Kilencedik
SOFIA
| PÉNTEK |
Csütörtök délutánom nagyon jól telt. Kinga átjött hozzánk, és sokat beszélgetett anyáékkal. Kinga véletlenűl elszolta magát, ezért apa tikkelve kérte őt, hogy meséljen neki erről a Benet Asherről. Annyira kényelmetlenűl éreztem magam, hogy inkább kiültem a teraszra, és leckét írtam.
Ma reggel valamilyen furcsa érzés keletkezett a torkomban. Mintha egy izgalmas nap várna rám. Mintha a tudatalattim szeretne üzenni nekem valamit. Minden lépéssel a szívem egyre gyorsabban dobogott. Amikor megláttam az iskola hatalmas, boltíves ajtaját, a szívem hevesen zakatolt.
Volt bennem ez az érzés.
Egy érzés amit szavakkal nem tudtam kifejteni.
Ahogy a szekrényem elött álltam, csak őrá gondoltam. Mi van ha Asher a kulcs? A kulcs egy olyan énemhez, ami kiegészít engem? Asher lenne az út egy boldogabb személyiségemhez? Ő talán feltudná nyitni a szemem arra, hogy az életem jobb is lehetne?
A fejemet ráztam, önkéntelenűl is káosz keletkezett az elmémben.
A szívem hozzá húzott, míg az agyam a lehető legtávolabbra akar engem húzni tőle. Mintha egy tornádó csapott volna össze a szívemben. Nem tudtam tisztán gondolkozni.
Minta diák akartam lenni. De vágytam valami pluszra. Egy olyan dologra, amit csak ő taníthat meg nekem. Kitűnő tanuló akartam lenni, de vágytam arra, hogy ezt a tökéletes magatartásomat elragadja tőlem.
A könyveimet a mellkasomhoz szorítottam, az álmodozást nem tudtam abbahagyni. A hét elején, amikor elkezdtem ezt az iskolát, mindenre számítottam, csak ép Benet Asherre nem. Most pedig itt vagyok Péntek reggel, és elég volt öt nap az ő közelében ahoz, hogy rájöjjek arra, hogy nagyon jól érzem magam a közelében. Ez pedig jelentőséggel bír. Egy olyan dologgal ami egyszerre fontos is, és elhagyható dolog.
- Messze jársz Sofia? - intett nekem Flóra az osztálytársam. Megráztam a fejem, a számat mosolyra húztam.
- Csak eseménydúsak a napok - mondtam hallkan. Flóra megigazította a barna hajában csillogó fehér hajpántot, majd a szemöldökét ráncolta.
- Igaz az, hogy Brigitta teljesen rád van szálva? - lépett közelebb. - Csak szólj és leütöm! Szívesen végig húzom a folyosón őt! - kaccsintott, mire sziszegve elhúztam a számat.
- Mi történt? - kérdeztem előre félve.
- Tizedikben elcsábította az első barátomat! Nagyon rosszúl esett. Nagyon sokat sírtam. Azóta utáljuk egymást - bólogatott, mire együttérzően bólintottam.
- Sajnálom! - súgtam. - De próbálok nem rá figyelni! Van jobb dolgom is - szorítottam az ujjaimat a füzetem borítójához.
- Jól teszed Sofia! - sétáltunk együtt a terembe. Flóra leült Vivien mellé, én pedig Kinga mellé, aki mosolyogva írt egy üzenetet. Szerencsére Kingával lett olyan szoros a kapcsolatunk, hogy "piszkálhatjuk" egymást.
- Kivel beszélsz? - hajoltam közelebb. Ekkor egy hírtelen mozdulattal lezárta a telefonját, és vörös arccal megigazította a szőke haját.
- Senkivel! - szigorúan előre nézett, a kezével megtámasztotta az arcát. Igen. Kinga ezt mondta. De tisztán láttam Marci mosolyát az apró képen, Kinga képernyőjén. Aranyos mosolyra húztam a számat, és megrántottam a vállamat. Ha Kinga elszeretne nekem mondani valamit, akkor úgyis megteszi. Nem az a fajta vagyok, aki erősködik. De a szívem mélyén éreztem, hogy tetszik neki Marci.
- Hogy aludtál Sofia? - amint Alex leült a székre, mosolyogva hátra fordúlt felém, és a szemembe nézve várta a válaszomat.
- Kipihent vagyok, tehát jól! Felkészültem a mai órákra!
- Mert Sofia mindenből a maximumot szeretné nyújtani! Mert Sofia mintadiák! - bólogatott Tomi mosolyogva. A szavai hallatán oldalra pillantottam, és nyeltem egyett. Hírtelen kezdett összeszorúlni a torkom, és hevesebben dobogni a szívem. Tudtam, hogy Tamás nem bántás céljából mondta. De nagyon rossz volt hallani. Tényleg ennyire tökéletesen maximalista lennék? Tényleg egy olyan diák vagyok, aki minden tantárgyból próbálja a legjobb tudását nyújtani?
- Mintadiák? - ráncoltam a szemöldökömet furcsán. Tamás feltette a kezét.
- Én nem úgy értettem! Ez egy nagyon jó dolog!
- Talán kicsit túl merev vagy! - kontrázott rá Alex.
- Most akkor kicsit, vagy nagyon?! - fordúltam Kinga felé, aki óvatos mozdulattal behúzta a nyakát.
- Sofia! Téged nem lehet nem szeretni, viszont pár napja tényleg merev vagy! - nézett a szemembe. Felháborodottan csaptam a padomra.
- Egy hete ismertek! Mégis honnan veszitek azt, hogy merev vagyok? - néztem végig rajtuk. Asher iránt táplált érzéseim nagyon összekuszálták a gondolataimat. De ez nekem nem hiányzott.
- Nem kell felkapni a vizet Sofia! - ráncolta a szemöldökét Alex, a karját összefonta maga elött. - Mi csak arra akartunk célozni, hogy ne legyél ennyire merev! - súgta, miközben a kezembe vettem a könyveimet, és megráztam a fejem.
- Szerintetek, merev minthadiák vagyok? - pattantam fel a székemből. - Akkor ezt nézzétek! - megindúltam az ajtó felé, és a tanár elött szépen kiosontam. A homlokomat a szekrényemnek támasztottam, és csalódottan felsóhajtottam. Nekem ez tényleg nem hiányzott. Alex mi jogon minősíti a személyiségem? Miért kaptam ezt tőlük reggel? A fejemet ráztam, a csend teljesen a hatalmába kerített. Felsóhajtottam, majd leültem a padlóra, a hátamat a szekrénynek támasztottam. Nem voltam büszke arra amit tettem. Sőt! Nagy hiba, és meggondolatlan dolog volt tőlem! A gondolataim össze vissza cikáztak. A fejemet ráztam, és megdörzsöltem az arcomat. - Ekkora egy hülyeséget! - felpattantam, és a terem felé siettem. De egy akadályba ütköztem.
- Sofia? - Asher a nevemen szólított. A hangja hallatán automatikusan megálltam, és lassan megfordúltam. Asher felém sétált, a szemöldökét ráncolta. Alig láthatóan néztem végig rajta. Egy fekete szűk farmert vett fel, egy sima szürke pólóval. Ezek az egyszerű színek pedig kiemelték az arca formáját, és a szeme csillogását.
- Én csak kijöttem az óráról - hebegtem halkan, a kezemmel a frufrumat igazítottam. Asher beharapta a szája szélét.
- Miért jöttél ki? - igazította meg a vállán lógó táskáját. Zavartan megrántottam a vállamat. Lassan vissza sétáltam a szekrényemhez, a hátamat a felületéhez nyomtam. Egyszerűen csak engedtem azt, hogy ő közel legyen hozzám.
- Furcsa, de azt hiszem, hogy megbántottak - röhejesen lesütöttem a szemem, szomorúan a fejemet ráztam. - Alexék szerint egy tökéletes, merev, minthadiák vagyok - a csuklómon díszelgő karkötőt piszkáltam. Asher oldalra biccentette a fejét, miközben reggel nyolc óra elmúlt. - Te mit csinálsz a folyosón? - fürkésztem az arcát. Ekkor a fejét rázta.
- Csak menj vissza az órára! - lépett egy lépést hátra. Ekkor értetlenűl néztem minden mozdulatát. - Tanúlj! Csak arra koncentrálj!
- Igen! Azt kéne tennem! Igazad van! - léptem egy lépést hátra. Mielött bármit is válaszolt volna, megindúltam a terem felé, de hírtelen nyílt az igazgatói iroda ajtaja, és az igazgatóasszony sétált ki onnan személyesen. Amint meglátott minket az üres folyosón, tanítás alatt, a szemöldöke felszaladt.
- Maguk mégis miért tartózkodnak a folyosón tanítási idő alatt? - tette csípőre a kezét. - Szigorúan tilos! Mégis, hogy gondolják? - pillantott felváltva ránk. - Benet Asher, maga megszeretné ismételni a múltkorit? - szórt szikrákat a szeme.
- Tudja mit? - túrt a hajába. - Akadjon le rólam! - amint befejezte, az igazgatóasszony utat engedett nekünk.
- Tudják mit? Jöjjenek csak! Arra van az irodám! - kullogva, szomorúan, és szégyenkezve sétáltam az igazgatói iroda felé. És most először megtudnám ölni ezt a fiút a puszta kezemmel.
- Gratulálok! - sziszegtem hallkan, miközben helyet foglaltam az egyik széken. Asher ledobta a táskáját a harmadik székre, majd leült mellém.
- Nehogy azt mond, hogy az én hibám! Te ácsorogtál a folyosón tanítási idő alatt! - hajolt közelebb suttogva.
- Azért mert olyan akartam lenni mint ők! Azt mondták, hogy túl merev vagyok, ezért nem akarok kilógni a sorból! Most egyszer az életben egy olyan dolgot akartam csinálni, amit megbánok! - néztem mélyen a szemébe. Ekkor Asher halvány mosolyra húzta a száját.
- És olyan rossz velem egy igazgatói irodában lenni? - kérdezte. Nem válaszoltam, de látta azt, hogy halvány mosolyra húzom a számat. Ekkor óvatos, lassú mozdulatokkal megfogta a kezemet, a szék karfájára tette, és rákulcsolta az ujjait az enyémére. A kezünkre pillantottam. Ő is így tett. Annyira normálisnak tünt ez a látvány. Annyira aranyos dolog volt az, hogy végűl ketten kerültünk "büntibe". Azt már tudtam, hogy Asher nehéz eset. A lelke, és a személyisége egy igazi útvesztő.
Csak néztük egymást.
Nem érdekelt, hogy az első órám igazolatlan lett. Nem érdekelt, hogy hibáztam. Inkább az érdekelt, hogy a hibámat egy jó dologra gormáztam. Mert tudtam azt, hogy énis lehetek olyan mint a többiek. Mert valljuk be; idővel minden ember megunja a tökéletes napokat. Az érzés pedig arra kéztet, hogy valami helytelen dolgot csináljunk.
Ekkor Asher felsóhajtott. A kezemet pedig nem engedte el.
- Mit csinál itt egész nap az igazgatóasszony? - tetszett az, hogy láttam az "ádámcsutkáját". Az, hogy ívelt az arccsontja. Tetszett a fekete haja, és a makulátlan arcbőre. A kézfején tátongó tetoválás, a halvány óvatos mosoly az arcán. Tetszett az illata, és a hangja, amit ember tömegben is felismernék. És imádtam, hogy nincsen borostája, mégis férfias.
- Ne húzza ki a gyufát fiatalember! - válaszolt az igazgatóasszony ránk sem nézve. Szigorúan olvasta a papírjait, néha megdörzsölte az orrnyergét az ujjával. - A barátnője tudja, hogy nem sok van hátra, és kitesszük magát az iskolából? - vette le a szemüveget. Ekkor Asher elengedte a kezemet.
Elengedte.
És nem fogta meg újra.
- Nem vagyok a barátnője! - fontam magam elött össze a karomat. Asher lesütötte a szemét.
- Akkor egy így cinkes! - vette a kezébe a vezetékes telefont a hölgy.
- Egyébként ezt most úgy mondtad, mintha nem vonzódnál hozzám! - rám nézett, hallkan mondta, hogy csak én halljam. - Pedig az esetek többségében úgy nézel rám, mintha leakarnál teperni a szertárban - lassan bólintott, hogy nyomatékosítja a kijelentését. Megváltozott. Néha azt gondolom, hogy Benet Ashernek több személyisége van. Határozott volt, mégis tartotta köztünk a távolságot.
- Szerintem valamit benéztél - válaszoltam hallkan. Asher lassan kihúzta magát, lehunyta a szemét, és oldalra biccentette a fejét. Amolyan "mit mondtál? " stílusban pillantott rám.
- Pedig maguk közt szinte izzik az intim feszültség! - bólogatott a hölgy.
- Azt akarod mondani, hogy csak szórakozol velem? - kérdezett rá Asher. Annyira meglepődtem, hogy hallkan elnevettem magam.
- Már bocsánat! De te vagy az a férfi, akinek már minden lány járt az ágyában, akik ebbe a gimnáziumba járnak! - mutattam a padló felé.
- Ó! Mik derülnek itt ki! - motyogta az igazgatóasszony. Ismertem már Ashert. Tudtam, hogy ezzel felidegesítettem őt. Mert ő az a fiú aki nem szereti azt, ha valaki beleavatkozik az életébe. Én pedig ezt tettem. Már bántam, hogy kicsúszott a számon.
- Neked ehez semmi közöd! - nyúlt a táskájához, amit a vállára tett. Már nem olyan tekintettel nézett rám, mint két perce ezelött. A tekintete szinte szikrákat szórt, a szép ívelt szemöldöke, mérges ívbe hajolt.
- Tehát nem tagadod! Mert velem is ez a célod? - suttogtam csalódottan. Asher a fejét rázva nézett rám. - Csak mond meg az igazat!
- Végeztem igazgatóasszony! - fordított nekem hátat, majd megfogta a kilincset. - Azzal jösz, hogy nem tudsz kiigazodni rajtam - a fejét rázta. - De abba bele gondoltál, hogy a te viselkedésed is kétértelmű? - végig nézett rajtam, majd becsapta maga után az ajtót. Könnyes szemmel piszkáltam a karkötőmet.
- Ez egy csúnya veszekedés volt! - súgta az igazgató. - De ha megfogad egy tanácsot, akkor inkább most hagyja békén. Asher nehéz eset. Nemigazán lehet rajta kiigazodni. Csak egy ember tudja, hogy mi jár a fejében. Az pedig ő maga! - bólintott. - Amint kicsengettek, menjen a második órára. Ezt pedig vegye igazolatlan órának! - vette a kezébe a papírjait.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top