Kate ledermedve állt a sötét konyha közepén és borzasztóan erőlködött, hogy ne sikítson újra. A sötét konyhában csak a mikrón lévő óra időjelzője világított. A kicsi helységet csak a nem túl erős vörös fény töltötte be, ami szinte semmire nem volt elég. Így a konyha közepén álló sötét alakból sem lehetett semmit kivenni, csak a bal karját helyettesítő tömény fém verte vissza a mikrón lévő számok vörös fényét.

- Mit keres itt? – Kate hangja a szokásosnál legalább két oktávval magasabb volt – Hogy jött be?

- Nyitva volt – közölte Bucky érzéstelen, gépies hangon.

- Az ajtó? – Kate kétségbeesetten igyekezett megnyugodni – Nyitva volt az ajtó?

- Igen. – Kate nem mondott semmit, csak sóhajtott egy nagyot és felkapcsolta a lámpát. Bucky a konyha közepén állt, kis terpeszben, lehajtott fejjel, a háta mögött összekulcsolt kézzel.

- Mondja jól van? – odasétált mellé és nem túl erősen (merthát mégis egy gyenge idegzetű bérgyilkos állt a konyhája közepén fenyegető testtartásban) bele boxolt a vállába. Majd behúzott nyakkal várta a válaszpofont, de Bucky meg sem mozdult. Remek! Most mi a francot kezdjek vele? Bárcsak itt lenne a kiskönyv!

- Oké. Nyitva volt az ajtó. Vágom én. De miért jött ide? – nekidőlt a konyhapultnak és fél kezét csípőre tette.

- Steve ma elment otthonról. – morogta Bucky.

- Áh értem. – sóhajtott Kate. Ez az első hetem és a szívroham kerülget. Mi lesz itt velem, ha tényleg felszínre törnek az érzelmek? – Maga pedig nem mehet, mert nem beszámítható.

- Honnan tudja? – még mindig maga elé meredt.

- Én írtam alá a papírjait Bucky. – fújta ki a levegőt Kate – Na jó! A bátyám és a szobatársam vacsorára jönnek haza, úgyhogy üljön le, addig tudunk beszélni. – Bucky továbbra is mereven állt és meredt maga elé. Dr. Quinn nagyon ügyes volt és nem mondott semmit, csak fogott egy széket és a konyha szélére húzta.

- Üljön le katona! – összeszorította az ajkát, hogy ne keljen a Tél Katonájának szemébe néznie, miközben oroszul utasítgatja.

- Miért? – automatikusan a felszólító nyelven jött a válasz.

- Mer már eleget dolgozott. Na tegye le a fenekét! Kap egy limonádét. – Bucky leült a székre és úgy nézett fel Katere, mint aki hosszú évek óta nem látott emberi lényt, és csodálja, hogy megváltozott az arcuk a második világháború óta.

- Nem szeretem a citromot. – mondta végül.

- Alkoholt nem ihat, mert antidepresszánsokat szed – közölte Kate, miközben elővett egy poharat és beleöntötte a Holly által már kifacsart limonádét. Mivel nem kapott semmilyen válaszreakciót Buckyra pillantott. – Kérem mondja, hogy szedi!

- Steve szerint nincs rá szükségem. – Kate Bucky elé lépett és leguggolt, hogy szemmagasságban legyenek.

- Szerintem sincs. – mondta – De a szabályok szerint fel kell írnom. – Bucks nem mondott mást. Maga elé meredve nézett a semmibe. Ujjai elfehéredtek a pohár körül, olyan mereven kapaszkodott abba az egyetlen biztos pontba.

- Lasanget csinálok. – mesélte Kate, miközben kipakolta a kellékeket. Időközben lerúgta a csízmáját és felkötötte a haját. Most pedig egy Kellemes Ünnepeket Kívánok kötényben, magasan a feje tetejére tűzött kontyban, mezítláb sürgölődött körbe-körbe. – Szereit?

- Mit? – még mindig maga elé bámúltt.

- Hát a lasanget. Szereti? – közben derékig eltűnt a hűtőben, mikor felegyenesedett a darálthús és egy üveg vodka volt a kezében. – Kössünk alkut, rendben? – vigyorgott, miközben sorra feltépte a szekrényajtókat. Majd meg találta, amit keresett: Két feles poharat.

- Az mi?

- Az alku? A mi alkunk az lesz, hogy nem mondja el senkinek, hogy vodkával itatom. Cserébe bármikor jöhet hozzám, mindig a tőlem telhető legjobban fogok segíteni. Rendben? – Bucky most előszőr nézett a szemébe. A jégkék tekintet nem mondott semmit, csak kíváncsian meredt rá.

- Rendben.

- Szupier! Egs'! – Kate a kezébe nyomta a felespoharat és egyből hozzá is ütötte az övéhez. Bucky sokáig nézegette majd egyszerre ledöntötte az egészet. Még a szeme se rebbent. Kate megforgatta a szemeit és sóhajtott egyet, ahogy az alkohol végig mart a torkán. Nem gyakran ivott alkoholt, és ha mégis akkor a tequilát részesítette előnyben. Elsősorban, mert azt tudta sóval és limeal inni. A vodka csak szólóban volt jó. Max egy kis kólával, de Holly ragaszkodott a cukormentes italokhoz.

- Köszönöm. – Kate éppen visszatette az üveget, mikor meghallotta Buckyt. Közvetlenül ezután lefejelte az egyik polcot.

- M-mit is? – dadogta, miközben a homlokát masszírozta a fájó ponton.

- Hogy segít nekem. – Bucky rá emelte szomorú, ködös tekintetét.

- Ez a dolgom. – hárított Kate – Annyit fizetnek nekem, hogy nem merem rosszul csinálni.

- Maga nagyon jó. – motyogta Bucky és újra maga elé meredt. Kate érezte, hogy vér szökik az arcába, de azért nagyon örült a bóknak. Pedig szinte biztos volt benne, hogy nem szándékos volt.

A következő húsz percben egyik sem szólt a másikhoz. Kate halkan dalolászva tett – vett, Bucky a széken ült a limonádés poharát szorongatva. Volt, hogy Katet nézte volt, hogy a lakást, néha pedig csak a semmit maga előtt.

- Mese. – mondta, mikor Kate elővette a sajtot, hogy rá reszelje a lasangera.

- Tessék?

- Akarok.

- Mit szeretne? – kérdezte a tőle telhető legnagyobb türelemmel – Meséljek valamit?

- Igen. – Bucks óvatosan beleivott a poharába. Ő még nem tudta az Öt Pontos Aranyszabályt, aminek a negyedik pontja így szólt: SOHA nem szabad megkérni Katie Quinnt, hogy meséljen. Bucky csapdában volt. Kate pedig mesélt. Az egyetemről, a testvéréről, és Hollyról. Buckyt annyira megnyugtatta a hangja, hogy valamire koncentrálhatott és nem kellett a gondolataival foglalkoznia, hogy észre sem vette mennyire kínosan kerülik a kisgyerekkor témát.

Valójában jó érzés volt tudni valamit, aminek semmi köze nem volt a harchoz vagy a gyilkoláshoz. Még ha ez abban is nyilvánult meg, hogy Kate elmesélte, hogyan élte túl a Princetont fotografikus memória nélkül.

- Szóval Holly oda-vissza már tizenöt éve velem van. Nem is tudom, hogyan bírta ki idegrohamok nélkül...

- Szeretem. – jelentette ki Bucky.

- Hollyt? – hökkent meg Kate. Lenonn ügynök nem a bosszúállók körében volt népszerű.

- Nem. Azt, amit csinál. Szeretem. – Kate a konyhaszigeten terített meg.

- Szeret teríteni? – a szemöldöke még feljebb szaladt.

- Nem.

- Akkor? Mit szeret? – annyira belemerült abba, hogy megfejtse Bucky kicsavart gondolkodását, hogy észre sem vette mennyire türelmes és kedves vele. Pedig csak nagyon ritkán volt türelmes és odafigyelő. Pláne másokkal.

- Ha beszél. – Kate a nyelvébe harapott, és teljesen elnémult. Még soha senki nem dicsérte meg azért mert beszélt. Illetve de, de az egy másik szituáció volt.

- Kedves, hogy ezt mondja. – motyogta és megdörzsölte az arcát, hogy ráfoghassa, miért pirult el.

- Katie? Katie? Nyisd már ki! Idefagyunk! –valaki rátenyerelt a csengőre és dörömbölni kezdett az ajtón.

- Jesszus! Holly! – sikkantotta Kate és az tenyerébe temette az arcát.

- Katie? – Bucky egy kicsit egyenesebben ült és egy kicsit szorosabban szorította a poharat, annyira, hogy a szegény üveg halkan reccsent egyet.

- Mi? Ja igen. Ez a becenevem. – legyintett Kate és kikapta Bucky kezéből a poharat. – Gyerünk keljen fel!

- Szereti, ha így hívják? – kérdezte Bucky miközben Kate felhúzta és végig rángatta a folyosón.

- Ja. – hagyta rá Quinn és belökte a szobájába – Nagyon figyeljen rám! Akármi is történik! Akármit is hall nem jöhet ki innen, csak ha én jövök magáért. Érti?

- Értem. – Bucky komoly arccal bólintott.

- Remek! Talál olvasni valót az ágy alatt! – ezzel az arcába csapat az ajtót és fél lábon ugrált ajtót nyitni (a héten annyira fájt a lába, hogy nem ment el futni és kiesett a gyakorlatból)

- Mi tartott ennyi ideig? Majdnem odafagytunk. – morogta Holly, mikor végre beengedte őket.

- Mi van veled? – kérdezte Alec – Piros az arcod. – Kate még jobban elpirosodott és újra jó erősen megdörzsölte a fejét. Alec magas és erős volt. Sötétbarna haj és tengerkék szempár. Ha Kate fiú lett volna és rendszeresen részt vett volna katonai kiképzéseken biztos ugyanígy nézett volna ki. Ugyanez igaz volt Alecre is: Ha nő lett volna és sánta, na meg persze koffeinfüggő teljesen olyan lett volna, mint Kate.

- Meleg volt a konyhában. – motyogta a fiatalabb Quinn.

- Az előtt vagy az után, hogy ki nyitottad az ablakot? – Alce nem adta fel.

- Kuss legyen! Együnk, amíg meleg. Szörnyű napom volt. – Holly elviharzott mellettük, Kate pedig áldotta a S.H.I.E.L.D. kemény kiképzését, és Holly rossz napját, amiért mindketten ilyen kemények voltak.

- Lasanget csináltam. – közölte Kate egy tetszik vagy nem tetszik, ez van hangsúllyal.

- Remek. Töltök inni. – bólintott Alec és bort töltött Hollynak, majd magának.

- Én nem kapok?

- Katie te már most olyan szórakozott vagy, el kéne hagynod a piát.

- Jó is, hogy mondod! – csapta össze a kezeit Kate miközben a harmadik üresen álló bárszékre ült és magának is töltött inni. – Gondolkodtam.

- Ez remek! – derült fel Alec – Abbahagyod az ivást?

- Ne hülyéskedj! Egyébként meg azon gondolkodtam hátha...

- Nem is iszik olyan sokat – szakította félbe Holly – Csak egy pohár bort esténként.

- De nem bírja a piát – vitatkozott Alec – Anya is mindig mondta, hogy csak akkor szabad innia, ha beteg.

- Mi? Anyád vodkát adott neki, ha beteg volt? – nevette el magát Holly. Kate a szemét forgatta az emlékre miközben töltött magának még egy pohár bort.

- Befejezhetem? – kérdezte és újra az üveg után nyúlt.

- Ja! Persze. Mondjad csak. – legyintett Alec, miközben egy egész szeletet betömött a szájába.

- Tehát: Holnap New York Citybe kell mennem. – elhallgatott és sejtelmesen mosolygott. – Mert kaptam egy üzenetet a Dokitól és látni akar. – Holly csillogó szemekkel vigyorgott, Alec pedig tátva felejtette a száját és majdnem kiesett belőle a félig megrágott kaja.

- Ez fantasztikus! Végre! – lelkendezett Holly – Őszintén egy kicsit féltem, hogy nem fogod jól viselni, ha elmegyek. Most megnyugodtam.

- Van egy rossz hírem is Alec: Nem egyedül megyek. – Alec felemelte a fejét és szája elé rakta a kezét, hogy elkapja a kiforduló kaja darabot.

- Én aztán nem megyek veled annyi szent. – közölte.

- Nem is. – Kate rá töltött testvére poharára, hátha így könnyebben emészti majd a hírt. – Dr. Benner jön velem. – Alec félrenyelte a szájában lévő ökölnyi falatot, Holly pedig vigyorogva figyelte az eseményeket.

- Mi? Nem! Kizárt! – Alec szemében félelem és féltés villant.

- Miért nem? Mondom, hogy neked nem kéne jönnöd! – Kate most előszőr emelte meg a hangját. Holly pedig újra rátöltött a poharára és arra gondolt, hogy mennyire szereti a Quinn testvéreket.

- Emlékszel mi volt a múltkor! – érvelt Alec.

- Téged dobott ki a vadászgépből nem engem! – dacolt vissza Kate – Velem csak egy párszor találkozott és mindig nagyon rendes volt!

- Mi van, ha besokal a New Yorki tömegtől? Vagy ha el se juttok odáig? Ha útközben előjön a Másik?

- Felesleges emiatt aggódnod! Bruce nagyon rendes és türelmes.

- Bruce? – Alec hangja viccesen lányos volt – Mióta tegezitek egymást?

- Csak annyit akartam mondani, hogy holnap későn jövök haza, és nem kell vacsorát csinálnod. – morogta Kate és mérgesen összefonta maga előtt a kezeit.

- Most megsértődtél igaz? – sóhajtott Alec nyűgösen és húgát utánozva ő is hátradőlt és összefonta a kezeit. Kate válasz helyett Hollyhoz fordult.

- Holly, ha most istent ismersz hozol nekem inni. – nyafogta. Barátnője, ha lehet még szélesebben vigyorgott, de azért felkelt és elindult a konyha felé.

- Tessék! – Alec drámaian maga elé emelte a kezeit és Katere mutatott – Már megint iszol.

- Igen, de csak mert veled ma nem lehet józanul. – érvelt Kate, közben pedig imádkozott, hogy Bucky ne rontson ki a szobából és dobja ki az ablakon a bátyját.

- Kate annyiszor mondtam már, hogy ne vegyél elő másik poharat, hanem keresd meg a sajátod! – morogta Holly, miközben a Quinn testvérek közé rakott még egy üveg bort.

- Az nem az enyém hanem... – Buckyé, aki a szobámban rejtegetek – Bocsi. Legközelebb majd jobban figyelek.

- Helyes. Most pedig pofa be és egyétek a vacsorát! – emelte meg a hangját Holly. Kate nem jegyezte meg, hogy a humanoid faj nem képes a bőrön áti táplálkozásra, mert úgy gondolta Holly nem tolerálná. Másrészről viszont jó ötlet lett volna, mert végre lenne közös beszédtémájuk Aleccel.

A vacsora további része csendben telt. Alec nem jegyezte meg, hogy Kate az üveget szinte teljesen egyedül itta meg. Holly nem jegyezte meg, hogy Alec annyira bámulta Katet, hogy gyakorlatilag egészben ette meg a lasange több mint felét. Katie és Alec pedig nem jegyezték meg, hogy Holly annyira vigyorog a helyzeten, hogy szinte semmi nem maradt neki a vacsorából.

- Teljesen tele vagyok. – dőlt hátra Alec és kicsatolta az övét.

- Elmosogatnátok? Szeretnék korán lefeküdni. – kelt fel Kate.

- Arról már lecsúsztál. Éjfél van. – vigyorgott Alec.

- És akkor? Ez tök korai. Kérdezd meg Hollyt, mit csináltunk tegnap este! – vigyorgott Kate és Holly mögé lépve hosszan és jó szorosan megölelte.

- Nagyon vigyázz magadra Quinn! – Holly összeszorította a fogait és visszatartotta a könnyeit. – És írjál! – Kate elbicegett a szobája felé és ugyanúgy próbálta visszafogni a sírást.

- Mit is csináltatok tegnap este? – kérdezte Alec. Holly letörölt egy valahonnan előszökött könnycseppet az arcáról.

- De mocskos a fantáziád Alexander Quinn! Csak táncoltunk és egy kicsit berúgtunk. – Alec szigorú pillantását látva gyorsan hozzátette – Csak én rúgtam be. Kate éppen csak egy kortyot ivott...

Kate be ugrált a szobájába és becsapta maga mögött az ajtót. Lassan lecsúszott ülésbe és hátra döntötte a fejét. Sötét volt a szobába, csak a fürdő ajtaja alól szűrődött ki a meleg lámpafény. A kicsi téglalap alakú szoba végén, az ajtóval szemben keresztbe állt az ágy. Mellette egyetlen éjjeli szekrény. Az mellett volt a beépített szakrény ajtaja, azzal szemben pedig a csukott ajtajú fürdőszoba, ahol most égett a lámpa. Bucky pedig az ágy mellett ült a szőnyegen, lábait maga elé húzva, mereven bambulva maga elé.

- Miért sír? – kérdezte suttogva.

- Nem sírok. – válaszolta Kate rekedt, remegő hangon. – Én már nagyon rég óta nem sírok! – csak ha valamelyikük elmegy...

- Égett a lámpa. – mondta Bucky csendesen – És sír. – Kate négykézlábra állt és onnan fel.

- Biztsos én hagytam égve. – morogta, miközben leült az ágyra. A vacsora alatt már lerúgta a cipőjét, amit a konyhában hagyott, de a fűző még rajta volt. Lassú és biztos mozdulatokkal oldotta ki a madzagot, majd gyorsan lerántotta a kábáról és a sarokba dobta. Bucky erős szeme még a sötétben is látta, a másikhoz képest aránytalanul vékony lábat, több fehér és halványrózsaszín heggel.

- Tud vele járni? – Kate az ágyra hányt pizsamáját szedte össze.

- Nem. – vetette oda röviden és elbicegett a fürdő felé. Ott megengedte a zuhanyvizet és ledobta a ruháit a földre. Beszállt a kabinba és hagyta, hogy a forró víz lemossa róla a bánatát és az újonnan előjött haragját. Törülközés alatt, pedig halkan imádkozott az Égiekhez, hogy gyorsan küldjék vissza hozzá Hollyt, aki jelenleg az egyike volt a kevés stabil pontoknak az életében. Közben pedig észre sem vette, hogy potyognak a könnyei. 

Bucky még mindig a puha szőnyegen ült, felhúzott lábait ép és robot kezével átkulcsolva, és mereven bámúlt maga elé a sötétbe.

- Ne sírj Katie Quinn! – suttogta a sötét szobának.