Utolsó tanítási nap a karácsonyi szünet előtt tőlem szokatlan lelkesedéssel léptem be a suli ajtaján. Karácsonyra visszautazunk Denham Springs-be a nagyimékhoz és teljesen be voltam zsongva, hogy nem lefagyasztva fogok karácsonyozni. Másrészt, volt egy ajándékom Carolyn számára és már nagyon kíváncsi voltam, mit fog szólni hozzá.

Azonban, amikor beléptem a terembe engem fogadott egy meglepetés.

- Van már programod szilveszterre? - kérdezte Ben, amint ledobtam a táskám a székemre és felültem mellé a padra. Carolyn még nem ért be.

- Nincs -mondtam. Nem maradunk Denham Springs-ben szilveszterig. - Miért? - kérdeztem.

- A szüleim elutaznak, úgyhogy enyém a ház - mondta Chris. - És tartani fogok egy bulit.

- Szuper - feleltem lelkesen. Akármennyire is nem tetszett, ahogyan Carolynnal bántnak, ezt leszámítva nagyon bírtam mindegyikőjüket.

- Akkor jössz? - kérdezte Chris.

- Persze - mondtam mosolyogva. Pár percig még beszélgettünk, aztán nem sokkal csengetés előtt beesett Carolyn is.

Kivettem a táskámból a kis csomagot és leszálltam a padról.

- Mindjárt jövök - mondtam a srácoknak, akik kérdőn néztek utánam, ahogyan elindultam Carolyn felé. A lány épp narancssárga kabátja levételével küzdött és sikerült orrba vágnia, mikor mellé értem.

- Pedig most meg sem ijesztettelek - mondtam az orromat fogva.

- Ne haragudj! - Carolyn levette a fejéről sárga sapkáját, mire színes tincsei kócosan hullottak a vállára.

- Boldog karácsonyt! - nyújtottam át neki a piros papírba csomagolt Bastille cd-t. Vagy fél óráig szórakoztam a csomagolással, de így sem sikerült túlságosan szépre. Carolyn ledobta a padra a kabátját és bizonytalanul nézett rá.

- Köszönöm, de... nem fogadhatom el - mondta.

- Miért? - kérdeztem értetlenül.

- Mert én nem hoztam neked semmit. - Zavartan a pulcsija ujját kezdte húzogatni és lesütötte a szemét.

- Ugyan, ne hülyéskedj már - nyomtam a kezébe a lemezt. - Ajándékért nem várok semmit "cserébe".

Megszólalt a csengő és a matek tanár bejött a terembe. Bár ez volt az utolsó nap szünet előtt, rendesen meg voltak tartva az órák, nem tartottunk osztálykarácsonyt vagy ilyesmit. Carolynra mosolyogtam és visszamentem a padomhoz. Óra közben láttam, hogy Car nekiesik a csomagolásnak. Nem volt könnyű dolga attól a cellux mennyiségtől, amit ráraktam. Mikor végre meglátta, mi van alatta, szélesen mosolyogva hátra fordult. "Nagyon szépen köszönöm" - olvastam le a szájáról. Válaszul visszamosolyogtam rá. Elővette a cd lejátszóját, kivette a benne lévő lemezt, betette az All this Bad Blood-ot és szinte egész nap azt hallgatta. Ben értetlenül kapkodta köztünk a tekintetét.

- Mi van köztetek? - kérdezte kíváncsian.

- Semmi - vontam meg a vállam és próbáltam inkább a tanárra figyelni.

***

A karácsony hamar eljött és hamar vége is lett, mint minden évben. Vetettem egy utolsó pillantást a Denham Springs-i téli napra, aztán beszálltam a kocsiba és lelkileg felkészültem a 17 órás útra vissza Pinginfalvára. Félúton meg kellett állnunk Nashville-ben, mert ott van valami görög templom, amit anya meg akart nézni. Kentuckyn áthaladva pedig csak KFC-kben álltunk meg enni, mert az mekkora poén. Így persze avval töltöttünk egy csomó időt, hogy KFC-t kerestünk. Ezek miatt az egész út majdnem húsz órásra nyúlt plusz az egy óra időeltolódás. Akkor huszonegy...

Mikor megérkeztünk Smiths Creekbe úgy szálltam ki a kocsiból, mint egy zombi. Bosszúsan vettem észre, hogy az elmúlt héten térdig erő hó esett. De túlzás nélkül. Segítettem apának elkotorni a havat az ajtó elől, hogy egyáltalán be tudjunk jutni a házba, utána pedig a bőröndöket kellett átküzdenem a havon, miközben apa a fűtéssel szenvedett, hogy életet leheljen a házba, ami egy kis jégkunyhóvá változott a távollétünk alatt.

Hulla fáradt voltam, előző éjjel az autóban szinte semmit sem tudtam aludni. A szüleim sem voltak jobb állapotban, egész úton felváltva vezettek, mivel nekem még nincs meg jogosítványom. Felvonszoltam magam a szobámba. Úgy, ahogy voltam, ruhástul befeküdtem az ágyamba, de előtte még szereztem két pokrócot a takaróm mellé, mert hogy nulla fok alatt volt a hőmérkéklet az tuti.

Másnap tizenegykor arra ébredtem, hogy majd' megsülök. Ledobtam magamról a pokrócokat és elvonszoltam magam a fürdőig. Vagy tizennyolc órát aludtam, viszont még mindig fáradtnak éreztem magam. Amikor ide költöztünk, még rosszabb volt a helyzet, mert akkor még pakolnunk is kellett egy kicsit érkezés után, bár előtte legalább nem vesztegettük az időnket görög templomok nézegetésével.

Egész nap nem csináltam semmit, csak próbáltam kipihenni magam a holnapi szilveszteri bulira. Viszonylag sikerült is, így másnap este, a google térképre bízva az életem bolyongtam az utcák között. Chris tegnap megírta a címüket, meg hogy hányra legyünk ott. A zenét előbb meghallottam, minthogy megtaláltam volna a házat. Eltettem a mobilom és a hangzavar felé indultam. Csoda lesz, ha nem hívják ránk ki a zsarukat.

Az osztályból szinte mindenki ott volt, meg még sokan mások is, akiket nem ismertem. Voltak még józan emberek, úgyhogy nem késhettem sokat.

- Hali, Jamie - jött oda hozzám Chris és a kezembe nyomott egy poharat. - Dobd csak le valahová a kabátodat és jó szórakozást.

- Kösz - feleltem és felakasztottam a kabátom a fogasra, utána megkóstoltam a italt, amit Chris adott. Vodka narancs. Megittam az egészet, utána meg elmentem keresni még valamit. Azért nem akartam teljesen lealjasodni, de ha már egy évben maximum kétszer megyek el szórakozni, akkor ennyi belefér.

- Szia, Jamie! - hallottam meg egy lány hangját a zenén keresztül. Kathleen vadul integetett felém, ezért odametem hozzá. Épp Bennel és Bellával, meg még egy fiúval, akit én nem ismertem, beszélgetett a konyhapultnál egy puncsos tál mellett.

- Már vártunk - mondta Kathleen, fura lelkesedéssel.

- Ennyire? - kérdeztem röhögve, mire elvörösödött. Töltöttem magmnak a puncsból, közben az idegen srác bemutatkozott, de nem emlékszem a nevére. Néhány óra múlva már mindenki teljesen feloldódott, viszont a zene egyre borzasztóbb kezdett lenni.

- Na jó, nekem ennyi elég volt ebből - mondtam valakinek, akivel épp akkor beszélgettem, amikor épp elkezdődött egy inkább zajnak, mint zenének minősíthető techno szám. Az erősítőhöz mentem és rákötöttem a mobilomat. Elindítottam valami pörgősebb listát, de nem tudom melyiket. Nem ittam olyan sokat, hogy filmszakadás legyen, de ilyen apró részletek, mint emberek nevei, meg zeneszámok címei kiestek.

Kathleen szinte egész este mellettem volt és ez először idegesített, de aztán már nem foglalkoztam vele. Olyan fél tizenkettő körül pedig valahogyan belekeveredett a számlistámba egy kevésbé pörgős dal, mire megragadta a karomat és a nappali közepe felé kezdett húzni.

- Gyere, táncoljunk.

- Kath, én nem... - de már ott is találtam magam a többi táncoló közt. Egyáltalán nem voltam az a táncolós fajta, nem is tudtam táncolni. De most valahogy mégis beadtam a derekamat, végül egészen belejöttem. Elértünk az American Authors - Trouble című számának utolsó refrénjéhez és nekem erről a dalról eszembe jutott Carolyn. Vajon ő is valahol szórakozik, vagy otthon ül a rózsaszín fülesével a fején? Lehet, hogy ő is pont ezt a számot hallgatja arról a cd-ről, amit akkor vett, amikor találkoztunk a lemezboltban. Hirtelen valamiért bűntudatom támadt, amiért lehet, hogy ő egyedül van szilveszterkor.

Véget ért a szám, mire Kathleen a vállamra tette a kezeit és megcsókolt.
A döbbebettől kitisztult alkoholtól kótyagos fejem és belegondoltam, mit is csinálok tulajdonképpen.

Egy házibuliban vagyok, amit tilosban tartanak, nem mondom, hogy kicsit sem vagyok részeg és egy lánnyal csókolózom, akivel azért ennyire jóban nem vagyok. Elhúzódtam Kathleentől.

- Bocs, de aszem', most mennem kell. - Elindultam az ajtó felé, de éreztem, hogy hátulról megfogja a vállam.

- Várj! Ne haragudj, nem akartam, hogy kiakadj! - Nem akarta, hogy kiakadjak? Akkor talán használnia kellett volna a kis fejét és nem csak úgy nekiesni valakinek, akit alig ismer.

- Inkább csak felejtsük el, jó? - vettem fel a kabátomat és kitámolyogtam az ajtón. Elindultam arra, amerre a buszmegállót sejtettem, de rá kellett jönnöm, hogy fogalmam sincs, hol vagyok. Nem segített az sem, hogy a fejem zsongott az értetlenségtől. De most komolyan, mit gondolt?

A zsebembe nyúltam, de nem találtam benne a mobilomat. Szuper, még ezt is sikerült elhagynom. Nem tudtam tisztán gondolkodni, úgyhogy csak mentem tovább az orrom után.

Valahogyan betévedtem egy kis park szerűségbe, ahol a frissen esett hó érintetlenül borította a földet és így eltűnt a lábam elől az út. Akkor jó ötletnek tűnt részegen a mély hóban botorkálni, úgyhogy elindultam a fák között. Csak a holdfény világította meg szó szerint rögös utamat. Elértem egy kis rét szerű akármihez, jelenlegi állapotomban esélytelen lett volna megmondani pontosan, hogy mi ennek a neve. De nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy a közepén valaki feküdt a hóban. Ilyen "miért ne?" alapon elindultam felé, hátha meg tudja mondani, merre lakom.

Néhány lépés után megakadt valamiben a lábam, elvesztettem egyébként is ingatag egyensúlyom és arccal a hóba vágódtam. Káromkodva próbáltam feltápászkodni, de a világ forgott velem.

- Jamie? - hallottam meg egy ismerős hangot. Tök jó, pont egy ismerősöm a szemtanúja, amint részegen fetrengek a hóban. Letérdelt mellém és a válla köré kulcsolva a karom segített felállni.

- Jó ég, mennyit ittál? - kérdezte.

- Nem sokat. - Vagy csak nem tűnt soknak. Az meg egy másik kérdés, hogy nem tudom, mennyire bírom a piát, mert nem szoktam inni. - Amúgy ki vagy? - kérdeztem és elfordítottam a fejem, hogy lássam az arcát, de a hold halvány fényében csak egy színes hajtömeget láttam. - Szia, Car - mosolyodtam el idiótán.

- Hogy kerülsz te ide? - kérdezte.

- Eltévedtem - feleltem, mire elnevette magát.

- Nem vicces - mondtan durcásan, mire még jobban nevetni kezdett.

- Hazakísérlek. Hol laksz? - Megmondtam neki a címet, mire elővette a mobilját és pötyögni kezdett rajta. Utána zsebre vágta és elindultunk.

- Car? - kérdeztem, mikor úgy egy öt perce mehettünk szótlanul.

- Igen?

- Egyébként mit csináltál ott a hóban fekve?

- Néztem a csillagokat - felelte a tőle megszokott tényszerűséggel.

- Aha... - nem nagyon lepődtem meg a válaszán. - És jó volt?

- Hát jobb, mint amilyen a buli lehetett, hogyha már éjfél előtt otthagytad.

- Honnan tudod, hogy onnan jövök?

- Ezt most komolyan kérdezed?

Egy buszmegállóhoz értünk. Szemben, bár már zárva volt, ott villogtak az áruház fényei, ahol a fülest vettem.

- Jé, tudom, hol vagyunk! - kiáltottam fel lelkesen, miközben Carolyn leültetett egy padra és a megállóba kifüggesztett menetrendet kezdte tanulmányozni.

- Attól még nem hagylak itt. Még a végén megint eltévedsz - lépett vissza elém.

- Nagyon vicces. Egyedül is haza találok - mondtam megjátszott sértődöttséggel.

- Viszont a lábadon nem állsz meg egyedül - mosolyodott el.

- Mikor jön busz? - tereltem el inkább a témát.

- Fél egykor.

- És most hány óra van? - kérdeztem. Carolyn elővette a mobilját és megnézte az időt.

- Negyed egy.

- Negyed egy... Boldog új évet! - öleltem át idétlenül, ami egy kicsit hülyén jött ki, mert ő állt én meg ültem.

- Neked is.

Még mindig be voltam lelkesedve, amikor megérkezett a busz.

- Boldog új évet! - kiáltottam rá a meglepett buszvezetőre, akit Carolyn bocsánatkérő pillantásokkal próbált kiengesztelni, miközben elrángatott a vezetőfülkétől, mert a sofőrt is meg akartam ölelni.

- Jamie, inkább ülj le - tuszkolt bele a legközelebbi ülésbe, miközben a sofőrt az új évi fogadalmairól kezdtem faggatni.

- Sokáig mentek? - kérdezte Carolynt.

- Csak két megállót - felelte a lány, mire érezhetően megkönnyebbült.

Majdnem sikerült orra buknom leszálláskor, magammal rántva Carolynt is, de valami csoda megmentett minket.

- Van nálad kulcs? - kérdezte Carolyn a házunkhoz érve, mire bólintottam és a zsebemben kezdtem kotorászni, de miután megtaláltam a kulcsom, nem tudtam kinyitni az ajtót.

- Add ide, segítek - nyúlt Car a kulcscsomóért, de nem adtam oda neki.

- Azért még ki tudok nyitni egy ajtót - azzal kitartóan folytattam a kulcslyuk bökdösését a kulcstartóval. Carolyn sóhajtott, kivette a kezemből és a megfelelő kulccsal kinyitotta az ajtót, aztán belülről betette a zárba.

- Majd fordítsd el, ha bementél.

- Hát itt hagysz?

- Szia, Jamie! - azzal nevetve sarkon fordult és elment. Becsuktam az ajtót, aztán elfordítottam a kulcsot. Ahogy ő kérte.