ASHER
________________

Marciék lakása előtt lecsuktam az autó csomagtartóját, miután Marci is bepakolta a cuccait. A napszemüveget megigazította a szemén, és a vállamat megpacskolva invitált az anyós ülés felé. Sóhajtva beültem mellé, miközben bekapcsoltuk a biztonságiöveket. Tegnap este óta feszült voltam. Miután otthon összepakoltam a cuccaimat, próbáltam pozitívan tekinteni az év elejére. Rájöttem arra, hogy az egy ajándék, hogy Sofia mellett lehetek. Elképzelni sem tudtam volna nélküle a jövőmet. Részlet kérdés az, hogy van a múltamnak egy olyan része, amit már eltemettem. Oka van annak, hogy Sofia nem tud a múltam azon részéről. Miért tegyek a vállára egy terhet? Miért zaklassam fel egy olyan dologgal, ami már nem aktuális? Azért, hogy gondolkozzon rajta? Azért, hogy kevesebbnek érezze magát? Hogy féltékeny legyen? És ami rosszabb... féltékenységből hülyeséget csináljon? NEM. Ezért nem beszéltem róla. Ezért nem veséztem ki a témát, ami régen a szívemet rabúlejtette. Mert már nem aktuális. Már elment. És ami elment, az nincsen jelen. És ami nincsen jelen azzal nem érintkezhetünk. De mégis az ELTERE megyek. És ez felforgatott bennem dolgokat. Marcira pillantottam. Napszemüvege sötét lencséi miatt nem láttam a szemét, de tudtam, hogy az arcomat fürkészi. A fehér autót elindította, megigazította a keményre lakkozott a haját. Néha a torkát köszörülte, néha pedig felsóhajtott. Mintha beszélgetést szeretne kezdeményezni. Mintha azt akarná, hogy könnyítsek a lelkemen. Mert attól jobb lesz? A tények fognak változni? NEM. Semmi nem fog változni. A jövőm megvan írva.

- Szóval... - fordult fel a főútra és felhúzta a sebességet. Az ölembe helyeztem a kezem, miközben üzenetet írtam Sofianak. Próbáltam nem Marcira figyelni, de tudtam, hogy ez a beszélgetés kellemetlen lesz. Nem neki. Inkább nekem. Vagy talán mindkettőnknek. Marci a fogadott a testvérem. A srác, aki mindent tud rólam. A srác, aki a tenyerénél is jobban ismer.

10:14 Asher

Bébi, elindultunk az egyetem felé! Remélem semmit nem hagytál otthon!

10:16 Sofia

Édes vagy! Egyébként mindent elpakoltam. Ott találkozunk!

- Kösz, hogy elviszel – zártam le az iphonet. - Rendes vagy.

- Akartam veled beszélgetni mielőtt elkezdődne komolyan az év. Bár tudom, hogy telefonon beszélnénk, de az nem olyan – pillantott rám. – Szóval... - kezdte újra.

- Mi szóval? Mi szóval? – kérdeztem, miközben piros lámpát kaptunk. A belváros hemzsegett az emberektől. Például két gördeszkás igyekezett át a zebrán. Idős nénik kacagva beszélgettek a piac felé menet. Az embereket egymás sarkára lépve igyekeztek a kék busz felé. Diákok mosolyogva sétáltak a járdán és zenét hallgatva artikulálva beszélgettek. Az ég felé pillantottam. Egy repülő épp felettünk szállt el. Ilyen az élet. Soha nem áll meg. Még akkor sem, ha legszívesebben kiszállnánk belőle. Mert együtt kell élni a jelennel. Ha nem tesszük akkor elkésünk. Lemaradunk és ott maradunk egy elképzelt világban, miközben a jelennel kell együtt élnünk. Én is ott maradtam volna. Ott maradtam volna a Balatonon. Sofia szobájában a mellkasán pihenve, miközben a hajamat piszkálja. – Félek haver – vallottam be, miközben a farmermellényem gombjait piszkáltam. Alatta egy fekete póló volt, amire rá volt nyomtatva, hogy King. A pólókat még Sofiaval csináltattuk a West Endben. Az ő pólójára értelemszerűen Queen van írva. Ha minden igaz, akkor ő is a feliratos pólóját vette ma fel.

- Rendben haver. Akkor beszéljünk róla – sziszegte. – Kezdem én – dobolt a combján, miközben másik kezével vezetett. – Szóval...

- Ha még egyszer kimondod, hogy szóval akkor kiszállok – helyeztem a kilincsre a kezem, majd felsóhajtottam. Megadtam magam. Marci látott már magam alatt. Ez sem lesz újdonság. – Tudom, hogy vannak véletlenek, de ez... - helyeztem a homlokomra a kezem. – Miért az ELTE? – tettem oldalra a kezem.

- Azt kérdezed, hogy Kíra miért az ELTET választotta? – húzta fel a szemöldökét.

- Ja – nyöszörögtem.

- Mert okos – húzta fel a szemöldökét Marci.

Kíra az én gyerekkori barátom. Az óvoda első napján ismertem meg. Ő volt a koreai lány, aki oldalra gumizott sötét hajjal, és fehér plüssmacival kezdte az óvodát. Ő volt az, aki mindig piszkált, amikor első osztályba kerültünk. Együtt ugró iskoláztunk a ház előtt. Együtt léptünk második és nyolcadik évfolyamba. Nyolcadikban szerelmet vallottunk egymásnak. Szavakkal nem tudtam kifejteni, hogy mekkora kincs volt ő a számomra. Amióta az eszemet tudom az a lány, helyesbítek, az a kislány a szívem egy apró darabja. De valami történt. Elköltöztem. Félbe hagytam a régi iskolámat, hogy egy jobb gimiben folytassam. Ezzel széttörtem a kislányt. Szétzúztam és magára hagytam. Ott hagytam a gyerekkori nevetéseinket, az ugrálókötelezést, az első csókunkat és az első randevúnkat, ami annyira dedós volt, hogy visszagondolva szégyellem magam. Mi ketten elválaszthatatlanok lettünk. Tervezgettünk és viccelődtünk. De ez mind összedőlt, amikor gimit váltottam. Így ismertem meg Sofiat. A hűvös és rideg viselkedésemmel akartam elfelejteni Kírát és távol tartani magamtól Sofiat. Már akkor féltem, hogy újra szerelmes leszek. És miközben én küzdöttem Kíra hiányával akkor találkoztam legelőször Sofiaval és a jövőmmel...

Az osztályteremben telefonoztam. Az ölemben tartottam és Kíra nevét néztem, ami mellett megjelent a zöld pötty. Tudtam, hogy nem szokása órákon telefonozni, de nekem hiányzott. Ezért írtam neki egy gyors üzenetet. Ha kiküld a tanár, akkor így jártam. De tudni akartam, hogy ő jól van e.

8:10 Asher:

Szia! Tegnap este nem beszéltünk. Tudom, hogy kevesebbet beszéltünk, de csak fél hónapja kezdődött az év. Azt szeretném tudni, hogy jól vagy? Hiányzol.

Előre pillantottam, mert mozgást észleltem magam előtt. A tanár váratlanul mutatott az ajtó felé.

- Pofátlanság, hogy mit megnem enged magának Asher! Kérem, most azonnal hagyja el a termet, és ezt tekintse igazolatlan órának! – szikrákat szórt a szeme, miközben a tanár kitessékelt a teremből. A kezemben tartott telefonomat néztem, ami jelezte, hogy üzenetem jött. A falnak támasztottam a hátam, a lábam keresztbe fontam és felnyitottam a telefont.

8: 20 Kíra:

Szia Asher! Direkt nem írtam. Aszt hiszem, hogy az lesz a legjobb, ha elfelejtjük egymást. Nekem ez így nem megy! Elköltöztél és itt hagytál az emlékeinkkel. Nagyon sajnálom, de jobb lenne, ha nem keresnél! Új életet kezdtél! Én is azt szeretnék! Ne haragudj! Szeretlek.

Könnyes szemmel pillantottam előre, de ekkor megpillantottam őt. Abban a pillanatban, amikor a szemembe nézett, történt valami. Az elképesztően gyönyörű barna hajú lány, csillogó szemekkel és enyhén kipirult arccal nézett a szemembe. A tépettre vágott frufruja tökéletesen keretezte a szimmetrikus arcát. Elképesztő volt a kisugárzása. Egyszerre volt visszahúzódó, ugyanakkor bájos és határozott. Kezében egy szürke táskát tartott, nyakában egy lánc csillogott. Nyelnem kellett, mert attól tartottam, hogy káprázik a szemem. Akkor még nem tudtam, de Sofia ekkor változtatta meg az életem. Elfelejtettem Kírát, és csak ő létezett a számomra. De a sors úgy döntött, hogy bekavar.

- Attól félsz, hogy újra láthatod Kírát? – suttogta.

- Igen – suttogtam. – De már nem... már nem fontos nekem.

- Azért, mert kibaszottul szerelmes vagy – lökte meg a vállam, miközben leparkoltunk az egyetem előtt. A hallgatók már a kollégium felé igyekeztek. Az üres parkoló már nem volt üres, a szemeteskukákra rögzített csikktartók is tele voltak. Megkezdődött az év, megkezdődött a szívás és a tanulás.

- Ott van Sofia – pillantottam a járda felé, ahol ő állt. A barna haját felkötve hordta, egy szemüveg keretezte az arcát. Az Queen feliratú pólóját viselte egy sötétkék farmerral. Hm! Valamiért szereti a pólóját a farmerjébe tűrve hordani. ÉN SZERETNÉM... ha ezzel csak én látnám a kerek fenekét.

- Azt hiszem, hogy már meg is bámulták a csajodat – bökött Marci a pasik felé, akik röhögve néztek vissza Sofia fenekére, majd felvonták a szemöldöküket és egymás vállát lökdösték.

- A kurva anyjukat! Na én most kiszállok! Senki nem nézheti meg a csajom seggét! - pacsiztam le Marcival és kiszedtem a csomagtartóból a cuccaimat.

SOFIA

___________

Hevesen dobogó szívvel néztem, miközben Asher felém sétált. El sem hiszem, hogy a King feliratú pólóját vette fel! Boldoggá tett a tény, hogy ennyire ragaszkodik hozzá. Az viszont lelombozta a kedvem, hogy a mellettem ácsorgó női társaság, a „dögös fekete hajú" pasiról dumálnak. Mosolyogva nézték végig Asher, majd vihorásztak egyet. – Azt hiszem, hogy megnyerte az „egyetem legjobb pasija" díjat!

Ekkor nem bírtam tovább és melléjük sétáltam. Félre toltam a farmermellényem és a mellkasomon található feliratra mutattam. – Nem zavar, hogy összeöltöztünk? Nem zavar, hogy ő King én pedig Queen?! Na! Ne is álmodozzatok róla! Mert istenre esküszöm, hogy...

- Bébi! Szia! Menjünk kicsim! Foglaljuk el a szobákat! Csáó hölgyeim! – húzott el tőlük Asher és pár méterrel arrébb nyomott egy szenvedélyes csókot a számra. Viszonoztam, miközben felnevettem. – Jut eszembe! Te miért így hordod a pólódat? – ekkor mögém sétált. Mi a... Asher mögöttem sétált! Szorosan mögöttem!?

- Mert ez így néz ki jól? – kérdeztem vissza egyértelműen. – Miért? – sétáltunk át a járdán és követtük a hallgatókat a kollégium felé.

- Azért, mert ez a farmer kiemeli a feneked és nem szeretem, amikor minden pasi... hé! Mit nézel, ha? – pillantott oldalra, miközben egy srác végig nézett rajtam. Huh! Tényleg így fog telni az évünk?

- Imádlak! – búcsúztam el tőle, miután felmutattam a kártyámat. – Hamarosan találkozunk - karoltam át a nyakát, közben a két kezét a fenekemre helyezte.

- Alig várom, hogy elkezdjük – suttogta. – Örülök, hogy veled csinálhatom végig – nyomott egy puszit a homlokomra. – Az eligazításnál találkozunk! – követte a férfiakat, közben máris kezet fogott egy raszta hajú magas sráccal.

A kollégium lány szobái elképesztően voltak. Minden fehér volt. Tetszett, hogy minden letisztult volt. Mosolyogva letettem a táskáimat az ablak alatt található heverőre, majd az egyetlen íróasztalra (ami a két heverő között volt) csúsztattam a telefonomat és a belépőkártyámat. Napszemüvegemet a fejemre csúsztattam és a legfontosabb dolgaimat azonnal kipakoltam. Közben megnéztem a kicsi kocka fürdőszobát a zuhanyzóval, és a szekrényt, amiben volt három fogas, de nem baj, mert én is hoztam. Miután küldtem anyának egy üzenetet, lefényképeztem a szobát is. Anya visszaírt, közben Kinga egy videóhívást indított. Amikor felvettem, a szőke hajú lány egy ágyon ült, és vigyorogva integetett nekem.

- Látom, hogy te is elfoglaltad a szobát! – nyitottam ki résnyire az ablakot.

- Hú Sofia! Ez az egyetem hatalmas! A szobák viszontkicsik és bénák... és osztozkodnom kell – suttogta, miközben az üres ágyra pillantottam. – De az egyetem kurva jó! – mosolygott.

- Itt is minden szuper! De a legjobb az, hogy Asher is itt van – pillantottam az ablak felé. – Biztonságban érzem magam. Úgy érzem, hogy minden jól alakul!

- Ha jól kezdődik, akkor jól is alakul – fogta fel a haját egy fekete hajgumival. Ekkor mocorgást észleltem magam előtt, ezért integettem Kingának.

- Szerintem szobatársam lesz. Most leteszem, de este mesélünk! – figyelmeztettem és puszit küldtem neki. De ekkor hírtelen nyílt az ajtó és egy fekete hajú lány esett be rajta. Szó szerint! Annyira megijedtem, hogy a szám elé tettem a kezem. A lány sikeresen ráesett a fekete bőröndre. A hosszú haja eltakarta az arcát, ezért nem láttam őt. – Helló! Jól vagy?! – léptem elé. Ekkor kábán kifújta hajából a tincseit, és nagy barna szemekkel nézett fel rám.

- Utálom a költözést! A nehéz bőröndök meg ez... - mutatott a kitört bőrönd kerékre. – Nem hiányzott – nevette el magát, majd hírtelen felpattant és az ágyra helyezte a bőröndjét. Közben felszedtem a dobozából kiesett könyveket és cédéket, amiket az asztalra csúsztattam. – Köszönöm szépen – nézett egyenesen rám. Te jó ég! Ez a lány elképesztően gyönyörű volt! Vékony volt, a stílusa pedig jó ízlésről árulkodott. Egy bokáig érő fehér szoknyát viselt, fekete spagettispántos trikóval. Csuklóján fonott karkötők díszelegtek, körmét feketére festve hordta.

- Szívesen - ültem le az ágyamra, miközben a telefonját az asztalra helyezte. A szemöldökömet ráncolva mosolyodtam el. – Nem beszélgettem még kínaival. Olyan gyönyörű vagy – pislogtam nagyokat.

- Oh! Köszönöm – pillantott rám, majd az ágyra ült. – A szüleim koreaiak! – mosolyodott el. – Te is nagyon gyönyörű vagy! – ekkor a kezét nyújtotta. – A nevem Kíra!

- Sofia – fogadtam el. – Szerintem el leszünk itt ketten!

- Hát, ha szeretsz késő éjszaka a pasikról beszélgetni és hajat fonni, akkor igen! – pacsizott le velem. Örülök, hogy Kíra lett a szobatársam. Nagyon kedves lány.