked Sofia, hogy összetörted az unokám szívét.

Szomorúan megráztam a fejem majd húztam a szorosra kötött hajamat.

- Mennem kell a vonathoz!

- És az nem zavar téged, hogy Ashert egyedül hagyod?

- Mit számít már Noémi néni? - tettem a táskát a vállamra. - Mit számít már? - ismételten zokogva. - Az a fiú megbántott engem! Nagyon! Még mindig fáj! A szívem majd szétszakad!

- Az a baj veletek, hogy a szerelem hátrányaival nem tudtok megbírkózni! Azt hiszed, hogy az első akadálynál az a megoldás, hogy szakítasz az unokámmal? - suttogta.

- Egy megcsalás után a szerelem már nem működik!

- Sofia! Az unokám nem csalt meg téged! - az ujját feltette és összeszorította az ajkát. Miután rájött arra, hogy valószínűleg elszólta magát a szája elé tette a kezét. Én csak álltam ott. A táskát a vállamról a padlóra dobtam. A tekintetemet ellepték a könnycseppek. Hírtelen szorúlni kezdett a mellkasom. Mintha nem kaptam volna levegőt. Nem értettem! Istenem, nem értem!

- Nem! Én... nem értem! Noémi néni?! - emeltem fel a hangomat. - Nem értem! - támaszkodtam neki a falnak és elsírtam magam. Mozgást észleltem magam előtt ezért felkaptam a fejem. Asher állt előttem. Hozzám hasonlóan ő is megviselt és fáradt volt. Azt hiszem, hogy mindketten belefáradtunk a szerelembe. Tévedtünk. Nem voltunk legyőzhetetlenek.

- Sofia...

Hangja halk és bizonytalan volt. Képtelen voltam végig hallgatni. Mintha egy belső hang azt mondta volna, hogy jobb lesz ha nem hallgatom végig.

De mikor voltam én olyan lány aki az eszére és nem a szívére hallgatott?

- Asher.... - vettem le a cipőmet majd széttártam a kezem. - Mi történik?

Ekkor a mamájára pillantott aki csuszogva a szobája felé sétált. Ott maradtunk ketten a nappaliban. Mert tudtam, hogy ez lesz az utolsó beszélgetésünk. Nem számít, hogy mi lesz a vége! A jelennél már nem lehet rosszabb. Legalábbis én azt hittem.

- Nem csókoltam meg Brigit! - tárta szét a karját. A szemöldököm a plafonig szaladt. Jól hallottam? Asher a hajába túrt és hallkan folytatta. - Az a fénykép évekkel ezelőtt készült! Ha jobban megnézted volna akkor észre vetted volna azt, hogy az utca sem ugyanaz! Sofia, az a kép több mint két éve készűlt! Ezt pedig bizonyítani tudom, hiszen Zamárdin a Balaton felé vezető utcák többsége szinte egyforma. Figyelmetlen voltál, kicsim!

- Én... mi? - töröltem le a szemem. - Nem...nem értem! Nem értem! - löktem meg a mellkasát. - Miről beszélsz?! - sirtam hangosan. - Miért nem vettem észre?! Miért csak azt láttam ami nyilvánvaló volt?! És te! Miért nem szóltál?!

Ekkor Asher hátra lépett és letörölte a szemét.

- Azért mert arra vártam, hogy adj nekem egy esélyt. Mert ha kaptam volna egy második esélyt az az jelentette volna, hogy fontos vagyok neked. De... nem kaptam!

- Én most nagyon utállak!!

- Hát én nem utállak! - mosolygott.

- Tehát amikor elvittél a Balatonra akkor nem csókoltad meg Brigit?

- A barátnőm voltál. Nem voltam szingli. Akkor mégis miért tettem volna?!

- De a képen ugyan olyan fürdőnadrág volt rajtad...

- Mert nekem csak az az egy fürdőnadrágom van. Nekünk pasiknak... elég egy - vakarta meg a halántékát. - Van amit még meg kell beszélnünk?

- Haragszok rád! De az miatt jobban, hogy nem mondtad el nekem az igazat!!

- Ha akkor elmondtam volna akkor hittél volna nekem? - lépett közelebb. - Hm? - puszilta meg a homlokomat. - Várom a választ - puszilta meg az arcomat. - Hm, nagyon jó az illatod - szagolta meg a nyakam.

- Utállak! - morogtam. - Nagyon utállak!

- Szeretsz! Nagyon! Nagyon! - kulcsolta össze az ujjainkat.

- Nem, Asher! Ezt nem lehet így megbeszélni! Ennyivel nem úszod meg! Még mindig nem fogom fel!

- Bébi! - lépett egyet hátra. - Brigi előszedett egy régi fényképet aminek a szélére ráír egy hamis dátumot. Te pedig csak engem néztél a képen! Tudod, hogy ezt hogy hívják?

- Félrevezetés - suttogtam könnyes szemmel. - Asher én..! - temettem a kezembe az arcomat. - Istenem! Asher! - lábujjhegyre álltam és sírva átkaroltam a nyakát.

Ebben a pillanatban nem gondolkoztam csak sírtam. Engedtem, hogy a felgyülemlő érzelmeim a felszínre tőrjenek. A hatalmas súly ami a mellkasomat nyomta végre leszakadt. Ez pedig egyszerre volt megkönnyebbülés és ijesztő dolog is. Még mindig féltem. Remegtem a karjai közt miközben a hajamat simogatta. Még mindig nem hiszem el. Az eltelt napok annyira megérintettek lelkileg, hogy nem tudtam elhinni azt, hogy az egész csak egy rohadt félreértés volt. Brigi csúnyán becsapott. Én pedig engedtem magam becsapni! Tudtam, hogy a kígyóknál is rosszabb az a nő!

- Egyébként ha ez számít én is így viselkedtem volna ha elém tesznek egy olyan képet ahol egy pasival csókolózól! - suttogta a fülembe. - Én is csak a szememnek hittem volna. Sajnos nem hallgattalak volna meg - folytatta.

- Asher? - hajoltam el tőle. - Bocsánatot kérek. Bízznom kellett volna benned.

- De nem tetted. Ez miatt haragszok rád! - fogta a kezei közé az arcomat. - De felejtsük el!

Olyan büntudat kerített a hatalmába amivel eddig még nem találkoztam. Undorítóan viselkedtem Asherrel! Ez pedig egy megszerkesztett szánalmas kép miatt történt. Nem tudom, hogy képes leszek - e megbocsájtani magamnak. 

- Nagyon szeretlek. Ugye tudod?

- Most, hogy így kérdezed... - nevette el magát hallkan. Ekkor elmosolyodott. - Tudom, Sofia. Tudok mindent - érintette az orrát az orromnak. Melegség járta át az egész testemet. Olyan érzés volt mintha egy hullámvasúton utaztam volna. Hosszú napok után végre újra mosolyogtam.

- Legközelebb ha ilyen szituációba kerülünk akkor nem a szememnek fogok hinni, hanem neked!

- Nem lesz legközelebb! Remélem - húzott a mellkasához. - Egyébként haza indultál? - bökött a táskám felé.

- Igen - sziszegtem.

- Szerintem inkább maradj! - hajolt hozzám majd lassan megcsókolt.
____________________________________

*Hát szerintem ez a rész nagyon gyenge lett. Igazából nem is akartam publicálni de már rég volt itt rész.

És nagyon sajnálom, hogy nem vagyok gyakran aktív de az online oktatás sok időmet elveszi. De remélem, hogy nem haragudtok rám miatta. És én megértem, hogy kevesebb kommentet és véleményt kapok hiszen ritkán vannak részek. Ezért már nemis várjátok annyira amit megértek. Mert régen sokkal több aktív olvasóm volt. És nagyon szomorú vagyok az miatt, hogy elveszítettem őket. Mert egy nagyon jó közösséget alakítottunk ki.  Azoknak viszont örülök akik maradtak! Nekem ez nagyon sokat számít!❤❤