Holly úgy döntött, a ma délelőtti terápiára elkíséri Katiet. Egyrészt, mert bár Kate lába már sokkal jobb volt, nem tetszett neki a tudat, hogy barátnője öt centis sarokkal, és olyan koffein adaggal rohangál, ami mindenképp túlmutat az egészséges kategórián. Másrészt előző nap este „véletlenül" kihallgatta Steve és Sam beszélgetését a konditeremben. Amit valóban véletlenül el is mesélt barátnőjének.

- Nem tetszik ez nekem. – mondta Steve.

- Adj neki egy esélyt haver! – bíztatta Sam – Én is beszéltem vele futás után!

- Ne már öregem! Már te is?

- Mit én is? Szerintem teljesen rendben van.

- Hallottad, mit csinált Buckyval?

- Szerintem túlaggódod. – legyintett Sam – Maga Bucky mondta, hogy sokkal nyugodtabban alszik, amióta tudja, hogy nem tudják irányítani.

- Szerintem akkor is titkol valamit. – morogta Steve.

Holly torka összeszorult, ahogy Katiere nézett. Lassan 15 éve voltak együtt. És öt éve voltak lakótársak. Ismerte Katiet, és tudott olvasni a viselkedéséből. Kate ma reggel szokatlanul csendes volt, és csak egy kávét ivott. Csendben készülődött és mindent elhozott magával. Most az ablak elé húzta a székét, és a kint edző Buckyt figyelte. Az ex bérgyilkos éppen a sokadik körét rótta az épület mögötti futópályán.

- Jól néz ki, mi? – kérdezte, és odaállt legjobb barátnője mögé.

- Nézd milyen szépen jár. – Kate egy rágó lufit fújt, és mereven bámult ki az ablakon. – Látod, hogy mozog a lába? Olyan természetes.

- Beszéltél a dokival, igaz? – inkább kijelentés volt, mit kérdést. Kate bólintott.

- Holnap megyek hozzá New Yorkba.

- Akkor ennek most nagyon nem fogsz örülni – sóhajtott Holly, és Kate vállára tette a kezét. Képtelen lett volna a szemébe nézni – De holnap el kell utaznom egy fél éves bevetésre.

- Hova? – Kate válla megfeszült, de kétségbeejtően nyugodt volt a hangja.

- Nem mondhatom el. A te érdekedben. – olyan fájdalmasan régen mondta ezt. Nem is emlékezett rá, mennyire utálta ezt tenni.

- De ma Alec átjön vacsorára. – mondta, hátha ezzel egy kicsit enyhíteni tudja a helyzetet. Kate csak sóhajtott és egy zsebkendőbe köpte a rágót.

- Jah. Remek. Most légyszi menj, mert jön a Kapitány.

¥¥¥¥

Három rövid kopogás, és benyitott Steve. Aztán pedig nagyon meglepődött azon, amit látott. Merthogy Kate az íróasztal mögött ült, nem az asztalon, nem is mellette vagy alatta. Hanem rendeltetésszerűen mögötte. Fekete egyberuhát viselt, fehér gallérral. A haját (talán az ittléte óta most először) kiengedte. És kétségtelen, hogy nagyon jól áll neki. Így sokkal idősebbnek nézett ki a koránál.

- Dr. Quinn. – biccentett.

- Rogers Kapitány. – Kate felhúzta a szemüvegét. Így már teljesen olyan volt, mint egy felelősségteljes, megbízható nő. – Foglaljon helyet.

Steve csendben leült a kanapéra, és kíváncsian nézett körbe az immár teljesen berendezett irodában.

- Érdekes egyéniség maga Dr. Quinn. – mondta csendesen.

- Köszönöm. – mosolygott Kate. Élete 25 éve során ügyesen megtanulta pozitívan értelmezni a kettős jelentésű szavakat.

- Utánanéztem magának. – folytatta a Kapitány. Katie felkapta a fejét, és felkelt az asztaltól. Itt valami baj lesz!

- És? – próbált nyugodt hangon beszélni. – Mit talált?

- Éppen ez az. – Steve hátradőlt és összefogta maga előtt a kezeit – Semmit.

- Semmit? – Hál' Istennek nem tudja!

- Maga eddig nem is létezett. Semmilyen adatbázisban nem találtam Katharyna Quinnt. - Kate lassan sétált el a fotelig, és belehuppant.

- Tudja Steve süt magáról, hogy nem kedvel engem. Miért? Haragszik az miatt, amit Buckyval tettem? Hogy megijesztettem?

- Bucks sokat beszél magáról. – mondta Steve maga elé bámulva – Állandóan kérdezget, hogy láttam-e meg, hogy mikor mehet ki a lakásából.

- Aggódik miatta, igaz? – a Kapitány az ajkába harapott és lesütötte a szemét. Bingó!

- Régen ő vigyázott rám. Most én rá.

- De nem tudja mindentől megvédeni. Szerintem Bucky is van olyan talpraesett, mint maga.

- De összeroppant – motyogta Steve – Nem tudja mi a helyes, és mi nem. Valakinek segítenie kell neki.

- És biztos, hogy az maga? – enyhén önzőnek érezte a kérdést, de muszáj volt feltennie. – Még nem is gondolt rá, hogy esetleg én többet tudnék tenni annak érdekében, hogy Bucky emberibb legyen?

Amerika Kapitány Katiere emelte kék, szomorúságtól csillogó szemeit.

- De maga szinte még gyerek. – mondta csendesen. Kate keserűen elmosolyodott és levette a szemüvegét.

- Nem is hinné, milyen régóta nem vagyok az. – alig suttogott, még abban sem volt biztos, hogy a Kapitány halja mit mond.

- Nem tudom miért, de úgy érzem van valami, amit nem mondd el. – morogta Steve.

- Tudja mit? Kérdezzen! – legyintett Kate. Kit kell megölnöm, hogy végre bízzon bennem?

- Rendben. Miért sántít? – Bumm! Bele a közepébe.

- Tizenöt évesen volt egy balesetem, szilánkokra tört a bokám. Kétszer műtöttek. Azóta kell hordanom a merevítőt.

Steve csendben ült. Nem mondott semmit, csak a maga előtt összefűzőt újait bámulta.

- Tudta, hogy én is eltörtem egyszer a kezem? A szomszédunk lelökött a lépcsőn, mikor a fejére olvastam, hogy nem kéne annyit innia, és részegen kiabálni a feleségével.

- És mi történt utána?

- Bucky elvitt az ügyeletre. Két hétig kórházban voltam.

- Úgy értem a szomszédjával.

- Bucky utánam lökte. - a Kapitány arcán kirajzolódni látszott egy nosztalgikus mosoly. Majd egy pillanat alatt elillant, és halálos komolyság jött a helyére. – Magára bízom a legjobb barátomat Dr. Quinn. Adjon okot arra, hogy újra bízhassak magában!

- Köszönöm. Vigyázni fogok rá. Megígérem.

¥¥¥¥

A Kapitány nagy léptekkel távozott, Kate pedig lecsúszott a fotelből, és hasra terült a földön.

- Hol rontottam el? – kérdezte a cipőnyomos szőnyegtől.

- Ne vegye magára – válaszolt Amerika Kapitány koszos lábnyoma.

- Én mindent megtettem, de ennek semmi sem jó. Lehet, hogy rossz ötlet volt elégetni a könyvet? – mélázott Kate.

- Most mit akar csinálni? – kérdezte a lábnyom.

- Fel kéne ülnöm, mert nem sokára megjön Benner. – sóhajtotta Kate, és a hátára fordult.

- Ami azt illeti, már itt is van. – mondta a lábnyom hangja. Illetve Dr. Benneré.

Kate úgy ült fel, mint akinek rugóra jár a gerince. Bruce a nyitott ajtóban állt, és a körmeit kocogtatta egymáshoz.

- Dr. Benner? – Kate megpróbált felkelni, de nem tudott. Egyszerűen kifordult alóla a bokája. – Mára van időpontunk?

- Nem. – Bruce beszéd közbe elkezdett Katie felé sétálni – De kaptam egy üzenetet, hogy este 4-re jöjjek ide.

- Ja tényleg! – amit azalatt írtam, hogy Steve az én módszereimet szidta! – Felsegítene, legyen szíves? – Benner kedvesen mosolygott, és egy gyors mozdulattal felrántotta. Annak ellenére, hogy olyan kedves és szelíd volt, nagyon erős is.

- Miért hívott ide doktornő?

- Szeretném megkérdezni, hogy holnap eljön-e velem New Yorkba?

- New Yorkba? Mit csinál New Yorkba? – nem leplezett meghökkenéssel, de változatlan kedvességgel beszélt.

- Nem tudom. – hazudta Kate – Fury hívott tegnap, hogy az ottani központban találkozzunk. És meg akarok állni egy könyvesboltnál. Szóval? Elkísér?

- Nem is tudom. – Benner az újait kezdte tördelni.

- Nem volt jó vége, mikor utoljára ott járt, mi? – valahol tudta, hogy nem szép dolog így rákérdezni, de ez egyike volt azon előnyöknek, hogy ő volt a pszichiátere.

- Hát... Igen. – vallotta be Benner. – De én minek kellek magának az útra?

- Nem akarom elhalasztani a holnap ülésünket. – vigyorgott Katie, és elkezdte összerendezni az íróasztalán lévő papírok sokaságát.

- De nem csak velem lenne ülése. – Benner egyre idegesebb lett, és hogy ezt valahogy levezesse járkálni kezdett a szobában.

- Igen. – kuncogott Kate, és letérdelt, hogy felvegye a telefonját, ami valahogy az asztal alá került. – Wanada a másik páciensem.

- És nem viszi inkább őt magával? – reménykedett Bruce.

- Nem. Szegény azt hiszi, hogy el tud futni előlem. Adok neki egy kis előnyt. – mondta Kate, és térdről négykézlábra ereszkedett, mert talált egy cukrot egy kicsit beljebb a telefontól.

- Biztos benne, hogy velem akar utazni New York Cityig? – Bennert nehezebb meggyőzni, mint gondolta.

- Ugyan már! – legyintett Kate és feltérdelt – Csak egy óra az út és Tony kölcsönadja az egyik autóját. Különben is, már egy éve nem változott át. Cukrot? – Bruce hirtelen megállt a szoba közepén, és nagyon furcsán nézett az éppen felálló Katere.

- Rendben! – mondta végül.

- Tényleg? Ez szuper! – Kate nem bírta ki, hogy ne csapja össze a tenyerét örömében. – Holnap tízkor a garázsoknál. Viszlát Dr. Benner. – kezet nyújtott, amit Bruce rövid hezitálás után el is fogadott.

- Oh Dr. Quinn! – fordult vissza az ajtóból – Miért megy a könyvesboltba?

- Kinevetne. – legyintett Kate. Benner szemöldöke a homloka közepéig felszaladt.

- Most komolyan? Azok után, hogy a szőnyeggel beszélgetett?

- Na jó: Víziónak veszek valamit. – ha a többit is elmondaná, tuti visszaküldenék az oviba.

¥¥¥¥

November közepén már korán sötétedik, és hűvös az idő. Este akár mínuszok is lehetnek, még ha napközben az idő el is éri a 10 fokot. Az már természetes, hogy Kate nem hozott magával se sapkát, se kesztyűt reggel. Ezt ellensúlyozva, mielőtt kilépett volna az épületből kétszer visszafordult, mert előszőr a még átnézendő aktákat és könyveket, másodszor pedig a szemüvegét felejtette az irodában.

Igyekezett a tőle telhető leggyorsabban sétálni, és egész jól ment. De így is kellett tíz perc, mire odaért, és felsétált a második emeletre, ahol a következő meglepetés érte, merthogy tárva-nyitva volt az ajtó.

- Holly itthon vagy? – kérdezte, ahogy belépett, és felakasztotta a kabátját. Válasz helyett felkapcsolódott a lámpa a konyhába. – Holly igazán segíthetnél! Nagyon nehezek a cuccaim! Holly?

Nem érkezett válasz. Csak lekapcsolódott a lámpa. Kate mérgesen csörtetett végig a rövid előszobán, és hangosan lecsapta a kezében lévő könyveket és aktákat a kávézóasztalra. Aztán a konyha felé fordult, és egy nagyot sikított.